... mert választani kell

Büntethető melegek?

2014/07/09. - írta: Válasszunk

Avagy melegjogok vs. vallásszabadság

Liberális alapfelvetés, hogy a jogaim addig terjedjenek, amíg mások jogait nem sértik. Csakhogy a jogrendre azért van szükség, mert amikor 2 ember jogai ütköznének, el kell dönteni kinek a jogai élveznek előnyt. Mondjuk aki szerint többek között a vallásszabadság része a másik ember megkövezése az Iszlám tanításai szerint, vagy éppen a potenciális áldozaté? Az egyik legnagyobb melegjogi kérdés, a melegházasság kérdése is érdekes. Egyfelől el lehet mondani, a házasság kulturális, vallási és számos szempontból mit jelent, és sokaknak joga van ehhez ragaszkodni. Másik oldalról pedig ismerjük a melegházasság mellett szóló érveket. Mindkét oldal igénye érthető. 

Ugyanis a melegek házassága nem teszi senki más házasságát mássá, kevesebbé, értéktelenebbé. Csak éppen a másik ember identitását az adott vallási dogmákhoz, értékekhez való ragaszkodás határozza meg. Az ő boldogsága ezektől függ. És azt mondani, hogy ilyen szempontból az ő boldogsága, szabadsága értéktelen, eldobható és még beszélni sem szabad róla, mert a másik ember szabadsága korlátlanul értékesebb alapvetően kirekesztő és diszkriminatív gondolat. Hiszen rögtön deklarálja azt, hogy valamely embereket valamely alkotmányos joguk gyakorlatilag nem illet meg.

Éppen így evidencia szintjén kell elfogadni, hogy a szabad véleménynyílvánítás joga is meg kell, hogy illessen bárkit. Márpedig így a nem gyűlöletkeltő és az emberi méltóságot nem veszélyeztető kritikát minden csoportnak el kell fogadnia. Aki ez alól bármely nemzeti, vallási vagy szexuális kisebbséget kivételként kezel, az ismét egy diszkriminatív intézkedés mögé bújik. Éppen így alapvető gondolat a részemről az is, hogy a járványügyi kockázatok, legyen szó oltásellenességről, drog használatról, szexualitásról abban a pillanatban vállnak közüggyé, ahogy mások élethez és egészséghez való jogát, az adott kisebbség magatartásformája a legkisebb mértékben is veszélyezteti.

És igen: A Pride kapcsán is egyszerű a véleményem. Egy hasonló rendezvény működhet sokféle módon. Lehet ünnep, ahol igenis együtt tud ünnepelni a meleg és a heteroszexuális. Ahol látjuk, hogy a szexuális kisebbségek tagjai is rendőrök, tűzoltók, jogászok, orvosok, tudósok, tanárok, meg úgy egyáltalán hétköznapi emberek. Akik büszkék mindarra amit elértek, büszkék arra, hogy ők is épp olyan emberek mint mások. 

Vagy lehet azt mondani: A túl sok utcára vitt szexualitást mástól sem nézzük jó szemmel. De ez a szervezőket nem érdekli, ők mást sokkolni, uram bocsáss másnak ártani akarnak. Amit a másik tudatlanságból tesz meg, nem is gondolva rá, hogy mást mi zavar... Azt ők szándékosan. Mert a másik jogai, nyugalma nem fontos. Ez is arról szól ám, hogy a másikat, az ő igényét a boldogságra nem fogadja el egy csoport. Kirekesztő és diszkriminatív döntés. És igen, aki egy ilyen rendezvényt pénzzel, vagy jelenlétével támogat, az másnak szándékosan és tudatosan árt, részese az ilyen kirekesztésnek. 

A határ ott van, hogy ami nem árt a másiknak kicsit sem, azt feltétel nélkül, és teljes mértékben el kell fogadni. Nincs de, nincs ha, és nincsenek feltételek. A határnak ez az oldala éles. De az is igaz, hogy ami már más jogait sértheti, az minimum vitatéma. De általában ilyen esetben elvárás mindegyik fél jogainak, jogos érdekeinek kiegyensúlyozott képviselete. Aki ezen túl terjedne, magának erővel többlet jogot vindikálna, azt nem tartom demokratának. És nem tartom jó, vagy becsületes embernek sem.

