... mert választani kell

Védekezhetünk a terror ellen?

2015/11/27. - írta: Válasszunk

Az Őrmester Kft. részéről Kincs István feltette a kérdést, "Mit tehetünk a Terror ellen?" Kicsit furcsának éreztem, hogy a támadás utáni médiafigyelmet használta reklámra, de hát legyen... Az ott felsorolt számos részlet kapcsán is lenne mire rámutatni, hiszen ő leírt pár dolgot "ami (egykor) a tankönyvekben szerepelt", de nem nézte meg, hogy a mai potenciális elkövetők lehetőségei, motiváció miben mások, mint a klasszikus tankönyvi példák.

Az önvédelem kapcsán felmerül a társadalom kollektív önvédelme, hiszen az önvédelem jogát jelentős részben az államra ruháztuk. Itt egyszerre veszünk részt a védekezésben választópolgárként, és a társadalom törvénytisztelő tagjaként. Ez utóbbi kapcsán fontos, hogyha valamit észreveszünk, mit tehetünk. A második szempont az egyes helyszínek, tömegrendezvények védelme. Ez leginkább a szervezőket, a helyszínek tulajdonosait érinti. No és azokat akikre a védekezést rábízták. A harmadik pedig a védekezés egyéni lehetőségei. Avagy amikor megtörténik a baj, szeretnénk túlélni. 

Szép és jó abból kiindulni, hogy van amire felfigyelhetünk, de a merénylő többnyire nem a szomszédunk lesz, és az adatgyűjtés során forgalmas helyen nem csak ő fényképez, nem csak a saját felvételeit használja, így lehet az is, hogy ott se lesz. És egy olyan közegben, ahol rendszeres a törvényszegés, a törvény elől bujkáló, fura ember, nos ott igen nehéz kiszúrni a merénylőt. A már-már közhelyszámba menő tankönyvi példák java nem működik. A hasonló merénylet megelőzéséért csak társadalmi szinten lehet tenni. Azért, hogy ne egy adott helyen történjen már lehetséges helyi szinten is tenni. A túlélés lehetőségét pedig egyéni szinten is lehet befolyásolni. Még akkor is, ha ez nem túl feltűnő és nem mindig vezet látványos eredményre.

Mit tehetünk önállóan

Ha nem csak a terrorcselekmény körüli hírverés farvizén szeretnénk olcsó reklámot szerezni, akkor érdemes utánajárni egy kicsit a problémáknak. Az alábbi tanácsok jelentős része nem csak terrortámadás esetében hasznos, hanem sok más esetben is. Fontos, hogy nincs két egyforma terrorakció. Sok esetben nem ejtenek túszokat, egy robbantás, gyújtogatás során pedig a menekülés az egyetlen szóba jöhető szempont. Kezdjük tehát a menekülésre vonatkozó tanácsokkal:

