... mert választani kell

A választás tétje: A legkisebb rossz?

2014/02/25. - írta: Válasszunk

Kellemetlen élmény amikor egy vacsoránál egy kormánypárti politikus is pocséknak minősíti az adott kormányzat munkáját, de teljes meggyőződéssel teszi hozzá: Ez a legkisebb rossz. És tulajdonképpen igaza van. Még akkor is, ha nem feltétlenül értünk vele egyet. Ugyanis nem azért érzi "legkisebb rossznak", hogy a saját székét védje, hanem számos más ok vezérli. Egy politikus, aki a politika előtt is dohányzásellenes volt, könnyen éli meg eredményként azt, hogy a vendéglátó egységekből kiszorult a cigiszag. Egy vasútbarát közlekedéspolitikus éppen így fog lelkesedni azért, mert pár vasútvonal kapcsán lett pozitív változás, van ötlet és lehetőség az előrelépésre, van pozitív jövőkép. Ez mind nagyon szép és jó, és el is hiszem neki hogy lelkes, eredménynek, jónak tartja. Csak egy baj van. Ezzel nem feltétlenül ért egyet a füstös kiskocsmákat, közúti közlekedést kedvelő politikus. Számára más lesz a legjobb. Pont az ellentéte. 

A pártok programjában vannak kényszerű elemek. Amiken nem sokat lehet variálni, mert meg kell tenni. Vannak megoldandó problémák amikre így, vagy úgy de megoldást kell találni. Ha egy régióban hiába keletkezik új munkahely, a többség igyekszik onnan kikerülni, mert nem ad annyival jobb pénzt, mint a segély, és a segély mellett lehet a kertet művelni, esetleg maszekolni, akkor valamit kell tenni. A még több felavatott majd 2 év múlva bezárt üzem és a reménykedés az egyik oldal eszköze, a közmunka a másiké. Jó dolog a közmunka? Nem. Borzalmas, embertelen, megalázó helyzet. Csakhogy még mindig jobb, mint a meglévő helyzet fennmaradása, ahol segélyt fizetünk a munkanélküliségre, de a cégek sokszor a munkaerőhiány miatt mennek tönkre.

Most akkor számít az, hogy ezt a helyzetet, ami sok esetben igen rossz dolognak tartja a közmunkát FIDESZes vagy MSZPs politikussal szidjuk kórusban? Annyit igen, hogy a közmunka kivezetését mindkét oldal máshogy képzeli. A FIDESZes szerint egy idő után mivel megéri munkahelyet találni, a kormányzati és EUs segítséggel teremtett munkahelyeket betöltik. Ha ezeket a munkahelyeket betöltik, nem megy tönkre a cég munkaerőhiány miatt, visszaküldve segélyre azokat is akik hajlandóak dolgozni. Azaz egyre több alkalmazott lesz, és egyre kevesebb közmunkás, a közmunka visszaszorulása, szükségszerű átalakítása pedig egy természetes folyamat lesz.

Az MSZPs politikus szerint a "rossz, de a legkisebb rossz" intézkedés kapcsán a rossz szóra emlékszik. Ki is vezeti törvénymódosítással. Így sokan visszamennek segélyre, a probléma megmarad. A rossz politika egy jelentős részére igaz: A kemoterápia is rossz, de még mindig az a kisebbik rossz, és szükséges rossz. Valahogy ez volt a véleményem az MSZP kormányzása idején a vizítdíjról is. Rossz, de még mindig jobb, mintha nem lenne. Rossz: Mert szegény beteg miért fizessen. Kisebbik rossz: Mert ha az orvosi rendelő a pletykacsere helye, és minden receptért külön mennek sokan, akkor azt egyfelől a közösből fizetjük, másfelől viszont egészségügy kockázatokat is hordoz, és túlterheli az egészségügyet. Inkább legyen nyitva a művelődési ház "pletykanapra", az olcsóbb. És igen. Az MSZP féle tandíj is egy kisebbik rossz volt.

Nem csak programban van rossz / kisebbik rossz kérdés. Hanem bizony a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán is felmerült egy nehéz kérdés. És őszinte leszek: Pl. magyar nyelvvizsgát, magyar történelem vizsgát el lehetett volna várni a honosítási eljárás  kapcsán. Rossz a hasonló elvárások miatt elszabotálni a népszavazást, megbántani ezzel valakit? Igen. De még mindig kisebb rossz, mint nem előírni a követelményeket. Ez a kérdésfeltevés és a mögötte álló szervezetek hibája volt. 

