... mert választani kell

Gyurcsány és a rasszisták

2014/07/06. - írta: Válasszunk

Megmondom őszintén, ha Gyurcsány Ferenc megszólal, vagy ír hajlamos vagyok azt mondani, hogy komoly hiányérzetem van. Nem tartom őt a politika hősének, nem gondolom azt, hogy ő lenne a fehér lovag, de kétségtelenül inkább pozitív lenne róla a véleményem. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert oly sokszor mondtam, politikusainkat magunk közül választjuk. Senki nem várhatja el azt, hogy hibátlanok legyenek. Sőt azt sem, hogy igazán jók legyenek. Csak van az a pont, ahol egy politikus felméri mivel jár jobban: Ha lenyúlja a választóit, vagy ha saját maga és sok választója számára is jobb hellyé teszi az országot, a vállalkozásai és a választóié egyaránt gyarapodnak. Abban a politikusban, aki ezt felismert bízhatunk. Nem azért, mert nekünk akar jót... Hanem azért, mert önmagának.

A rendszerváltás óta eltelt immár kb. 25 esztendő. Ez alatt megéltünk olyanokat, hogy a Korda villát összekeverték a Kónya család társasházi lakásával. Megéltünk olyat, hogy Horn-tól a 3,60-as kenyeret várhattuk el. A beígért elszámoltatások elmaradása sem újdonság. Mint az sem, hogy maradt az Alstom metró. Vagy az sem, hogy a híd felújítás, az autópálya építés drága maradt. És igen: Én is látom a régészeti feltárás részleteit... De azt is, hogy az "alvállalkozó alvállalkozójának alvállalkozója" című konstrukció sok mindent megdrágít. És könnyű azt mondani, drágább a Margit hidat felújítani, mint egy új negyed olyan széles hidat felépíteni. Csak azt felejtjük el, hogy pl. az új híd kapcsán olcsó technológiákat alkalmazhat bárki, nem kell díszítés. A Margit híd a teherbírása miatt is drágább, de sok dolgot drága újra gyártani.

Joggal beszélt a politikai hazugság ellen. De hiányérzetem volt, mert nem mutatott fel alternatívát. A felmutatott alternatíva hiánya pedig hiteltelenné tette. És mert nem foglalkozott a miértekkel. Így pedig nem is tudta sok ember elképzelni, milyen lehetett volna az alternatíva. 

Tudják miért mehetett ez a sok politikai hazugság? Mert a választóknak igénye van rá. El szeretnék mondani, nem azért nem boldogulok, mert nem élek sok lehetőséggel, hanem mert a politikusok / cigányok / bankok / zsidók / a buzik / az EU / a Közgép... És a mindenkori bűnbak ellen oldalakon át lehet sorolni a vélt vagy valós bűnöket. Bocsi: De tudom, hogy én felelek azért, hogy nincs kinn a blogon egy AdSense reklám. Én felelek azért is, hogy nem csináltam Facebook csoportot. Sőt azért is, mert ugyan 10 perc lenne érdekes politikai kvízjátékot összedobni mobilra, és talán pár ember aki 200 forintosával megvenné a reklámmentességet... De mégsem teszem.

Pedig baromi könnyű lenne reklámozni is. El tudjuk képzelni, ha a FIDESZ vitatott lépései kapcsán következetesen az EPP-t említeném, és sokszor elhangozna melyik német / spanyol / francia / angol politikus által is fémjelzett párt csinál ezt meg azt valahol Európában? Németül, angolul, spanyolul, stb. is mehetne a kvízjáték. Nos ezt a játékot be lehet dobni az RTL valamennyi reklámadós postja kapcsán példának, hogy "tessék szépen az EPPre nyomást gyakorolni". Mert az EPP ugyan nagyobb, de könnyebb rájuk hatni mint a FIDESZre. És máris ott lehet a store link. 

Ha a Wikipedia szerint 506 820 764 fős EU lakosság csak 506 embertől kapnék 200-200 forintot, abból is kijönne a havi rezsi. És nem a FIDESZ vagy a Google miatt nem lépek, hanem magam miatt. A politikai hazugságok, a rasszizmus, a szexizmus táptalaja a bűnbakkeresés. Csakhogy ez a bűnbak keresés, ez az általánosítás kölcsönös. 