  1. Ne érjen minket felkészületlenül a helyzet.
    • Idegen nyelvű környezetben is tudjuk hogyan fogunk tudni segítséget kérni
    • Ismerjük a helyi segélyhívó telefonszámát.
    • Tudjuk hogyan tudunk idegen nyelvű környezetben segítséget kérni.
    • Ahol a további pontok felkészülést igényelnek, ott tegyük meg a szükséges lépéseket
  2. Érdemes a menekülési útvonalakat előre felmérni.
    • A többes szám fontos, hiszen az elsőre kinézett menekülési útvonal használhatatlanná válhat. Nem csak terrorcselekmény, de tűz, vagy más vészhelyzet esetén is előfordulhat ez.
    • Sok esetben a menekülési útvonal "túl zsúfolt" lehet...
    • Sajnos merényleteknél fel kell készülni egy a menekülő tömeg elleni második támadásra. Többször próbáltak sporteseményt támadni. A stadionban a nézőtérről a pályára menekülő tömegben is lehet öngyilkos merénylő. De egy bulihelyszínen a vészkijáratnál tülekedő tömegben is durva pusztítást végezhet egy bombaöv...
  3. Menekülés során nem vihetünk magunkkal semmi olyan holmit ami akadályozna a menekülésben. Ami ilyenkor is létszükséglet, annak nem a táska mélyén a helye... Belső zsebek, zárható zsebek, stb. jobbak erre a célra. 
    • A legfontosabbak az olyan életmentő gyógyszerek, amikre a stresszhelyzet után azonnal szükség lehet (szívbetegeknél, cukorbetegeknél)
    • Az igazolványok elhelyezésénél is fontos lehet ez. Így ha amíg szórakozunk eltűnik a táskánk, az igazolvány, bankkártya a zárható zsebben marad..
  4. Ha meghalsz, nem támaszt fel az, hogy az "üzemeltető a hibás". Ha egy hely a biztonsági szabályokra fittyet hány, ne menjünk be. 
    • Nincs olyan védelem ami kizárná a terrorcselekményt, vagy sok más katasztrófát. Olyan van, ami lelassítja a veszély terjedését és felgyorsítja a menekülésünket. MINDEN másodperc számít. A "le lehet verni a lakatot a vészkijáratról" nem elfogadható helyzet. 
  5. Menekülni határozottan, gyorsan kell. De ne sétáljunk zsákutcába vagy egyéb csapdába. Figyeljük a vészkijárat jelzéseket és ne hagyjuk, hogy eltereljenek.
    • Ha tehetjük, ne tartsunk fel másokat (ez őket veszélyezteti)
    • Ha tehetjük (se minket, se másokat nem veszélyeztet) segítsünk másoknak is kijutni.
  6. A tény, hogy kiléptünk egy kapun, még nem jelenti azt, hogy biztonságban vagyunk.
    • Mérjük fel, hogy hol vagyunk biztonságban. (Megfelelő távolságban a veszélytől)
    • Ellenőrizzük nem sérültünk-e meg. Sok esetben az adrenalintól nem vennénk észre egy veszélyes sebet.
    • Ha szükséges keressünk / kérjünk orvosi segítséget.
  7. Mielőbb értesítsük a hatóságokat. 
    • Nem elég a hívás az is fontos, hogy a hatóságok ebből tudják hogy mi történt. Igyekezzünk higgadtan, tagoltan beszélni és átadni minden fontos információt.
    • Ha turistaként számunkra ismeretlen helyen vagyunk, akkor nézzünk utcanév táblát, hogy a fontos információkat jelezni tudjuk
    • Ha külföldön kerülünk ilyen helyzetbe, akkor fontos értesítenünk a követséget vagy konzulátust, ennek a hívószáma legyen benne a telefonunk telefonkönyvében. Ha a helyzetünk változik arról tájékoztassuk őket. 
  8. Igyekezzünk távol tartani a többi járókelőt is a helyszínről. 
    • Erre remek eszköz a közösségi média. 
    • A közösségi navigációs appokban is jelezzük a helyzetet. A környező utcáknál is jelezzük, hogy rendőri intézkedés, stb. várható. 
  9. Ha már biztonságban vagyunk, de még mentőre, rendőrre, tűzoltóra várunk, nézzük meg mit tehetünk a megérkezésükig.
    • Nyújthatunk elsősegélyt
    • Segíthetünk a mentést akadályozó akadályok eltávolításában

És folytassuk az elrejtőzés, menedékhely keresése kapcsán fontos tanácsokkal:

  • A támadó a telefonunkat könnyen meghallhatja. A rezgő üzemmód sem teljesen hangtalan, ez is leleplezhet minket a támadó előtt.
    • Az elnémított telefonon felhívhatjuk a segélykérő számát. Jó esetben az, hogy hallják mi történik hasznos információkkal láthatja el a hatóságokat.
    • Éppen így üzenhetünk a követségre.
  • A gyermekkori bújócskából tudjuk: Az hogy mi nem látjuk a másikat nem jelenti azt, hogy ő sem lát minket. Erre legyünk figyelemmel. De pl. a "két emelet között megállított" lift esetében is tudhatja a támadó, hogy abban ember van. Más kérdés, hogy valószínűleg előbb a könnyebb célpontokkal végez.
    • Gondoljuk végig mi minden lehet az árulónk. Ilyen a liftes példában sok kijelző, de ilyen más velünk együtt bujkáló által keltett zaj. 
    • Semmiképp se osszuk meg "nyilvánosan", hogy hol vagyunk. A barátaink megosztják az ő ismerőseikkel mert ők is aggódnak értünk, onnan eljut a sajtóhoz, onnan a közösségi médián át a támadóhoz...
  • Amit a támadó át tud lőni, az nem fedezék. Amiből nem tud továbbmenni, az csapda. 
    • A bútorok, stb. erre biztosan alkalmatlanok...
    • De több kormány ajánlása szerint a tégla sem elég... Azaz sok fal sem véd tökéletesen
  • Ha a támadó hallhatja a hangunkat, legyünk teljesen csendben.
    • Itt nem csak a beszéd, a kütyük, de a mozgás hangja is számít.
  • Mérje fel a lehetőségeket:
    • ha lehetősége nyílik elmenekülni meneküljönk
    • ha menekülni nem tud, de "fegyvert szerezni" igen, akkor tegye azt. Fegyver lehet egy tűzoltókészülék, székláb, üveg, stb. is.
  • Két akadály ön és a támadó között több, mint egy akadály. De a három akadály még jobb. Ha a lezárható folyosóról (ajtaját eltorlaszolja) be tud jutni egy mosdóba, és ott még újabb eltorlaszolt ajtó áll a terrorista útjában, és ön fedezékben van, az többet ér, mintha csak a folyosó ajtaja lenne ön és a támadó között.

