... mert választani kell

Valóban nem a korrupcióról kell beszélni

2016/01/15. - írta: Válasszunk

Jámbor András nagyon fontos dolgot mondott ki, és így kivételesen egyet kell értsek vele. "Tehát a baloldalnak, ha van még Magyarországon, az lenne a feladata, hogy ne az újabb és újabb korrupciós ügyeket csócsálja, tovább rontva az állam hitelességét, és tovább erősítve a politika korruptságáról kialakult képet, hanem arról beszélne, hogy ő mit tenne, ha lehetőséget kapna az állam irányítására." Jól végig gondolt, igaz gondolat a Kettős Mérce blogban. Csakhogy alapvetően könnyű rámutatni arra, hogy ez túl későn jött, és túl kevés, és arra is, hogy nem véletlen, hogy például a korrupció megítélése számos területen más, ha a két oldalt nézzük.

Ugyanis alapvetően a korrupcióról szóló beszélgetés nem csak azért kontraproduktív amit Jámbor úr elmondott, hiszen nem a "minden politikus korrupt" irányról győz meg. Ugyanis az MSZP kormányok idején lehetett hallani, ki és kit vesztegetett meg, sok politikailag független szereplő vásárolt pénzért előjogokat, a történet a megvesztegetésről szólt. Úgy, hogy e mögött természetesen kb. 0% volt a társadalmi támogatottság. Azt hiszem mindenki érti, ez miért jogos. 

Mostani helyzet viszont, ha nagyon kemény kritikát akarok megforgalmazni, sokkal inkább a zsidótörvények idejét idézi. A fő különbség, hogy nem valami előítéletről van szó, nem születésénél fogva lett valaki elnyomott, hanem ezt a státust saját választása alapján érdemelte ki, és az ellene elkövetett "gazemberség" így akár arányos és igazságos is lehet. Ez a döntés valahol elhelyezkedik a "demokrácia" és a "többség diktatúrája" közötti skálán. Fontos, hogy a választó által szánt elhelyezkedés, a politikus által elérni kívánt helyzet és a valóban elért helyzet eltérhet, a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. 

A választók egy csoportja valamely csoportot meg akar fosztani a gazdasági hatalmától, és ez ilyen intézkedések mentén elvett vagyon egy baráti érdekkörhöz vándorol. Papíron azért, mert ők "megbízhatóak", nem teremtik újra azt a problémát, amit a választó megpróbál elkerülni. De az egészben nem az a hangsúlyos, hogy az kap valamit aki lefizeti a politikust, hanem az, hogy kitől és mit vesznek el, ki és mire nem kap esélyt / lehetőséget. 

A korrupció előkerülése pedig mindig meghozza az összehasonlításokat a korábbi mutyikkal. És lesznek ezek, akik effektíve társadalmi felhatalmazás keretében bosszúból rabolnak, javarészt azoktól akik kifosztását a választók kérik, és lesznek azok, akik eladták az országot és veszélyesek. Ugye mindenki érti, hogy ebből az összehasonlításból nem érdektelenség lesz, hanem a FIDESZ jön ki jobban. Mind mutyi kérdésben, mind ideológia szempontból. És amíg ezeket a vitákat a FIDESZ rendre megnyeri, és tudja, hogy egy kis mutyival egy újabb győzelmet lehet aratni, addig eggyel több okuk van a fosztogatásra. A FIDESZ szavazót közben emlékezteti az ügy arra, miért adott zöld utat a szabadrablásnak. Az ellenzéki pedig elkezdi még jobban démonizálni nem csak magát a FIDESZ-t, hanem azt a szavazót is, akit meg kellene nyernie.

Sakk-Matt.

Meg merném jegyezni, hogy nem csak a korrupció az egyetlen téma amire mindez igaz. Hiszen sokszor jelzem: Ha a baloldal a FIDESZ-KDNP kormányt Kádárhoz hasonlítja, aki megítélése kapcsán bőven lehet találni hangsúlyos pozitívumokat is, miközben mi egy "Rákosi mélysége vs Hitler mélysége" kérdésben látjuk a két oldal közötti minőségi különbséget, akkor bizony a kemény támadásnak szánt kritika mégis dicséretnek fog hatni. De pont ebből következik, hogy ennél rosszabbat már nem nagyon lehet a FIDESZre mondani, csak azt lehet megérteni, hogy hogyan került a baloldal ennél sokkal mélyebbre, és hogy hogyan lehet valamely baloldali formációval visszajönni onnan. És fel kell ismerni, hogy nem a magyar baloldallal van a igazi baj, hanem már nemzetközi szinten jelenik meg a probléma. 

Jelenleg itt tartunk. Tételezzük fel azt, hogy Jámbor úr, és a Kettős Mérce nem kíván ennek a folyamatnak a része lenni, valóban hiteles baloldali akarna lenni, és meg akarná érteni mi az amiért ennyire haragszik rá sok jobboldali szavazó. Ha neki mint újságírónak helyre áll a becsülete, utána a vele baráti aktivisták egy része is eléri ugyanezt, majd a következő lépésben több aktivista csoport tud egy hiteles baloldali tömböt alkotni, azzal már meglenne az esély egy működő baloldalra. De ennek a kérdésnek a tárgyalásához nem a vélt vagy valós korrupcióról, hanem a jelenlegi rablógazdálkodás ideológiai okairól kell beszélni. 

Jól érezhető az, hogy a jelenlegi kormánypártok politikájára a "gazemberség" szót használtam, és sok esetben említettem, X vagy Y határozottan pozitív tettükkel, vonásukkal együtt is csak egy nagyon halvány fokkal jobbak az ördögnél. És azt is, hogy megvan az a pont, ahol bizony ilyen mélyre kerültek. Mégpedig arról van szó, hogy míg az ellenzék könnyen cáfolható vádjai kapcsán nem látunk alapjogi sérelmet, addig más területen a jelenlegi kormánypártok politikája egyértelműen alapjogi aggályokat vet fel.

"A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a törvény
egyenlő védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő
minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással
szemben."

Továbbá:

Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan
bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és
kőtelezettségei felől, másrészt minden ellene emelt bűnügyi vád megalapozottsága felől.

A fenti két idézet forrása az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata. Bármely olyan eljárás, ami ezen jogokat sérti, az bizony alapjogokkal ellentétes. A kapcsolódó, diszkriminációval kapcsolatos passzus értelmezése kapcsán az Alkotmánybíróság gyakorlata a következőt is kimondja:

ha valamely – az Alkotmányba nem ütköző – társadalmi cél, vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni.