A fehér a cigányra, a cigány a rasszistára hivatkozik. És a DK és az MSZP Miskolci jelöltjét érő jelentős részben igazságtalan vádak alapja is ilyen általánosító bűnbakkeresés. Egyfelől nem általános iskolában megtanultuk: Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. És sokmindent tanultunk a halmazokról. Egyszerűen nevetséges az, amikor egy képzett politikus, publicista nem hajlandó ezt felismerni. Mert azt állítani, hogy bizonyos típusú bűncselekményeket, adott időszakban, adott helyen szinte kivétel nélkül cigányok követtek el, nem mond semmit a cigányokról általában. Sőt, nem is csinál belőlük bűnbakot. Nem is általánosít.

Gyurcsány Ferenc is kimondja ezt. De nem folytatja a lényeggel, miszerint: Egy ilyen megállapítás viszont fontos. Jelenleg a problémák elhallgatása is sokat táplálja az általánosítást, bűnbak keresést, rasszizmust. Ez ellen véd az, hogy a tényekről lehet beszélni. De van egy fontosabb dolog. Fordítsuk meg egy kicsit a kérdést. Mekkora igény lenne a romák hangsúlyosabb bevonására az igazságszolgáltatásba? Én a magam részéről hiszek a büntetőjogi mediációban, ahol bizony "kamatostól" kell helyrehozni a kárt. És hiszek abban, ha ilyen esetben egy kellően tisztelt, megfelelő tekintélyű ember is lebeszéli az elkövetőt a bűnismétlésről az sok esetben többet is érhet, mint e fegyház. 

Ha ezek ellen a rablók ellen a nyomozást roma származású nyomozók vezetnék le, őket roma származású rendőr fogná el. Majd a büntetőjogi mediáció kapcsán a rend megőrzésében motivált, kellő tekintéllyel bíró (roma vezető) közölné vele, hogy a bűnét kamatostól teszi jóvá, és még egyszer ilyen miatt ne kerüljön a szeme elé... Persze éppen így be lehet vonni papot is a mediáció folyamatába. Az sok esetben a jelenlegi rendszernél lényegesen nagyobb visszatartó erővel működne. És nem hiszem, hogy ez különösebben cigányellenes lenne. És meg merem jegyezni, hogy egy roma rendőr valószínűleg nem félne bemenni a cigánytelepre. 

Ha pedig a bűnügyi rovatok képeit átböngészve minden roma bűnöző mellett ott látnánk az őt megfogó roma rendőröket, de roma rendőrt máshol is látnánk, akkor bizony a kialakuló kép is mást jelentene. 

Gyurcsány Ferenc elmondja, nem ilyen Magyarországot akar. Nem tetszik neki sok dolog. De nem mondja el, hogy miben az ő hibája, hogy erre a FIDESZ felhatalmazást kapott, és ami még fontosabb egy szót sem szól az alternatíváról. Nem szól arról, mi lehetne a bűnbakkeresés, az árokásás Magyarországa helyett? Mit tenne azért, hogy a magyar ember ne azt várja, hogy a "bűnbakkal kitoljanak", hanem tegyen, tehessen azért, hogy neki jobb legyen. Pedig nem nehéz elmondani: 

Mint mondtam én sem vagyok ideális blogger. Nem vagyok képzett író. Nincs rendes design a blogomon, a Facebook csoportot sem csináltam. De tudom, hogy én is kaptam Index címlapot. És tudom, hogy lehetett volna ott kint reklám. És nem csak a megosztott reklámfelületen. Mert oda kirakhatok egy sima hirdetést. De mondjuk hetente írnék egy rovatot "mit lehet tenni?" címmel. Itt bemutatnák kisebb oldalakat, appokat, amik ugyan önállóan aprópénzt hoznak, de a hasonló mikrovállalkozás kiegészíti a jövedelmet. És el lehetne mondani pár ilyen trükkel remekül ki lehet egészíteni a jövedelmet.

De nem csak az Index létezik. Tudsz mondjuk németül, angolul, oroszul? Kereshetsz olyan nyelvű portált, és mondjuk a családi receptgyűjteményre építve létrehozhatsz egy magyar ételeket, magyar recepteket bemutató idegennyelvű blogot. Youtube csatorna, deviantartos oldal, stb. Igen, akár amatőr fotós is el tud adni pár szép képet. De számos stock fotókat, grafikákat kínáló oldalra is eladhatunk ezt-azt. A lehetőségek adottak. Csak éppen kényelmesebb azt mondani, azért élek rosszul mert a cigányok, a Gyurcsány, az Orbán...

