... mert választani kell

Ma is választottunk...

2014/05/25. - írta: Válasszunk

Figyeltem az EP kampányt. Minden nap bennem volt, hogy írni kellene róla. Aztán átnéztem a híreket. "Ma nincs jó téma, talán majd holnap". A talán majd holnap még tegnap is így volt, de ma már nincs miért a holnapot várni. Úgy telt el a kampány, hogy közben javarészt csend volt. Még akkor is, ha a Népszava különszámát én is megkaptam. Kétszer. Próbáltam aktivistákkal szóba elegyedni. A DK aktivistáitól megtudtam, ők sem tudják melyik nagy európai pártszövetség soraiba ülnének be. Pedig EU szintjén a FIDESZnek biztos nem lesz 2/3-a. Még 1/3-a sem. Ott ők az Európai Néppárt soraiban vannak. Talán szocialisták... Talán liberálisok... Talán zöldek. 

Látom a kínálat többi tagját is. Sokszor EU ellenes radikálisok. Érdekes a szerepük Európában. Mert mondjuk kivel fognak össze a Jobbik? A Szlovákiában élő magyarverő szélsőségesekkel ideológiai alapon? Mert ugye aki nem szélsőséges, annál szalonképtelenek. Aki pedig szélsőséges nacionalista, de a környező országokból jön, annak pont a magyarokkal van baja. A Haza Nem Eladó is érdekes. Lehetne nézni szépen sorban a listát. És hallom a vádat: A FIDESZ elképzeléseiről megint nem tudunk semmit. Igaz: Az előző választás előtt tudtuk milyen hosszabb távú programot jelentettek be. Tudjuk, hogy náluk mivel szemben lehetett kritikát megfogalmazni. És persze a "megvalósíthatatlan fantazmagóriák" kapcsán is tudtuk, azokból mi jutott a FIDESZnek. De most nem a FIDESZ - KDNP listája a kérdés. Ugyanis az ottani frakció is együtt fog szavazni többnyire. Ezt a frakciót pedig az Európai Néppárt adja.

Vajon azt kellene mondani, hogy az ő meghatározó politikusai is csak a magyar módit követik? Mondjuk az EU legbefolyásosabb csoportjaihoz tartozó német CDU-ról sem lehet semmit tudni? A FIDESZ pedig alapvetően két dolgot ígérhetett. Nem többet, nem kevesebbet. Azt, hogy az EPP tagjaiként viselkedik. És hogy igyekezhet a magyar és az EU politikai közötti összhangot megteremteni, elérni, ezért az EPP tagjaival együtt szavaz, együttműködik. Nem fog saját maga elleni szankciót kérni, megszavazni, így kevésbé járunk rosszul a harcokon. 

Elvi alapokon mondhatnám azt, hogy a FIDESZ fölötti EUs kontrollt gyengítheti, ha az EPP erős, de mégis szükség van a FIDESZre. De a kérdés az, hogy akarunk-e olyan kontrollt a FIDESZ felett, aminek nem a FIDESZ, nem az ő politikusaik, politikájuk, hanem a magyar gazdaság fizeti meg az árát? Mert, ha az EU nem ad pénzt, akkor azzal a gazdaság jár rosszul. Mert lehet arról beszélni, hogy mennyi pénz lesz a "Közgépé", mennyi pénz megy stadionba... De nehéz vitatni, hogy az alvállalkozó alvállalkozójának a magyar munkása a helyi boltokban fogja elkölteni a bérét. Ezek a projektek pedig így táplálják a magyar gazdaságot. 

És kedves ellenzékiek: Van egy egyszerű történetem.

Egy faluban két ember beszélget a buszmegállóban. Szidják az MSZPt, szidják a FIDESZt, szidják a politikát, mert ugye korruptak. Beérkezik a busz. És lefizetik a buszvezetőt, mert úgy olcsóbb bemenni a városba, mint jegyet véve. Az ő becsületük ezt a 100 forintnyi megtakarítást éri. 2 szál cigit. Mert ugye arról nem jó lemondani. Van a városban becsületesebb ember. Számára már ezrek vagy tízezrek kellenek ahhoz, hogy korrupt legyen. De ezek az emberek a legbecsületesebbet választják ki maguk közül politikusnak. Neki már 100.000 forintot is megér a becsülete. De tízmilliós, százmilliós, milliárdos ügyeket bíznak rá, és ebből eredően milliós, tízmilliós vagy nagyobb nagyságrendű kísértéssel szembesül. 

A politikus pedig elmondja: Ő is pocsék, de ő még a legkisebb rossz. És idővel azért nem éri meg lopnia, mert ha az ország lopás és korrupció nélkül fejlődik, akkor az ő cégei, vagyona is többet ér. Többet kereshet becsületesen, mintha lopna. Márpedig aki megszokta, hogy mindig több és több van, az egy idő után nem lesz a saját zsebe ellensége. Ezzel akár idővel példát is mutathat, de egy demokráciában a politikus nem példát mutat, hanem éppen olyan választó és választható állampolgár, mint mi magunk. 