A fentiekben felmerül a kérdés, hogy a "megbízható" cégek előnyben részesítése az AB ezen értelmezésével összhangban történő pozitív diszkrimináció-e? Ha igen, akkor a haveroknak nyújtott brutális előnyök alkotmányosak és demokratikusak is lehetnek, amennyiben nem, úgy ezt el kell utasítanunk. Mi az alapvető alkotmányos jog amire vissza akarunk utalni? Mi lenne az az emberi jog amit a választói akarat védeni akar és ami kapcsán a "pokolba való út is jó szándékkal van kikövezve" alapon a szabad rablásra adtak sokan felhatalmazást?

Az egyes ügyek, viták rendezése kapcsán elvárás a bírósággal kapcsolatban a függetlenség, pártatlanság, méltányosság. Ha ezek közül bármelyik hiányzik, akkor gond van. És a méltányosság kapcsán alapvető szempont az, hogy például a bűnösséget minden kétséget kizáróan bizonyítani kell. Lőn csoda: A halálbüntetés körüli vitákban, rögtön előkerülő érv az, hogy a téves ítéletre nem az a megoldás, hogy "csak életfogytiglan", hanem a fenti bizonyítási kényszer és a tisztességes eljárás megkövetelése. Minden téves elítéléskor felmerül a fenti szempont. 

Érdekes mellékszála a történetnek, hogy a korrupciónak nem csak a lefizetéses ügyek a részei, hanem a megfelelő vitarendezési fórum megválasztásával való visszaélést is, ami a kedvező döntést befolyásolja. Ilyen probléma rendszer szinten is komoly gondot okoz az USAban. Az esküdtszéki rendszerben, ahol a fenti elv kezelésére, a bizonyítékok bizonyító erejének mérlegelésére képtelen esküdtek a családnak igazságot akarnak szolgáltatni, a vádhatóságban pedig eredendően bíznak, és úgy érzik a családjuk biztonsága érdekében is fontos az elkövető megbüntetése, elzárása, pedig nem feltétlenül pártatlanok, és sok esetben nem éppen méltányosak. Így könnyen döntik el, hol és hogyan kell vádat emelni. 

De ezzel a hibával együtt is igaz, a bíróság mégiscsak bíróság. Nem a "Józsi" a "Telekom", a "népharag" szankcionál, hanem a bíróság. És abban talán egyet tudunk érteni, hogy míg Ákosnak van esélye egy ilyen ügyben kiállni maga mellett, sok más embernek nincs. Az érintett kisemberek képviselete pedig elsősorban a baloldal feladata lenne, de jelenleg, paradox módon, ezt is a jobboldal látja el. Kiknek nincs érdemi lehetősége megvédeni magát egy ilyen esettel szemben?

Mondjuk azoknak a munkavállalóknak akiket kiszerveztek és most vagy maguk vállalkozók, vagy egy kisvállalkozás alkalmazottaiként dolgoznak. Ha náluk sérülnek az alapjogok, a jogi eljárás várható költségét, megfelelő jövedelem nélkül, nem tudják finanszírozni, ez a teljes egzisztenciális ellehetetlenülésükhöz vezethet, utcára kerülnek, egészséghez való joguk, várható élettartamuk és ezzel az élethez való joguk is csorbul. És szavak környezetből való kiemelésével, kiforgatásával jelentős tömegeket megmozgató gyűlölet kampány már diákok, kisemberek, stb ellen is indult a világban. 

A társadalmi célokra is figyelemmel az állam által nyújtott előnyök, koncessziók élvezete nem alapvető emberi jog, és a törvény előtti egyenlőségbe is bele kell férni a célhoz kötöttségnek. És a társadalmi célokhoz kötöttség melletti pozitív diszkrimináció is belefér. A baj az az, hogy a pozitív, vagy fordított diszkrimináció a másik oldalról nézve minden esetben negatív diszkriminációként, ezzel pedig az egyenjogúság sérelmeként jelenik meg, így a társadalmi célokért való pozitív diszkrimináció kérdése alapvetően mindig vitás terület.

Nézzünk meg egy extrém példát: Ha egy cég úgy döntene, hogy az összességében (várható élettartam alatt) a férfi több munkával (magasabb nyugdíjkorhatár) és alacsonyabb élettartam (kevesebb ideig kap nyugdíjat) így egy munkáért összességében kevesebbet kap, és ezt különbséget bérezés során pozitív diszkriminációval kompenzálná azonnal rohanna minden nő panaszt tenni a nyílt diszkrimináció miatt. Pedig az összességében igazságosabb megoldás érdekében van csak a jelenlegi "pozitív" diszkrimináció.

A FIDESZ által említett illiberális demokrácia koncepciója nem elsősorban a liberális eredendő eszméi - addig terjedjen a szabadságom, míg más jogait nem sérti elv - ellen irányulnak, hanem elsősorban a modern liberális politikával együtt járó számos jelenség ellen. Ilyen például a politikai korrektség jegyében való cenzúra és öncenzúra is. De ilyen a "Social Justice Warrior" néven ismert jelenséggel való szembenállás, a korrekt eljárás elvárása. Az SJW irány miatti társadalmi nyomástól a lakosság többi tagjának megvédése. És bizony az ilyen szempontból "együttműködő" oldal pozitív diszkriminációja. 

A gond csak az, hogy a rendszerváltás előtti időszak, a mostani politikai sárdobálás és a megerősítési torzítás által paranoiddá formált politikai tömb részéről a "megbízhatóak" pozitív diszkriminációja sok esetben az alaptalanul megbízhatatlannak vélt emberek és cégek elleni súlyos diszkriminációvá alakul. Valamint a jelen politikai hangulatban funkcióját vesztett demokratikus garanciák (mert vagy nem lehet kormányozni, vagy a fék, az ellensúly nem jelent érdemi kontrollt) lebontása a helyzet normalizálódása utáni időszakban megnehezíti a kiegyensúlyozott kormányzást. 

