... mert választani kell

A-ból B-be, nem a legrövidebb úton: Avagy rendszámot a kerékpárra?

2016/07/23. - írta: Válasszunk

Ismerjük azt, hogy a kerékpáros szervezetek leghangosabbika törvénytelennek nevezi a felvetést, hogy az A-ból B-be a legrövidebb út helyett a biztonságot, a helyi adottságokat figyelembe vevő utakat ajánljanak. Ez az általuk alaptalanul törvénytelennek tekintett korlátozás ott kezdődik, hogy nem hajthatnak fel az autópályára. Pláne nem forgalommal szemben. Még akkor sem, ha az út a TESCO-ba jóval rövidebb lenne. A legrövidebb út egyáltalán nem kötelező, és nem is feltétlenül szerencsés.

Azoknak akik ezt nem látják be, és minden méter kerülő miatt hőbörögnek nem lehet sok beleszólást adni abba, hogy hol kerékpározhatnak az emberek. Ám van egy pár apróság. Például az, hogy nem feltétlenül kell minden kerékpárost egyenlőnek tekinteni. Alapvetően legalább 3 féle helyzetet tudok elképzelni ami teljesen eltérő szabályozást kíván. Ezek kapcsán pedig szó lesz a downhillesekről, a fixisekről, a kerékpáros futárokról és sok más kategóriáról.

Az egységes szabályozás sokaknak árt, hiszen ahol a kerékpár elsősorban sporteszköz, ott sok közlekedésbiztonsági felszerelést feleslegesnek éreznek, és joggal mutatnak rá, hogy egy-egy felnőtteknek szánt összecsukható rollerrel is lehet "száguldozni a gyalogosok között", ehhez képest ők a kerékpárjukat jól ismerve biztonságosabbak lennének. De könnyű azt is megérteni, hogy ezek a sporteszközök, az alapvető biztonsági felszerelések nélkül nem igazán valók a forgalomba. 

Mások alkalmazkodva, kevés követelménynek megfelelve akarnak kerékpározni. Ezzel nincs is baj, hiszen nem feltétlenül töltenek el túl sok időt az utakon, ha nincs túlzott önbizalom, nincsenek durva manőverek, akkor ez biztonságos. És vannak a profik. Egyre többen. Sokan azt mondják ők biztonságosabbak, mert ismerik a járművüket, de tudjuk a rutin, a rossz beidegződések számos profinál ölnek. Kamionon is, de akár kerékpáron is. Többet vannak az utakon, fontosabb, hogy ők is képzettek legyenek, a járművük is megfelelőbb. 

Ugyanis nem minden kerékpáros születik egyenlőnek. És ahogy ma szabályosan lehet görkorcsolyával, gördeszkával vagy sok egyéb eszközzel közlekedni, és a segwayt is feltalálták, könnyű rámutatni arra, hogy aki jogilag gyalogos az sem feltétlenül gyalogol. A közúti forgalomra alkalmatlan kerékpárt sem szabad megkülönböztetni a többi hasonló sporteszköztől. Erre érdemes lehetne egy kategóriát bevezetni, amibe a szabványoknak nem megfelelő valamennyi kerékpár is beleférne.

Igen: maximum 10 km/h sebességgel, a gyalogosforgalmat nem zavarva. Jogilag az összecsukható turistaroller alternatívájaként. Nincs fék? A rolleren sincs. De, ha 12-vel bemérnek, már bírságol a rendőr. Ha zavarja a gyalogost, úgyszintén. Így pedig szabályosan el lehetne jutni a sporteszközzel a sportolás helyére. Tudom: Lassú tempó, a járda kényelmetlen, de mégiscsak sporteszközről van szó. A fenti korlátozások betartásával a következő kategóriának is megfelelő kerékpáros is közlekedhetne így.

