... mert választani kell

A Görög helyzet tanulságai

2015/02/02. - írta: Válasszunk

Az alapvető gond a görög válsággal az, hogy nincs jó megoldás. Azért nincs, mert sem igazságos megoldásra, sem humánus megoldásra nincs, és nem is lesz lehetőség. Ugyanis sem igazságos, sem humánus megoldásnak nem lehet alapja az, hogy akiket megkárosítottak azok tovább támogassák a kevésből is a csalás haszonélvezőit. Hogy az áldozatok további pénzt veszítsenek, akik pedig eddig gazdagodtak rajta tovább gazdagodjanak. Márpedig a haszonélvezők között a jól fizetett görög közszférára, a belőlük élő vállalkozásokra, stb. is kell gondolni. Ha viszont ezt kizárjuk, akkor jól látható, hogy olyan görög gazdaság kell, ami képes külső támogatás nélkül, a saját jövedelmeiből megélni.

Ez utóbbi feltétel viszont olyan mértékű jövedelem csökkenést jelentene, amivel a vásárló erő is csökken, összeomlana a gazdaság, a hitelek bedőlnének, az ingatlanok elvesztenék az értéküket, ami felérne egy humanitárius katasztrófával. Még akkor is nehezen elfogadható ez, ha joggal mondjuk azt, hogy sokan tettek azért, hogy Görögország ebbe a helyzetbe kerüljön. Még akkor is, ha a közszféra leépítése minden mástól függetlenül csak a pazarlás miatt is szükséges és a minimálbér az EUs felzárkózó országokhoz való igazítása segíthet a felszabaduló munkaerő felszívásában. 

Egyszerűen azért, mert az érintettek elveszthetik a lakásukat, összeomolhat az ingatlan piac, csökken a vásárlóerejük. Viszont nem azért kell megszorítani, mert a trojka azt mondja, hanem azért, mert senki sem adna úgy pénzt, hogy azt nem fogják visszakapni. Ha pedig Görögország nem hitelképes, és vásárlásnál is 0 a fizetési határidő, stb. akkor az ország összeomlik, és ugyanúgy nem lehet sokmindent finanszírozni. Nem a trojkára kell mutatni, hanem arra, hogy nincs pénz. És nem elsősorban a trojkán múlott, hogy nem az ő optimista prognózisuk teljesült. Kik és hogyan tettek sokat hozzá a katasztrófahelyzethez? 

Egész biztos, hogy minden tüntetési hullám, lázongás, stb., ami kevésbé vonzóvá tette Görögországot jelentős vesztességet okozott a görög idegenforgalomnak. Csakhogy, ha a belföldi idegenforgalom rosszul megy, az éppen olyan gond, mint egy közszférát érintő megszorítás: akinek kevesebb pénze van, az keveset is költ és ez végig gyűrűzik az országon.

De számos tiltakozási forma is eleve okoz vesztességeket, ezek mellett megugrottak a rendfenntartásra vonatkozó költségek. Lehet azt mondani, hogy mert a csúnya gonosz trojka megkövetelte a megszorítást. De lenne egy kérdésem: Ha a görögök maguk elfogadják, hogy annyi pénzből kell megélni, amennyijük van, és az eddigi irány a soha vissza nem fizethető kölcsönökkel, mások átverésével nem folytatható és nem a tiltakozás agresszív és durva módját, hanem a kilábalást keresik, mi lenne a helyzet?

Ha nem az utcára megy törni, zúzni, hanem munkát keres akár belföldön, akár külföldön. Ha megteszik azt amit magyar fiatalok százezrei tesznek meg... Vagy ha vállalkozásba kezd, megpróbál értéket termelni és elérni, hogy több termék után több adó folyjon be, és legyen pénz a közszféra nagyobb részének fenntartására. Sőt, amikor gyanús körülmények között élt mindenki jól és kérdéses volt, hogy mi az igaz mert az előző ilyen görög fejlődés hazugságra épült, félre lehetett volna tenni, és akkor sokan nem lennének bajban és nem lenne ekkora visszaesés csak a megtakarítások olvadnának.

