... mert választani kell

A tiltakozás hatására, a tervezettnél magasabb lehet az Internet adó?

2014/10/22. - írta: Válasszunk

Meglepő felvetés? Pedig cseppet sem az. A FIDESZ nem új adónemet vezet be, hanem egy meglévőt módosít, amin eddig is volt plafon, most is lesz. Ha a netes előfizetések számából indulunk ki, jól látnánk azt, hogy az adóemelés a várt összeget hozná. Ellenben a tiltakozás hatására jött egy új bejelentés. Így a netes forgalomra külön plafon vonatkozik. Ami őszintén szólva érthető is. Ugyanis, ha nem így lenne, az súlyosan igazságtalan lenne sok esetben. Például azért mert sok esetben a telefon és a net előfizetés egy csomagban van, sok esetben viszont nem. Nem lenne jó, ha e között különbség lenne. Jön persze a szöveg, hogy az adót a profitból fizessék, ne hárítsák át a lakosságra. 

Nem véletlen. Mert leírtam, hogy pont a lakosságot terhelné jobban az internetadó. De nézzük meg mit jelent ez a szép kormányzati elvárás. Induljunk ki mondjuk egy 2700 Ft-os Diginet 50 csomagból. Azt mondhatnánk, hogy ebből 700 forintot lecsípni nagy érvágás. Csakhogy nem a 2700 forintból kell ezt kigazdálkodni. Mert abból előtte mondjuk ÁFÁt kell fizetni. Vagy még az előtt is jönnek a banki költségek. Mondjuk úgy 2100 forint alatti összegből kell számolni. Ez így már szép. Főleg azért, mert ha azt is nézzük, hogy az ÁFÁval együtt már több mint mondjuk 1250 Ft menne közvetlenül az állam bácsinak. A gyors fejszámolás eredménye ennyi.

És kevesebb mint 1450 forint maradna a szolgáltatónál. És ugye az adott szektorban van még némi adóteher, más közterhek az infrastruktúra fenntartása kapcsán is, és sok más téren is. És ugye még a postát is etetni kell. Így az arányok közel eljuthatnak oda, hogy kb. "fifty-fifty". Elsőre. Sok távközlési cég nem fizet osztalékot, a beruházások megtérülése kérdéses, így igazán nem beszélhetünk akkor profitról amiből ezt ki lehetne gazdálkodni. De ne fogadjuk el ezt nekik. Nem tudjuk mennyi különadó és egyéb közteher jön még, de...

A minimálbér és munkáltató által fizetendő közterhek együtt valamivel több mint 750 forintot jelentenek óránként. Könnyen be kell látnunk, hogy ha a teljes infastruktúra ingyen lenne, stb. akkor sem jutna 2 minimálbéres munkaóra 1 előfizetőre összesen egy átlag hónapban. Karbantartásra, hibaelhárításra, amikor szükséges létesítésre fejlesztésre, üzletkötőre, stb. Nem volt még sem marketing sem reklám költség, sem beruházás. És nem számoltam azzal sem, hogy ez nem minimálbéres állás. 

De a technológia, amit az egyre gyorsabb net elérések miatt időnként cserélni is kell, az építés költsége nincs ingyen. A behajtási kockázat sem, stb. A beruházás kapcsán lehetnek hitelek, azoknak is lehet kamata. Mint mondtam: Ilyen az élet. Hamar meglátjuk, egyszerűen a pénz biztos nem elég. Ezen nincs sem extraprofit, sem nagyon másmilyen profit. 

Ha profit ár nincs igazán, kire lehet hárítani, ha nem az ügyfelekre, és előbb-utóbb a lakosságra? Mondjuk a munkavállalóra. Hát, szerintem valamennyi a távközlésben dolgozó ember joggal lenne felháborodva. Ez sem menne. És ne feledjük: ha elmaradnak a beruházások, akkor a létesítéssel foglalkozó melós, alvállalkozó, stb. sem kap több munkát, jópár embert ki lehet rúgni. Akkor ők kevesebbet költenek, más cégnél is jön a leépítés, stb. De egy idő után ez sem működik. 

Hova vezet ez? Hogy egyszerűen nem jut pénz és munkaidő mindenre. Spórolni fognak. Mondjuk nem veszik fel a hibajegyet. "Tudunk róla, központi hiba". Ellenben nem kapod meg akkor sem a kötbért, ha járna. Ha vita lesz belőle, nem tudsz bizonyítani. Innen jön a vadnyugat. Köszi, de ez így nem jó. 

Kell 20 milliárd forint? Semmi gond. Ha 3 napot adnának rá, hogy találjak forrást, hát a háromszorosát szedném össze. Hogyan? Mondjuk sok olyan bírság van ami a fogyasztókkal szemben tisztességtelen cégekre ismétlődően alkalmazható és vagy milliárdos nagyságrendű a felső határa, vagy nincs is felső határ. Jótállási ügyben aggályos az Apple gyakorlata, és van lehetőség brutális bírságot kiszabni? Semmi gond. Meg lehet üzenni, hogy az összes fogyasztói panasszal, jogsértéssel együtt nyilvános nemzetközi balhé lesz belőle, ha nem fizetik ki a giga bírságot. A költségvetésnek pénz. Az Applenek mondjuk úgy aprópénz. Mert ha a szavatossági, jótállási jogok megsértése miatt itt jóval kevesebbet buknak, mint az USAban tennék kisebb ügy, kevesebb sértett mellett is.

Az Intrumot már megbüntették a jogszerűtlen, megtévesztő levelezésekért, nyomásgyakorlásért, de ismét van rájuk panasz? Google kapcsán sok szerződési feltétel aggályos, és mondjuk az AdSense kapcsán "ha baj van sem mondjuk meg, hogy mi az" akár a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés is lehet? Semmi gond. Gigabírság nekik. És lehet belőle harcolni. Az EA időnként közönséges tolvaj, mert a pénzt elveszi a megrendelt dolog csak nem kerül elő? Pár vizsgálat után ők is kapják a giga bírságot. Ha pár autónál nem stimmel a jótállás, szavatosság, és volt az elmúlt időben horror történet, ismét előkerülhet olyan bírság aminek vagy van, vagy nincs felső vége. 