Ha pedig harcra kerülne a sor:

  1. A legtöbb fegyveres bűnözővel szemben a terrorcselekmények elkövetői számítanak ellenállásra. Van is rá tervük. De ettől még fontos, hogy ha harca kerül a sor legyünk higgadtak. És próbáljuk meg elérni, hogy a meglepetés és a túlerő is mellettünk szóljon, és számunkra ideális távolságból indíthassunk támadást. 
  2. Elfogni a támadót nem elég. Kiszabadulhat és hátba támadhatja önt. Ha harcolni kell, törekedjünk a terrorista megölésére. Igen, az ájult terrorista is magához térhet, és továbbra is veszélyezteti bárki életét. Ez nem az a helyzet amikor humánusnak kellene lenni. 
  3. Gondolkozzon "2-3 lépéssel" előre. Ha lőfegyvert szerzett a támadótól, tudja mikor kell majd azt újratölteni, és tudja azt is, hogy ezt hogyan teheti meg. 
  4. Ha a harc lehetőséget ad a menekülésre, igyekezzen mielőbb biztonságba kerülni.

Az üzemeltetők lehetőségei

Itt nagyon nem fogok egyet érteni az Őrmester Kft. jeles képviselőjével. Egyszerűen azért, mert míg ő a védekezés során sokszor "leggyengébb láncszemről" beszél, addig mondjuk a katonaság, a rendőrség, a valóban fontos létesítményeket őrző fegyveres biztonsági őrök többsége, a fontos létesítmények biztonságáért is felelős mérnökök, az információbiztonság megannyi szakembere, stb. mindig a Defense in Depth koncepciót hangoztatja. Sőt a profi tűzvédelmi szakemberek, stb is. Szemléletmódban van egy jelentős különbség.

Olykor a biztos megmenekülés és a biztos halál helyzetét egymástól pusztán 1-2 másodperc választja el. A gyorsabb menekülés, a lassabb támadó életet ment. És ezt az 1-2 másodperc úgy jön össze, hogy a menekülő teljes menekülési útvonala is számít, de a támadó által megtett útvonal minden apró akadálya is időt ad a menekülni igyekvőknek. A belülről kifelé menekülve könnyen nyíló ajtókat nem árt, ha kívülről nehéz kinyitni, a kívülről is könnyebben nyitható ajtók felé vezető útvonal viszont némi kerülő. Ezzel sokan időt nyerhetnek.

A támadók lassítása aranyat ér. Az pedig, hogy meg tudjuk akadályozni a támadókat már a bejutásban is, nem mindig jelent üdvözítő megoldást. Egy labdarúgó mérkőzésre sokszor több tízezer ember igyekszik. Ha a merénylő nem is jutna be a standionba, a bejutásért sorban állók között öngyilkos merénylők, autóbombák, autóból automata fegyverrel tüzet nyitó merénylők, stb. is komoly pusztítást tudnak végezni. 

