Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

... mert választani kell

Párválasztás politikafüggetlenül (18+)

2014/02/03. - írta: Válasszunk

Igen furcsa volt, amikor a kormányoldal segíteni akart a fiatalok számára a párválasztásban, családalapításban. Furcsa volt, de nem pusztán a buli stílusa miatt. Hanem azért, mert jól láthatóan nem értették meg, miért is nem működik a párválasztás. Sem itt, sem sok más országban. Nem, nem arról van szó, hogy valamely nőcis blogon lévő képek kapcsán is elégedetlenkedik az átlag hozzászóló, és még nem is az erre érkező visszakérdezés a lényeg, még akkor sem, ha számos esetben a kritikusokkal értek egyet. Még akkor is, ha mondjuk Carla nem véletlenül kapott Index címlapot a Sexy Asian Girls kínálatából. Más oka van annak, hogy nem megy a párválasztás, és persze a válaszban szerepe lesz Carla kisasszonynak is. Ha elmúltál 18, a hajtás után folytatjuk.

Nézzük csak meg Carla-t egy képen.

Egy pillanatra felejtsük el a megszokott jelzőket, most még ne is azt lássuk rajta, hogy műanyag, vagy photoshop, vagy "úr isten, milyen lehet smink nélkül". Sőt azzal se foglalkozzunk, hogy "mi a fene ezen 18+, hiszen nem is meztelen". Mert abban ugyan egyet tudok érteni, hogy ennél olykor egy strandon is többet láthat a gyerek, és a "cici nem kell, hogy 18+" legyen, de a téma mégis csak indokolja a korhatárt. Nem médiatörvény, vagy bármely más elvarázsolt dolog okán. Hiszen én is tudom: Aki a törvény szerint szexelhet az már jó eséllyel cicit is láthat, testközelből. A szigorúbb korhatár marhára álszent és képmutató dolog. Csakhogy van egy kis gond: Nem akarom elrontani a 18 évnél fiatalabbak buliját. 

Nekik még ugyanis az a feladatuk, hogy buliból válasszanak párt. Nem kell összeköltözni, nem lesz közös gyerek, gyereknevelés, felelősség. És leginkább nem kell megtanulniuk miért nem sikerül sokszor a párválasztás. De tény az, hogy a legtöbb esetben a párválasztás egy egyszerű dolgon csúszik el: Nem vagyunk rászorulva. Nincs gazdasági kényszer és más sem választ nekünk párt helyettünk. Ilyen egyszerű. Ilyen egyszerű? 

Van aki azt mondja, hogy "ha a szerelem, a vágy korhatárhoz kötött, tabu akkor ezt nem is tanulják meg", mások szerint pont a pornó hoz rossz mintát. Őszintén szólva az utóbbi érvelés igazában kételkedem. Ugyanis a pornó nem feltétlenül elérhetetlen ideálokat szül meg. Hiszen pont ezért születik sok negatív hozzászólás a képek után: Mégsem a pornós kell a pasiknak. Ráadásul pornósnak látszó, mindenhol szexet kereső, erre kapható lányt azért elég sok helyen lehet találni. Nem az a baj, hogy egy átlag pasinak ilyen kell. Hanem sokkal inkább az, hogy az ilyen nem kell. 

És felejtsük el azt, hogy "hát igen a szilikonmell". Az önmagában nem oszt, nem szoroz és az illető nő részéről is eszköz és nem a lényeg. Sokkal inkább arról szól a dolog, hogy a haja, az öltözködése, a tetkó, a szilikonmell mind-mind felhívás keringőre. Kicsit olyan, mint aki elkeseredetten próbál pasit fogni. Aztán a pasik egy része örül a rutinos szeretőnek, egy részének ahhoz is túl elkeseredett, de nem nagyon nézi ki belőle senki, hogy egy életre társ lenne. Carla az ázsiai modellekkel foglakozó blog aktuális sztárja az egyszer kipróbálható leányzó kategóriája. Pont azt nem tudja amit korábban sok japán modell tudott.

