... mert választani kell

(il)liberális demokrácia

2014/10/24. - írta: Válasszunk

A liberalizmus egyik alapvető gondolata volt, hogy addig terjedjen a szabadságom, amíg más jogait nem sérti. Csakhogy alapvetően van egy gond. Az állam és jog feladata az, hogy ahol érdekek "jogok" ütköznének, ott igazságot tegyen, megmondja a két féle érdek, jog közül mikor és melyik a fontosabb. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a sorozatgyilkos önkifejezéshez való joga és az áldozat élethez való joga között sem tudna a bíróság dönteni. Pech. Sokszor merül fel ütközés, viszonylag ártatlan kérdésekben is. Ilyen a vélemény nyilvánítás szabadsága, és a másik ember önbecsülése közötti ütközés. Mert ugye a rasszizmus rossz.

Két okból is rossz. Az egyik, hogy kontraproduktív. Ha egy cigányt akkor is ugyanúgy ítélünk meg, ha törvénytisztelő, és akkor is, ha tolvaj, akkor mi tartaná vissza a lopástól? Azaz a hőzöngő azt a problémát, hogy a faluban néhány roma lop nem megoldja, hanem elmélyíti. A másik az, hogy gaztett azokat megbélyegezni akik nem tettek semmi rosszat. A határ ott van, hogy véleményt alkotni csak arról lehet, amit ismersz. Ismeretlen emberek sokaságát előítélet alapján szidni, a valós véleményalkotáshoz szükséges megismerés nélkül elítélendő. 

Az elmúlt időszakban a liberalizmus kérdése azért vált kis hazánkban kicsit vitatottá, mert úgy érezzük túlzásba esünk. Nem a liberalizmus miatt. Hanem annak képviselői miatt. Miért ez a különbségtétel? Beszéljünk egy kicsit a melegjogokról. Magam is vallom azt az alapfelvetést, hogy addig terjedjen mindenki szabadsága, amíg más valaki fontosabb jogait nem sérti. Nézzünk meg pár jogot a homoszexualitás kapcsán:

  • A homoszexuálisoknak is joguk van boldogságot keresni, lehetőség szerint akár családot is alapítani.
  • A homoszexuálisokat is megilleti az ártatlanság vélelme, velük szemben se előítéletek alapján ítélkezzünk
  • A homoszexuálisokat is megilleti a törvény előtti egyenlőség.
  • Vallás és lelkiismereti szabadság van. Ezért egyetlen hit tanai sem jelentenek kötelező támpontot
  • A gyermekek egészséges testi és szellemi fejlődéshez való joga elidegeníthetetlen alapjog
    • Örökbefogadás kapcsán általában igaz, hogy az örökbefogadónak kell bizonyítani az alkalmasságot, és nem a hatóságnak az alkalmatlanságot 
    • A gyermeknek nincs sok választása, a szülőnek, nevelőszülőnek van. Így tőle várható el az alkalmazkodás. Akár a család felépítését tekintve is.
  • Az élethez, egészséghez való jog alapjog.
    • Ezért a járványügynek joga van előírni és korlátozni dolgokat
  • Vallás és lelkiismereti szabadság van, ezért egyetlen eszmerendszer sem jelent kötelező támpontot
    • A felelős döntés az állampolgár joga és kötelezettsége. Ehhez minden információt joga van megismerni.
    • Az államnak kötelessége az ehhez szükséges tájékozódásra lehetőséget biztosítani, és nem elhallgatni egyetlen kockázatot sem. Ehhez a melegeknek is joguk van
  • Jogunk van véleményt nyilvánítani konkrét dolgokról. Akkor is, ha ez mondjuk a homoszexualitás veszélyeiről, vagy mások veszélyeztetéséről szól. De akkor is, ha mondjuk az egyházról
  • Nem szép dolog valakit egy jogszerű véleményalkotás miatt kirekeszteni. Akkor sem, ha szerünk a véleményalkotás nem politikailag korrekt.
    • Például a véleményalkotás szabadsága miatt
    • Vagy azért, mert nem mindenki ugyanazt tartja helyesnek, korrektnek. És nem egy vélemény, ez izmus a döntő, hanem a lelkiismereti szabadság.

Jól látható, hogy a történet kapcsán amit pirossal írtam, abban a liberalizmus hazai képviselői és én is egyet tudunk érteni. A különbség a kéknél van. És úgy gondolom, hogy amit kékkel írtam, azok is hozzá tartoznak a jogállamisághoz, demokráciához. Még akkor is, ha a liberális oldal képviselőinek nem tetszik.

Az illiberális demokrácia ismérve az, hogy a liberalizmus eszmerendszerét nem tekinti igazán rendezőelvnek. Azokat a liberális értéknek mondott dolgokat amik alapvetően a jogállamiság, a demokrácia valamely említett pillérét rombolja kész lebontani. És a jogállamiság, alkotmányosság egy őszintébb koncepciójából képes kiindulni. És feltételezi, hogy egyetlen rendszer, megoldás, stb. sem feltétlenül ér többet a társadalomra való hasznosságánál.

A fékek és egyensúlyok rendszere, sok dolog függetlensége akkor ér csupán valamit, ha megteszi azt amire kitalálták. Ha valós kontrollt nyújt, és nem csak lehetőséget a gáncsoskodásra. Márpedig valós kontroll nyújtására egy megbízható barát inkább képes, mint egy kiüresedett fogalom. 

Nem tudom, hogy a FIDESZ ezt épít-e. De ilyen lenne egy illiberális demokrácia. A második szón a hangsúllyal. 

1 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr106829725

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fidesz-Quisling 2014.10.25. 08:37:01

Milyen véletlen, a norvég civilek és a norvég Qusiling! Orbán átlépett egy határvonalat, Komolyan elhitte, hogy az EU és a NATO más, mint a KGST és a VSZ volt, s ezekben a szervezetekben demokratikus döntéshozás van, a kisebbségi vélemények tiszteletb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.24. 19:53:07

Az illiberális demokrácia értékelvű, míg a liberális demokrácia nihilista, értéktagadó.
süti beállítások módosítása