Mivel pont annyira gyalogos, mint a rolleres, a segwayes, vagy sok esetben egy elektromos kerekesszék használója, ezért a gyalogátkelőhelyen is gyalogosként viselkedne. Megvannak az előnyei, de a 10-es tempó, a gyalogosok zavarásának a tilalma elég szigorú korlátozás. Meg az is, hogy aki így közlekedik az nem mehet az úttestre. És a két közlekedési mód közötti ad hoc váltás is tiltandó. Igen, a fixi is ide tartozik. Igen, a fixis futár pampognak, hogy "de, hát az a forgalomba való..", de a jelenlegi tiltásnál ez jóval enyhébb szabályozás, ha pedig nincs fék és ez másokra is veszélyes, akkor ez a határ. 

A középkategória, kemény sebességkorlátozásokkal nagyjából a mostani szintnek felelne meg, de az üzletszerű használat kizárásával. Az olyan szabályokat, mint azt, hogy mikor kell a kerékpárúton menniük, stb. szigorúan kellene venni, és a mostaninál valamivel alacsonyabb sebesség-korlátozást kellene bevezetni. Mivel sok esetben (pl. nem adja meg az elsőbbséget a gyalogosnak, stb.) nehezen utolérhető, nehezen megfogható, ezért tényleg fontos a biztonsági szabályok szigorú betartatása. 

A harmadik kategória az, aki vizsgázik, a járművét is vizsgáztatja, a ruháján és a járművén is van megfelelő hatósági azonosító. Itt csak KRESZ és egyszerű gyakorlati vizsga kellene. Nos innen a kerékpárosra a sima "kerékpárral behajtani tilos" tábla csak akkor vonatkozna, ha oda motorkerékpárral sem mehet be. A jelenleg megengedettnél erősebb elektromos rásegítést használhatna, a sebességkorlátozás pedig a többi járműre vonatkozó sebességkorlátozás és a kerékpár vizsgájakor az adott járműre megengedett legnagyobb sebesség közül a kisebb lenne rá nézve. 

Ezzel viszont a járdázás már tilos lenne. A jelenleg szabálytalan száguldozás jelentős része így szabályozható lenne, és az elektromos bringák számára lazább szabályozás is népszerűsítené ezt a közlekedési eszközt. A vizsga, a hatósági azonosító viszont előnyös lenne. Ráadásul a rendőrség is azonnal látná, ha a kerékpár és a ruha hatósági azonosítója nem stimmel, így a lopásra ők is könnyebben reagálhatnának. Sőt a térfigyelő kamarák, közúti közlekedés szabályai felett őrködő rendszerek is. 

Kerékpár és kerékpár közötti különbségek egyre nagyobbak, egyre több értelme lenne ezért különböző kategóriákat felállítani. A KRESZ későbbi toldozgatása-foldozgatása nem biztos, hogy erre jó megoldást jelentene, de egy alapvetően új verzió felkészülhet arra, hogy "nem minden kerékpár, és nem miden kerékpáros egyforma". 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr308908216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2016.07.23. 11:16:24

Én picit túl bonyolultnak gondolom ezt a szabályozást.

Lan3 2016.07.23. 12:29:38

Kocsikat sem különböztetünk meg. Bár tény, hogy a maximum 60-70 km/órával döcögő Lada/Trabant 40 éves kocsikat kitiltnám a 90-es főutakról...

A kötelező rendszám pedig nem lenne rossz. Piroson áthajtó bambulós kerékpárosokat kiszűrné - akik csak autókra figyelnek, gyalogosokra nem.

SAndris 2016.07.23. 12:56:39

Már a poszt indítása is nagyon gyenge, de csak akkor hagytam félbe az olvasást, amikor odáig jutottam, hogy "görkorcsojával". Tényleg jövedelmező ennyire színvonaltalan dolgokat írni?