De van ezzel kapcsolatban két nagyobb probléma is: Az egyik az, hogy minden diszkrimináció azzal jár, hogy nem a legalkalmasabb emberek kerülnek a megfelelő pozícióba, romlik az egész rendszer hatékonysága, és minél inkább paranoiás az aki megbízhatóság alapján diszkriminál, annál szűkebb körből válogatva, annál rosszabb vezetőt tud kitermelni. A hatékonyság romlása mellett van egy olyan gond, hogy a "vélt megbízhatatlanság" egyre több embert érint, és ez egy piszok csúszós lejtő. hiszen egyre több ember válhat így ellenzékivé.

Azt hiszem egy ezt a pályát futó kormányzati munka rosszabb mint a korrupció, ugyanakkor rámutat arra, hogy mi az a veszély, amit ennél is rosszabbnak látunk. Mert ez a rezsim a szerény, szegényes, nélkülözéstől terhes megélhetést biztosítja mindenkinek és vannak előre mutató ötletei is. A másik oldal ugyanúgy demonizálja a FIDESZ szavazókat, ezek mellett ismertek a korrupciós ügyei, nincs előre mutató jövőképe, és amennyiben valakit SJW szempontból támadnak, annak alapvető emberi jogai bármikor és szinte korlátlan mértékben sérülhetnek. 

 

Ez az a pont, ahol a FIDESZ egy kicsit jobb az ördögnél, ezt be is vallja sok politikus is a részükről. Az ellenzék sokkal rosszabb, és olyan mélyre a FIDESZ nem süllyedhet, de az ellenzék azt akarja elhitetni, hogy a FIDESZ nem sokkal jobb az ördögnél... De még mindig jobb képet fest a FIDESZről, mint a választói, hiteles politikusai. Ennek örülök. De közben az ellenzék megpróbálja még sokkal mélyebbre ásni magát. Márpedig az ellenzék által a PC nevében vállalhatatlannak nevezhető gondolatok a lelkiismereti és vallásszabadság kapcsán fokozottan védett hit megvallását jelentik, a hitélet részei.

Itt a baloldali ellenzék számos megnyilvánulása az emberi méltósághoz való jogot is sérti, részben akkor amikor FIDESZ szavazókról, részben amikor magukkal a FIDESZ szavazókkal beszélnek. De sok esetben őket a hitükből következő értékrend és ezzel a hitük megvallása miatt minősítik bűnösnek, sok különbségtétel nélkül. A fenti mértékű kockázatok mellett viszont ez különösen aggasztó. És érzésem szerint el is dönti a választást. 

Az a baj, hogy sokan látjuk mit kezdene a baloldal az országgal. Az SJW hisztinek adna korlátlan teret. De mi történne akkor, ha holnap Jámbor úr a Kettős Mércéről csak annyit kommentelne ide: Igazad van, amíg nem akarunk téged sem újságíróként, aktivistaként, baloldaliként, potenciális politikusként téged képviselni, amíg ellened gyűlölködünk, fröcsögünk nincs miért igényed legyen a baloldalra, sőt érthető az igényed a baloldal eltüntetésére... De ezen én, mint baloldali újságíró változtatni szeretnék, van-e olyan téma, amiben baloldali, liberális értékek mentén is képviselhetlek?

Egy fecske nem csinálna nyarat. De talán a kis siker is kedvet csinálna a következő fecskének, ketten a következő kettőnek, és hamar azon vennénk észre magunkat, hogy jééé, lett a semmiből egy hiteles és versenyképes baloldalunk. Ahhoz, hogy ideológiailag kiegyensúlyozott kormányzás lehessen idővel, erre mindenképpen borzasztó nagy szükségünk lenne. 

És tudod, hogy egészen más lenne úgy pénzt kérned, hogy közben ilyen módon "képviseletet" is adsz érte. 

Kérhetnék én is pénzt. "Ha egyet értesz a fent leírtakkal, akarod a támogatásodat jelezni azért, mert ezt mindenki leírta csak kérdezz rá a paypalomra kommentben és máris gurulhat felém pár egy eurós"... De inkább like és share az amit kérek. 

És elárulok valamit. Azért nincs Facebookos jelenlét, nagy rajongóbázis toborzás, mert úgy gondolom, ha ilyen követőből lenne sok, akkor az lenne a fontos, hogy amit leírtam azt ki írta, ezért nincs sem régi nicknévre, sem valódi névre utalás, ez egy tudatos, és korlátokkal, lemondással járó döntés. Aki akar visszajön így is, vagy blog.hu-s követéssel figyelhet. De legyen inkább az megítélve, hogy mit írok. És a nyelvtan nácit azért nem szeretem, mert a hogyan írok az a társadalmi vita szempontjából irreleváns, romboló off topic. Ha pedig nem akarok ebből megélni, brandet építeni, nem vagyok újságíró, szolgáltató akkor a hogyan kapcsán nincs alapja sem a számonkérésének. 

András, ti ott a Kettős Mércén nem így tesztek. És sokszor értétek el, hogy rossz véleményem legyen. De nem a "ki írja", "hogyan írja", hanem a "mit ír" kapcsán értékelése. És amikor téma váltást leírtál, fontosat írtál le. Bár szerintem sok mindent, részben a megerősítési torzítás miatt, máshogy látunk, ez fontos volt, szép volt. Gratulálok. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr298260474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egysmás 2016.01.16. 15:19:04

Magyarul, hagyni kell lopni a fideszt, hiszen a választások nem arról szólnak, hogy mi lesz az iskolákkal, emberi jogokkal, a választások szempontjából irreleváns az, hogy bezárják-e a boltokat vasárnap, elnyummanják-e az emberek megtakarításait.

A választások tétje az, hogy kit hagyunk lopni.
lol

nemecsekerno_007 2016.01.16. 15:52:22

"Egy fecske nem csinál nyarat..." Hát igen, ez eléggé alapvető. Csak én nem erre értem.

A blogger és még nagyon sok blogger, véleményvezér, megmondóember etc... jó tenné ha elkezdene azon gondolkodni, hogy milyen piac- és exportképes tudás birtokában van.
Ugyanezt javasolnám a politikai pártoknak, azok híveinek is. Valamint számos más, a társadalom különféle csoportjainak, egyéneinek is. Az is nagyon jó lenne ha ez ún. "elitünk" is erőssen ezzel a kérdéssel foglalkozna. 2020 után ugyanis nem jön az EU-ból zseton. Nekünk kell megkeresni és mivel a határon kívülröl jön, értelemszerűen ugyanonnan kéne megkeresni. Ezért írtam azt, hogy szinte mindenkinek azon kéne törnie a fejét, hogy neki magának milyen piac- és exportképes tudása van. Az elitünknek meg az lenne a dolga, hogy ezt az emberek fejébe verje a szűk 5 év alatt.
Mert ez nagyon nem lesz ám mindegy. Ne várjunk 2020, amikor a valódi gondjaink szembejönnek velünk. Nyelvtudás hiánya, a nem eredményorientált gondolkodás, a köldöknézés, a töketlenség, az együttműködésre való képtelenség, a felesleges elmélkedés és még sorolhatnám. Ezek a gondok az egész társadalmat, gazdaságot, közigazgatást, felsőoktatást átszöve, keresztül-kasul, ideológiáktól, pártoktól függetlenül.