Nem tudja elhitetni velünk, hogy ő a szexen kívül mást is kínál. Hogy ő nem egy "tökéletes játékszerré formált gumibaba" hanem egy szerethető lány / nő. Sajnos amikor a kommentek leírják: Hasonló sok helyen szembejön velünk, akkor igazat írnak. Nem csak a címoldalas postok ilyenek, hanem maga az élet is egyre többször erről szól. Ha pedig a másik mindent megpróbál, hogy vonzó legyen akkor a tudatalattinkban ott fog motoszkálni a kérdés: Mi az ami nem stimmel. Miért nem kell ő senkinek? És hamar meg is lesz a válasz: Mert egészen más egyszer ágyba cipelni, és más együtt élni vele. Ha pedig nem kötelező, akkor a próbálkozó, akiről hibát feltételez a másik nem feltétlenül kap esélyt. Még akkor sem, ha valóban szuper nő vagy pasi. 

Csináltunk egy akkora lakáspiacot, hogy egyedül is megvan az önállóság. Így nem kell lemondani a szokásokról. Nem kell lemondani a barátokról, érdeklődési körről. Így pedig a család egyre több áldozatot kíván, ha a kinézett partnerrel nincs meg a közös téma, közös érdeklődés, nincs meg sok közös lehetőség. Magasabbra került a mérce. És sokan azért sem próbálkoznak mert úgy gondolják, ezt a mércét már nem tudják átugrani. De nem csak ők: A kedvenc modelljük, pornószínésznőjük, stb. se tudná. 

Az ember ízlését formálják a tapasztalatok. Ha valaki mellett nagyon jól érezzük magunkat, ha a hobbi, sok beszélgetés, közös dolog összeköt két embert, akkor a szimpátia is kialakul. Sőt, akár a vonzalom, a szerelem is kialakulhat. Ehhez viszont elsősorban az kell, hogy ne a párválasztásért, szexért járjon össze a társaság, hanem legyen sok közös program. Igen, ma az Internet, a facebook, stb. korában is működik ez. Hogy facebookos csoport szervez ma találkozót, hogy klántali lesz, stb. ha a közös hobbik, közös érdeklődés, stb. összehoz embereket akkor abból párok is születnek. Éppen így az "autóbuzik" között is vannak lányok, akik könnyen találnak a közös hobbiban érdekelt partnert. A "női egyenjogúság" egyik csodája az, hogy ma már mindkét nem foglalkozhat ugyanazzal, könnyebben lesz meg a közös téma.

Ehhez viszont nem államilag támogatott párválasztó kell. Hanem idő és pénz arra, hogy az emberek a hobbijukkal foglalkozzanak. Már egészen az iskolától kezdve támogatni kell a hobbik űzését, az ilyen közösségek kialakulását. Ezt viszont nem lehet egy-két reprezentatív rendezvénnyel elintézni. Kell sok más apróság is. Ez viszont inkább társadalmi, mintsem politikai probléma. Persze a politikai megosztottság, az inkompatibilis életmód is sok mindent befolyásol. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr565795663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manassé 2014.02.04. 00:52:36

Egy olyan apró probléma van ezzel az egésszel, hogy azoknak, akik egyenbirkákat szeretnének képezni, nem érdekük, hogy az embereknek hobbijuk legyen. Ennek egyszerű az oka: nem szeretnék, ha nyitott, szabad gondolkodású fiatalok lennének, és emiatt nagyon is kerülni kell azokat az eseményeket, melyek erre hívnák fel a figyelmet. Ellenben a népesség fogy, amivel viszont szintén kell valamit kezdeni. A hosszútávú megoldás hidd el, a párválasztás lesz. Nem a párválasztó est. Kicsit disztópikus, de szerintem egyáltalán nem állunk attól messze, hogy rendeletbe kiadják, hány gyereket kell szülniük a nőknek, és talán az sem, hogy pontosan kitől is. (Ó, említettem már, hogy az egyetemi röghözkötés alól akkor is felmenthetnek, ha szültél három gyereket?)