És persze a görög társadalom folyamatosan a felszínen tartotta a kérdést: Mi lesz Görögországgal. Nincs egyesség. Ha bizonytalanság van, a grexit még mindig reális forgatókkönyv, akkor ki lenne hajlandó oda új befektetést vinni, Ezzel pedig a közszférában leépítettek nehezebben tudnak elhelyezkedni, a vásárlóerejük tartósan alacsony. Ez és a beruházások hiánya pedig lefelé löki a GDPt, ezzel együtt felfelé a GDP arányos államadósságot, amivel együtt a kamatterhek egyre nagyobb gondot okoznak az országnak, egyre valószínűbb egy újabb görög csőd... Ez pedig egy öngerjesztő folyamat ami akár jelentős tőkekivonással is járhat. Viszont ez a katasztrófával fenyegető helyzet nem a trojka elvárásai miatt, hanem a görögök hozzáállása miatt áll elő.

Vajon a trojka tehet arról, hogy a görög közszféra megannyi hozzáállása az, hogy inkább vegyék el a magyar koldus utolsó 100 forintjának a felét, rabolják le fél Európát, de ő ragaszkodik az életszínvonalához, ragaszkodik a más pénzén, más munkájából megteremtett jó életszínvonalhoz? És ha nem kapja meg ezt, akkor tör, zúz rombol és, ha csőd lesz akkor biztos oda a másik nyugdíja. Ha finanszírozza tovább a görögöket akik újra elvárják az adósságuk csökkentését, újra ez a helyzet akkor legalább remény van, de hosszabb távon a görögök többet tudnak kihúzni belőlük.

A trojka egyetlen dologgal járult hozzá ahhoz, hogy a görögök kilátásai romoljanak. Felismerve a görög hozzáállást szépen csendben felkészült egy grexit forgatókönyvre. Felkészült rá, és el tudja érni, hogy ezzel sem az Eurozóna, sem az EU azon kívüli államai ne járjanak drasztikusan rosszul, a görögök viszont ne köszönjék meg a következményeket. Míg eleinte a görögök tudtak fenyegetni a grexittel, most őket lehet azzal fenyegetni, hogy repülnek. Az Eurozóna mellett akár az EU tagság esélyeit is elveszthetik. De az ilyen forgatókönyv utáni rossz viszony az EU sok államával a turizmusukat is bajba sodorná. 

Ezzel pedig a befektetők is számolnak. Görögország bedőlése, akár egy kontrollálatlan államcsőd, a drachma hiperinflációja, az ebből kialakuló éhezés, egy olyan humanitárius katasztrófa amikor élelmiszer segély kell Görögországnak, és ami után évtizedekre lesznek a mai helyzetükhöz képest lemaradásban az EU számára elfogadható és ezáltal lehetségessé vállt forgatókönyv. A vámok újra megjelenése, tőkekiviteli korlátozások, stb. lehetősége is olyan fenyegetés ami sok beruházót távol tart. 

Közben viszont a kamatok magasak, a görög gazdaság zsugorodik, és amíg eredetileg volt jó kiút a helyzetből, most nem nagyon van, mert GDP arányosan ekkora adósság mellett a kamatokat sem könnyű kifizetni. Elsősorban azért, mert kamatfizetés előtt sincs meg a megfelelő többlet a költségvetésben. Másodsorban pedig azért, mert jó-jó most a trojka ad olcsó hitelt, de amennyiben a görögök velük nem tudnak megegyezi, a hiteleiket nem feltétlenül akarják visszafizetni, ki adna nekik megfizethető kamat mellett hitelt?

Ha pedig nem lehet az eredményekből mindent kifizetni akkor baj van. Marad persze az, hogy Görögország hozzányúlhatna a  vagyonához. De ilyen sürgős privatizációt, erősen nyomott árakon, senki sem akar. Persze a privatizáció nem az egyetlen megoldás a vagyon eladására. Lehetne például egyezkedni a törökökkel. A vitatott hovatartozású szigetek státuszának rendezése kapcsán az eddigi "senki sem tudja őket birtokolni" helyzet helyett megalkudva a törökökkel. Akár még talán mást is vennének. És a ó alku esetén Törökország integrációs törekvéseit is támogathatnák a görögök. Azaz még a görög diplomáciai gesztusokra is lenne vevő.

De az ország nem akar sem vagyontól, sem vitatott követeléstől megválni, nem akar így egyezkedni, nem tenne sokat a talpra állásért. Így Görögország maximum a szavát, EUn belüli szavazatát, stb. tudja áruba bocsájtani, ami kapcsán viszont  fő vásárló Putyin.  

