... mert választani kell

Ukrajna, EU, Putyin

2014/03/03. - írta: Válasszunk

Nincs olyan blog vagy politikai erő kis hazánkban ami ne foglalkozna Ukrajna kapcsán az orosz beavatkozással. A Mandiner blogja éppen úgy orosz birodalmi törekvésekről beszél, mint mondjuk a baloldali ellenzék. Egyetlen baj van a jelenlegi érvrendszerükkel. Akik ma ítélkeznek korábban szinte kizártnak tartották, hogy idáig durvuljon a helyzet. Az akkori következtetésük sok szempontból állt is, ha csak az általuk említett szempontokból következtettek. A következtetéseik mégsem fedték a jelen helyzetet. És azt kell mondjam, volt olyan szempont ami erre a konfliktusra mutatott és nem vették figyelembe. Mivel én korábban is említettem, hogy itt ez a konfliktus, kockázat még 20 év múlva is indokolt lehet, mert egyik oldal sem valószínű, hogy kiszállna belőle, így engem nem lepett meg a mostani harc. Sőt. Ők úgy gondolták Oroszország számára túl drága lesz közbeavatkozni. Én nem hiszek benne, hogy túl drága lenne.

Nem hiszek benne, mert Oroszország túl nagy ahhoz, hogy el lehessen szigetelni. Nem hiszek benne, mert a saját életmódját mindenkire ráerőltetni próbáló nyugati világnak van sok más ellensége. Oroszország elszigetelése akár szorosabbra fűzheti a kapcsolatukat mondjuk Iránnal. Ugye sejtjük hova vezet ez? A ruszkik ellen baromira nehéz érdeket érvényesíteni világháború kockáztatása nélkül. Persze, mondhatjuk azt, hogy a gázcsap is kétélű fegyver: az EU tudna idővel más energiahordozót szerezni. Csak ahhoz az infrastruktúra nem épül ki azonnal, az EU gazdasági válsága mélyülne, a versenyképesség romlana. Kérdés meddig lenne itt jó életszínvonal, mikor lenne ebből konfliktus. Csakhogy az oroszok nem nagyon akarnak a gázcsaphoz nyúlni. Nincs, és talán nem is lesz rá szükségük. Hogy is lenne már?

Az első kérdés, hogy van-e legitim és törvényes kormánya Ukrajnának. Sokan jelezték az aggályokat: Sem az alkotmánybírságot, sem más bírói fórumot nem vontak be. A kormányváltás külföldi nyomás és erőszakos harcok alatt történt. És nem lehet még csak sejteni sem, hogy mennyi az új kormány és a kormányváltás valós támogatottsága. Az EU és az IMF hiteleiért cserében elvárt megszorításoknak általában alacsony. Sokan eleve pártatlanok voltak. Míg az oroszbarát oldal egységesebb, addig mostani "kormányváltó" erők nem azok. Nyugatbarát, és nyugatellenes oldal is van benne. 

Játszunk el a gondolattal mivel járhat, ha a választáson az oroszbarát oldal nyer. Ha ezek után gyönyörű szépen a puccsot, a nyugati nyomásgyakorlást, stb. illegitimnek tekintik, és minden nyugat felé való adósság visszafizetését megtagadják, mert a puccs támogatása az ország elleni erőszakos cselekmény volt, és előbb fizessen a nyugat jóvátételt. Nem kicsit, sokat. Ja és mellesleg akár meg is köszönhetik a mostani orosz segítséget, és emlékeztetnek rá ki is hívta oda őket... Ez ellen jönne egy Majdan 2, de az újabb puccs leverése kapcsán, ha a tüntetők bármit megtámadnak már keményebb eszközökhöz lehet nyúlni. Hiszen életeket is veszélyeztetnek, az arányos védelembe a sortűzig minden belefér. 

Vajon hogyan tudja kommunikálni az EU, és az USA ha az ő befolyási övezetük terjesztésére vonatkozó kísérlet idáig vezet? Vajon akiknek elege van a nyugati nyomásgyakorlásból (Kína, Arab világ, stb) mennyi idő alatt látják meg ezt közösen felhasználható alapnak? És igen, a konfliktus alatt sokszor voltak az ott élő magyarok is pártatlanok. A szélsőjobb térnyerését sokan nem akarják. És mit mondanak erre az oroszok?

Az ő álláspontjuk annyi, hogy sok váltás erőszakkal történt, nem tudni ki mellett van a többség, de erőszak van. Ha pedig nincs egyértelmű többségi felhatalmazás, de erőszak van, és a külső nyomás az EUtól is van, akkor a legitimitása az adott hatalomnak kérdéses. És ebben eddig 100%-ig igazuk van, bármit is mondana az EU, az USA ez így igaz. Ez a hatalom nem ellenőrzi a szélsőségeseket, és nem ura sok szempontból sem a konfliktusoknak, sem a gazdasági helyzetnek. Ez pedig könnyen újabb zavargásokhoz vezet. A veszély adott. Még ez is igaz. Az ő feladatuk, kötelességük és joguk és kötelességük az ott lévő orosz állampolgárok védelme bármely jogtalan támadás ellen, bármely eszközzel. 