Nem jut be a támadó a stadionba? De vajon be tud-e jutni pár kézigránátok célba juttatására alkalmassá tehető drone a nézőtér fölé? És sok országban nem nehéz ilyen eszközökhöz jutni. És nem egy hasonló támadási vektor merülhet fel. megkerülhetetlen, a támadást megakadályozó védelem többnyire nincs, még irreális áron sem. Ellenben értékes időt és területet nyerhetünk sok embert megmentve, ha valóban ebben gondolkodunk és felfogjuk, hogy nem csak a támadás megakadályozása / nehezítése a célunk, de időt és területet is kell nyerni. És fel kell készülni, hogy mindaz amit kitaláltunk nem elég. Nem árt, ha sok védelmi vonalunk eleste után van még egy kis esély a túlélőknek.

Bár van aki azt mondja, a támadó elleni védekezés során jó búvóhely egy pánikszoba, ez a vélemény veszélyesen átgondolatlan. Ugyanis ahova valamennyi vendéget beengedjük, szükség esetén gyorsan (ez a plusz hatékony ellenőrzést kizárja) oda az öngyilkos merénylő is velük együtt jut be, az itteni átlagon felüli zsúfoltság, a megerősített falak között oda-vissza pattanó lökéshullám, a potenciálisan bevethető (és ilyen zárt térben különösen veszélyes) mérgező gázok ebben a helyzetben elképzelhetetlen pusztítást végeznek. Egy nyilvános hely nem egy villa, ahol a lakók egymást ismerik és a pánikszoba csak számukra nyújt védelmet. A legtöbb terrortámadás pedig nem lakásokat, családi házakat, stb. fog elsősorban megcélozni. 

A lezárt, és a bent lévő túlélők által ilyen helyzetben nem feltétlenül kontrollálható pánikszoba pedig a mentőalakulatokat is hátráltatja. Ráadásul az erre fordított pénz és terület jobban is hasznosítható lett volna. Akár menekülési útvonalak, akár pedig a baj esetén a sérültek ellátását segítő eszközök formájában. 

Filmekből, sorozatokból ismert közhely az, hogy a túsztárgyaló a sebesült túszhoz orvost, kötszert akar beküldeni, de az orvos egy orvosi képzettségű ügynök és fegyvert is visz magával. Ezt kevésbé fogják megengedni. Részben azért, mert sajnos sokszor a túszok kivégzése a terv eleve, nincs a támadóknak követelése, nem alku alap a túsz, és mivel mártírhalált akar a támadó halni, nem is "életbiztosítás". Ellenben akár az elbújó embereknek, akár a sikerrel kimenekülőknek szükségük lehet sok dologra. 

Ha van támadó, akkor sajnos lesznek sérültek is, meg kell oldani azt, hogy az emberek egy hasonló pánik helyzetben is viszonylagos biztonsággal tudjanak menekülni. A menekülési útvonalak mellett hasonlóan fontos szempont, hogy készüljünk fel a sérültek ellátására, a biztonsági személyzet legyen ebben képzett. És a hosszabb ideig eltartható kötszerekből, a megfelelő takarókból (space blanket) több helyen is legyen elegendő készlet. 

És igen, az ilyen erőforrások szükség szerinti megosztásáról nem árt megállapodni a szomszédokkal. Fontos az együttműködés. 

Mit tehet a társadalom

A mostani elkövetők között két csoport volt hangsúlyos. Azok akik EU állampolgárok, már ültek börtönben, és nem lett volna szabad őket így kiengedni onnan. És azok akik határsértőként, egy tömeges migráció alatt érkeztek az EU-ba. Mindkét esetben van olyan korábbi szándékos törvénysértésre példa, ami lehetőséget adott volna a megállításukra. Az alapvető probléma a jelenlegi migrációval az, hogy alapvetően többféle helyzetben vannak a migránsok... De egy közös bennük: Ebben a formában nincs keresni valójuk Európában.

Igen: Az arab világban nem sok becsülete van a menekültnek. Igen Törökországban szegényes az ellátás. De ezzel az erővel a fél világot be kellene fogadnunk. Mivel ők már biztonságos területről jönnek tovább, ezért ezen a szakaszon már nem illeti meg őket a menekülteknek kijáró különleges védelem. Ellenben a menekültektől is elvárt a nemzetközi jog szerint az együttműködés a hatóságokkal. 