A becstelen ember kapcsán sem teszek különbséget kisebbségek között. Mindegy az, hogy "autós kisebbség" az aki a BMW volánjánál gondolja úgy, hogy nem kell megadnia az elsőbbséget a gyalogosnak... Hogy tolvajként, csalóként vagy éppen politikusként nem tiszteli mások magántulajdonhoz való jogát és így fenyegeti mások megélhetését. Vagy az, hogy oltásellenesként rombolja a nyájimmunitást. Vagy ugyanezt drogosként, vagy más csoport tagjaként teszi. Nem azt fogom nézni, hogy meleg-e, vagy mondjuk katolikus-e, hanem azt, hogy ebben a kérdésben tisztességtelen ember. És a mérce erről az oldalról is tartalmaz egy egyértelmű határt, amit átlépni nagyon nem szép. 

Még akkor sem szép, ha egy politikus jó szándékkal lépi át a határt, mert úgy gondolja más elfogadásáért küzd, és nem veszi észre, hogy sok csoport kirekesztésében, elnyomásában vesz részt, az amihez kötődik ártani akar másnak. 

Elfogadva azt a tudományos érvelést, hogy a legtöbb ember se nem tisztán homoszexuálisnak, se nem tisztán heteroszexuálisnak születik, hozzátehetjük a többség mégsem biszexuális. Mert a párválasztásban van választási lehetőség. És él vele. Teljesen mindegy, hogy valaki heteroszexuális vagy homoszexuális lesz a végén. A monogámia (család része), a kapcsolatból születő gyermek, és az azonos neművel létesített kapcsolat hármasából csak 2 választható egyszerre. 

Addig nincs is semmi baj, amíg valakinek nem hiányzik a harmadik, így tökéletesen boldog. A hiányérzet mellett viszont igazolnia kell önmaga választását. És természetes az, hogy akinek harmadik hiányzik, az könnyen mutat a hagyományos erkölcsre, Bibliára, szinte bármi másra. Így azt mondja, milyen jó az, hogy ő nem részesül a 3. lehetőségben. Aki viszont az első kettő közül ad fel valamit, azt sem fogja érdekelni kit zavar, hangosan követeli majd, hogy se a járványügyi kockázatok, se más ne zavarjon senkit. Mert senkinek nincs ahhoz se köze, hogy ő hány más ember életét kockáztatja.

Ha ilyen csoportok kerülnek egymás közelébe... Nos azt kell mondanom, hogy borítékolható a konfliktus. És a Pride kapcsán borítékolható a rendőri passzivitás is. És nem azért, mert a rendőr homofób lenne. Hanem azért, mert mindkét oldal talál a másik oldal tevékenységében kivetnivalót. És nem a papnak öltözött vonuló, vagy a durva biztonsági őr lenne az egyetlen vád, még nem is csak a véleménynyilvánítás szabadságáért aggódó érpataki polgármester. Hanem akár a "kelleténél kicsit több" erotikus tartalom is lehet szabálysértés. És a sor folytatható. Most vagy mindkét csapatot szétkapja, ami nem lenne jó... Vagy diszkriminatív módon viselkedne, ami újabb támadási felületet jelentene, és a helyzet is biztosan eldurvulna... Vagy csak a végszükség esetén avatkozik be, és az ismert eredményt kapjuk. Ugye senkit sem lep meg, hogy a 3. opciót választják?

Meg merném jegyezni azt, hogy semmilyen szexuális preferencia sem betegség, de amikor valakit az önigazolási kényszer sok rossz dologba hajt bele, nem érzi azt hol lehet határ, csak azt, hogyha nem lépne át sok határt rosszul érezné magát, és ezért adott a belső kényszer, hogy megsértsen jogszabályokat... Akkor semmiképp sem büntetném. Egyik csoportot sem, mert nem tudhatta, nem érezhette mikortól cselekszik rosszat. A kényszer is ott van. A toleranciához pedig hozzá tartozik, hogy amit nem tudom megváltoztatni, és "nem fáj nagyon" azt tűrni illik. Ezt a türelmet pedig mindkét érintett csoport megérdemli. 