A bírság az a bevételi forrás, ami csak annak fáj aki elkövet valamit. És sok cég szolgál rá. 

Miért nem lehet bevétel arányos az adó? Mert születne olyan díjcsomag ahol a nagy TVs díjcsomag mellé ingyen kapod a netet, abból a 0ból pedig 0 lenne az adó. 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr526817075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annamanna 2014.10.25. 19:22:44

Ami ebben az adóban a leglényegesebb, az a gazdaságra gyakorolt hatás.
Arról beszéljen már valaki, hogy mindennek milyen hatása lesz a gazdaságra. Mert jelenleg minden internetről működik.
Lehet, hogy nincs igazam, valószínűleg nem jól számolok, és talán nem is lesz az egészből semmi, csak fölöslegesen látok rémeket. De:
"Havi 2500 forintért ügyfeleink átlagos forgalma száz gigabyte, azaz erre a díjra tizenötezer forint adót fizethetnénk – sorolta az ellenérveket a Digi képviselője."
nol.hu/gazdasag/ezt-nem-kialtjak-varganak-1494295
Ha egy telefon 15 ezer havonta, akkor mondjuk egy átlagos otthoni gép 30 ezer.
Egy kisebb cégnek mondjuk havi félmillió.
Ebben a videóban www.youtube.com/watch?v=P7FgOVGBLg4 azt mondja a srác, hogy egy egyetemnek annyi az adatforgalma, hogy az után napi(!) 1,5 millió(!) adót kellene fizetnie!
Egy kórháznak legyen mondjuk napi félmillió.
Egy olyan óriáscégnek, mint mondjuk a MÁV, napi 5 millió.
A világon nincs annyi pénz, amivel ezt győzni lehetne.
A következménye az, hogy ha bevezetik, minden cég elmenekül az országból, aki csak teheti, a többiek pedig lehúzzák a rolót.
Minden munkahely megszűnik és milliók vándorolnak el.

Miközben az Orbán kormány pont annyit tesz hozzá a világháló fenntartáshoz, mint egy kambodzsai rákhalász.
Privát cégek gyártják a PC-ket, mobilokat stb, és privát cégek üzemeltetik a hálózatokat.
Mind a gépek után leszedi a magyar állam a sápot a 27%-os ÁFÁ-val, mind a hálózatok után nyújtja a markát.
"Csak egy példa: a kormány mindössze pár hete 130 milliárd forintot szedett be a mobilnetes frekvenciákért, s most közli: megadóztatja ezt a szolgáltatást."

Senki nem lesz olyan hülye, hogy hagyja, hogy a vámpírok az utolsó csepp vérét is kiszívják.
A legtöbb cég fogja magát és elmegy.
És erre, mint a dominó, összedől minden.
Nem lesz egy munkahely se.
Milliók menekülnek el, mert nem tehetnek mást.

Kíváncsian várom, meddig jutnak a dolgok, és mindebből mi jön be.
Ha megszavazzák, ennek az országnak lőttek.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.10.25. 20:39:06

@annamanna: Az adó nem illeték, nem járulék, nem egy adott dologra fizeted. Így a kormány internethez való hozzájárulása elvben nem lenne kérdés. De erre érdemes egy választ adnom:

Egy államcsőd esetén a pénzügyi rendszer sokszor is összeomlik és a hazai szolgáltatók is tönkre mennének. A kormány feladata annyival hozzájárulni a net működéséhez, hogy ezt megelőzi.

Ezek a számok amiket említsz kórházak, egyetemek, MÁV kapcsán nem jelentenek gazdasági kockázatot. Három okból sem. Az egyik az, hogy ezek virtuális terhet jelentenek. Mert az intézményeket finanszírozó állam csak az egyik zsebéből a másikba helyezi át a pénzt, nem történik érdemi tranzakció. És rögtön vissza is tehetik.

A napi 5 millió egy kellően nagy cég esetében aprópénz.

A gazdasági hatások nem így jelentkeznek. És nem feltétlenül kell hozzájuk elfogadni a törvényt. És nem a bevezetéstől, a pontos szabályozástól függ az, hogy az országnak mennyire van vége. És finoman fogalmaztam.

Te otthon dönthetsz úgy, hogy nem veszel fel hitelt. Egy ország viszont nem. Hogy miért? Mert a hitelként kapott pénzen többet keresne, mint amennyit a befektető hozamként kap tőle, a kölcsönért. Ha a hitel az optimálisnál több: Túl sokat költesz kamatokra. Ha kevesebbre, túl keveset keresel. Mindkét esetben a hiányzó pénz, a hiányzó fejlődés, stb. jelent baromi komoly problémát.

Sok cég meg sem érezné a közvetlen adóterhet. Az Audi, a Suzuki, a Mercedes, stb. biztosan nem. Ha 1%kal megemelnének valamely járulékot, az valószínűleg jobban fájna. szóval az adó közvetlenül éveken át nem jelentene problémát. És valószínűleg még a net szolgáltatók többsége is túlélne, mi pedig jóval kevesebbet neteznénk.

Lecserélném a sablont kicsit egyszerűbbre, és youtube, online játék, stb. helyett itt szidnánk a kormányt naphosszat. És 2018ban más lenne a legkisebb rossz.

Ez az adó viszont sok szempontból látványosan átgondolatlan. Ha a hitelezők elkezdenek emiatt aggódni, akkor jóval nehezebb lesz a hiteleket megújítani, az állam működését finanszírozni. Megugorhat a csődkockázat, a várható tőkekivonás gyengítheti a forintot, a monetáris politika eszközei beszűkülhetnek. Néhány sikertelen állampapír aukció után már komoly problémák lehetnek.