Kényelmesebb, csak aki azt várja, hogy majd egy kormányváltás után a sültgalamb a szájába repül az csalódni fog. Nem egyszer, nem kétszer, hanem annyiszor ahány helyzetben a kormányváltásra vár. A rasszizmus elleni küzdelem legfontosabb oszlopa az, amikor egy politikus mondjuk úgy döntene, egy cigánygyerek kézműves videóját megosztja. Miért? Mert az a gyerek nem fogja úgy érezni, hogy a rasszizmus miatt sikertelen. Mert sikeres lesz. 

Nem kerül semmibe. Nem kerül semmibe azt mondani, hogy a DK, az MSZP, az LMP, az Együtt-PM vagy a másik oldalról a Jobbik azt mondja: Úgy lesz más a politika, hogy a politikus nem csak havernak, hanem másnak is, érdek nélkül segít. Aki nem bűnbakot keres, hanem saját maga tenne azért, hogy jobb legyen, azt a lehetőségeik szerint támogatják. Mondjuk hasonló kezdeményezések által megpályázható ingyenes reklámfelülettel az MSZP honlapján. Vagy egy Likeval az LMP részéről. Vagy Gyurcsány Ferenc a saját Appjában megemlítheti a témát. 

Ki lehet mondani azt, hogy az összefogás nem elsősorban pártok és politikusok között van, hanem mindenki benne lehet aki a saját életén javítva akár, de építené az országot. Lehetne pozitív alternatívát mutatni. Lehetne egy olyan közeget teremteni, ahol a bűnbak keresés, és az erre építő általánosító mutogatás nem természetes, hanem ciki. Nem kerülne sokba. Tegyük fel Gyurcsány Ferenc, vagy bárki más ilyen országban szeretne élni. És ezért e mellé az ötlet mellé áll. Saját maga és a pártja nevében likeolni, megosztani ezt az írást körülbelül 30 másodperc lenne. 

Körülbelül 10 perc lenne engedélyt kérni, hogy az itt megjelenő dolgot átvegye a Galamus csoport honlapja. Írjon a témáról. És fel lehet fogni, hogy a kicsi is számít. A nagyon kicsi is. Miért? Tegyük fel, erre a mintára első körben 10-en építenek. Egyikük összegyűjt minden szabadon felhasználható anyagot számos gombáról, csinál egy remek gomba határozó applikációt pár okostelefonra, tabletre. Az MSZP egyfelől segít reklámozni, másfelől pár önkéntés segít a fordításban, így a több nyelvű app már elfogy 5000 példányban, példányonként 200 forintot hozva. 

1 millió forint. Mínusz az adók. Nem sok. De arra elég, hogy a szabadidőben, kicsit hobbiból végzett munkával kiegészítse a fizetést pár hónapig. És utána jöhetnek az erdei bogyók, gyógynövények témakörben is az appok. De attól, hogy ez család talpra áll, történik más is. A helyi kisbolt ami a csőd szélén állt, kicsit nagyobb forgalmat bonyolít le. És ő is látja miért lett jobb vevője, több pénze, miért nem megy tönkre. De sok más helyi is jól jár. Majd a környéken egy fagylaltozó és cukrászda... Az azoknak lekvárt, gyümölcsöt szállító kistermelő. Az a bevétel ugyan egy idő után az adók miatt "eltűnik" a helyi gazdaságtól mégis sok embernek segítene.

A falvak, mélyszegénységben élők kapcsán is lehet sok apróságot csinálni. Nem csak választásra lehet szervezetten vinni az embereket. Hanem mondjuk lehet közterületet foglalni, piacot tartani. Ahol egyúttal ott vannak a politikai aktivisták, lehet velük beszélni, politizálni... De ott vannak a szervezetten odaszállított kistermelők is, akik lekvárt, kézműves süteményt, stb. árulnak. A tolvaj nincs ott (büntetlen előéletet meg lehet követelni), de a tisztességes dolgozó cigány és nem cigány a faluból igen.