Csakhogy ebben az elmélkedésben benne van egy olyan lehetőség is, amiről cseppet sem szokás beszélni. Pedig ez is része lenne a liberalizmusnak. Szerintem minden embernek joga kell, hogy legyen az, hogy saját magát, az állami törvények és azok feltétlen betartása mellett egyházi törvényeknek is alávesse. Ezeket a törvényeket nem szabad másra rákényszeríteni. Nem szabad ezek alapján kívülállókat támadni vagy bántani. De mindenkinek joga van, a vallásszabadságból eredően magát a vallási törvényeknek is alávetni, az állami törvények betartása mellett. 

Mivel itt egy ilyen döntés senki más jogait nem érint, ezért ennek bele kell férnie a liberális elvekbe. Az egyháznak viszont már nem kell liberálisnak, elfogadónak, nyitottnak lennie. És mint mondtam ez a rendszer nem sértené senki jogait. Hiszen nem lenne kötelező egyházi törvényeknek alávetnie magát sokaknak. De egy új konfliktus megjelenne. Lennének akik úgy akarnák magukat alávetni egy egyház törvényeinek, tanításainak, hogy közben mégsem. Mert azért a tanítások szerinti bűnök közül más követ el, az halálos bűn. Amit Ő maga, azt engedni kellene. 

43 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr356483419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.10. 08:09:07

"Ugyanis a melegek házassága nem teszi senki más házasságát mássá, kevesebbé, értéktelenebbé."

Ez tévedés. Valójában a homokosok "házassága" megváltoztatná a házasság FOGALMÁT, azaz onnantól a házassás szó mést jelentene.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.10. 08:15:52

"semmilyen szexuális preferencia sem betegség"

A szex alapvető célja a szaporodás. Ezért a NORMÁLIS szexuális orientáció az ellenkező nem iránt van.

Lehetnek furcsa szexuális érdeklődések, fetisek. Szinte mindenkinek van ilyen. Amíg mindez nem a normális szexualitás HELYETT van, addig normális. Ellenkező esetben ez beteges.

Egy példa: van pl. magassarkú fetisizmus. Az ilyen férfi felizgul szexuálisan a magas sarkú cipőt viselő nő láttán. Ha ez csak egy kiegészítő, rendben van. De ha egy ilyen fetisiszta egy nő helyett egy cipővel maszturbál, mert azt jobban élvezi, az már betegség.

Ugyanígy ha a szexuális érdeklődés nem az ellenkező nemű ivarérett személyek iránt van, az betegség. Azaz betegség a homoszexualitás, a pedofília, a nekrofília, a zoofília.

alessandri 2014.07.10. 14:20:20

@maxval, a gondolkodó birca:
És betegség az, amikor valaki kizárólag, minden fórumon ezzel foglalkozik.
Border line kényszerbetegség a neve.

nu pagagyí 2014.07.10. 14:23:50

És most halljuk a "liberális alapfelvetést" a városban, nagy nyilvánosság előtt körbehurcolt rohadó kéz kapcsán. Engem speciel zavar, de nem megyek oda. Amíg nem akarnak rákényszeríteni, hogy vonuljak én is, addig tőlem vonulgathatnak.

Vidéki László 2014.07.10. 14:33:06

@alessandri:
"És betegség az, amikor valaki kizárólag, minden fórumon ezzel foglalkozik.
Border line kényszerbetegség a neve. "

Egyetértek! Már nekem is feltűnt, hogy nincs olyan poszt a melegekről, ahol Maxval ne lenne az első öt kommentelő között és ne hintené az ellentmondást nem tűrő ex chatedra kijelentéseit.

Szerintem is gyanús. Úgy tűnik, mint aki egyfolytában lesben áll a neten és alig várja, hogy újabb poszt jelenjen meg a melegekről, ahol aztán elmondhatja ezredszer is ugyanazt. Ez tényleg beteges, hogy egy hívő heteroszexuálist százszor jobban foglalkoztat ez a kérdés, mint a melegeket. Mintha az élet csak a szexről szólna.

Vidéki László 2014.07.10. 14:35:15

@nu pagagyí: Ajjaj! Ezért fogsz még kapni hidget, meleget! :)

Emmanuel Goldstein 2014.07.10. 14:42:32

@maxval, a gondolkodó birca: maksz, a házasság fogalma évszázadok óta folyamatosan változik, nem tűnt fel, h a csajodat nem tizenöt kecskéért vetted az apósodtól?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.07.10. 14:42:50

@nu pagagyí: Természetesen jogod van hozzá, hogy zavarjon. Itt is eltérő jogos érdekek ütközhetnek, és ettől lesz ez közügy. És ezért kell a közösségnek döntenie arról mit lehet, mit nem.