Innen vagy IMF-EU-USA segítség, vagy csőd és potenciálisan polgárháború lehet az irány. El tudod képzelni Viktor arcát amikor az IMF azt mondja, vagy független szakértői kormány lesz akivel végig lehet csinálni az elvárt rendcsinálást, vagy nincs hitel...

Sikertelen állampapír aukció már volt a napokban. Internetadót januártól vetnék ki. Ha addig az állampapír aukciók többségén az ilyen átgondolatlan adópolitika, stb. miatt nem sikerül elég államadósságot megújítani, akkor már az előtt katasztrófa helyzet lesz, hogy az internetadót tényleg fizetni kellene.

annamanna 2014.10.25. 20:59:29

@Válasszunk: köszi hogy írtál, mert én tökhülye vagyok a gazdasági dolgokhoz, és sajnos ebből a magyarázatodból sem tudok túl sok mindent megjegyezni vagy megérteni.

Én csak arra gondolok, hogy bizonyára a világon azért nem adóztatja meg a netet egyetlen kormányzat sem, mert ha ezt tenné, leállna az egész gazdaság és az egész ország.

Egész biztosan nem véletlen az, hogy a világon egyetlen kormányzat sem rak adóterhet a netre. ha ebben lenne egy icipici ráció is, már meglépték volna, mert vannak nálunk szorultabb helyzetben levő gazdaságok is. Akkor mondjuk az IMF arra kötelezte volna a görög kormányt, hogy adóztassa meg a netet. De föl se merült ilyen ötlet.

Ebből pedig csak az következhet, hogy a net megadóztatása katasztrofális hatással van a gazdaságra. Az IMF egy nagyon durva prés, igyekszik az utolsó fillért is kipréselni onnan, ahová beteszi a lábát (legalábbis ez a közvélekedés róla). De ilyet még soha sehol nem javasolt. Pedig micsoda ötlet....

Nem tudom, mi lesz a vége, de ez valóban egy végső cseppnek tűnik, az utolsó cérnaszálnak, ami foszladozik.
Szóval én is azt gondolom, ha innen nem fordulnak vissza és nem szívják vissza, vagy a Parlament nem veti el az ötletet, annak nagyon durva következménye lesz. Polgárháborúra nem gondoltam, abban nem látok semmi rációt.
Már csak ezért sem, ezt tegnap olvastam:
"A fősodratú média képes volt úgy bemutatni ezeket a lokális társadalmi összeomlásokat, amelyet az elégedetlen emberek úgy nyertek meg a nagy diktatúrákkal szemben, hogy nem volt másuk, csak könnyű fegyverzetük. A demokrácia alapreceptjében lévő szavazatilag egyenlő és médiakontroll alatt tartott néptömegek befogadták a tudatukba azt, amit a szerkesztők és a vezetői kör akart. A népbutító műsorok közé berakott „hírek” olyan tudatmanipuláló értékkel bírtak, amely képes volt tömegeknek elhitetni azt, hogy professzionálisan fölfegyverzett katonai egységeket a gépkarabélyokkal rendelkező csőcselék legyőzheti és le is győzi.
A valóságban titkosszolgálatok összehangolt tevékenysége, helyileg fölfegyverzett csoportok és PMC kommandós egységek váltották le a rendszereket, és vitték a demokráciát szét, szerte a világon."
www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=781215721959330&id=110185605729015

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.10.25. 21:07:18

@annamanna: Azért nem adóztatja meg a világ a netet, mert egyre több esetben a fizikai munka kiváltható géppel, de a tudásnak, a szellemi terméknek értéke lesz és ehhez a digitális világban való eligazodás elengedhetetlen.

Ahol nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a lakosság ebben naprakész maradjon, azok a régiók olyan szinten szakadnak le, mint ma azon részei a világnak, ahol általános és államilag is elősegített az írástudatlanság.

De nem csak ez számít. Elmesélek egy apróságot. Én nem szeretem a Diablo III-at, nem egy kedvelt PCs játék. De a benne lévő aukciós házban sok magyar játékos "keresett egy kis pénzt", a játékon belüli tárgyak eladásával.

Mások blogolnak, youtube csatornájuk van, játékról video streamelek. Kézműves dolgokat árulnak eBayen. Az, hogy azon a határon belül ami adómentes, ezekkel a tevékenységekkel ki tudod egészíteni a jövedelmed, az például export. És a behozott pénz itt forog, amikor elköltöd itt lesz belőle ÁFA bevétel. És ez nem az üzleti, hanem a lakossági előfizetésektől függ.

Ha nem terjed a net, nem terjed az elektronikus ügyintézés, az egész állam működése drágább lesz. Ez ismét az otthoni neten múlik...

annamanna 2014.10.25. 21:24:59

@Válasszunk: oké, ezt értem. A kérdés, hogy az Orbán-kabinetnek miért éri meg ebbe belerúgni.
Nem hiszem, hogy ne tudnák, itt mi forog kockán. Ha hat évvel ezelőtt teljesen tisztában voltak vele, akkor most még inkább.
Ha évvel ezelőtt még nem is volt ennyi minden netre állítva, pl az államigazgatásban. KLIK még nem is létezett, és a Parlamentben se voltak a képviselői helyeken laptopok. A net használata az elmúlt hat évben is robbanásszerűen terjedt, és még komolyabb a tétje annak, hogy ezt Orbánék most kilóra akarják kimérni.
Nekem az a mese jut eszembe, amikor a sakk feltalálóját ki akarják fizetni, és a feltaláló azt mondja az uralkodónak: nem kér cserébe mást, csak minden egyes kockára dupla búzaszemet, mint ami az előző kockán volt.
Ó, csak ennyit kérsz? Nevetett az uralkodó. Hát ez semmi.
Aztán kiderült, az egész világon nincs annyi búza, amennyivel ki lehetne fizetni a feltalálót.
Szóval nekem úgy tűnik, Orbánék ilyen trükkel próbálkoznak, csak már eleve ott kezdik a számolást, ahol máris elviselhetetlen a teher.
A netes adatforgalom eszméletlen mértékben nő. Ha még ma nem is tűnne soknak az adó mértéke (de már így is nyomasztóan sok) - tehát ha még nem is lenne érezhető, egy év múlva akkor is beledöglene mindenki.

