... mert választani kell

Ukrajna és ami mögötte van...

2014/02/20. - írta: Válasszunk

Vannak tények, gondolatok amiket leginkább a blogok világából lehet megismerni. És sok esetben a blogok, közös forrás nélkül is hasonló következtetésekre jutnak. Majd az egyes postok alatt felvetett igazságok kirajzolnak egy teljesebb képet. A Brüsszelből Nézve blog az EU felelősségéről ír Ukrajna kapcsán. De elhangzanak ott az orosz érdekek. A legtöbb újságíró persze óvatosabban fogalmaz. Érthető, és nem csak az adott helyzethez kötődő okokból. Mindenesetre az okokat lehet sorolni, és lehet tudni, hogy az Ukrán helyzet kitörése várható volt, és az is tény, hogy mindez sokaknak érdeke. Akár az orosz félnek is. És sokan mások, sokmindent elszúrtak. Akár az EU is.

A Többszörös kockázat c. bejegyzésem már egy ideje készült, mire ma kikerült. Az egyik legfontosabb szempont amit benne említettem az ukrán politika megosztottsága, és az orosz-ukrán viszony. Mindkét dolog súlyos kérdés volt az oroszoktól való energia függőségünk kapcsán, és mindkét dolog azt mondta, hogy ezektől a tényezőktől függetlenedni kell. Sőt: Hogy az Ukrajnában zajló konfliktus előre látható volt, csak az időpontja kérdéses, és nagyon nehéz lenne most jó megoldást találni. Mert, ha most tegyük fel holnapra egy EU barát vezetés kerül hatalomra, akkor mi a garancia arra, hogy az oroszbarát oldal nem megy ugyanígy az utcára 2 hónapon belül? Hogy ők nem fognak gyújtogatni, köveket dobni? Hogy az az oldal nem provokálja ki a rendőri erőszakot? Hogy a felülkerekedésre démonizálásra játszó politika és annak az ára továbbra is a pakliban van. De az EUs, orosz szempontok is adottak.

Az EU politikája a válságban született, és nem számolt azzal, hogy a válságban az EU a saját tagjait sem tudja kellőképpen segíteni. Sőt az euro zóna tagjai kapcsán is kétségek merülnek fel, ami az egész EUra kiterjedő válságot idéz elő. Így a befolyási övezet "békés" kiterjesztésére nem volt erő, és nem maradt kellő elszántság sem, az oroszok viszont ezt az ügyet a saját befolyásuk elleni támadásként élték meg. Az Ukrán belpolitika megosztottsága, a várható konfliktus adott volt, de egy ukrán mentőcsomagra az EUban nincs pénz. És mivel igen nehéz lenne egy ilyen mentőcsomag költségét megmagyarázni a német szavazóknak igazi politikai akarat sincs. 

Bár sokan mondják az orosz állam szegény, de megannyi orosznak fontosabb a nagyhatalmi státusz, mintsem számos belső probléma, és az állam mérete is hatalmas, és az ő hatalmas gazdaságuk még nem költött sok pénzt pénzügyi mentőcsomagra: így pedig könnyen dobnak mentőövet Ukrajnának. Ez pedig a politikailag megosztott, de csőd közelében lévő Ukrajna esetében bőven elegendő a probléma kirobbantásához. Hiszen az oroszokhoz való közeledés kapcsán jogos a felháborodása azoknak akik az EUhoz kötődtek volna inkább, és úgy gondolják az oroszokhoz való kötődés egy végleges döntés (sokkal véglegesebb, mint egy erőmű, vagy akár az alkotmányozásunk), így a harcos viszonyban az egyeztetés nélküli, erővel végig vitt döntést nem fogadják el. A másik oldalról viszont a velük való huzavona miatt bekövetkező államcsőd sem lett volna elfogadható. Az EU pedig nem kínált 3. alternatívát. 