A trükk az egységes mérce, amit mondjuk egy pornósnak nem engednénk, ha holnap a "szexipar tisztességes szakma" felvonulást tartana, mert provokációnak tartanánk, azt akkor is annak kell tartani, ha egy meleg csinálja. És viszont.

De amit egy horrorfilm reklámjánál megengedünk gerillamarketing kategóriában, és tűrt kategória, azt a szabad vallásgyakorlás kapcsán is meg kell engednünk.

@alessandri: Ha megnézed a post arra is rámutat, hogy miért van több oldalnak is oka látványosan demonstrálni az igazát, miért lesz ez sokszor kényszeres. Ha az egyik oldalnak elfogadjuk ezt, fogadjuk el a másiknak is.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.07.10. 14:45:53

@Emmanuel Goldstein: Tudod... Van olyan, hogy egy család a tizenhatodik kecskéjét az inflációról nevezi el. De a monetáris politikát ne keverjünk a házasság fogalmához, hacsak nem egy jegybank elnök esküvőjéről szóló hírt kommentelünk.

Fejesrob 2014.07.10. 14:50:36

Fodor szerint a rabbiruhába öltözött, fasszopó libsik táblát tartó fazon simán belefér a szólásszabadságba.

Blogger Géza 2014.07.10. 14:58:23

"semmilyen szexuális preferencia sem betegség" Nocsak, ez érdekes, mert a pedofíliát még mindenki annak tartja...

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.10. 15:24:09

@Emmanuel Goldstein:

A házassági szokások változnak, nem a fogalom tartalma.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.07.10. 15:25:49

@Blogger Géza: A diagnózisnak ott is van 2-3 plusz kritériuma a preferencia mellett.

Kell hozzá az is, hogy vagy kiélje valaki azokat a vágyait tudva, hogy helytelen. Vagy frusztrációt okozzon neki, hogy nem élheti ki a vágyait. Azaz a vágyon és a preferencián felül valamilyen szintű belső kényszer is kell ami sok esetben a morális döntéseket, stb. felülírja.

Ilyen tünetek megjelenése a szexuális preferencia irányultságától függetlenül betegség, mert nem tud az illető magán uralkodni, illetve tünetei vannak amik a mindennapi életében zavarják. Nem a preferencia teszi beteggé.

A betegség a preferencia mellett különálló problémaként jelenik meg. Ezzel nincs semmi gond. És a két jelenség összeadódik.

Fejesrob 2014.07.10. 15:28:25

A melegek házasságát engedélyezni kell, a Pride-t viszont be kell tiltani, ugyanis eléggé rászálltak a libsik, tele van provokációval.

Emmanuel Goldstein 2014.07.10. 15:40:57

@maxval, a gondolkodó birca: bizonyos országokban, másutt meg azonos neműeké is lehet, a közös pont a magánszemélyek közti jogi kapcsolat, aminek az egyéb paramétereiről vitatkozunk éppen :)

alessandri 2014.07.10. 15:55:36

@Vidéki László:
Lehet, egyszerűen csak valami baszatlan ének-rajzszakos tanítónő, akit ez a végsőkig felizgat.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.10. 16:00:14

'Ugyanis a melegek házassága nem teszi senki más házasságát mássá, kevesebbé, értéktelenebbé.'

Ezt a buzik mondják, akik a társadalom 0,01%-a, így a kérdés tárgytalan.

A társadalom 0,00000001%-a meg meztelenül kimegy emellett tüntetni, persze ez a brutál szám csak a külföldi import-buziparádésokkal együtt áll meg.

Vidéki László 2014.07.10. 16:07:58

@Kón Bandit: "Ezt a buzik mondják, akik a társadalom 0,01%-a, így a kérdés tárgytalan."

Honnan veszed a 0,01%-ot? Forrásmegjelölés? Különben az állításod tárgytalan.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.07.10. 16:15:15

@Kón Bandit: Nem csak ők mondják

@Emmanuel Goldstein: Az egy érdekes téma, de az is a házasság ésa válás vagyoni vonzataival foglalkozik...