Mr. Neutron 2016.07.23. 13:08:04

Vicces poszt. Nagy szerencse, hogy még időben sikerült detektálnom az iróniát, és rájöttem, hogy ez csak egy paródia. Ezért nem is baszta fel az agyam a posztban leírt sok hülyeség.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 13:49:51

@SAndris: Milyen szerencse, hogy a jó édes anyád téged arra tanított, hogy nehogy érveljél, az igazi suttyó gondolkodás helyett is be tud szólni, ugye? Csak szeretném megjegyezni: Vannak hibák, lesznek is. Senki sem tökéletes. De igen érdekes az, hogy azért az általad rendszeresen leszólt blogokra az a jellemző, hogy mégis kevesebb a hiba, mint amit pl. az általad olvasott portál újságírói (akiknek ez a szakmájuk) esetében, és általában több dolognak is sikerül utánanézni.

De várj, te vagy az az okostojás, aki ugye egy párt programja (komoly szervezet által van összeállítva) igénytelenségét (és hazugságait) firtató írásokra azt mondod el, hogy a senki által sem fizetett, nem profi blogger miért nem tesz bele annyi munkát a napi postba, mint a teljes párt szervezet a 4 évi kormányzás megtervezésébe.

Gondolom a családi suttyó neveldében téged már rég a beszólástudomány kis és nagy doktorává avattak?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 13:52:54

@Lan3: Nem? Érdekes, úgy tudom, elkülönítik pl. a mopedautót...

De a taxit is (sárga rendszám, más vizsga, más jogok).

Ha jól tudom egyes sportra használt normálisan nem rendszámozható autóra is van speciális szabályozás.

Az OT kapcsán az eltérő vizsgafeltételek.

Soroljak még eltérő kategóriákat? Pl. az önerőből tudott sebesség különböztet meg két OTs járművet attól, hogy melyik hajthat fel autópályára.

halor 2016.07.23. 14:15:11

Jó cucc hatása alatt állhatsz, mi a dilered száma?

Pilotax 2016.07.23. 14:35:50

Szerintem ez kicsit túlbonyolított megoldás. Viszont a jelenlegi borzasztó. Munkába menet van egy egy kilométeres szakasz - járdából, felfestéssel elkülönített kerékpárút(!!!), amit természetesen a gyalogosok sz...k tiszteletben tartani -. Ezen az egy kilométeren, ha szabályosan akarok a kereszteződéseknél átmenni, akkor 17-szer kell leszállnom, áttolnom, felszállnom a kerékpárra. Mindezt erősen sérült lábakkal (baleset miatt), ahol a kerékpár nekem részben közlekedési eszköz, részben terápiás eszköz.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 14:42:21

@Pilotax: Elvben a kerékpárút ahol más utat keresztez ott átmehetsz, mert ott sima kereszteződés is kell, hogy legyen, nem csak gyalogátkelőhely.

kis864 2016.07.23. 14:59:14

Ismét belevágtatok egy olyanba amiben csak megint az állam járhat jól!
Először bringa jogsi-rendszám, utána kétévenkénti műszaki vizsga stb.
Akkor még ott a VÉDA: nincs biztonsági öved és 60-nal gurulsz a lejtőn?
Mi lesz ebből?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 15:09:16

@kis864: Nem hiszem, hogy csak az állam járna jól. Ezzel ugyanis a balesetek számát is csökkenteni lehet. Nyilván a fixis és a dh öntudatos faszkalapok a "ha nem felel meg az előírásoknak, sporteszköz, játék, mint a roller" minősítéstől, a járdán való 10-es tempótól nem lennének boldogok, de a mostani szabályok betartatásától sem. A közlekedésre alkalmatlan kerékpárt, ha a rendőr kiszedné a forgalomból... Aki elől a gyalogátkelőhelyen el kell ugrálni, mert nem adja meg az elsőbbséget (hiszen fixivel nehéz, stb) azt a megfelelő veszélyeztetéses bűncselekményért hamar őrizetbe vennék, az elkövetés eszközét pedig vinnék a zúzdába... Nos attól sem lennének boldogok.