Ez után jönnek a hasonló "kisebb rossz" gondolatok kivezetésére történő ígéretek. Erre kínosan figyelnek, és be is tartják, még akkor is, ha mindenki tudja, hogy ezzel rombolnak. Majd pedig a saját vívmányok körülbástyázása, megvédése. A későbbi kormányok mozgásterének ilyen csökkentésére joggal mondjuk azt, hogy "diktatórikus módszer", az adott párt autokrata módon akar dolgokba beavatkozni. Ellenben a rombolás, és az azt megelőző demagógia egyetlen ellenszeréről van szó.

Ha pedig sok pozícióba ültetett ember fő feladatai között a következő ciklusok mozgásterének szűkítése is bele tartozik (Járai úr jegybank elnöki tevékenysége), akadnak ügyészségen, médiahatóságnál, stb. megbízható emberek, akkor érthető az agresszív  személycserék sora. Erre is joggal mondjuk azt, hogy antidemokratikus, de azt is, hogy egy érthető és szükséges rossz. Pont azért éri a FIDESZt sok vád, mert ezt meg meri tenni. És pont azért volt tehetetlen és "töketlen" az MSZP, mert bár ők is éltek a személycserékkel, de óvatosabban. Majd létkérdés a gazdasági, ideológiai hátország felé tett ígéretek teljesítése, ellenkező esetben ugyanis biztos a gyors bukás.

Paradox módon a trafikmutyi kapcsán sok szigorítás árt a nyerteseknek, ha a dohányzás visszaszorul az sem lesz nyerő. Sok helyen nem volt pályázó. De az is tény, hogy a FIDESZ számára a mutyi volt a "legkisebb rossz". No nem azért, mert ez jelentené a gazdasági hátországot, vagy mert sokaknak így lehet tejelni. Hanem azért, mert ha a trafikok nem is mennek hosszabb távon jól, a nyugdíjasokénál talán csak a dohányosok a nagyobb egyben megcélozható szavazói csoport, és az ellátás zavarát, az ebből adódó idegenforgalmi károkat, stb. nehéz lett volna lenyeletni sok fogadóval. Trafikot szerezve az ellenzék könnyen tudott volna szavazathoz jutni. A FIDESZ pedig pontosan tudja, hogy bármely monopólium komoly akadályokat tud a kormányzás elé gördíteni. Ha pedig ezt le akarják bontani, akkor jönnek majd a nemzeti közműszolgáltatók. 

Majd ezt egészítik ki a rossz, de a népszerűséghez elengedhetetlen intézkedések. Ilyet is tudunk mondani. Ez nem gond. Sőt, természetes. És mondhatjuk úgy, hogy ez "demokratikus" a többség akarata és felhatalmazása okán. Bár a többség akaratának korlátlan érvényesítése a kisebbség (és itt mondjuk a cégek tulajdonosairól is lehet szó, vagy ugye az 1/3...) jogainak sárba tiprásával történik az nem feltétlenül demokratikus. És tudják mi a szép? Bármely politikust keresünk meg észrevételekkel, apróságokkal nem a pártállást kérdezik meg. Hanem lehet beszélni velük alkotmányozásról, vasúti menetrendről, médiatörvényről. És igen sok politikus hajlandó a választópolgárt képviselni. A kisebbséget is. A populista intézkedések mellett az egyes esetekben, egyes apró kérdések szintjén is működhet a képviseleti demokrácia.

És csak ez után, egy végtelenül beszűkült mozgástér van az érdemi programra. Aminek egy jelentős része lehet pozitív, egy része negatív. 

Hiszem, hogy bármelyik oldal jó lenne? Nem. Meg tudom mondani, hogy egy adott embernek mi a legkisebb rossz? Nem feltétlenül. De el tudom hinni, hogy a politikus valóban úgy gondolja, az a "legkisebb rossz" és egyet tudok érteni benne, hogy neki valóban az a legkisebb rossz. És nem azért, mert hatalomban van és politikus. De az ilyen szűk mozgástér miatt érthető, ha azt érezzük sokszor "egyik kutya, másik eb". De érdemes sok fontos különbségre odafigyelni. 

Viszont aki nem választ a legkisebb rosszak közül, az azt kockáztatja, hogy a legnagyobb rosszal kerül szembe. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr825832180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.