De természetesen ki lehetne találni ennek kapcsán egy olyan kézműves webshopot, ami maga nonprofit. A bevétel az alkotóké. És pár rajz, faragás, stb. a kézműves webshopban remek lenne. És uram bocsáss, a hasonló "szociális webshopok" koncepcióját akár az európai szocialisták szintjén is lehet népszerűsíteni. De az Origo és az RTL Klub ügyek után szerintem sok ilyen kezdeményezés hírértéke elég lenne ahhoz, hogy az RTL Klub, de akár az Index is foglalkozzon vele. 

A tagság, a szimpatizánsok komoly értékkel bírnak. Képzeljük el, ha a DK holnap indítana egy partner programot. Mikrovállalkozásoknak, induló vállalkozásoknak nyújtanának egy kis támogatást. Létre hozva sok ilyen cégnek egy kis portált, szakmai fórummal, de az adott cégek bemutatásával, értékelésével (fogyasztói értékelésekkel is), reklámjával. Ez az elérés sokat ér. Az érintett cégek egy része kapna ingyen weblapot, domaint, hostingot. Ez nem feltétlenül drága. Hogy olcsóbb legyen, fotózni a saját aktivisták, önkéntesek fotóznának, nem kellene mindent egyedileg letárgyalni, a felépítés hasonló. 2-3 évre adott lenne a szabadon bővíthető, értékesítésre is jó weboldal (Joomla, Virtuemart). 

Amíg az adott "vállalkozónak" nincs internet elérése, nincs eszköze, de már el tudna indulni bármilyen aprósággal, addig bemehet a DK irodába. Ott van jogász aki segít, de akár sajtós is. Mondjuk 300-400 vállalkozás támogatásával erre elköltenek 60 millió forintot a webes fejlesztésekre. Serverekre, domainekre, hostingra, alap támogatásra, web designre, adatok felvitelére. Nem csináld magad weboldalakról van szó. Ebből 100-200 cég a megfelelő segítséggel sikeres lehet. És bár azt lehet mondani, ezen az adózás után nem marad tisztes haszna a szolgáltatónak, én tudom a titkot miért éri meg. 

Aki azzal jó, hogy "de a FIDESZ bosszút állna" az alapvetően 2-3 dologgal nem számol. Azzal, hogy a FIDESZ nem sokat tehetne. Hiszen egy ellenzéki politikus nem feltétlenül ellenzéki szavazót támogat, hanem kb. mindenkit. FIDESZest is. Miért? Mert pont ezzel lehet esetleg meggyőzni, átállítani. Most képzeljük el azt a helyzetet, amikor a DK, az MSZP sorra segít sok korábbi állandó FIDESZ szavazó, véleményformáló vállalkozónak őszintén, a FIDESZ pedig elkezdi őket ütni... Mennyi ideig maradnának FIDESZesek ők? És ha már véleményformálók, vajon mennyi ideig maradnának a követőik FIDESZesek?

Ez ellen a bosszú nem segít. Ami segít, az a verseny. Ha hirtelen ugyanezeknek az embereknek a FIDESZ még többet akarna segíteni a hatalom megtartása érdekében. 

Ez mutatja be azt, hogy lehet ellenzékből is politizálni, alternatívát nyújtani. 

Ferikém... Nincs nekem bajom a jelölteddel. Nem érzem rasszistának. Téged sem érezlek rosszabbnak, mint mások, és sok ötlettel egyetértek. De leszáradna a kezed, ha megmutatnád, a politikus ellenzékből is megpróbálhat segíteni, politizálni? Ha egy-egy üzenettel, lájkkal, apró segítségekkel de megpróbálnád azok munkáját segíteni, akik még hisznek abban, hogy bűnbak helyett megoldást kell találni. Hogy akkor jutunk előre, ha időnként tudjuk önzetlenül is segíteni a másikat legyen az FIDESZes, MSZPs, DKs vagy LMPs? 

Mibe kerülne erre biztatni az embereket? Mibe kerülne azt mutatni, hogy ennek kapcsán ma  is bárkit segít a demokratikus oldal, mibe kerül legalább hetente egyszer felmutatni valamit: Ma is jobbá tettük Magyarországot, mert ellenzékből is lehet, és nem csak bűnbak kereséséről szól a politika. Mert kedves Feri, a baj az mindössze annyi, hogy értem én, hogy a ti jelölteteket most igazságtalanul vádolják páran. De azt is értem, hogy amíg a politika bűnbak keresésről szól, addig senkit sem fog érdekelni, hogy kit és miért vádolnak igazságtalanul. A napi rutin része. És nem csak jelölt, de újságíró, blogger, magánember, bárki megkaphatja az igazságtalan vádakat.