Mivel az a kormány nem a törvények betartásával, erőszak és külföldi nyomásgyakorlás útján jutott hatalomra sem szuverenitásra, sem törvényességre nem tud hivatkozni. A szuverenitás ugyanis a választások, a demokratikus intézményrendszer elismerése. Ha pedig ennek a kormánynak akár a támogatói (Majdan barát tüntetők), akár az átállt rendőri erők, bármit is tesznek a tiltakozó orosz állampolgárok ellen az bizony egy idegen hatalom képviseli részéről történő jogtalan támadás, ami ellen nekik joguk és kötelességük minden eszközzel megakadályozni. És ne feledjük, a Majdan-on tapasztaltnál semmivel sem erőszakosabb oroszbarát tüntetők ellen is volt kemény fellépés.

Ha ezek után feltesszük a kérdést, mi lenne Európából, az USAból, ha a "kb 50%" aki nem ért egyet mindig forradalmat csinálna? Márpedig, ha a választáson az oroszbarát oldalnak mérhető eredménye lesz akkor ez a kérdés maximálisan jogos. Mert a forradalmárok elleni fellépés mindig erodálja a kormányzat népszerűségét. Ha lőnek azért, ha hagyják, hogy kárt tegyenek azért. Ha ezek után sincs elsöprő többség, akkor semmi legitimációja nincs a mostani puccsnak, és ki kell mondani a kisebbség is alkalmazhat erőszakot a hatalom megdöntésére. Ennek az elismerése az intézményesített terrorizmus.

Ha a választáson nincs egyértelmű Majdan barát győzelem, akár oroszbarátok, akár más ellenzékeik erősek, akkor baj van a mostani kormánnyal, és pont a nyugati nyomásgyakorlás sértett szuverenitást. Ez pedig veszélyeztette az ottani oroszok jogos és törvényes érdekeit. Egy az ország törvényes rendszerét megdöntő külföldi beavatkozás ellenében pedig a kettős állampolgárokat Oroszországnak joga bármely eszközzel megvédeni. Főleg, hogy akadt aki hívta is őket pl. Krímbe, és a mostani kormányzat ellentétes kérései, a nyugati nyomásgyakorlás semmit nem jelentenek szerintük.

Putyin könnyen mondhatja azt állampolgárok védelmén kívül nincs követelése. Ezen a követelésen nehéz mit vitatni. Még akkor sincs, ha mellesleg ragaszkodik hozzá, hogy az ott lévő elszakadni akaró orosz nemzetiségű lakosok biztonsági erőivel szemben egyáltalán ne legyen ott Ukrán sereg. Főleg az után, hogy Ukrajna komoly katonai konfliktusról, oroszok elleni katonai ellenállásról beszélt. Mert innen az Ukrán sereg ezt a vitathatatlan követelést akadályozza. És mivel az Ukrán társadalom megosztott a választáson sem biztos az elsöprő többség. Sőt borítékolni merem, hogy az oroszok hiába jelzik: Nincs területi követelésük. A krími régió a függetlenségről dönthet, de csatlakozás későbbi téma, de segítik így is úgy is az ottani oroszokat. 

Ha Krím el akar szakadni, az ottani vezetők (akiket népszavazás, választás erősít meg) hívták az oroszokat, milyen joga lesz bárkinek az oroszokat vádolni? Ha pedig népszavazás, választás, stb. azt mondja a Majdan erőinek nem volt felhatalmazása, az ő erőszakos terjeszkedésükből Krím nem kért, akkor mit nyom a latba a nyugati világ rosszallása? Mert ennek is ára van, és ilyen helyzetben a jogállamiságot, tisztességes eljárást hirdető államok hitelessége erodálódik. Innen az oroszoknak permanens érvük van bármi megvétózására az ENSZben, Mert itt a demokráciát, a népakaratot ebben az esetben a nyugat köpi szemen gazdasági érdekből. Ebben az esetben, ha a Majdan mögött álló politikusokat akár csak 10 cent támogatás köti a nyugathoz, akkor is baj van. 

És a választás, a népszavazás után, ha nem oroszbarát győzelem születik, valószínűleg lenne Ukrajnának olyan területe ami el akar szakadni, az akár Ukrajna széteséséhez, polgárháborúhoz is vezethet. Ennek pedig részben az EU közbeavatkozása, részben Ukrajna EU általi etetése az oka. És az ukrán politikában mindegyik oldalon oligarchák és hozzájuk kötődő gazdasági érdekek vannak. 

Ha a végeredményt nem tudjuk, nem tudjuk melyik oldalt milyen arányban támogatják a határon túli magyarok, de egy rossz nyilatkozat súlyosan kitolhat velük, akkor érthető az is, hogy a FIDESZ nem folyik bele a vitába. Az a cél, hogy a határon túli magyarok otthonaikban is biztonságban lehessenek. 

Szólj hozzá!
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr675840646

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ukrajna, EU, Putyin 2014.03.04. 16:52:02

Az ukrán kormányváltás külföldi nyomás és erőszakos harcok alatt történt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.