Miért nem jó Putyinhoz közeledni? Most a németek sem akarnak további megszorításokat, még azt is lehet mondani nem árt a gesztus feléjük sem. Csakhogy, amint a Görögök az ilyen kacsintgatással komoly kisebbségbe kerülnek, akkor a görögök szankcionálása, egy kikényszerített grexit sokak számára lesz alternatíva, és utána már nincs mit nyújtani Putyinnak. A fő probléma az, hogy a görög pozíció amit be lehet váltani segítségre ingatag.

És közben az Orosz gazdaság is válságban van, így nem tud igazán segíteni. Azaz eleve rossz jelölt a görögök kisegítésére. Nincs hova kacsintani. Még csak annyira sem, hogy "kedves EU mi nem vagyunk rád szorulva, nézhetünk másfelé és, erőltesd meg magad, mert mi viszont fontosak vagyunk" alapon lehessen érvelni. És azért is gond, mert a politikai elszigetelődést, az ebből eredő gondokat nehéz a turistának eladni.

Ne akarja, hogy a nyaralás alatt a helyi pénze elértéktelenedjen, hogy az alatt lehessenek gondok. Nem akar nyaralással, vásárlással tolvajt támogatni, Putyin törekvéseit meg pláne nem. Ha pedig Görögország már ezért sem szimpatikus, közben a jó all inclusive utak egy jelentős része megszűnik, akad bizonytalanság, felhívják a figyelmét, hogy egy görög csőd idején nem jó ott lenni, azzal az egyik utolsó sikeres görög ágazat is hatalmasat veszíthet. Egy szálloda ami egy-két évig nem megy, és ezért beszerzésen, karbantartáson, őrzésen kell spórolni nehezen tér vissza a régi fényéhez.

Ha Görögország összeomlik, az borzasztóan rossz lesz... nekik. Sok szempontból embertelen lépés. Ha viszont arra teremtünk precedenst, hogy az jár jól, aki lop, csal hazudik, ilyen módon próbál nyomást gyakorolni, hogy mindenki fizesse meg az árát, akkor egyre többen térhetnek rá arra az útra, és előbb-utóbb még sokkal rosszabb lesz nekik is, másnak is. Ha ugyanis Európa hitelét dobjuk el azért, hogy finanszírozzuk a görög vízfej átlagon felüli életszínvonalát, és sokan indulnak meg erre, akkor az összeomlás az EU nagyobb részét érintheti, és nem fog segíteni az emiatt éhesen maradókon a munkaerő szabad áramlása, stb. sem. 

A szolidaritás és más bal oldali értékek, az empátia akkor tud működni, ha kölcsönös. Azok a görögök akik most azért vannak sokkal nagyobb bajban, mert évek óta úgy állnak hozzá, hogy dögöljön éhen a másik, de neki akkor is jár az 1900 eurós közszféra átlagbér viszont ezt a kölcsönös szolidaritást alapjaiban dobták el. Ezt az értéket akkor tudjuk megvédeni, ha a kölcsönösség elvárás, és ha nem csak a szegény embernek kell a gazdag csaló felé empatikusnak és szolidárisnak lenni. 

26 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr517117523

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Sziriza győzelmének háttere 2015.02.02. 18:44:23

A görög válság kitörésekor Angela Merkel a Stabilitási és Növekedési Paktumra hivatkozva azt mondta, hogy nem fognak országokat kimenteni. Két héttel később már arról beszélt, hogy kaphatnak pénzt a görögök bizonyos feltételekkel....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.02.02. 18:47:43

Árnyalja a képet, hogy a a Goldman Sachs különböző pénzügyi műveletekkel 10 éven keresztül segített eltitkolni a valós adatokat és meghamisítani a statisztikákat. A görögök tehát háromszor szavaztak úgy a választásokon, hogy nem voltak tisztában az ország valós gazdasági helyzetével.

www.spiegel.de/international/europe/greek-debt-crisis-how-goldman-sachs-helped-greece-to-mask-its-true-debt-a-676634.html

A görögök a válság kezdete óta nem értik, hogy miért az áldozattal akarják megfizettetni a csődbűntett következményeit, ahelyett, hogy megkeresnék és felelősségre vonnák az ország tönkretevőit.

A Sziriza azt vállalta, hogy elszámoltatja az országot szétlopó és tönkretevő oligarcha elitet.