És igen, ezen az alapon már most is piszok sok pénzt be tudna szedni az állam, ha akarja. Egyetlen gyalogátkelőhelynél, ha mindet felveszik videóra, egy sarokkal később kiveszik, megbüntetik... Órák alatt beszedné a rendőr a havi bérének a többszörösét.

Fixi? Újabb kis befizetendő mert nem szabályos a kerékpár. De a DHsé is. Ha belegondolsz, akkor a fenti szabályozás során az állam erről a pénzről lemondana, és talán kevesebb lenne a baleset is.

Aki meg hivatásos, az eddig megengedett 40-nél (más helyzetben 20-nál, 30-nál) gyorsabban akar menni (elektromos rásegítéssel) annál már a rendszám és a vizsga nem nagy teher. Az államnak sem sok pénz, mert ez a kerékpárosok kis részét érinti... Viszont az össz potenciális bírság bevétel drasztikusan csökkenne.

Magyarnaba 2016.07.23. 15:51:11

Elhiszem, hogy az író megoldást szeretne kiötleni egy (általa talán kissé felfújt) problémára, de igen életszerűtlen az ötlet.

Több bringa van lassan, mint autó, a nyilvántartáshoz hány betű-szám legyen és hogy ezt látni lehessen messziről, mekkorára gyártsák ezt a szerencsétlen táblát?

Ki a fene fogja ellenőrizni, hogy egy kommersznek kinéző bringa nem szuperjárgány-e? Mert ez lesz ebből, tele leszünk rat-bike-okkal.

A kocsik kilométerórája kb. 10 km/h hibahatárral mér. A régi Skodámé eleve 20-ról indul. Ezeket a 20-40 km/h-s korlátozásokat és 10 km/h-s lépcsőket ki a nyavalyától lehet elvárni, hogy betartsa, mérje, számonkérje?

A hazánkban lassan evidenssé váló korrupcióval megint nem számol a poszter. A vizsga, a regisztráció, stb. simán megúszható okosban.

Az meg igenis úgy lesz, hogy ha valami állat ezt megvalósítja, úgy csak újabb állami pénzbeszedésre lesz jó és a szokásos magyar bürokráciáról nem is beszéltünk még...

Nem került elő a "biciklisnácik nem fizetnek adót sem" témaköre, ezt fájóan hiányolom (irónia - igazából értékelem, hogy ezt a baromságot kihagyta), de majd a kommentelők közt valaki biztos feldobja majd.

Szóval szerintem a poszter a klasszikus hozzá nem értői hibába esik, amibe sokszor a jogalkotó is. A meglévő szabályok betartatása helyett egyre újabb és újabb szabályokat alkotna. Ezzel egyébként a szabályokat betartó túlnyomó többségnek okozna kellemetlenséget, felesleges adminisztrációt, kiadást és nem, nem lehet azt mondani, hogy ezért azok szíveskedjenek a szabályszegő kisebbséget okolni.

Jelen esetben a renitens kerékpárosi magatartások mindegyike szankcionálható lenne most is, ha a rendőrség ráfeküdne a problémára, pl. a bejelentések után a gyak. bekamerázott belvárosban a monitorok mögül végigkísérné a szabályszegő bringást és elkapná. Nyilván nem mindig működne ez sem, de elégszer menne ahhoz, hogy visszatartó erőt jelentsen.

Még egyszer mondom: a bringások nagyon nagy része betartja a szabályokat, nem veszélyezteti a többi közlekedőt, gyalogost, viszont nem is szennyezi a környezetet, nem okoz dugókat és nem koptatja az utakat. A bringázást segíteni kell - a vadhajtások lenyesésével -, nem pedig feleslegesen akadályozni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 16:23:55

@Magyarnaba: Alapvetően a rendszám mennyiséggel kapcsolatban nincs igazad. Pont azért, mert nem számolsz a kategóriákkal. Ha megnézed akkor rendszám a 3 kategóriából csak az utolsóra kerülne.