A házasság kapcsán sok definíció merülhet fel. Pl. van aki szentségről beszél, van aki reprodukciót helyezné a középpontba. De van aki azt mondja, onnan nem a vágyak, hanem a család, a jövő a fontos.

Emmanuel Goldstein 2014.07.10. 16:24:03

@Válasszunk: azért mondtam, mert a házasság, az magában egy nem túl egzakt dolog, egyfelől van ez a folyamatosan változó történelmi szerepe, aminke a gazgasági szerepe megkérdőjelezhetetlen (királyi családok, nemesek, stb házasságai a középkorban vagy az újkorig, sőt, mainaőság is jáccik, hozzámegyek a híres rendezőbácsihoz, nembaj, h anagyapám lehetne, stb...), van körülötte sok-sok tökéletesen alaptalan mítosz, és van egy konkrét jogi, gazdasági felelősségvállalás amit valójában az állammal szemben teszel, ami miatt mainapság még mindig élő szokás..
őszintén szólva, kurvanagy értlemetlenség az egész :)

tudjukkik 2014.07.10. 17:00:49

@maxval, a gondolkodó birca: Azt tudtad, hogy az ember azon fajok koze tartozik amelyik szorakozasbol is el szexualis eletet? Es azt tudtad, hogy az aktusok tulnyomo reszenek nem celja a gyereknemzes? Hulye - e vagy?

tudjukkik 2014.07.10. 17:09:36

@maxval, a gondolkodó birca:
Miert akarod az eszmerendszered raeroltetni egy masik emberre? Miert faj neked, ha az egynemu par hazassagnak tekinti a kapcsolatat? Mi kozod van hozza???

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.10. 18:16:32

@tudjukkik:

Itt a házasság fogalmáról beszélünk. Ez mindenkit érint.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.10. 18:24:06

@Vidéki László: Nem én akarok változtatni a társadalmi intézményeken hanem a buzik.

Őket terheli minden bizonyítás.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.10. 18:50:59

Látom a téma qrvára nem érdekel senkit, az má vót, hogy a Buzsihisz egy transzvesztitát választott főnöknek?

Nem rossz példány, he?

www.origo.hu/itthon/20140710-nem-tudtak-a-budapesti-zsidok-kit-valasztanak-meg-vezetonek.html

Most meg nem tuggyák, hogy PC-k vagy nácik legyenek hirtelennyébe.

Vidéki László 2014.07.10. 18:54:05

@Kón Bandit: Vagyis te dobálózhatsz bármilyen számokkal, neked azt nem kell alátámasztani. Érdekes érvelési technika!

Rossz hírem van számodra. Mértékadó kutatások szerint a homoszexuális férfiak aránya a felnőtt lakosság körében kultúrától és földrajzi régiótól függetlenül 2-5%. Az adat azért nem pontosabb, mert sokan nem vallják be. Minden esetre még az alsó határ is 200-szorose annak, amit te állítottál. 5%-kal pedig nálunk már be lehet jutni az Országgyűlésbe (ájtatoskáéknak ennyi sem kell!). Ennyi embert nem lehet egyszerűen ignorálni.

És hogy - veled szemben - alá is támasszam valamivel az állításomat, itt egy tanulmány:

The Social Organization of Sexuality
ISBN: 9780226469577
"A szexuális gyakorlatokkal kapcsolatos leginkább elfogadott kutatás az Amerikai Egyesült Államokban a National Health and Social Life Survey (NHSLS). A férfiak 2.8 a nők 1.4 %-a határozta meg magát homo vagy biszexuálisnak."

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.10. 19:01:07

@Vidéki László: Nem mintha elhinném a buzik által írt ellenőrizhetetlen kamut ellenőrizhető forrás nélkül, de korrigáljunk....

A társadalom 2-5%-a szerint más házasságát nem érinti a buzik házassága. Igy a kérdés tárgytalan, komolytalan, ugorgyunk.

Vidéki László 2014.07.10. 19:11:37

@Kón Bandit: "Nem mintha elhinném a buzik által írt ellenőrizhetetlen kamut ellenőrizhető forrás nélkül, de korrigáljunk...."

Borítékolni mertem volna, hogy lebuzizod a tanulmány íróit! Tiszta sor: minden olyan kutatás, tanulmány, statisztika, felmérés, etc. amit nem a Kón Bandit Research Institute neve fémjelez, az a buzik által írt kamu. Vagy zsidók. De valószínűleg mindkettő.