Ezért nyerte meg a választásokat Alekszisz Ciprasz pártja!

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.02.02. 18:53:52

Annyiban igazuk van a görögöknek, hogy a rájuk kényszerített válságkezelés rosszabb állapotba juttatta az országot, mint az a válság előtt volt.
A válság kezdete óta már kétszer kaptak pénzt a görögök, megszorítások sorát vezették be, aminek következtében a munkanélküliek száma 1,3 millióra nőtt, a lakosság 40%-a szegénységi küszöb alá került. A válság kezdetén a GDP arányos államadósság 115%-on állt, de a válságkezelés hatására mára 175%-ra nőtt és a csőd elkerülése érdekében az országnak ismét mentőcsomagra van szüksége.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.02.02. 18:56:28

@bölcsészmérnök: Nézd, azért a "sokkal többet keresek mint más, mert ebben segít a csalás" helyzet haszonélvezői akkor sem áldozatok, ha ezzel mutogatnak magukra. És azért a baj előtt is lehetett tudni, hogy oligarchák hova kerülnek, sok minden gyanús és egyszer már megégették magukat és ugyanaz megy. Csak amíg lehetett zsebet tömni nem választottak mást, és nem érdekelte őket ennek ki lesz az áldozata.

A rosszabb helyzet pedig jelentős részben a tiltakozási hullámok, bizonytalanság, stb. miatt vannak.

aleb19 2015.02.02. 19:01:55

"akkor jól látható, hogy olyan görög gazdaság kell, ami képes külső támogatás nélkül, a saját jövedelmeiből megélni."

mar most is olyan ktgvetese van a gorogoknek, hogy ez igaz ...leszamitva az indokolatlanul magas adossagtorlesztest

ahol az IMF megjelent ott az orszag adossagcsapdaba kerult, nincs egyetlen egy orszag- ismetlem egysem-ami sikeres lett /az IMF kolcsonok feltetelei miatt/ es ez ultragaz

ha most a gorogok elerik, hogy novekedeshez igazitott kamattal kapjanak EU kolcsont akkor az siker lesz minden periferias EU orszagnak

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.02.02. 19:12:12

@aleb19: Nem csak a kamatok miatt vannak bajban a görögök, és ugye vissza akarják csinálni a megszorításokat, ami ugye tovább növeli a deficitet. És őszintén szólva ez a kamat nem éppen kellemes.

Az IMF nem azt hivatott elérni, hogy egy komoly probléma után is jól élj. Hanem azt, hogy a rendezetlen államcsőd sokszor igen kellemetlen eseményekkel jár együtt. Nyilván egy technikai államcsőd, amikor "nem fizethetsz annak sem, akinek fizetnél, de majd megoldod" nem. De sok más csőd vezetett akár polgárháborúhoz, komoly összeomláshoz is.

Az IMF feladata mindössze annyi, hogy az ilyenn brutálisan rossz forgatókönyvet megelőzze.

És uram bocsáss, ha a görög állam finanszírozása igen kockázatos, a saját hibájukból, akkor a fair kamat az bizony a többi kockázatos befektetéshez (ígéretes startupoknak nyújtott kockázati tőke) áll közel. Ehhez képest az IMF valamivel kedvezőbb kamatot ad.

Így spórol az állam, helyre tudja állítani a bizalmat, de nem a válság előtti szint az összehasonlítási alap... hanem az elkerülni kívánt összeomlás esetén várható szint. Ehhez képest pedig az IMF teljesít.

A kamatokat pedig nem a növekedéshez, hanem a kockázathoz, a kockázatviselés és befektetés piaci árához kell igazítani. A görög költségvetés pedig ilyen környezetben nem működne.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.02.02. 19:13:56

@Válasszunk: A görögöknek 1993 óta 100% felett volt az államadósság, ráadásul 1997 óta már csökkenő pályán volt.
businessthinker.com/wp-content/uploads/2010/07/Picture12.png

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.02.02. 19:19:51

@bölcsészmérnök: Persze. Éppen ezért kellett volna óvatosabbnak lenniük.