Az első ma illegális a forgalomban, ezt korlátozásokkal legalizálnánk.
A második az ami a világon mindenhol rendszám, papír, stb. nélkül is mehet. A többség ide tartozik. Nekik SEMMI plusz adminisztrációjuk nem lenne.

Kiknek lenne plusz adminisztrációja?
3 csoportnak.

1. Aki hivatásos => Ez vállalkozás, üzletszerű használat plusz terhe, többséget baromira nem érinti.
2. Aki eleve olyan erejű elektromos rásegítést használ amit ma nem fér bele a kerékpár kategóriába, de a kisebb robogók közé sem... => Ebből ma csak az műküdik, ami elektromos motorkerékpárként tolható át a vizsgán. Ez könnyítés.
3. És aki saját maga dönt úgy, hogy vizsgázni akar, kell neki az azonosító. Mert akkortól nincs 40es sebesség korlátozás, bemehet oda ahova kerékpárral nem, csak motorral lehet bemenni, stb.

Ugye sejted, hogy akinek a 40 feletti tempóra, az átlag kerékpárosnak nem való útra ahol kell a nagy tempó igénye van az mondjuk a kerékpárosok maximum egy nagyon kis hányada.

És ők sem kötelezően szívnak ezzel, hanem plusz lehetőséget kapnak, amivel vagy akarnak élni, vagy nem.

A túlnyomó többségnek okozott kellemetlenség a három csoport arányai miatt nevetséges vád, amivel rögtön elkezded azt mondani, hogy így tipikus, úgy tipikus... Csak éppen a beszólás mögött már ezen a ponton vérzik el az érvelésed.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 16:40:18

@Magyarnaba: Ja és amit elfelejtesz: Aki hivatásszerűen, munkára használja a kerékpárt az vissza tudja igényelni az ÁFÁt, költségként elszámolja a kerékpározás minden költségét, stb.

Ha ehhez kell a vizsgáztatás, kell a "jogsi" és az azonosító... Még akkor is olcsóbban megússza, mintha azt mondja, ezt nem munkavégzésre, nem profiként használják, így nem is lehet normális költség, nem is nagyon lehet ÁFA kapcsán sem elszámolni, stb.

Akinek meg kell a nagyobb tempó, több helyre való behajtás: Azt nem azon fogják meg, hogy "hé fiam, a bringád erősebb, gyorsabb"... Hanem azért, mert neki a kerékpárra vonatkozó összes sebességkorlátozást, behajtási tilalmat, stb. be kell tartani, mert nincs rajta olyan azonosító ami ez alól kivétellé tenné.

Azaz a rat bike c. műsorral nem nyerne semmit. Mert ugye a vizsga csak akkor kell, ha ő törvényesen ki akarja használni az extra lehetőségeket. A mostani feltételek szerint anélkül is mehetne.

Akinek erre igénye van, az pont ezért nem bújna ki a vizsga alól. Nyilván egy 80-as tempóig tervezett elektromos bringának a hatótávolságon belül nem sok ellenfele lenne, mert sok olyan helyen elfér, sok olyan helyen halad gyorsan, ahol még a motoros sem. De nyilván ezek a darabok kapcsán te is érted, hogy ez miért vizsgás történet. Mert "kicsit" veszélyesebb üzem ez, mint egy hagyományos kerékpár.

2016.07.23. 16:46:28

@Válasszunk: ha vki így kezdi, akkor mire lehet gondolni?
"Ez az általuk alaptalanul törvénytelennek tekintett korlátozás ott kezdődik, hogy nem hajthatnak fel az autópályára. Pláne nem forgalommal szemben"
Hogy hülyeség az egész! Ugrasz mindenre, mielőtt gondolkodnál, és nem égetnéd magadat, Te szerencsétlen. :D

2016.07.23. 16:49:47

én egyébként a gyalogosokra is rendszámot akasztanék, főleg ha 10 km/ó-nál gyorsabban fut.