A kérdés, miért? Miért éri ez meg Orbánnak?
Nem gondolom, hogy butaságból. Van valami célja, de mi az?
A polgárháború, ahogy te jósolod?
vagy mi?

annamanna 2014.10.29. 02:29:50

Te elég okos dolgokat írsz le a posztokban. Kíváncsi lennék, ehhez a gondolatmenethez mit szólsz?

"a kúrmány olyan dolgokba tolja bele a pofáját, amihez semmi köze nincs, ilyen az internet, ami egy teljesen privát dolog volt, a kormány lófaszt se tett hozz, de most ki akar belőle venni pénzt"
Én is ezt gondoltam egy darabig, aztán rájöttem, hogy ez nem teljesen igaz, mert minden, amit a pénz hoz létre, azt végső soron az állam hozza létre.
Az államon nem pont a magyar államot értem, hanem általában az államot, mint valamiféle entitást vagy fogalmi definíciót. Az állam miatt van pénz, a pénz miatt épült ki ez a fajta technikai civilizáció, tehát végső soron az állam hozta létre az internetet is. Pénz nélkül nem létezne. Pénz nélkül dzseki és esernyő sem létezne.
Tehát végső soron, ha a definiált állam, mint fogalom hozta létre a pénzt, akkor az állam, mint fogalom azt csinál vele, amit akar. Arra szed adót, ami épp eszébe jut.
De visszatérve oda, hogy az állam és a pénzrendszer hozta létre a technikai civilizációt és vele az internetet - az a különös dolog állt elő, amire már a kultúra, pl. a Mátrix film is felfigyelt, hogy a számítógépes világ, azon belül az internet egy olyan képződmény, ami az állam legkeményebb ellenfele.
Mert az interneten belül egyáltalán nem érvényesek az államok szabályai.
Az interneten egyáltalán nem az határozza meg valakinek az értékét, hogy mennyi pénze van.
A neten nem az határozza meg, hogy egy ember mennyi materiális vagy szellemi értékhez tud hozzájutni, hogy egyébként mennyi pénze van.
Az internet, ami mondjuk a pénzrendszer által létrehozott technikai civilizáció csúcsa, egyben annak a megszüntetője is, hiszen az interneten szinte minden szabad és szinte ingyen van.
Az internethez majdnem mindenki hozzá tud férni viszonylag kis befektetéssel (ami azért még így is elég jelentős).
Az internethez kell egy olyan tudás, amihez viszonylag könnyű hozzáférni, és amit meglehetősen demokratikusan osztogatnak, ebben nincsenek privilegizált elit rétegek.
Az internet újrateremtette azt a fajta népi kultúrát, amibe mindenki ingyen beleadja magát, ingyen osztja és terjeszti, és ami egészen elképesztő mértékben burjánzik.
Az internet félelmetes mértékben képes felszabadítani a kreativitást és őszintén, pőrén megmutatni azt, hogy kiben mi lakik, itt nem segít se rúzs, se felfújt izom, se csábos mosoly, se Audi A8, itt bizony mindenki kiadja azt, ami benne lakik, akár jó az, akár rossz.
De akár jó, akár rossz, mindenképpen hihetetlenül szabadabb, pörgősebb, kreatívabb, államon kívülibb, szabályok és korlátok nélkülibb, mint az offline valóság.
Az internet megteremtette a virtuális térben azt a valóságot, amilyen a világ volna - ÁLLAM NÉLKÜL.
Ez persze hogy iszonyúan böki a csőrét Orbánnak, aki szerintem már magára is tetováltatta azt a mondást, hogy "Az Állam Én Vagyok". Hogy halál komolyan veszi, az biztos. Ő egyszemélyben maga az állam.
Namost. Ahhoz, hogy Orbán építse és erősítse magát, vagyis az államot, nem kell mást tennie, mint az embereket elfordítani a nettől az offline világ felé.
Mert ott maximálisan az állam szabályai érvényesülnek.
Ha létrejön az adó, jó, mert azzal tönkrevágja a netszolgáltatókat, korlátozza a szabad hozzáférést, a mostani helyzetnél sokkal inkább pénztől teszi függővé, hogy ki mennyit markolhat ki a virtuális világból.
De már korábban az a célja, hogy mindenképpen offline terelje a témát.
Mi kell ehhez?
TÜNTETÉS!
Most aztán megmutatják az emberek, milyen sok az erejük, HÁHÁHÁ
Az erő magában a virtuális világban van, ami szétveri az állam kereteit.
Amint ebből kilépnek az emberek az offline-ba, máris kőkeményen az államon belül találják magukat.
Ilyen baromságokkal, hogy "emeld fel a mobilodat és világíts", meg hogy "küldj egy szelfit Orbánnak magadról, hogy itt vagy a tüntetésen", meg hogy "rakd le a szemetet a fidesz-székházhoz", ezek bár felhasználják a technikát, mégis kiveszik a virtuális világ lényegét, és az egész tiltakozást átviszik abba az erőtérbe, amit az állam ural.