Netuddki. 2016.01.16. 17:11:02

Rohadtul zavaros a gondolatmeneted. Szerintem fuss neki még egyszer!

A korrupcióról meg azért kell folyamatosan beszélni, mert bűncselekmény, és börtön jár érte, nem utolsó sorban meg óriási károkat okoz az országnak., tönkreteszi az ország jövőjét.
Ha a boltban lopsz akkor tolvaj vagy, elvisz a rendőr, és lecsuknak. Teljesen függetlenül attól melyik párt tagja vagy. Lehet arra törvényt hozni, hogy abolti lopás nem bűncselekmény, de akkor vagy fel fognak lázadni az emberek, vagy csak a tolvajok maradnak az országban...

felirat 2016.01.16. 17:11:21

Ha "A FIDESZ által említett illiberális demokrácia koncepciója nem elsősorban a liberális eredendő eszméi ... ellen irányulnak" akkor miért hívják illiberálisnak?

Netuddki. 2016.01.16. 17:15:12

Ja, még annyit, hogy Magyarországon nincsen ellenzék. Mert azokat nem nevezném annak akik elnézik a fideszes vezetők, haverok mutyijait, legitimálják a bűnözők hatalmát. Nem kivétel ez alól se a siffer+lmp, se a lobbik.

Netuddki. 2016.01.16. 17:19:00

@felirat: Gumicsont. Az orbán vagy a takonyárpi vagy a kubatov azt találta ki, hogy aki nem velük van azokat meg kell valahogy bélyegezni. Ezért libsizik a sok balfasz fidesztroll a blogokon. Megint egy dolog ami alapján meg lehet osztani az országot, a droidoknak az ördöghöz kötni a liberális szót, és elterelni a figyelmet a lopásokról.

nemecsekerno_007 2016.01.16. 17:30:07

@bértrollbosszantó_kovi1970: "Rohadtul zavaros a gondolatmeneted...."

Akkor fuss neki még egyszer. És utána gondolkozz el rajta, milyen piac- és exportképes tudással rendelkezel. És erre bíztass mindenkit. Minél többen csinálják, annál nagyobb az esély arra, hogy ez valóban egy modern és gazdaságilag erős ország legyen. Egyszerűbben: Találd ki az új Prezi-t v. az új Skype-ot. Vagy marad a "Mindig más a hibás" mentalitás, ami szintén párt- és ideológia-független. Meg az ilyen értelmetlen ömlengések.
Ja és ha már te keresed meg azt a pénzt amit a kormány ellop, akkor majd valóban hiteles lesz a korrupcióról nyivákolni, sőt akkor má a töküket is meg lehet majd szorongatni. Addig marad a rinya.

felirat 2016.01.16. 17:31:07

@bértrollbosszantó_kovi1970: Persze, biztos van egy ilyen vetülete is. Másrészt viszont tényleg komolyan gondolják az "illiberális" nézeteiket, csak még nem nagyon merik egyértelműen és nyíltan kifejteni, hogy ez mit is jelent igazából.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.01.16. 17:43:03

@felirat: Dehogynem jelentik ki. El is mondták: A modern liberális politika sok esetben PC nevében vagy más nevében alapjogokat sértő, antidemokratikus vonulatával akarnak szembehelyezkedni. Elsősorban azért, mert a választói akarat is ezzel helyezkedik szembe.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.01.16. 17:47:27

@bértrollbosszantó_kovi1970: Nem a gondolatmenetem zavaros, hanem az amit te előadsz itt. Nevezhetnélek funkcionális analfabétának, ha már nem megértésre és vitára törekszünk, azonnal minősítve téged, jelezve, hogy más biztosan megértette. Csak nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy amikor megerősítési torzítás miatt minden érvet, véleményt, minden adatot kiszűrsz, és ezen túl már nem láthatsz koherens egészet, akkor a te rendszeredben van a hiba.

A Fidesz rendszere nem elsősorban a korrupcióról, hanem a "másnak esélyt sem adó pozitív diszkrimináció" alkalmazásával, a klientúra építéssel, és a valamely oldal gazdasági kirekesztésére adott választói felhatalmazással jellemezhető.

Ha erre azt mondod, hogy korrupció - lopás: Akkor te csak a saját megerősítési torzításodat tovább építő gyűlölködő pöcs leszel, és nem mondtál igazat, így semmi értelme nem volt azzal foglalkoznod amit mondasz.

1ghost 2016.01.16. 17:47:47

@nemecsekerno_007: Jaj, Istenem Nemecsekernő, hogy te milyen hülye vagy!

Ilyen EU-s pénzekkel a hátunk mögött a gazdaság normális esetben - tehát ha nem baszta volna szét a fidesz - már régen talpra állt volna, s a magánszektor húzná az egészet, az EU-s pénzek csökkenését meg sem éreznénk.)

Na ez az, ami nálunk nem történt meg, szemben más országokkal (Szlovákok, Lengyelek, Románok, stb)
Házi feladatként elmélkedj, vajh" miért van ez?

(Ezzel az exportos cuccoddal meg elhúzhatsz a picsába, hiszen minden ország nem lehet nettó exportőr egyidejűleg, mivel ami nekünk export másoknak import.

Világos?)