De tény az is, hogy akik a FIDESZ kapcsán a demokráciát, a jogállamiságot félti többségükben megszavaznának olyan elszámoltatást, ami sértené sok politikus magántulajdonhoz való jogát. Az igény erre jogos. Csakhogy aki a vagyonra törvényesen, de nem feltétlenül "tisztességesen" tesz szert, annak a magántulajdonhoz való joga is szent lenne. És nem csak ez az anyagi elszámoltathatóság a kérdés.

A jogállamiság akkor is jogállamiság, amikor minket korlátoz. Amikor a szerződésben vállalt kötelességeket kell teljesíteni. Naivitás lenne azt hinni, hogy a bankok által írt szerződések, hirdetmények hibátlanok. Nem hiszem. Mert a bankban is emberek dolgoznak. És sokuk éppen olyan magyar ember, mint a hitelfelvevő. Hibázik. De azt hiszem, hogy nehéz akkor jogállamiságról beszélni, ha közben sokan azt mondják, a saját maguk által vállalt kötelezettségek őket mégse kössék.

És nem csak a szerződésre fogok mutatni. Az ugyanis csak jogi kérdés. És nem becsületbeli. Még azokra a panaszokra sem, hogy akkor sokan azért panaszkodtak mert a bank sokuknak nem akart ennyi hitelt adni. Ennél egyértelműbb figyelmeztetés nincs. Még arra sem akarok nagyon rámutatni, hogy sokan akkor vették fel a hitelt, amikor a válságról már lehetett tudni. 

Az állam akkor is támogatta a lakásvásárlást. És ők ebből akarták a lehető legtöbbet kivenni. És nem érdekelte őket a kockázat. A rendszerváltás után is volt kamat emelkedés, a törlesztő részletek nem most szállnak el először. Akik felvették a hitelt, bizony erről is hallottak. Mégsem érdekelte őket a kockázat, csak az érdekelte hogy lehet még többet kivenni a közösből. Törvényesen. Talán. És nem csak a trükkös jövedelemigazolás, sok kiskapu jut eszembe. Hanem az is, hogy úgy vállaltak akkor kockázatot, hogy azt egyáltalán nem akarták és nem is tudták vállalni, de ezzel anyagi haszonra tettek szert. Más kárára. Nevezhetném ezt csalásnak.

Ezek után Magyarország akarná azt, hogy kényszer legyen a tisztesség, a felelősségvállalás? Mert baromi jól hangzik beállni a jelszavak és a zászló alá. De sajnos a legtöbb ember szóban demokrata, jogállami, szóban hisz a felelősségben, becsületben, a kötelességek betartásában. De akár sorba kell állni, akár más kerül elő a gyakorlatban megkeresi a kerülő utat. Ha pedig EUs kontrolt kapnánk az ország felé, megteremtve a kötelező tisztességet, akkor az nem csak a politikusokra vonatkozna, hanem mindenkire. 

A soha nem érvényesített töltelék jogszabályok jelentette kényszer pedig nem változást hoz, maximum a törvénysértések számát növeli meg. Egy olyan környezetben ahol ennek hagyománya van. 

Az EU nem fog minket ellenőrizni. Abszurdisztán Abszurdisztán marad. Ahogy az Ukrajna sem várhatja azt, hogy a választás után nem lesz "ütközőzóna", "határvidék", nem szorul a perifériára. Lehet azt mondani: "mi azt gondoljuk a környezetvédelemről amit általában a zöldek, szavazzunk az EGPre", vagy lehet "EPP" vagy más párt mellett is gondolkodni, vagy el lehet fogadni, hogy a FIDESZ és az EPP segíthet az ország útján, és ha az "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk" akkor nem gáncsokra van szükség. 

És ezen túl, a mi szintünkön nincs több tétje az EPs választásnak. 

Nos ezért nem is volt hangos a kampány. Mert nehéz róla mit mondani. Nehéz róla mit mondani. Mert aki zöldet akar az EPben látni, attól megkérdezném: mennyi esélyt lát zöld többségre? Mit gondol arról, hogy sokan nem értenek egyet velük környezetvédelmi kérdésekben sem? Meg van egy apró gond a zöld politikával. Amikor pl. választani kell aközött, hogy a "vasút kettévág pár előhelyet", vagy "marad a környezetszennyező közút", mert szállítani kell... Nos akkor nem a zöld jelszavak, a tiltakozás, hanem a megfelelő kompromisszumok megtalálása lesz a szempont. 

Ha "nemzeti radikális" politikára szavazna Európa ugyanígy egyensúlyt kellene találni a szlovák és a magyar szempontok között. Nem lenne könnyű. A következő EPs ciklus kapcsán az EU morális és gazdasági válságával kell valamit kezdeni. Mert lehet hitegetni magunkat, hogy "már elindult a kilábalás", de számos nehézség még hátravan. Az EU pedig nehezen tud mit kezdeni azzal, hogy az Ukrajna felé való ígérgetés és semmittevés politikája elvezetett a mai válsághoz. Ugyanakkor az orosz energiától való függőség az EU erejének megkérdőjelezéséhez is vezethet.

És nem tudjuk ki és mit kezdene a problémákkal...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr576208421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.