Az, ha a tervezetről a virtuális térben beszélünk, mémeket, vicceket gyártanak, az jó.
De ha ez az egész kikerül a virtuális világból, az rossz, mert ott már az állam van.
Az államból élő emberek, a politikusok játsszák le egymás között ezt a meccset, verjék egymást szájba, mit érdekel.
Az a szöveg, hogy juj, ez a civilek mozgalma, politikusok ebből maradjanak ki, mert mi tiszták akarunk maradni - a legnagyobb öntököndöfés. Pont ezt akarják a politikusok, és pont ezzel a hazugsággal kényszerítik a civileket az állam térfelére. Csakhogy az állam térfelén az állam a nyerő (Smith is ezt mondta a Mátrix végén, az utolsó összecsapásnál: This is my world!) Smith világában nem lehet Smith ellen nyerni. Ebben a világban minden egyes pártnak ugyanaz a célja - az államiság nélküli internet virtuális világából az állam offline világába kényszeríteni az embereket, mert ott ők az urak.

annamanna 2014.10.29. 02:30:29

(folyt).
A virtuális térben N E M azok, a virtuális térben nem nyerhetnek, de tképpen még csak labdába se nagyon rúgnak.
Nem véletlen, hogy Orbán rühelli, mint zsidó a miatyánkot. Fél tőle, mint ördög a szenteltvíztől, nem ért hozzá, nem használja.
Ez NEM AZ Ő VILÁGA, itt ő NEM TUD NYERNI.
Ahogy a többi politikai erő sem.
Ezért hallgatnak. Ezért küldenek a tüntetésre olyan senkiket, mint Gurmai Zita fia, Scmuck Andor vagy Ungár Klára. Olyanokat, akik egyébként sem számítanak és nem tudnak labdába rúgni az államon belül.

Az államnak az böki a csőrét, hogy az internet miatt az emberek kezdtek teljesen közönyössé válni a politikai élet történései iránt (tehát az állam iránt).
A választásra milliók nem mentek el, inkább ökörködtek a neten, filmet néztek, játszottak, és azt mondták, én a politikába úgyse tudok beleszólni, nem is akarok, ez nem az én világom, SZÓ SZERINT - EZ NEM AZ ÉN VILÁGOM!
És helyette választottak maguknak egy MÁSIK VILÁGOT.
Ahol JÓL ÉRZIK MAGUKAT, ahol SZABADOK, ahol az állam nem éri utol őket, nem vegzálja, ahol az állam az ESZÜKBE SEM JUT, mert annyi más érdekes dolog várja őket és köti le a figyelmüket.
Ez a szabad világ elősegítette azt, hogy egy nagyon izmos réteg totálisan közönyössé vált a politika, vagyis az állam iránt.
Kicsit hasonlóan, mint a komcsi időkben a háztáji és a rockzene. Az telejsen független volt az államtól és annak agyalágyult politikájától. Oda menekültek az emberek, és nagy ívben szartak a politikára, addig, amíg csak a kommunista rendszer ÉRDEKLŐDÉS HIÁNYÁBAN bele nem fulladt az UNALOMBA.

Az államnak valójában ez fáj.
A KÖZÖNY.

Ahhoz, hogy újra vissza tudja terelni a maga fennhatósága alá az embereket, a maga világába a virtualitásból, ahhoz utánuk kell mennie.
De az olyan kísérlet, mint pl. az Orbán Viktor FB oldal egy közröhej, ilyen módon nem fog sikert elérni, ennél ütősebb dolog kell - tönkre kell tenni ennek a szabad világnak az alapját, a pénz nélküliséget.
A pénz az állam, tehát ha a net a pénzről szól, akkor az államról szól.
Ha a net olcsóságát támadja az állam, akkor az eddig békés emberek beijednek, és mit csinálnak?
ELHAGYJÁK az eddigi erősségeiket, azt a világot, amit az állam semmiképpen NEM TUD ELFOGLALNI, és átmennek az állam táborába hőzöngeni.
Így BIZTOS A BUKÁS, mert épp ez az állam célja.

Most gondolj bele, ha mondjuk a török el akarná foglalni Eger várát.
Akkor az egri védők úgy tudnának nyerni, hogy kimennek a török táborba sivalkodni, és táblákat lengetni, hogy "Turkish, go home!"
Lehetetlen. Ha a török el akarná foglalni Eger várát, a védőknek minden erejükkel bele kell kapaszkodniuk Egerbe, ottmaradni, ott berendezkedni tartósan. csak Eger várán belül maradva képesek győzni a török felett, nem pedig úgy, ha elhagyják a várat, mert az tuti bukás.

A legnagyobb csapást Orbán tervére nem a tüntetők tudják mérni, hanem az EU, mint szuperállam, ami máris keményen visszacsapott.
Orbán mérkőzzön meg a többi párttal, a saját párttársaival, az Unióval, akárkivel, de nem velem, ne velünk.
Szerintem "öngyilkosság" a tüntetés, mert pont annak az elárulása és semmibevétele, amit elvileg a netezők meg akarnak védeni.
Kicsit hosszú voltam, de ez szerintem nagyon fontos.
Neten kívül, offline, nem lehet a net szabadságát védeni. Legalábbis nem a civileknek.
Védjen meg minket az EU meg a szabad piac, a kapitalizmus, aminek nem érdeke a net korlátozása. Vagy védjen meg a többi párt. Ami úgyis az állam része.

Én, mint civil NEM VAGYOK AZ ÁLLAM RÉSZE,
de ha kimegyek tüntetni, akkor azzal azt bizonyítom be, hogy azt hiszem, hogy az állam része vagyok, és KÉPES VAGYOK HATNI AZ ÁLLAMRA.
Aki nem szavazott (és sok "netbolond" nem szavazott), az azt állította a nemszavazással, hogy ő nem az állam része, semmi köze hozzá, nem tud hatni rá, ő maga az államtól függetlenül létezik.
Ha elmegy tüntetni, akkor ezzel azt deklarálja, hogy azt hiszi és vallja, hogy ő az állam része.
És ez tetszik a legjobban Orbánnak, így téríti magához az elveszett báránykákat, mint egy isten az elveszett híveit.
Az offline világ részévé teszi őket, ahol az állam szabályai érvényesek.
A neten ezek nem érvényesek.
Amíg itt maradok, azt mondom - az internet világa erősebb az államnál.
Ha ebből kilépek és tüntetek, azt mondom, az állam erősebb a netnél.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.10.29. 11:56:00

@annamanna: Alapvető hiba benne a pénz funkciójának, forrásának, stb. a pontatlan megközelítése.