Számos migráns szimpatikus, és szívesen is látnám. Ha 3 fontos dolgot megtenne. Igyekezne betartani a törvényt, mert ez egyrészt kötelező, másrészt őt is védi, harmadrészt egyik alapköve a biztonságos és gazdag társadalomnak. A második dolog, hogy felismerje az amit otthonról hoz szokásokat, viselkedést, értékrendet termelte ki azt a helyzetet ami elől menekülnie kellett. Érdemes inkább átvennie az európai értékeket, megpróbálni beilleszkedni és ezért neki kell tennie. A harmadik dolog, hogy a jóllét itt sincs ingyen, itt is vannak szegények és nem tudjuk garantálni, hogy ő nem lesz az. Ahhoz, hogy bármi eredményt elérjen neki is kell dolgoznia, alkalmazkodnia, stb. 

A nagyobb gond a volt elítéltek kérdése. Mert itt bizony nem tudok úgy érvelni, hogy azzal ne mondanám ki, hogy a 20 század vívmányaként megjelenő képmutatást elvetve át kell gondolni, mind a halálbüntetés, mind pedig az embertelen, megalázó büntetések tilalma melletti és elleni érveket. Egyszerűen arról van szó, hogy számos alapjogunk (élethez, emberi méltósághoz való jog) védelme kapcsán a hatásos önvédelemhez való jog kapcsán lemondtunk az egyéni önvédelem szélesebb lehetőségeiről az állam javára, aki cserében vállalta, hogy ezen lehetőségeket kihasználva megvéd minket. 

Az arányos védelem szempontjából amely jogainkat a támadó sértheti, a támadónak azon jogait szükség esetén, mind mi, mind pedig a nevünkben eljáró állam sértheti. Ha ennél szűkebb határokat határozunk meg, akkor a tisztességes eljárás, a törvény előtti egyenlőség is csökken, hiszen az elkövetőnek több joga lesz, mint a potenciális áldozatnak. És bármely olyan esetben, ahol az ilyen aránytalanság járul hozzá, hogy valaki újra ölhessen, ott a hasonló aránytalanságot teremtő állam maga is bűnrészes.

Való igaz: A halálbüntetés visszatartó ereje nem több, mint az életfogytiglani börtönbüntetésé. Ellenben idejében végrehajtva megakadályozhatja, hogy az elítélt mondjuk felbujtóként elkövessen egy újabb emberölést. Márpedig a terroristák toborozói pont ezt teszik a börtönből, és ezen az életfogytiglani börtön nem változtat semmit. Ez esetben, ha az állam komolyan akarja venni, hogy az arányos védelem lehetőségein belül megvédi a hasonló toborzóktól is az állampolgárai életét, akkor a hasonló toborzók esetében a teljes izoláció (embertelen büntetés tilalmába ütközik) és a kivégzés marad az arányos védelembe beleférő lehetőség.

Ha mindkét lehetőséget tiltjuk, mert az adott elkövető élete többet ér, mint az ártatlan áldozatoké, akkor a következmények sajnos borítékolhatóak. 

Ha a toborzó nem azt érné el, hogy egy börtönbeli közösség vezetőjeként jobb élete van bent így, mintha nem toborozna, nem lenne vezető, hanem vagy magánzárkát, vagy golyót kockáztatna, akkor talán kevesebben toboroznának a börtönökben. Az utóbbit nem a kivégzés visszatartó erejére alapozom. Hanem arra, hogy aki ma kezd toborozni az talán toborozna... De aki 5 éve kezdett már nem tenné. 

Tudomásul kellene venni, hogy az államnak nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak, és egyetlen politikus sem dönthet úgy, hogy ezen kötelességeket félre téve, sokakat veszélyeztetve akarja magát emberségesebbnek, jobb embernek mutatni. Sok esetben az államnak nem joga van ölni, hanem a polgárai arányos önvédelemhez való joga keretében ölhetnének. És az önvédelem miatt szükséges ölés feladatát az állam átvette, és ez számára nem jog, hanem kötelesség. 

Ugyanakkor a jogtalan kivégzés lehetőségét ki kell zárni, ehhez pedig az a cél, hogy a téves ítéleteket szorítsuk vissza...