Bernik 2016.01.16. 17:54:58

@felirat:
"Ha "A FIDESZ által említett illiberális demokrácia koncepciója nem elsősorban a liberális eredendő eszméi ... ellen irányulnak" akkor miért hívják illiberálisnak?"
Nem illiberálisnak "hívják", hanem Orbán, ez az elmeháborodott, kommunista ügynökmúltja, ügynökaktái révén Putyin által zsarolt és milliárd eurókkal lefizetett Kedves, magyarul beszélő Vezér hazudja illiberálisnak a maffiáját. Természetesen se nem illiberális, sem nem liberális, nem jobb, nem bal, hanem a "nemzeti" máz alatt vérvörös sztálinista, a hitleri diktatúrával rokon, feudális hűbéri lánc technikájával működtetett rablóhálózat. Jól kifejezi egy milliárdos tolvaj és egyben skizofrén elme struktúráját, pontosan leképezi azt.
A vita oka szerintem az, hogy a "nem a korrupcióról kell beszélni" megfogalmazás pontatlan. Persze, hogy arról IS beszélni kell! Csak éppen mára oda jutott az ország, hogy nem ELSŐSORBAN a korrupcióról kell beszélni!
A migránsügy kommunikációs hazugságtrükkjének sikerétől megrészegült "Nemzeti" Skizofrén Vezér továbblépett. A nyílt diktatúra bevezetésénél tart, mert éledezik a népharag a sikerpropagandával szemben álló valóság, a nyomorba süllyedés miatt, inog a kártyavár és a Vezér látja a válaszutat: élete végéig tartó börtön várja a pereputtyával együtt, vagy egy putyincsatlós diktatúra "Nemzetmentő Vezére" lesz-e - saját és trónkörökeseinek élete végéig. Kész tény a "terrorfenyegetettségre" hivatkozással HETEKEN BELÜL bevezetni kívánt NYÍLT orbáni DIKTATÚRA szándéka.
Részletek itt:
www.origo.hu/itthon/20160113-harminc-ponton-korlatozhatjak-az-eletunket-terrorhelyzetben.html

kettosmerce.blog.hu/2016/01/12/terrorizmusra_hivatkozva_teljhatalomal_ruhazna_fel_magat_a_fidesz

felirat 2016.01.16. 17:56:36

@Válasszunk: Ilyen alapon a keresztényellenesek is csak a kereszténység bizonyos vonulatával akarnak szembehelyezkedni? Az meg, hogy az átlagválasztó könnyen befolyásolható, radikalizálható az tudvalevő, erre politikát alapozni viszont nem jó hosszútávon.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.01.16. 18:02:12

@nemecsekerno_007: Hogy 2020 után jön vagy nem jön EU zseton, azt még nem tudjuk, sok víz lefolyik addig a Dunán. Növekszik az EU ellenesség, de sokaknak érdeke akár zsebbe nyúlva is elérni azt, hogy sok országnak megérje maradni, működjön az egységes piac, működjön a buli... Mert rossz az, ha egyes riválisokkal lehet szövetkezni.

De érzésem szerint a blog lényege éppen az, hogy nem egy profi újságírókból álló szerkesztőség profitorientált munkája. Ha megnézed, akkor ahogy le is írtam, nem ebből akarok megélni, így a megélhetést célzó jövedelemszerző tevékenységtől, annak piacképességétől független a blog téma.

A több lábon állást, a munka mellett is elindítható internetes mikrovállalkozások indítását eddig is támogattam. Elmondva, hogy egy magyar "amatőr művész" azonos eséllyel árul stock fotót, stock rajzot, stb. az amerikaival...

Egy magyar amatőr programozó appja éppen úgy lehet sikeres mint a szlováké, vagy oroszé, vagy... És elmondtam, hogy bizony bizonyos számos olyan program kezelésének elsajátítása amivel egy programozó is tud eladásra képet készíteni nem nagy dolog.

Hogy az exporttal egyenértékű szereplő az idegenforgalom, hogy az ebből származó jelentős bevételekre figyelemmel kell lenni mondjuk a bulinegyedet érintő közlekedési koncepció meghatározásánál... Vagy mely területeken lehetne meghosszabbítani a szezont.

Szerinted angol nyelvű oldalra sem rakja ki az ember az AdSense-t? :)

Az, hogy egy ember a szabadideje maradékában fontosnak tart elmondani dolgokat és blogol is, nem feltétlenül jelenti azt, hogy "a blogoláson kívül máshoz nem ért". Különösen azért nem, mert sokszor jeleztem, a blogger nem újságíró, nem hivatásos, nem elvárható tőle írás téren sem a szakértelem, sem pedig az egyben rászánt idő. Pláne nem akkor, amikor még friss és az igazi termelő tevékenységgel kell foglalkozni :)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.01.16. 18:05:38

@felirat: Hosszútávon semmi ilyen szélsőség nem jó. Ezért kellett megnézni mik azok a valós sérelmek amik miatt erre a politikára a választók felhatalmazást, megbízást adtak. Részben azért, hogy a célba vett oldal tudjon változtatni, részben azért, hogy a FIDESZ ne léphessen fel más ellen, vélt ellenségek ellen.

felirat 2016.01.16. 18:12:20

@Válasszunk: A probléma ott van, hogy a Fidesz-KDNP-kormány elindult egy lejtőn, maga után húzva a választópolgárokat, de a fékre már nem mer lépni, mert akkor beelőzi valami másik, mégradikálisabb, mégilliberálisabb párt.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.01.16. 18:17:38

@felirat: Nem hiszek ebben a lejtőben. A fő probléma itt elsősorban az lett, hogy a Social Justice Warrior jelenség okán a tisztességes eljárást mellőző önhatalom, és egyes csoportok aránytalan és ezzel antidemokratikus érdekképviselete lett trend és ezt egy erős gazdasági hatalom szolgálja ki.

A FIDESZ egyelőre erre próbál egy választ adni. A lejtő akkor jön el, amikor ebben a kérdésben átjutottunk a holtponton és egyre inkább igazságtalan lesz a rendszer. Pont ezért fontosabb kérdés az, hogy hol van ez a holtpont, mint az, hogy milyen trükkökkel próbálják a gazdasági hatalmat a holtpont felé tolni.

nemecsekerno_007 2016.01.16. 18:27:12

@1ghost: "lyen EU-s pénzekkel a hátunk mögött a gazdaság normális esetben..."

Számok?! Nyílván nem a díszburkolat fogja fellendíteni a gazdaságot, de jó lenne ha linkelnél valami infografikát erről. A többi az rizsa, "érzem a vizeletenem" típusú érvelés.