Magyarnaba 2016.07.23. 18:03:21

@Válasszunk:

Túl azon, hogy a 3 csoportod (a posztban írtak) ellenőrzése lehetetlen, te vagy nem emlékszel arra, mit írtál vagy nem vagy tisztában a KRESZ kerékpárosokra írt szabályaival.

Te írád a posztban, hogy aki nem akar vizsgázni, annak részére a "mostaninál valamivel alacsonyabb sebesség-korlátozást kellene bevezetni".

Majd a hozzászólásodban részletezed újabb 3 csoportban, kinek kéne vizsgáznia, itt az utolsó az alábbi:

"3. És aki saját maga dönt úgy, hogy vizsgázni akar, kell neki az azonosító. Mert akkortól nincs 40es sebesség korlátozás, bemehet oda ahova kerékpárral nem, csak motorral lehet bemenni, stb."

Az a gond, hogy a max. megengedett kerékpáros sebesség nem általánosan 40 km/h, hanem pl.kerékpárúton 30. Ezt nem nehéz túllépni, ha még ezt is alacsonyabbra akarod vinni, ezzel a kerékpárosok nem kis részét vizsgára kényszerítenéd.

Hagyd a picsába az agyalást, ezt csak bonyolítani lehet, de felesleges.

Magyarnaba 2016.07.23. 18:07:22

És ugyan nem vagyok könyvelő, de meglepődnék, hogy ha nem lehetne elszámolni eszközamortizációt, mifenét egy hivatásszerűen biciklizőnek.

SAndris 2016.07.23. 18:30:55

@Válasszunk: Leírom szívesen, hogy miért rossz a poszt eleje, ha normális stílusban kérdeztél volna, akkor is leírnám.

"a kerékpáros szervezetek leghangosabbika törvénytelennek nevezi a felvetést": ez homályos sejtetés, nem lehet tudni, hogy mire gondolsz, mit interpretálsz így. Minimum a szervezetet meg kéne nevezni, azt, hogy milyen felvetésről van szó, mit állítottak róla, hogy kapcsolódik ez a témához. Esetleg linkelni is lehetne (ha a blog.hu engedi), hogy az olvasók maguk alkothassanak véleményt. Lehet, hogy utánanéztél, de ez nem derül ki. Így az egész poszt egy megfoghatatlan, ellenőrizhetetlen, vitára nem alkalmas állításból indul ki, és ha a folytatás erre épülne, igencsak bizonytalan lenne az alapja. Nem hiszem, hogy bármely kerékpáros szervezet azt követelte volna, hogy autópályán lehessen biciklizni, szóval ez a rész megint csak nehezen értelmezhető. Viszont egy váratlan fordulattal kiderül, hogy a bevezetésnek csak nagyon érintőlegesen (bicikliről lesz szó) van köze a továbbiakhoz, ez sem a jó írások ismérve.

Ennyit a poszt elejéről, hadd reagáljak a kommentedre is.
"általad rendszeresen leszólt blogok", " párt programja [...] igénytelenségét firtató" : ezek megint elég homályos utalások, most így nem ugrik be semmi, de ha elmondod, mire gondolsz, megmondom, hogy tényleg én voltam-e :-)

"senki által sem fizetett [...] blogger": ez, ugye, nem igaz, a blog.hu-n a bloggerek különböző modellek szerint részesülnek a hirdetésekből befolyó bevételekből. Lehet, hogy nem ez a motivációd, de akkor sem igaz.