Végül is igazad van. Sokkal kényelmesebb vég nélkül hülyeségeket ismételgetni, mint venni a fáradtságot és utánanézni a dolgoknak. Csak így tovább!

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.10. 19:22:12

@Vidéki László: Hát persze hogy buzik írták, ki kutatna ilyen retkesen undorító témát? A tanulmányt pedig ugyanaz finanszírozta mint a Pride szervező TASZT, az Open Society Foundation.

Igazam van? Gondoltam. A neten rajta-e van?

Vidéki László 2014.07.10. 19:33:42

@Kón Bandit: "Hát persze hogy buzik írták, ki kutatna ilyen retkesen undorító témát? "

Mert ez úgy van, hogy elmebetegségeket csak elmebetegek, bűnügyeket csak bűnözők kutatnak s.í.t.
Gondolom, ebben a retkes témában pedig csak azok írnak hozzászólásokat, akik maguk is retkesek. Nemde? Hisz ez így logikus.

"A neten rajta-e van? "
Adtam ISBN számot. Rá lehet keresni.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.10. 19:43:56

@Vidéki László: Akkor keress rá. Végül is szerinted alátámasztja a tutit.

'Mert ez úgy van, hogy elmebetegségeket csak elmebetegek, bűnügyeket csak bűnözők kutatnak s.í.t.'

- örülök hogy egyetértünk abban, hogy a buzéria betegség és bün.

- amúgy igen, a pszichiáterek többsége elmebeteg, lásd Csernus, Freud stb.

Vidéki László 2014.07.10. 19:51:49

@Kón Bandit:
"Akkor keress rá. Végül is szerinted alátámasztja a tutit."
Én rákerestem. Hát te?

"- örülök hogy egyetértünk abban, hogy a buzéria betegség és bün."
Ne tégy úgy, mintha nem értetted volna meg a hasonlatot. Ennyire nem vagy te buta. Vagy mégis?

Azt meg még mindig nem értem, hogy miért érdekel téged annyira ez a retkesen undorító téma?

Vidéki László 2014.07.10. 20:05:45

@Kón Bandit: Ne má! Nem tudsz ISBN-re keresni? Ennyire béna nem lehetsz! És ha adok linket, akkor mi van? Megveszed a könyvet és elolvasod? Még csak az kéne, hogy megváltozzon a véleményed! Jól is néznénk ki! Maradj csak olyannak, amilyen vagy. Te önmagadban többet teszel a homoszexuálisok érdekében, mint száz Pride.

press.uchicago.edu/ucp/books/book/chicago/S/bo3626005.html

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.10. 20:11:23

@Vidéki László: Dehogy veszem meg, azt hittem fent van a neten a szövege.

De nem.

Vidéki László 2014.07.10. 20:29:44

A teljes könyveket ritkán raknak fel a netre, mert akkor miből élnének meg a szerzők.

De itt egy tanulmány, ez is hivatkozik rá és még nagyon sok másra is, mindet leellenőrizheted. Bár ne fáradj vele, hisz tudjuk, mindegyiket retkes buzik írták annak a háttérhatalomnak a megbízából, amelyik ki akarja irtani az emberiséget!

www.gloucestershire.gov.uk/extra/CHttpHandler.ashx?id=39031&p=0

verkli 2014.07.10. 20:33:21

végre találtam egy eléggé megbízható forrást: www.census.gov/newsroom/releases/pdf/cb11-tps30_pressnotes12.pdf

Az Egyesült Államok népszámlálási hivatala

A dokumentum egy 2012-ben kiadott összegzés a 2010-es számlálás alapján. A témához fűződő (összegző) adatok az első oldalon vannak, igyekszem lefordítani a lényeget, szóval:

....a 18-44 év közötti férfiak közel 96%-a heteroszexuálisnak; 2%-a homoszexuálisnak; 1%-a biszexuálisnak vallja magát. Nők esetében a számok: 94% hetero, 1% homo, és 3,5% biszexuális.....

Tartoznak táblázatok is az anyaghoz, lusta vagyok megkeresni...

Vidéki László 2014.07.10. 20:42:04

@verkli: Ezek szerint már az USA Census Bureau-t is bevette a homoklobbi és javában hamisítják az adatokat! Ez már a vég! :))