"Ezzel az exportos cuccoddal meg elhúzhatsz a picsába...minden ország nem lehet nettó exportőr"

Ki beszélt itt nettó exportőrről te kretén? Az nem mindegy, hogy mi a kettő értéke. Pozitív v. negatív. Az se mindegy, hogy fogyasztási cikket importálunk v. termelésit.
Ezt amúgy a külső fizetési mérleg mutatja, mert abba benne van a szolgáltatás is.
A 2009 előtti időszakban külföldi hitelből vettünk import lapostévét. Az szerinted mennyire jó?!

nemecsekerno_007 2016.01.16. 18:28:40

@Válasszunk: Végül is igaz. Vitatkozhatok szabadidőmben is :)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.01.16. 18:42:07

@Bernik: Azt felejted el a történet kapcsán elmondani, hogy a jelenleg kihirdethető szükségállapotnál ez kevesebb joggal ruházná fel a kormányt, és akkor sem lenne automatikus minden ilyen jogosultságukkal élni. Ellenben ahhoz, hogy ne legyen vita arról, hogy adott helyzetben mit kell bevezetni, a terrorizmussal szorosan összefüggő helyzetet egységesen kezelik. És ez esetben potenciálisan szükséges jogokat rögzítik és nem azt amivel minden ilyen helyzetben élni akarnak.

Jó példa, hogy a gázvezetékek felrobbantása esetén azonnal korlátozni kell a gázfogyasztást... De egy színházi túszejtés esetén nem. Az, hogy egy terror támadás során pontosan mit kelljen kihirdetni egyértelmű legyen, és a feltétlenül szükséges intézkedésekre ez jogot teremtsen az viszont alapvetőn jogos igény. Ellenben a 9/11 után hozott alaptörvény súlyos hibáját jelenti az, hogy erre csak most gondoltak. Ennek a hibának a beismerése bizony komoly kritika alapjait teremti meg.

felirat 2016.01.16. 18:51:26

@Válasszunk: Most mondhatnám, hogy attól még, hogy valaki nem hisz a lejtőben attól még hat a gravitáció. Más kérdés, hogy van aki szeret száguldani, csak aztán nehogy koppanás legyen a vége.
Ez az SJW pedig nem tudom pontosan mint takar itthoni viszonylatban, amire illiberális irányzatú kormányzati szintű válaszlépéseket kéne adni.

1ghost 2016.01.16. 18:59:22

@nemecsekerno_007:

" Ezt amúgy a külső fizetési mérleg" - olyan nincs, hogy külső fizetési mérleg, csak fizetési mérleg, külker mérleg, vagy folyó fizetési mérleg!

Világos ez OrbánBarma?

"Ki beszélt itt nettó exportőrről te kretén? Az nem mindegy, hogy mi a kettő értéke."

Te laikus NarancsÖkör! Ha valamely ország nettó exportőr, az eleve azt jelenti, hogy pozitív a külker mérleg szaldoja.

Na jó, nem folytatom, hiszen hülye vagy, mint a segg. Vagy mint a gazdád.

nemecsekerno_007 2016.01.16. 19:22:12

@1ghost: Nevezhetjük Bélának is vazze.. A lényeg, hogy értsük egymást.

www.google.hu/imgres?imgurl=http://outside.mfor.hu/mfor/images-charts/chart_id_168_2011_03_31t09_13_09_02_00.png&imgrefurl=http://www.mfor.hu/cikkek/makro/A_vart_duplaja_lett_a_magyar_fizetesi_merleg_egyenlege.html&h=305&w=610&tbnid=PDW9fxvOjhgVnM:&docid=ZLM_ImHiifWyhM&ei=54iaVrrbI4bQygPI4p_gBg&tbm=isch&ved=0ahUKEwj66v6b-K7KAhUGqHIKHUjxB2wQMwgfKAEwAQ

"Ha valamely ország nettó exportőr, az eleve azt jelenti, hogy pozitív a külker mérleg"
Azt írtad, hogy olyan nincs, hogy minden ország "netto exportőr" Ezt inkább hagyjuk.

Amúgy jó lenne ha a kérdéseimre válaszolnál a szőrszálhasogatás helyett. Amúgy az ilyen kontraproduktív mentalitás is egy versenyhátrányunk. Tök mindegy, hogy Orbán a miniszterelnök v. Mr. Bean.

Megismétlem a kérdést:
Számok?! Nyílván nem a díszburkolat fogja fellendíteni a gazdaságot, de jó lenne ha linkelnél valami infografikát erről. A többi az rizsa, "érzem a vizeletenem" típusú érvelés.

Nyílván a korrupció is okoz károkat, de sokkal kisebb mint amit a töketlenség és bizonyos "demokrata" szólamok szajkózása. Hasonló mantra a másik oldalon is van, az is ugyanilyen idiotizmus. (lsd.: Kövér kinyilatkoztatásai)

Bernik 2016.01.16. 19:23:52

@Válasszunk:
Szerintem ennyire belemenni a részletekbe, az a diktatúra, a Kedves Vezér malmára hajtja a vizet. Pont ez a célja: a fától ne lássuk az erdőt!
Az ő szándéka sokkal egyszerűbb, szimplább és egyértelműbb: legyen VALAMI, amire hivatkozva bevezetheti a rendeleti kormányzást - migránsok díszkavics dobálása például-, megfoszthatja az Országgyűlést a jogköreitől, magához véve azokat. Mint a szintén putyinbáb venezuelai "nemzeti" elvtársa, aki tegnap ragadta magához - a valójában kétharmados, ellene megválasztott - országgyűlés jogköreit, formálisan is felfüggesztve a parlamentáris demokráciát.
Igen, szerintem is a figyelem elterelése a lényeg, miközben folytatódnak a Kedves Vezér és pereputtya százmilliárdos lopásai, amelyek végleges büntetlenségére csak a putyincsatlós diktatúra a megoldás - számára. Ehhez ki kell léptetnie Magyarországot a NATO-ból - Országgyűlés nélkül ez gyorsan fog menni -, és szüksége lesz saját haderőre. Ezért dobta be a bajszos sztálin-reinkarnáció, kövérhaver a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását. Tényleg, erről mi a véleményed?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.01.16. 20:37:02

@felirat: Elég sokmindent takar... És mondhatnád amit mondhatnál, csak attól még nem lenne igazad. Ugyanis a társadalomban van egy veszélyes egyensúlytalanság. Te akarsz arra menni amerre ez még rosszabb, a másik pedig innen akarja visszarántani a társadalmat. Hiába mondod, hogy ő van lejtőn, veled van a baj.

@Bernik: Amit mondasz azért nem igaz mert ezzel az erővel szükségállapot is bevezethető, kevesebbért is

1ghost 2016.01.16. 21:26:18

Hogy nem kell korrupcióról beszélni? Ezt meg melyik agykombájn találta ki?