Ugyanakkor van egy sokkal egyszerűbb probléma: Az RTL Klub kritikus volt a FIDESZ kapcsán? Kapott adót. Az Origo felé is ment a keménykedés.

Szerinted, ha az "interneten elterjedt az a vélemény, hogy..." kezdetű módon kap egy kritikát Viktor, akiről a saját környezete is azt mondja, hogy az Internet alapjait sem érti, azt sem amiről beszélsz, az ilyen közöny alapjait sem...

Akkor varázsütésre mindent megért, és lesz egy giga összeesküvés a félre értett szerepű pénztől kezdve minddenkiig?

Vagy az a helyzet, hogy Viktor nem szereti a kritikát, és azt sem tudja, hogy mi az amire oda csapott...

annamanna 2014.10.30. 05:00:13

@Válasszunk: szerintem félreérted Orbánt. És ez nagy veszély. Soha nem szabad alábecsülni az ellenfelet, de Orbánnal kapcsolatban végképp igaz, hogy nem szabad alábecsülni a képességeit. Bár amit végigcsinált az elmúlt 25-30 évben, az alapján nem is értem, hogy valaki még hogyan kételkedhet abban, hogy Orbán világklasszis a maga nemében.
A mostani húzása alapján pedig szerintem már a vakok szemének is fel kellett volna nyílnia annak belátására, hogy Orbán number one gonosztevő :) Nem képes hibázni. Abszolút céltudatosan halad a teljes leigázás irányában.
Ha butának látod, és könnyen legyőzhető ellenfélnek, tévedsz, és persze ezzel neki teszel jót, mert könnyű célpontja leszel.
Orbán nem legyőzhető. Ha le lehetne győzni és félre lehetne állítani, már rég vége lenne a pályafutásának. De a karrierje, minden rettenetes szarkavarása után virulóbb, mint valaha. Amibe mindenki más belebukik, attól ő megerősödik.
Felejtsd el, hogy észérvekkel hatni tudsz rá. Felejtsd el, hogy erődemonstrációval, tüntetéssel, vagy akár még külföldi diplomáciai segítséggel is hatni tudsz rá. Olyan, mint egy gép, halad előre és semmi nem állítja meg. Halálpontosan tudja, az embereknek mi a gyenge pontjuk, mit féltenek, mivel lehet megsebezni őket, arra fog lecsapni, úgy, hogy ne lehessen védekezni ellene.
Természetesen nem egyedül van. Óriási a holdudvara, nagyobb, mint azt elképzeled. A segítői számát nem lehet megsaccolni sem, de sokkal több, mint amennyire gondolsz. Nem a "fidesz-droidokra" gondolok, akik ész nélkül megszavazzák, hanem pl. rá hungarian.hungary.usembassy.gov/dcm.html nehogy azt gondold, hogy különböznek a céljaik. Nehogy azt gondold, hogy a lázadás, a tüntetés nem Orbán céljait szolgálja, és az internetadó bevezetésével nem az az egyik célja, pont, hogy az embereket utcára vigye.
Emlékezz rá, hogy ezt épp ő kezdte - az utcai politizálást sokszor a szemére vetették a balos politikusok. Most is az utcára vitte az embereket. Nehogy azt gondold, hogy ezt az ellenfelei akarták, és nem ő. Ne gondold, hogy ettől megijed. Esze ágában sincs, ettől jön igazán lendületbe.
Te az utcán egy zombi vagy. Nincs önálló akaratod, hangod, véleményed, mész a többiek után, fogalmad sincs, minek, szajkózod, amit körülötted a többiek. Iszonyú könnyen legyőzhető vagy, mert lemondtál önmagadról, a saját autonóm lényedről, azért, hogy egy nagy massza részévé válj. Pont, mint egy diktatúrában.
A balos politikusok sem az ellenfelei, ők is a holdudvara részei. A balos politikusok most hallgatnak, nem azért, mert elegánsan háttérbe húzódtak, hanem azért, mert azt akarják, hogy a civilek menjenek neki Orbánnak, ők is váljanak a harc részévé. Egy olyan harc résztvevőivé, amit nem lehet megnyerni.
A diktatúra nem végződött az orosz kivonulással és Kádár halálával. Persze nekünk mást hazudnak, és el is hisszük, hogy demokrácia van, nem tudjuk, hogy elérhetetlen célért hajtunk.
"A legjobb formája az irányításnak, amikor valaki úgy gondolja, hogy szabad, miközben alapvetően irányítva és manipulálva van. Egyik formája a diktatúrának, amikor ülsz egy börtöncellában, és láthatod, illetve megérintheted a rácsokat. A másik formája pedig az, amikor ülsz a börtöncellában, de nem látod a rácsokat és azt hiszed, hogy szabad vagy.... egy olyan országban és világban élünk, amit hihetetlenül beteg emberek irányítanak. A szakadék aközött, amit mondanak és tesznek, valójában hatalmas." www.youtube.com/watch?v=TLSEj1_ZxAA

Ha ezt nem látod be, akkor olyan leszel, mint egy mókuskeréken pörgő egér, nem jutsz sehová, és teljesen kimerülsz.