Az összeesküvés elméletek hívei persze számos érdekes teóriát tudnak felállítani. Hiszen a jelenlegi politikai instabilitás miatt a többi "kockázatosnak" ítélt államba kevesebb a befektetés, a stabilabbnak gondolt államok hiteleit így könnyebb és olcsóbb finanszírozni. És ezek között van fenntarthatatlan adósságpályán lévő nagyhatalom, ahol az eladósodás növekedéséről szóló hírek helyett a most oda "menekülő" tőke a domináns. Az érdekeltek sorát lehet folytatni. Az azonban biztos, hogy Ukrajna helyzete kemény dió lesz, hiszen az ellenkező oldal hasonló támogatottsággal rendelkezik. A mostani ellenzék erővel való hatalomra juttatása egy újabb felkelés és egy esetleges orosz beavatkozás alapja lehet bármikor. És akkor azt találgathatnánk, hogy az oroszbarát pajzsos, kődobáló, molotov koktélos, felfegyverkezett szabadcsapat meddig lesz békés tüntető.

Tény az, hogy a "medic" az mindig tiltott célpont. A "press" is. De az is tény, hogy ilyen csapatoknál nem feltétlenül tudja senki megállapítani ki a valóban medic, ki a fenyegetés, de a golyó sem csak azt tudja megsebezni akinek szánják. Egy elhúzódó konfliktus, akár "térfélcserével" akár anélkül pedig számos halálos áldozattal járhat. És akkor is nagyon nehéz lesz igazságot tenni. Mert az empátia és az emberiesség akkor sem fogja szeretni, hogy a joggal elégedetlen tüntetőkre lőnek. És lássuk be, ha most a megválasztott kormányukat az erőszak dönti meg, akkor a másik oldal joggal lesz elégedetlen, joggal mondja majd azt nekik is joguk van a kormánydöntő erőszakhoz.

Ezzel a politikai instabilitással, ennek a gazdasági következményeivel pedig mi is, az EU is rosszul járunk. A legrosszabb forgatókönyvet könnyű kitalálni: Az erőszak most elvezet oda, hogy lesz egy EU barát kormány, az oroszok nem segítenek, az EU sem tud mentőcsomagot kialakítani, így pedig államcsőd, hiperinfláció indul el, ami viszont könnyen durva polgárháborúba torkollhat ami akár az EU energiaellátását is fenyegetheti. A jelenlegi ukrán helyzet pedig előre vetíti ennek a helyzetnek a lehetőségét is, és világosan megmutatja, hogy az EU nem gondolta végig a keleti nyitás lehetséges következményeit.

De akár azt is, hogy az EU féle keleti partnerség gondolataival azonosuló mai magyar ellenzék nem érti, hogy a jelenlegi helyzetben miért is kell az oroszokkal jó barátságot ápolni. Nem azért, mert ezt választanánk, mert más a vélemény kormányon és ellenzékben. Hanem mert az elhibázott keleti partnerség, az erre elképzelt együttműködés kudarca olyan helyzetet teremtett, ahol ha mérsékelni akarjuk a károkat akkor az oroszokkal is együtt kell dolgoznunk. 

Sokan kérdezik meg: Vajon az Európaiság nevében a magyar kormány miért nem tiltakozik látványosan az Ukrán kormány által alkalmazott erőszak ellen? Miért nem halljuk a 2006 kapcsán is ismert retorikát? Mert 2006 sem volt egy egyszerű történet. És mert pontosan tudják most sem az. Ha ugyanis az Ukrán kormány nem cselekszik keményen, hanem enged a gyújtogatásnak, erőszaknak és előbb-utóbb azért kell lemondania, az csak rosszabb mintha azért kell lemondani, mert kemény volt. Ha ugyanis most puha, és a mai ellenzék ellen is kitör egy hasonló felkelés, nem lesz akinek átadják a hatalmat, aki megállítsa a harcot.