Kapunk évi cirka 1300 mrd forint nettó EU-s lóvét! Ezt elviszi 30 Garancsi István, a NarancsSlepp vérgennyesre LOPJA MAGÁT, az ország meg rohad, s ne beszéljünk korrupcióról????

Nooooormáááááliiiiiis.....??????????????

Leleplezödött liberális VÉLEMÉNYTERROR 2016.01.16. 22:44:17

A mocskos szemet mszp-tol dk-tol, es a tobbi szennyes szdsz maradvanytol kell elsosorban megszabadulnunk, es megoldodik minden problema.

BiG74 Bodri 2016.01.17. 00:05:52

Korrupció, mint pozitív diszkrimináció?
Tudjuk mit tennének a tudjuk kik, ezért mi bármit megtehetünk, mert jogos, hogy ha ők az ördögök akkor nekünk elég ha egy halvány p.szállal jobbak vagyunk.
Hagyjuk is a korrupciót és az illiberális hajcihőt, mert valójában ezeket is a baloldal teremtette.

kisQtya 2016.01.17. 09:42:19

@egysmás: Már önmagában az, hogy a leszerepelt baloldalt esetleg újraválasztjuk, azt jelenti, hogy hagyjuk lopni, hiszen tudjuk jól, hogy kik ők és hogyan működtek.

MINDEN kormánypárt lop, ezt szűrtem le cca. hatvanéves fennállásom alatt.

Most olvastam, hogy USA-ban, a demokrácia fénylő csillagában nincs középosztály.

Ez így jó, hiszen aki napról napra küzd a létért, de azért mégsem hal éhen, az nem ugrál, olyan a politika szempontjából, mintha nem is létezne.

Netuddki. 2016.01.17. 09:51:37

@Válasszunk: Bár bocs, de ha nem látod, hogy nagyon leegyszerűsítve, tolvaj bűnözők vannak hatalmon Magyarországon, akkor ne oktass ki másokat. Ennyi.

"Ha erre azt mondod, hogy korrupció - lopás: Akkor te csak a saját megerősítési torzításodat tovább építő gyűlölködő pöcs leszel, és nem mondtál igazat, így semmi értelme nem volt azzal foglalkoznod amit mondasz."

Nyehehe! Csak nem te vagy az ige egy másik nickje? Az szokott ilyen elmebeteg lenni...

kisQtya 2016.01.17. 09:53:21

@nemecsekerno_007: Én már elgondolkodtam ezen és arra jutottam, hogy energiaellátás szempontjából önfenntartó vidéki otthonomban megtermelem a kajámat és kivonulok a társadalomból meghalni. Épp úgy, mint az állatok.
A gyerekeim pedig nyelveket beszélnek és van piacképes tudásuk, ha pénzre lenne szükségem, tudnak támogatni, kifizetik az internetemet.
Erre futotta az európai kultúrában egy jogi diplomával és három, hobbiként bevállalt kézműves szakmával (igaz, a harmadikat még csak májusban szerzem meg).

Netuddki. 2016.01.17. 09:54:07

@BiG74: "Korrupció, mint pozitív diszkrimináció?"

Tolvajmosdatás, bikkfanyelven. Ezt megint a takonyárpi találta ki vajon? Már lejárt lemez a fideszes újraértelmezés, újbeszél, tudod kit vernek át még egyszer ezzel?

kisQtya 2016.01.17. 09:56:29

@bértrollbosszantó_kovi1970: És mikor volt olyan helyzet utoljára, amikor éppen nem tolvaj bűnözők voltak kormányon?

nemecsekerno_007 2016.01.17. 10:04:58

@kisQtya: Na látod, ez legalább valami konkrét és nem üres siránkozás. Ilyesmiről beszélek.

Netuddki. 2016.01.17. 10:05:30

@kisQtya: Az utóbbi 100 évben? Semmikor.

Netuddki. 2016.01.17. 10:07:20

@kisQtya: De, hogy ne csak dumáljak. A XXI. században, amikor minden forint útját nyomon lehet(ne) követni, simán lehet egy olyan rendszert összehozni ahol ki van zárva a lopás lehetősége. De nem ezzel a jelenlegi, erkölcsileg már többször megbukott politikai garnitúrával.

kisQtya 2016.01.17. 10:20:14

@bértrollbosszantó_kovi1970: Egyetértünk. Új politikai garnitúra viszont nyomokban sem lelhető fel, mert egy erkölcsös ember nem lép politikusi pályára. Lassan eljutok oda, hogy ha valakit meg akarok sérteni, nem azt mondom rá, hogy strici, vagy kurva, hanem azt, hogy politikus.
Mindegy, hogy Orbán, Gyurcsány, vagy valamelyik Clinton, esetleg Merkel vagy Hollande, egyformán undorító mindegyik.

kisQtya 2016.01.17. 10:30:48

A menekültválság kapcsán olvastam az osztrák és német nyilatkozatokat, de azt hittem valami fordítási hiba van benne. Lefordíttattam a lányommal, aki német szakos.
De hiába fordíttattam, igen, MINDEN politikai nyilatkozatban egy mondaton belül volt két ellentétes gondolat. Minden nap több sajtótájékoztatón, mondtak semmit azzal, hogy a mondat elejét kiütöttek a végével. Ezek közpénzből élő politikusok.
Franciául olvasok (nem jól beszélek), Hollande szintén így kommunikál.

A svéd álszent PC-kommunikáció a profizmus legmagasabb szintje.

Az egész gennyedék európai politikai elitet el kellene hajtani. Undorító banda!

kisQtya 2016.01.17. 10:33:58

@nemecsekerno_007: Hiába konkrét, ha holnap bevezetik a nap, szél és esővízadót, akkor baszhatom a menekülésemet.

egysmás 2016.01.17. 10:34:27

@kisQtya: Hát, igen.

A jelzők.
Azok, azok, amik!

És igen, a fideszt azért kell hagyni lopni, mert az a fidesz, nem pedig a baloldal és a fidesz legalább bezáratja a boltokat, szétveri az oktatást meg az egészségügyet és még a magánvagyont sem tiszteli.

Ezért jobb a fidesz, mint a szocik.