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr948081716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2015.11.28. 16:37:30

Nem lenne egyszerűbb a potenciális terroristákat békén hagyni, hogy egymást lőjék halomra az elmaradott retkes hazájukban? Nem kéne odamenni, és rendfenntartás címén megpróbálni ellopni tőlük az olajat, sót, aranyat vagy más természeti kincset.
No meg a határon már rég be kellett volna vezetni a lóparancsot. Aki nem szabályosan akar bejönni, hanem szökni a zöldhatáron, azt simán le lehetne lőni már csak önvédelmi megelőzésből is.
Ehhez sajnos a politikusok túl nagy balf.szok.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.28. 16:42:39

Egyfelől nem hiszem, hogy bármit is elloptak volna tőlük. Egyszerűen azért, mert a hasonló szövegű konteók után mindig kiderül, a kitermelési jogok helyben maradnak, azok kapcsán az adott állam szerez bevételeket, helyi munkaerő lesz, stb.

Másfelől ami sokkal nagyobb kérdés: Úgy gondolod, hogy azok az elkövetők akik Párizsban nevelkedtek, egy azon bandához is tartoztak, esetében "elmaradott, retkes hazájukban" egymásra lődöztek volna elsősorban?

Tudományos libsizmus 2015.11.28. 23:11:28

És a libsik ellen hogy kell védekezni?

röf 2015.11.29. 08:12:20

Nem látom az Index cikkét, nagybetűs címmel: a csürhe rátámadt a macedón rendőrökre....
Hogy van ez?

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.11.29. 12:07:32

Nehéz ügy. Nem lehet minden igénynek megfelelni, ezért hiba erre törekedni. A józan észnek kell érvényesülnie, ami gyakran ellentmond a törvények szerint helyes viselkedésnek.
udvar.wordpress.com/2015/11/14/we-serve

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 12:59:15

@röf: Kedves röf, az index és a blog.hu sok szempontból ugyan összetartozik, és valóban sok indexes újságírónak is van blogja, de látod a felhívást, indíts blogot te is! Nos ezt a felhívást sokan megfogadtuk, a jelentős részünk nem indexes, nem profi újságíró, sőt még csak jó újságírónak, tehetséges írónak sem mondható. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, munka és egyéb hobbik mellett a ráérő 2-3 vagy éppen 5 percekben részletenként készül a post. Ugye érzed, hogy ilyen blogokon kopogtatni indexes cikket reklamálva nem túl megfontolt gondolat.

De engedelmeddel egy kicsit tovább is lépnék.

A kevés idő nem csak azt jelenti, hogy a részletekben megírt postot nyelvi szempontból még nehezebb rendbe tenni, mint az indexes cikkeket, ahol van erre szerkesztőség. Hanem azt is, hogy kevesebb témával, és jóval kevesebbszer tud egy magányos blogger foglalkozni.

És már bocsánat, de az általad leírt eseménynek az én szempontomból nincs hír értéke. Nincs vele miért foglalkozni. Az oldal tetején van egy gomb, amivel egyes blogok, szerzők írásait tudod követni. Ha tőlem várod el, hogy tájékoztassalak, akkor nyilván ezt megnyomod. És értesülsz az új postokról, ismered a régieket, stb. és elolvastad őket, akkor hamar eljutsz oda, hogy nem fog hiányozni a határon lévő balhé feldolgozása.

Ugyanis be kellene látnod, hogy annak a támadásnak abszolút nincs hírértéke. Ugyanis minden nap találhatnék hasonló bevándorlók és a korábbi hasonló bevándorlók utódai (második, harmadik generációs bevándorlók) kapcsán példát arra, hogy a viselkedésük hol vezet erőszakhoz. Ha minden nap csak erről írnék, az torz lenne, és aránytalan.

Annak, hogy a kapcsolódó vitákban leírom, hogy a viselkedésükből miért következik, miért szükségszerű számos ilyen eset bekövetkezte, miért problémásak a bevándorlók, és az általam várt arány szerinti problémákat látod van értelme, súlya. Tendenciózusan válogatva, minden nap egy ilyen esetet leírni viszont értelmetlen lenne.

röf 2015.11.29. 16:03:57

@Válasszunk:
Nem Neked címeztem, hanem az Index szerkesztőinek.
Így volt legegyszerűbb és a leggyorsabb. Tudom, hogy nem Te vagy az illetékes, de reméltem, a szerkesztők olvassák a saját onlájn felületükön megjelenő írásokat.
süti beállítások módosítása