És igen, a válság kezelésnél sokmindent alábecsültek, hibákat ők is látják, de mgé mindig jobb, ha van IMF segítség, mintha nincs.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.02.02. 19:20:30

@Válasszunk: A görög válság kitörésekor Angela Merkel a Stabilitási és Növekedési Paktumra hivatkozva azt mondta, hogy nem fognak országokat kimenteni. Két héttel később már arról beszélt, hogy kaphatnak pénzt a görögök bizonyos feltételekkel. Valószínűleg két hét alatt meggyőzték Angela Merkelt a bankvezetők, hogy muszáj lépnie, mert a görög államadósság döntő része európai bankok kezében van. A görögök tehát amikor megkapták a pénzüket, akkor annak 85 %-a azonnal visszakerült a nyugat-európai bankokhoz.

aleb19 2015.02.02. 19:25:09

@Válasszunk: "és ugye vissza akarják csinálni a megszorításokat, ami ugye tovább növeli a deficitet."amit irogatsz katyvasz es a jovore vonatkozo feltetelezgetes, de leirom csak most lasabban, hogy debilek is megertsek

:ahol az IMF megjelent ott az orszag adossagcsapdaba kerult, nincs egyetlen egy orszag- ismetlem egysem-ami sikeres lett /az IMF kolcsonok feltetelei miatt/ es ez ultragaz

es ez teny ...nem feltetelezes

ez azert van mert a gazdag/eros orszagok szeretnenek meg gazdagabbak lenni a potyakamatokon

aleb19 2015.02.02. 19:28:22

@bölcsészmérnök: naccceru ....es ez feltamasztja a /50%-al novekedett/ gorog ongyilkosokat?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.02.02. 19:30:03

@bölcsészmérnök: Nyilván. De ha nem került volna vissza az adósság meglenne, a görögöket még ennyire sem finanszírozná más.

@aleb19: Egyfelől azon túl, hogy amit írsz nem igaz, mert akad bőven kommunikált és ismert sikeres megoldás is, régebbről, másfelől magadnak is kell tudnod, hogy az érv fals.

Egyszerűen azért, mert aki az IMFhez fordul az már nem tudná piaci alapon biztosan törleszteni a hiteleit, adósság csapdában van. Olyanban amiből kijönni nem nagyon tud. Mert többet nem költhet (nem tud gazdaságot élénkíteni) a megszorítás pedig ugyanaz amit az IMF is ajánl.

A megszorítások jelentős részének visszafordítása pedig a győztes párt programja.

aleb19 2015.02.02. 19:35:26

@Válasszunk: "Egyfelől azon túl, hogy amit írsz nem igaz, mert akad bőven kommunikált és ismert sikeres megoldás is, régebbről"

akkor sorolj fel nehany sikeres peldat mester...please

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.02.02. 19:37:55

@aleb19: A magyar, ha megszűnik a munkahelye akkor kimegy Londonba, vagy bárhova máshova. A görög viszont öngyilkos lesz, mert nem segíti meg más őt a havi 200 eurojából, és le kell mondani a havi 1900 eurós közszférára vonatkozó átlagbérről + juttatásokról, sziesztáról.

aleb19 2015.02.02. 19:44:21

@Válasszunk: sorolj fel nehany sikeres peldat mester...please

ne beszelj ossze-vissza csak sorolj fel orszagokat amik csokkentettek adossagukat az IMF megjeleneset kovetoen

de segitek egy ilyen orszag sincs

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.02.02. 19:44:50

@aleb19: www.hurriyetdailynews.com/turkey-a-success-story-for-the-troubled-imf.aspx?pageID=238&nid=47180

Viszonylag friss...

www.worldpress.org/mideast/3610.cfm

Mondjuk első kettő, a kisebb afrikai dolgokat nem említem.

Alapvetően viszont az a gond, hogy az IMF nem volt és nem is lesz felkészülve olyan viszonyokra, ahol egy működő demokrácia lehetőséget ad a lakosságnak tiltakozásra, érdek érvényesítésre. És alábecsüli az ebből eredő kockázatokat, így még nem is az ideális stratégiát állítja fel.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.02.02. 19:55:47

@aleb19: Miután egy pillanat alatt bárki megtalálja ezeket a példákat, te pedig valótlan tényállításokkal dobálózol és ebből lett beszólás a részedről...

Ugye sokszor fordult már elő, hogy szólni kellett: vagy igazat írj és mindegy a stílusod (csak ne csodálkozz a visszaszólás miatt), vagy, ha tévedhetsz akkor ne szólogass be, mert a valótlansággal megtámogatott személyeskedés nem fér bele kulturált vitába és kitiltás a jutalma automatikusan...