Azt pedig borítékolni lehet, hogy egy államcsőd, hiperinfláció esetén újabb harcok törnek ki, és az EU nem tudna idejében fellépni az államcsőd ellen. Ez pedig gond. Ugyanis ahogy más is jelezte: Nem nyújt alternatívát, nem nyújt jövőképet. Az a hitegetés, stb. ami csak katasztrófához vezet nem jó. És innen lehet azon vitatkozni, hogy most mit kellene az ukránoknak csinálni, az ottani politikának csinálni. De nem ártana megérteni az EU felelősségét sem, és nem ártana ebből tanulni. Részben azt, hogy más országot ne hozzunk ilyen helyzetbe, részben azt, hogy önmagunk elkerülhessük a hasonló konfliktusokat, megosztottságot. Ehhez másmilyen politika kellene, de nem olyan amit az LMP kínál. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr255824453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2014.02.22. 08:40:53

"a magyar kormány miért nem tiltakozik látványosan az Ukrán kormány által alkalmazott erőszak ellen? "

Egy rövid kommentben foglaljuk össze jobban a különböző hírmorzsákat:
- Putyin bizony, hogy szét akarja szakítani Ukrajnát, de legalábbis az EU-t gyengíteni. hetek óta mindenki Ukrajna szétszakadásáról beszél.
- Ebben a nagy szétszakadásban akár Kárpátalja is leeshetett volna - Magyarországnak
- Orbán Viktor volt olyan hülye, hogy ebbe beleálmodta magát, és ebbe az irányba lépett. Az egész EU ezzel szemben továbbra is a határok megváltoztathatatlanságának elvéből politizált.
- Az orbáni kalandorpolitika jele volt, hogy nem ment Martonyi tanácskozni; hogy kiment a határra megnézni, hogy merre vonul majd be fehér lovon; hogy egy árva szót nem szólt az ügyben.
- az ára meg az egésznek Paks volt, Putyin nem adta volna ingyen Kárpátalját.

Namost Kárpátalja sehol, Paks meg itt maradt a nyakunkon.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.22. 13:45:59

A magyar kormány helyesen teszi, hogy semleges álláspontot foglal el.

laci_52 2014.02.22. 16:05:45

@is: "Putyin bizony, hogy szét akarja szakítani Ukrajnát"

Ez hülyeség, Putyin ennél többre vágyik: egész Ukrajnát uralma alá akarja hajtani.

Távlati célja a hajdani Szovjetunióhoz hasonló birodalom felépítése. Máris vannak szorosan az érdekszférájába tartozó országok, például Belarusz és néhány ázsiai volt szovjet köztársaság.

Mindent meg fog próbálni, hogy Ukrajna EU-ba belépését megakadályozza és gazdasági függőségét erősítse.

laci_52 2014.02.22. 16:10:01

@maxval a gondolkodó birca: Igazad van: a politika pont arról szól, hogy a bizonytalan kimenetelű konfliktusokban nem szabad egyik fél mellett sem elköteleződni.

Orbán is kezdi felismerni azt, amit valaha egy nála jóval nagyobb politikus mondott: az országnak nincsenek szövetségesei, csak érdekei!

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.02.22. 16:25:37

@laci_52: Azért itt a semlegességnek más okai és következményei is ismertek. Ne feledjük, hogy az ott élő magyarság is megosztott, jelentős részben semleges, viszont a hazai választáson szavazhat.

A FIDESZ számára ideális eset, ha a szavatai jog, a magyar útlevél miatt ezek közül MINDKÉT oldal a FIDESZre szavaz. Ha az egyik oldal mellé bell, a másik oldalt, és az ottani semlegeseket akár elvesztheti, sőt a FIDESZ ellenében való protest szavazásra ösztönözheti.

Mások a semmittevésen, a kiállás hiányán, stb. sértődnének meg. Ezért a szemle, a menekültek kapcsán tett gesztus.

Az ellenzék hangosabb megszólalásai is szavazatokról is szólhatnak. Ne feledjük, ők ezzel veszíteni nem tudnak, de nyerni igen. :)

Ráadásul Paks kapcsán az orosz befolyást, azok befolyási övezetét ellenzéki oldalról elítélni, "kommunistázni" ha kell, és megmutatni, hogy "akik mindenkire szavaznak, csak a komcsikra nem" azoknak kormányváltás kell... Működő taktika.

De Orbán nem szólhat ki az oroszok ellen. Az orosz befolyás, az ott megválasztott vezető, stb. mellett való kiszólásnak is komoly ára lenne.

Neander 2014.03.04. 20:40:30

A Neander arról, hogy az oroszok nem szarral gurítanak.

www.youtube.com/watch?v=ErVZIdgUd2A
süti beállítások módosítása