Bernik 2016.01.17. 13:01:47

@kisQtya:
Le vagy maradva. Nap-adó és szél-adó már van! A világon egyedül Magyarországon adóztatják a napelemeket! A szélkerekek áramtermelése is megvan adóztatva, a világon legnehezebben betartható termelési korlátokkal verve, hogy a maffiózó politikusok zsebeit tömő áramszolgáltatók járjanak a legjobban ezekkel is. Esővíz adó úgy tudom még nincs, de bizonyára már "dolgoznak" rajta. Ki kell egészíteni a hamarosan amúgy is elfogyó, EU-tól és a magyar néptől még ellopható eurómilliárdokat valamiből.

eßemfaßom meg áll 2016.01.17. 13:04:06

@Bernik: " A világon egyedül Magyarországon adóztatják a napelemeket! " bazmeg még áfát is kell fizetni rá. A szemetek megadóztatják a napot

egysmás 2016.01.17. 13:14:40

@eßemfaßom meg áll: El fog jönni az az idő, amikor a megtermelt és elhasznált áram áfáját kifizettetik a termelővel.
Hamarosan.

És akkor itt fogod magyarázni, hogy ez így igazságos.

eßemfaßom meg áll 2016.01.17. 14:47:49

@egysmás: Á hamarabb kiirtanak a chemtrailezők.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.01.17. 15:38:04

@bértrollbosszantó_kovi1970: Látom másik postnál is fényesen bizonyítottad értelmi képességeidet érvekre, adatokra-a egy anyáddal válaszolva. Engedelmeddel folytatom onnan a mondat: "...nem tanított meg viselkedni kovikám, azért lettél ekkora bunkó"

De az igazság az, hogy nem csak bunkó vagy, hanem hülye is. Ugyanis pontosan leírtam miért nem korrupcióról van szó.

Például azért, mert nem megvesztegetés játszik...

Hanem az, hogy csak a politikailag megbízhatóak jutnak bármihez... Ők feltétlen előnyt élveznek minden versenyben.

A korrupció "csak" lopás. Itt pedig a több más alapjog sérelme is felmerül, így ez akár rosszabb is lehet. Nem mondtam ki, hogy jobb vagy rosszabb, csak azt, hogy felhatalmazás alapján csinálják... Ha valakit azzal bíznak meg, demokratikus, jogszerű elvárásban, hogy "Inkább vidd haza magadnak ezt a pénzt csak ne legyen X-é" és ő teljesíti ezt a megbízást, akkor lehet vitatkozni arról, hogy az a megbízás jó erkölcsbe ütközik-e, semmis-e... De amit így a tulajdonos felhatalmazásával visz el az nem lopás :)

felirat 2016.01.17. 15:54:45

@Válasszunk: Hogy mi a jó vagy a rossz irány az nézőpont kérdése de van egypár dolog ami azért elég abszolút (mint a gravitáció). Azt viszont továbbra sem tudom milyen "SJW" problémák vannak amitől a lakosság többi tagját meg kéne védeni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.01.17. 18:37:02

@felirat: Az SJW kérdés kapcsán az ember sokszor hajlamos bagatellizálni a problémát. Ha azt kellene megmutatnom, kinek a nyilatkozatából mit hogyan ragadtak ki, mit hallgattak el az SJWk, ki vesztett volna, hogy reagál a kormány, stb. akkor egy napi politikai témát hoznék fel, amiről már volt sok post a blogon, ha érdekelt a példa elolvastad. Ha nem keresed meg a postokat amik ajánlóban is kint vannak, de a kommentjeidben lévő kérdésre részben választ adnak... Az nem jó pont.

De éppen így az "X ember facebookos vicc megosztása" utáni következményeket is említettem akár baloldali akár jobboldali a megosztó. De őszintén szólva erre könnyű azt mondani, hogy kiragadott példák, egy része egyedi eset... Aki maga mond le annak nem sérült a joga. Ákos meg reklámarc volt. Ha nem is így, nem is az SJWnek igazat adva de a felmondás indokolt volt. Lehet bagatellizálni a történetet.

A gond csak az, hogy az SJW nem csak így jelenik meg. A "jajj szegény sértett társasjátékosok vs bunkó Telekom" is ilyen, és ez sajnos nem csak a véleménynyilvánítás szabadságát érinti. Az SJWnek van egy lappangó mellékhatása is.

Az SJW nem független attól milyen ideológiát képviselnek az adott SJW-k.

Melegjogi, nőjogi, menekültügyi, stb. kérdésben más-más dimenziója van a kérdésnek.

Elmesélek egy történetet. Felmerül az, hogy valamit egy nő nem engedhet meg magának, a kollégái meg láthatóan igen. Valaki visszakérdez, hogy hogyhogy: "Én x forintot keresek, a srácok y-t" Két nap múlva helyi lapban, blogokon a durva diszkriminációról van szó, a femcsi baloldali szerző bojkottra is hív, mindenre. A céget kár éri még akkor is, ha a vizsgálatra azonnal kiderül, hogy ugyanolyan a szerződés, csak első nagy béremelés 1 év ott töltött idő után, második 3 év után, harmadik 5 év után jön... Ez pedig indokolta a különbséget.

A cég hírnevét romboló eset miatt senkit sem tesznek lapátra, a vesztességet túléli a cég, kicsit beszélnek róla, helyben. Az adott városban pár vállalkozó között egy ideig kurrens a téma. Nem veszélyes, mosolygunk.

De amikor egy HRes nő erre az esetre mutatva azt mondja sok esetben egy női munkavállaló jelentene, amit nem biztos, hogy tud a cég finanszírozni, vagy mérlegeli a reális kockázatot és kizárja a női jelentkezőt, vagy mindenki (az adott jelentkező) munkahelyét is kockára teszi, és ez a dilemma nem tetszik neki... És a reális kockázatot, a cég kockázat viselő képességét mérlegelni alapvetően jogos igény...

Azt sejted, a lányok kizárása nagyobb balhét hozna, nem lesz abból semmi... De a HRestől hallasz utána 3-4 trükköt amivel kb 99% hatékonysággal el tudja érni, hogy pasik jelentkezzenek az állásra... Na akkor az úgy cseppet sem vicces.

felirat 2016.01.17. 19:59:04

@Válasszunk: A "femcsi baloldali" szerző csúsztathat, nagyíthat, vagy még hazudhat is. Igen. Akárcsak egy "jobboldali migránsellenes" szerző. Mindkettőnek lehetnek nemkívánatos következményei. Most akkor tiltsuk be őket?
süti beállítások módosítása