Még egy esetleges félreértést szeretnék eloszlatni: az írásod kritikája nem a személyed kritikája. Lehet, hogy ez neked ennyit ér meg, lehet, hogy különben zseniális író vagy csak pont ez nem sikerült, lehet, hogy tizenöt éves vagy, és még fejlődni fogsz, vagy bármi más lehet, nem tudom. Az az állítás, hogy a poszt eleje rossz, nem a személyedet támadja, teljesen felesleges megsértődni; anyázni, suttyózni meg még inkább. A durva helyesírási hibára rámutató kommentre pedig azt illik válaszolni: köszönöm, javítva.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 19:45:14

@lujo1111: A szerencsétlen te vagy, mert olyan szülőkkel vert meg a sors akik nem tanítottak meg viselkedni. Meg a szüleid mert nekik éghet a pofájuk a viselkedésed miatt. De nem baj, jól illetek egymáshoz.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 19:50:43

@Magyarnaba: A 30-at tudom, de a 20-at is a gyalog- és kerékpárútra.

Érdekes kérdés a járdán vezetett kerékpárút helyzetet... Nyilván itt, és a gyalog- és kerékpárúton lenne érdemes korlátozni a sebességet, mert a gyalogos vs kerékpáros sebesség különbség ilyen helyen veszélyes. Mert a kerékpáros is kilóg a kerékpárútról, de pl. babakocsi, nagyobb csomag esetén a gyalogos is belóg rá. :)

Na ezért javasolnám azt, hogy gyalog- és kerékpárúton, valamint járdán vezetett kerékpárúton, ha a mellette lévő közút kerékpáros közlekedésre alkalmas akkor 10km/h sebesség vagy 15.

Ez nem vizsgára, hanem úttestre terelné a kerékpárosokat, javarészt kerékpársávba, nyitott kerékpársávba, stb. Ezt *minden* út felújításnál, minden út építésnél kötelezővé tenném, hogy legyen.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 19:51:44

@Magyarnaba: Azt számolod el amit valóban üzletszerűen használsz... De onnan az üzletszerűség minden követelményét be is kell tartanod :)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.23. 20:24:17

@SAndris: Az állításaidból több dolog nem stimmel. Az egyik az, hogy mielőtt rágalmaznál, hazugsággal vádolnál valakit, nem ártana igazat mondanod. Ugyanis, az általad leírt blogos hirdetés megosztások csak hirdetési felületet osztják meg, az elterjedt esetben.

Amire vagy kiteszek hirdetést, vagy nem. Ha csak az index reklámjait látod, a megjelenések jelentős részén semmit, akkor biztos lehetsz benne nincs kint általam kirakott hirdetés, így biztos nem keresek semmit.

Ha lenne kint reklám, akkor is meg lehetne nézni, az olyan reklám ami fizet is, vagy "ismerősök reklámjai mennek ki ingyen" szívességből.

Ha fizetős reklám van kinn a blogger által VAGY már az Index értékesít mindent és fizut kap, akkor van csak fizetség. Innen az, hogy vakon vádolsz mást hazugsággal, miközben te ezen ismeretek ellenére is valótlant állít, csak téged tesz becstelen, hazug emberré.

A tisztelet egyik alapja az, hogy a tiszteletre méltó embert máshogy kezelem, mint azokat a férgeket, akik ezt nem érdemlik meg. Szerinted a rágalmazásokkal, amiket nem először teszel meg te a tiszteletet érdemlő ember vagy a féreg kategóriában vagy? Majd, ha máshogy viselkedsz, akkor máshogy állok hozzád.

És bizony ám, az eddig felvetés kapcsán reklamálod miért nincs linkelve a téma. Ha nem beszólni akarsz suttyó módra, akkor az első kérdés amit felteszel magadnak, pont az előző felvetésből ered. Ugyanis, ha belátod, hogy ezért tényleg nem fizetnek, és te sem fizetsz pl. reklámok megnézésével, akkor azt is látod, hogy nem nagyon lehetnek elvárások.

Van egy vita a budapesti kerékpáros fejlesztések között. Ez a vita megjárta az indexet, blogokat, kurrens téma.