Ahhoz, hogy a magad javára tudd fordítani a külvilágot, a politikai történéseket, először is be kell látnod, föl kell ismerned a valós erőviszonyokat.
Ez nagyon fontos, mert alapvetően lényeges, hogy ne fecséreld az erődet hiábavaló küzdelemre, és ne akarj kapcsolatba lépni azzal, akivel nem lehet:
krisztamami.wordpress.com/2014/03/05/fejlodes-forrasa-belso-nyugalom/

Orbánnal nem lehetséges kapcsolatba kerülni, mert egyáltalán nem érdekli az, amit mondani akarsz neki. A fal megértőbb, mint ő. lelektanitipusok.net/tipusok/nt/entj/humor
Teljességgel hiábavaló erőlködés neki bármit is elmondani. Tudja, érti, de nem akarja, hogy neked jó legyen és kész. Azt akarja, hogy neked rossz legyen és ennyi.
Ha ezt belátod, az szerintem óriási megkönnyebbülés, mert csak ezek után lehetséges arra koncentrálni, ami valóban kivitelezhető, ami valóban épít.
Ennek felismerése, belátása után már ki lehet találni, hogyan lehet az adott helyzethez alkalmazkodni. De amíg be akarod bizonyítani Orbánnak, hogy igazad van, addig is elvesztegeted az idődet és energiádat arra, hogy valóságosan tudj alkalmazkodni a helyzethez.

Én a következőket gondolom: először is, Orbán eleve a komcsi állampártból nőtt ki, annak törzsökös része, az állampárt folytatója , a diktatúra szellemi örököse.
A komcsi rendszernek volt egy alapvető tévedése, ami a bukásához vezetett.

annamanna 2014.10.30. 05:00:47

(folyt). Akkor ezt nem vették észre és most igyekeznek kijavítani a sajnálatos tévedést.
A Kádár-rendszer alapvető tévedése az volt, hogy az átlagembereket igyekezett kiszorítani a politikából, és visszaküldeni őket a maszek kis életükbe. Békén hagyták őket, ha nem szóltak bele a politikába. Foglalkozzanak csak a háztáji disznókkal, járjanak el a rendszer által támogatott tánczenei rendezvényekre, bámulják Koncz Zsuzsika hosszú haját és Csepregi Éva combjait, a rendszer pedig működik a fejük felett, mint ahogy az olümposzi istenek is beláthatatlan messzeségben vannak a halandóktól.
Na ez volt a sajnálatos tévedés. Mert az emberek megtalálták a módját, hogy jól érezzék magukat, és elfelejtkezzenek arról, hogy őrült világban élnek.
A diktatúra, mint rendszer pedig elgyöngült, az emberek elfelejtettek rettegni tőle, inkább csak nevettek rajta, ordító egérnek tűnt és megbukott.
A 60-80-as évek popzenei kultúráját pótolja most a net, és ugyanazt eredményezi – a közömbössé válást, az érdektelenséget.
Ezért a diktatúrának alapvető érdeke, hogy pont azokat vonja be a politikai játszmák erőterébe, akik közömbösek. A fiatalokat, a netgeneráció tagjait. Akikről annak idején a komcsik lemondtak, és ez a bukásukat okozta. Orbán nem fideszhívővé akarja tenni a fiatalokat. Számára csak az a lényeg, hogy akármilyen éllel is, de legyen politikai érdeklődésük, hajlandók legyenek utcára vonulni és hőzöngeni, ahelyett, hogy a politizálást cikinek és röhejesnek tartanák.
Ez számára megéri, mert diktatúrát is csak úgy lehet kiépíteni, ha érdekli az embereket. Akármit is gondolnak róla, csak ÉRDEKELJE őket. Ha az embereket nem érdekli a politika, akkor nem lehet megmozgatni őket, és még csak elnyomni se lehet őket diktatúrával.
Emlékezz az Ötödik pecsétre – a hatalom számára lényeg a BEVONÓDÁS. A komcsi állampártnak 800 ezer tagja volt, ennyi embert korrumpált szellemileg és anyagilag a hatalom. Az 1984 lényege a magánélet elárulása. A diktátorhoz JOBBAN kell kötődni, mint a saját családtaghoz. Csak az nem igaz, hogy ehhez szeretni kell a Nagy Testvért. Nem kell, lehet gyűlölni is, sőt az még jobb.
„– Az átlagos rádióhallgató 18 percig hallgat egy műsort. Az átlagos Howard Stern-rajongó viszont egy óra húsz percen át.
– Hogy lehet ez?
– A leggyakoribb válasz amit erre a kérdésre kapunk: "kíváncsi vagyok, mit mond legközelebb".
– Oké, és mi van azokkal, akik gyűlölik Sternt?
– Az átlagos Howard Stern-gyűlölő napi két és fél órán át hallgatja a műsort.
– De... ha egyszer gyűlölik, miért hallgatják?!
– A leggyakoribb válasz amit erre a kérdésre kapunk: "kíváncsi vagyok, mit mond legközelebb".”
index.hu/tudomany/2014/02/04/miert_imadjuk_gyulolni_a_valo_vilagot/
Amit nem szeretek, nem gyűlölök, amivel közönyös vagyok, azt egyszerűen elkerülöm.
Kántor Péternek van egy jó verse:
Hol szerettelek
hol utáltalak
csak sose voltál
közömbös nekem
www.zeneter.hu/gondolat/novemberi-versek.html
Csak azt kerülöm el, aki iránt közömbös vagyok. Annak KELL futnia utánam, hogy felkeltse maga iránt az érdeklődést, és bevonjon az ő ”erőterébe”. És ez a futás vagy sikerül neki, vagy sem. Ha belémrúg, azzal mondjuk elég hatékonyan fel tudja kelteni az érdeklődést önmaga iránt. Akkor nehéz közömbösnek maradni, és nem megpróbálni visszarúgni.
Orbánnak épp a visszarúgás a célja, mert akkor őrá figyelek, teljes lendülettel őrá koncentrálok.

