... mert választani kell

Szabadalmi kérdések...

2014/02/28. - írta: Válasszunk

Akad sok politikai formáció Európában. Az egyiket úgy hívják Kalózpárt. Ilyen van itthon, Magyarországon is. Mert az embereknek bizony mindene tele van a szerzői joggal és a szabadalmakkal. És könnyen mondja azt, milyen jó lenne olyan világban élni, ahol a szabadalmak, a szerzői jog, stb. nem korlátozza a versenyt. Milyen jó lenne, mert milyen remek kis készülékek készülnének el, talán még olcsóbb is lenne. Legalábbis így gondolja Móricka. A gond az, hogy a helyzet egy kicsit cifrább. Ugyanis, ha a technológiák kifejlesztésére szánt összegek nem térülnének meg, akkor a cégek nem igazán finanszíroznák a kellő védelem hiányban vesztességes fejlesztéseket. Ezzel pedig a legtöbb technológia nem elérhetőbb lenne, hanem létre sem jött volna.

A joggal való visszaélés persze más kérdés, kulturált országban az ilyet a törvény is tiltja, és könnyen eljuthat a trükkös szabadalmi troll oda, hogy a joggal való visszaélés miatt a szabadalom amivel éppen el akart érni valamit mégsem ér semmit a bíróságon. De ugye sokan mondják: A valós szabadalom is gátolja a versenyt, a többiek általi innovációt. A válasz lehetne akár vulgáris és egy szavas is, de mégis egyszerűbb visszakérdeznem: Miért is gátolja? Mert ki kell fizetni a licencet? Na és? 

  • Kifejleszteni a technikát sem volt olcsó. Amikor licencet veszel, utólag beszállsz a fejlesztés költségeibe. De te míg a kutatás-fejlesztés kockázatos, a licence vásárlás biztos, hogy működő és a piacon eladható technikát eredményez. 
  • Ebből a bevételből lesz a következő technika kifejlesztve.
  • A másik meg kutatás-fejlesztésre költ. Így nem lesz versenyelőnyöd abból, hogy te nem fejlesztesz.
  • Ha a licence drága, fejlessz ki egy más elven működő alternatívát.
  • Akár az állam is megveheti és biztosíthatja utána a helyi cégeknek...

Nem tudok rajzolni. 0 művészi tehetségem van. És a hobbim kapcsán mégis kellettek bizonyos illusztrációk. Irc csatornáktól a kalandmester.com cikkeiig mindenki a Sims sorozatot ajánlotta, mert abban olyan embert rakunk össze amilyet akarunk. Aztán elegem lett az EAból. Mondjuk kinek nem? Joggal bosszankodtam, hogy a szerzői jog még a szabadalomnál is keményebb monopóliumot jelent. De amit EA termékekre költöttem volna, abból Poser-t is lehetett venni. Majd a Poser kapcsán beszélgetve valaki ajánlotta a DAZ Studio-t. Ez ma már ingyenes. A következő posthoz abban rakom össze az 5 perces illusztrációt. Mert az azzal készült képeket ugye üzleti célra is használhatom. 

Ha a saját házam táján ilyen könnyű megkerülni egy terméket, akkor ahol nem kötelező szabványokról van szó, ott a szabadalom is ritkán élvez védelmet. A Samsung lopta az Apple féle designt. Persze, az Apple trükközött, torzított a képen, lehet sokmindent mondani. De azt nem lehet mondani, hogy kötelező volt lopni. Ugyanis a jól / rosszul másolt design alternatívájaként sokan fogadták örömmel mondjuk a Nokia színes okostelefonjait. Pedig az nem volt úgy lekerekítve, nem volt fémkeret sem. De láttunk pár érdekes designt akár hajlított, akár egyszerű kijelzőkkel.

A tabletnél van smart cover, Szerintem egy tepsifonnál is lehetne hasonló megoldás. Erre is lehetne egyedi formatervet csinálni. A divathoz tartozó trendek ésszerű követése és a plágium közötti határ persze neméles, így lehet vitatkozni, hogy a Samsung most lopott vagy divatos eszközt fejlesztett ki. De azt nem lehet mondani, hogy attól, hogy az Apple designját nem szabad másolni ne lenne szabad a verseny. És igen, itt is eszembe jut a Windows Phone, a csempék... És a tény, hogy ennek számos ötlete megjelent a Nokia belépő szintű, androiddal szerelt, készülékén is. 

Menjen csak bárki megérdezni a Totalcarosokat, hogy olyan nagy baj lenne-e, ha a Downsizing kapcsán használt technológiát drága lenne licencelni, és nem csak a Mazda Skyactiv lenne az alternatíva. Na jó, akad mellette már most is elektromos hibrid akár konnektoros változatban is. Készül a levegős hibrid. Tegye fel a kezét, aki azt szeretné: Az első, sokszor rossz megoldást másolni ingyenes legyen, másodikat fejleszteni drága, így ne szülessenek meg a jó megoldások? Inkább legyen a másolásnak is ára, és érje meg alternatívát fejleszteni. Mert jó poén elmondani mennyibe kerül a sok jogdíj... De tegyük fel a kérdést, hogy járnánk, ha mindez nem lenne. 

Lehet, hogy 40-50 év múlva nem lesz bányánk, nem lesz vaskohónk. Kevés lesz a munkaerő, így mindent Indiában, Kínában gyártanak majd. De ha akkor, a szellemi munkát itt végzik, és akkor is a kutatás lesz az értékes, nem fogunk éhen halni. Nos erről is szól a szellemi tulajdon védelme. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr645837423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.