ÉS tekintve, hogy az időbeliségre felhívtam a figyelmed: az hívja az IMFet aki bajban van, és nem fordítva... Biztosan volt alkalmad felismerni, hogy az érvelésed hamis ÉS hamis érvre építve személyeskedsz. Ennek a felismerésére adódó ilyen egyértelmű alkalom után, hogy folytatod nem véletlennek, hanem szándékosnak látszik.

Ráadásul az IMF kapcsán nem az a kérdés, hogy a stratégiájuk optimális-e. Hogy a társadalmi hatásokat, a tiltakozás mértékét, gazdasági hatásait, az ebből eredő visszaesést jól becsülik-e meg akkor, ha a eddig ilyen fejlett világbéli országgal nem foglalkoztak, a válságkezelési módszerük nincs felkészülve, most tanulják a megoldást, önkritikusok.

A kérdés az, hogy ehhez a vártnál nagyobb visszaeséshez mennyire tartoznak hozzá a tiltakozások, sztrájkok, stb. kapcsán a görögök által okozott károk, mennyiben az ő felelősségük a hiba. Nyilván, ha az IMF előre látja a gondot, jobb stratégiát választ... Lehetne jobb a helyzet.

zobod 2015.02.02. 21:31:33

Azért azt jó lenne megérteni, hogy nem fogják hagyni kiesni a NATO/EU érdekszférából a görögöket, pont most. Lesz az az ár, amin benntartják, alighanem most ezen alkudozik a sziriza. Ugyanakkor Görögország egy bukott állam. A görög reál GDP immár alacsonyabb, mint 2002-ben volt.

forrás: research.stlouisfed.org/fred2/series/NAEXKP01GRQ189S

Szerintem geopolitikai helyzetük miatt amerikai nyomásra lesz majd olyan forgatókönyv, amivel a nyugati világ katonai-politikai-gazdasági rendszerében bent tartják őket, hasonlóra volt már példa az ötvenes években pont az USA nyomására, illetve a nyolcvanas évek elején is. Alighanem lényegi eleme lesz valami adósság elengedés, ha más nem akkor olyan határidő hosszabbításokkal és könnyítésekkel, amik lényegében leírást jelentenek.

Kappa 2015.02.02. 21:48:59

Brókerek döntenek arról, hogy melyik ország csődöl be!

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.02.02. 22:09:33

@Kappa: Egy ország ellen, aminek jegybankja, stb. van nem könnyű úgy spekulálni, hogy nem megtippelni, hanem befolyásolni próbálod az árfolyamokat. És azon a piacon nemzetközi szervezetek több pénzzel vannak jelen.

A Bróker, a spekuláns a tőzsdén kvázi fogad. Sokan és nem alap nélkül tartják ezt szerencsejátéknak, még a sikeres spekulánsok közül is.

na4 2015.02.02. 22:45:45

A görögök húzzanak el a sunyiba. Egyék meg a saját sz@rukat, amit maguknak köszönhetnek. 30 éve zsarolják az EU-t, munka helyett csak kunyerálni tudnak. Fizessék vissza az elqurt milliárdokat, és tünjenek ki az EU-ból. Senkinek nem fog hiányozni egy ilyen lúzer társaság. Legfeljebb nem lesz görög citromlé a boltokban. Na bumm, és akkor mi van?

samot 2015.02.03. 05:59:28

Az IMF pont ugyan az a szisztéma,mint a devizahitelt ado(deviza fedezet nélküli) Magyarorszàgon talàlhato Bankok.

2015.02.03. 10:03:15

@bölcsészmérnök: Lehet, hogy a G-S segített, de a görög kormány döntött úgy, hogy hazudni fog.

2015.02.03. 10:04:59

@aleb19: Ez a helyzet nem az IMF miatt van. Az IMF már csak a követkzménye annak, hogy azok az országok annyira elcseszték az államháztartásukat, hogy már senki nem volt máltányos hozam mellett finanszírozni azt.

2015.02.03. 10:08:09

@bölcsészmérnök: Az európai bankok kezében van azt jelenti, hogy európai betétesek pénze (Frau Müller, pan Grabowsky, Mr. Taylor, Kovács úr stb stb),

2015.02.03. 10:10:17

@Kappa: Nem haver. Arról ÉN döntök.
süti beállítások módosítása