Ez ellen pedig leginkább pozitív politikával lehet küzdeni. 

Ja és Feri... Személyes pártpreferenciát nem szoktam leírni. Nem ide való. De megjegyzem a választás előtt volt egy érdekes beszélgetésem. Azt mondtam, és ezt azóta sok dolog igazolta: Neked van egy személyes branded. Ha képes vagy bemutatni, hogy az öszödi beszéd milyen politikai hazugságokról szólt, ezzel szemben alternatívát és egy jó programot felmutatni, annak lehet hitele, és akkor van esély megfogni a FIDESZ-t. Ehhez képest az összefogás csak bűnbak keresésről szólt. Erre pedig egy demokrata egyre kevésbé vevő. Így nem csoda, hogy buktatok. 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr136475513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vakapad 2014.07.07. 09:12:44

Na, csak sikerült újból bizonyítani, hogy Gyurcsány a hibás.

Congratulations.

Trackers 2014.07.07. 09:39:38

Az alap koncepció jó, és igaz.
A társadalmi közösségek saját sorsukért kell tegyenek.
Ez egy hosszú tanulási folyamat.

De a jelenlegi pártok, és vezetőik, ha ezek mögé állnának, akkor azt azonnal tönkre tennék.
Lerabolnák, kisemmiznék és hiteltelenítenék ezeket.

A megtisztulás, mint olyan, az nem jöhet csak a DK, vagy MSZP vagy Együtt részéről.
Ha a tisztulásra komoly táradalmi igény lesz, akkor az nem 1-2 párt fogja felismerni, és nem úgy megy végbe hogy a Fideszes majd jól Gyurcsányra szavaz, mert a Gyurcsány megtisztult.

Ez vagy egyszerre megy, vagy sehogy.
Magyarul a Fidesz és MSZP (mindhárom MSZP) vagy egyszerre, egy komoly társadalmi kényszer hatására mindketten megtisztulnak, saját kicsnyinyes és önző önkényüktől, lopásaiktól és hazugságaiktól, vagy nem fognak soha.

Átfogalmazva: Ezen társadalmi elvárásokat, változásokat, a civilek és közösségek vagy képesek kényszeríteni, vagy nem.
A Fideszesek a Fidesznél, az MSZP-sek az MSZP-nél.

Sexual Harassment Panda 2014.07.07. 10:45:32

Ez ùgy van, hogy rajtunk kìvül mindenki nàci.De ha valaki közülünk nàci, az rendben van!
Kb ezèrt tart ott az ellenzèk ahol.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.07.07. 11:23:38

Gyurcsányék a baloldali pártok közül (talán) egyedüliként teljes visszarendeződést akarnak a 2010 előtti állapotokhoz. A probléma az, hogy ezt a társadalom döntő többsége nem akarja, mert tisztában van vele, hogy az is rossz volt csak másként, mint a mostani.

igazi Ténytár 2014.07.07. 11:36:57

@Joggal beszélt a politikai hazugság ellen.

Persze joggal, hisz ki is az álszent most is? Ki cigányozott Gyurcsány kormánya ellen?

A FIDESZ ELNÖKSÉGE NYILATKOZATBAN CIGÁNYOZOTT (Orbán meg külön diszciganyozott teli pofával !) és akkor itt a miskolci rendőr hasonló szövegen akadnak ki egyesek?

_____________
index.hu/belfold/2009/02/10/fidesz_no_a_ciganyok_altal_elkovetett_buncselekmenyek_szama/

INDEX
2009. 02. 10. 17:24

"Ki kell mondani: a cigány származású emberek által elkövetett súlyos bűncselekmények száma aggasztó módon növekszik" – áll a Fidesz elnökségének kedd este kiadott közleményében.

Követeljük, hogy a kormány a bűnelkövetők származás alapján való mentegetése helyett kerítse kézre az elkövetőket, és biztosítsa az áldozatok jog- és érdekvédelmét."
_______________

szonár 2014.07.07. 11:52:25

@ténytár: és arra emlékszel, mekkora balhé lett ebből a közleményben?

igazi Ténytár 2014.07.09. 07:42:13

@szonár: Nem emlekszem hogy Jaroka Livia felhaborodott volna. ;-))
süti beállítások módosítása