Döntsük el mi a helyzet ilyenkor kettőnk között:

1. Minden részletről összeszedni az adatot. Ha egy állásfoglalást akár a rádióban hallok, azonnal jegyzetelni, mindenhez linket vadászni, mindent szájba rágó dokumentációt összeállítani, többet, mint a nagy szerkesztőségek. Mert ugye a blogger a te rabszolgád, aki a teljes média hiányosságait pótolja, és te beszólhatsz, hazudhatsz, mert te vagy a felsőbbrendű úr, és ő meg a szolga.

2. Feltételezni, ha érdekel a téma, te is hallottál a vitáról, van véleményed, ismered az egyes feleket. Vagy, ha nem az Index is, a Google is ott van. A kevés ráérő időmben azt a plusz ötletet, véleményt megosztani ami megosztásáért a blog is elindult.

Sokszor nem fogunk egyetérteni, mert nem vagyunk egyformák, de ha te is ebből indulsz ki, és vitatkozol akkor rólad is tudom, hogy te is magánember vagy. Legfeljebb megkérlek, hogy keresd meg a forrást, ha az állításodat nem tudom, és egyikünk sem a másik szolgája alapján a blog egy személyes párbeszéd jellegű műfaj. Jöhet trackback, komment, stb.

Ha az utóbbi, akkor nyilván annak megfelelő szellemiségben szólalhatnál meg.

És valószínűleg tudnád, hogy a felütés kapcsán az A-ból B-be a legrövidebb út kapcsán a Kerékpárosklub, a Critical Mass szervezői, különböző kerékpáros blogok alapvetésnek tekintik, hogy nekik mindentől függetlenül az jár. Hogy éppen melyik mondja az lényegtelen.

És az első pillanatban felismered azt, hogy a bevezetés éppen arról szól, hogy ez az általános kinyilatkoztatás, hogy az "mindig jár" sosem volt igaz, és nem is lesz igaz, mert van egy csomó út típus ami ezt kizárja.

Az autópálya nyilván olyan, hogy "hülyeség az autópályát említeni". Mert tök triviális, hogy senki sem ott akar kerékpározni. De ellenpélda arra, hogy a legrövidebb út mindig járna. Megdönti az állítást.

Ha egy hazug dogmát megdöntünk, akkor máris felmerül az a kérdés, hogy mi nem jár még. Nyilván a legrövidebb út sokszor tartalmaz olyan felüljárót ami nem elég széles ahhoz, hogy kerékpáros és gyalogos is mehessen rajta. Na ilyenből már volt balhé, hogy kitiltották őket.

Ha hiszel abban, hogy jár a rövidebb út, akkor harcolni fogsz, megy a hiszti éveken át a pár utcányi kerülő miatt, amikor át kell jutni a síneken. Ha belátod (pont az extrém és nevetséges példa okán), hogy ilyen általános jog, vagy elvárás nincs, akkor felismered, hogy ott nem biztonságos kerékpározni.

De azt is, hogy a 6 éves gyerek sporteszköze, játéka, stb. mindegy, hogy kismotor, roller, vagy kerékpár. De a segway, roller, gördeszka, stb. is van ennyire veszélyes. Ha ezt a "gyalogosok között játékkal, sporteszközzel" helyzetet szabályozod, akkor abba bele kell férnie a járműként nem használható kerékpárok összessége.

A másik szempont ahol a kerékpározást megtiltod, az ahol sokkal gyorsabban halad a forgalom (70es tempó van, vagy 90es) és a kerékpár sokakat (buszt is, áruszállítást is) feltartana, veszélyes is lenne, stb.

De egy 80at tudó elektromos kerékpár már a 70es tempójú forgalomban nem forgalmi akadály, hanem a forgalom egyenlő résztvevője. Ha környezetet akarunk kímélni, akkor a nagyobb teljesítményű elektromos kerékpárt, és sok más nagyobb tempóra képes de részben vagy egészben ember hajtotta járművet egyenrangú járműként kezelhetünk.

Ahogy a gyorsabb, erősebb robogóra is kell rendszám, ugyanez játszik kerékpárnál is.
süti beállítások módosítása