Van valami, ami a popkultúrát és az internetet, sőt a Fahrenheit 451 c. regény világát összeköti.
Az egyik evidens: mindhárom valamiféle intellektuális-kulturális teljesítmény.
A másik, hogy ezek képesek arra, hogy az embereket elfordítsák a politikától, és helyette a saját életükre összpontosítsanak.
A harmadik ebből következik, tehát ezek az állami hatalom ellenfeleivé válhatnak.
A negyedik, hogy mindhármat alapvetően az a technika hozta létre és termelte ki, ami épp az állam sajátja. (könyvnyomtatás, lemezek, PC-k stb)
Az államot a törzstől az különbözteti meg, hogy míg a törzsi társadalmakban nem volt technológiai fejlődés, addig az államok a legkezdetektől kiugró technikai fejlődést produkáltak, amire épp az egyéntől elvont erőforrások miatt voltak képesek.
És az a különös, hogy az államok által létrehozott technikai javak az államon belül élő emberek szabadságfokát is képesek növelni, tehát az államoktól való függetlenségét. És megnehezíti az elnyomásukat. Legalábbis a fejlett tecnhnikai körülmények között élő emberek, Japántól az USÁ-ig, kevésbé vannak kitéve az elnyomásnak, mint azok, akik egy államon belül nyomorúságos körülmények között élnek.
Tehát az a különös, hogy ugyanaz a technikai fejlődés, amit az állami elnyomás termelt ki (az elnyomással szedték el az egyénektől a javakat, hogy beinvesztálják a technikai fejlesztésekbe. A törzzsel szemben az állam alaplényege az elnyomás.); szóval ugyanaz a technikai fejlődés, ami az állam lényegi sajátossága, egyben az állam végzete is, mert az elnyomás ellen dolgozik.

annamanna 2014.10.30. 05:01:36

(folyt).
Az államnak az volna a legjobb, ha a technikai fejlettség kizárólag csakis az elnyomást szolgálná, tehát mondjuk a katonai fejlesztéseket. Nem véletlen, hogy jelenleg is a legfejlettebb technikai újdonságok a hadseregeknél jelennek meg, és onnan szivárognak át a polgári lakossághoz. Nem véletlen, hogy a kizárólag békés célokat szolgáló találmányokat nagyon gyakran akadályozzák, ellehetetlenítik.
El tudom képzelni, hogy az internetet az egész világon valamiképpen akadályozni és korlátozni akarják. Legalábbis ez a cikk erre célozgat: idokjelei.hu/2014/10/a-kiszivargott-tervezet-szerint-a-transzatlanti-partnerseg-globalis-internetcenzurat-hoz/
Ha így van, akkor mondjuk kell egy kísérleti terep, ahol ennek következményeit, társadalomra gyakorolt hatását kipróbálják.
„Bármelyik városban elkezdődhetett volna. Bacon’s Cornerben nem volt semmi különleges: az államokat átszelő autópályától távol eső kis mezővárosok egyikének számított, nem többnek, mint egy kis karika az Amerikai Autóklub autóatlaszán. Az autópálya leágazásánál táblák jelezték, hogy benzin van, szállás nincs, esetleg valami ennivalót meg néhány apróságot lehet kapni - ha az üzlet éppen nyitva tart.
De Bacon’s Cornerben kezdődött.
Egy szokásos kedd este volt. Senki nem számított semmilyen szokatlan dologra. Senki nem látott vagy hallott semmit. Nem is tehette volna.
De a felbolydulás elkezdődött.” mek.oszk.hu/03200/03206/03206.pdf
Magyarország egy jelentéktelen, átlagos hely, kis pont a világtérképen, miért ne itt próbálnák ki először?
Rengeteg figyelmeztetés elhangzott azzal kapcsolatban, hogy az internet milyen kitűnő lehetőséget nyújt a titkosszolgálatok számára az emberek megfigyelésére, de szemmel láthatóan a júzereket ez nem érdekli, és továbbra is a legnagyobb lelki nyugalommal osztogatják meg magánéletük legapróbb titkait is a neten.
Az igazság az, hogy az államokra sokkal nagyobb veszélyt jelent a tömegek apolitikus közömbössége, minthogy bármit is megtudhat róluk a hatalom.
A legfontosabb, amit a hatalom megtudott az emberekről a neten, az, hogy az embereket nem nagyon izgatja a hatalom.
Például a Goldenblog idei szavazásán, közélet kategóriában magasan vezeti a mezőnyt a „Ponciusz Pilátusz megmondja” blog (én is arra szavaztam :)) A többi messze le van maradva tőle.
Ha belegondolsz, teljesen normális elvárás lenne, minden ember azt szeretné, hogy olyan országban éljen, ahol a hatalom működését észre sem lehet venni, ahol minden ember a saját életével foglalkozhat, a saját problémáira koncentrálhat. Ez egy teljesen normális elvárás. És úgy tűnik, nagyon sok ember igyekszik is eszerint élni, és belekapaszkodik bármibe, ami egy kicsit is függetlenné teszi a hatalomtól.
Az egyik ilyen kapaszkodó az internet.
Nos, ha az emberek részéről ez egy teljesen normális elvárás, akkor természetes, hogy a hatalom pont fordítva fogja gondolni, és azt akarja, hogy az emberek ne a saját életükre koncentráljanak, ne a saját fejlődésükön dolgozzanak, ne a saját boldogságukat keressék, hanem a „közös boldogságot” (ami nem létezik). „Csak együtt sikerülhet!” Ez egy állandóan ismételt jelszó, és ennél nagyobb hazugságot még nem hallottam. Ez a hatalom igénye arra, hogy elszívja az energiádat.
Hogy tudja ezt a hazugságot hihető formában eladni? Úgy, hogy az önmaga elleni lázadásra biztat. Mert akkor is biztos, hogy kifordulsz önmagadból, elhagyod a saját életedet, a saját dolgaidat, a saját problémáid megoldása helyett olyasmivel kezdesz bajlódni, amit te BIZTOSAN nem tudsz megoldani, és neki több sem kell. Ha elgyengülsz, máris könnyebben elnyomható vagy.
süti beállítások módosítása