... mert választani kell

Orbán megbukott már?

2016/08/05. - írta: Válasszunk

Attól függ, hogy ki és hogyan nézi. Tény, hogy a Miniszterelnöki hivatalban ül, és minden esélye megvan rá, hogy 2-3 év múlva is megtegye. Csakhogy korántsem mindegy az, hogy egy politikus egy vízióval, jövőképpel motiválja a szavazót, ezzel azt is eléri, hogy az országban jobban menjenek a dolgok, az ellenfelei se nagyon tudjanak labdába rúgni ellene... És más helyzet az, amikor az ellenzék erői után ott van a tisztes második-harmadik hely a "bárki mást válassz, csak minket ne" verseny élmezőnyében, de más esélyes nincs alapon hivatalt ér ez is.

Viszont sokan nem hisznek abban, hogy jobb lesz, hogy ő jó úton van, nem bíznak abban, hogy ő megoldást talál bármire. Tiltakoznak a tanárok, tiltakoztak a taxisok mert egyik sem hisz abban, hogy a kormány belátható időn belül elér valamit. Egészségügy, vasút, TESCO dolgozók, hány helyen találunk még hangsúlyos tiltakozást? A krízisek folyamatos kezelése mellett szétfolyó feladatokat meg kell osztani, a korábbi egy pólusú hatalom a múlté. Ha pedig valamit el lehet érni Orbán megkerülésével és a keletkező esetleges balhék is lenyelhetőek és lenyelendőek a FIDESZ számára, akkor a pár jópár politikusa is egyre kevésbé fog hinni Orbánban.

Orbán Viktor már nem hoz annyi szavazatot, már nem tűnik nélkülözhetetlennek, kicsit elhasználódott, és ez nem feltétlenül jelent jó helyzetet a FIDESZ számára. És a FIDESZ sok politikusa ezt pontosan érzi, érti, tudja. Ha az LMP baloldali posványban képzelné el a jövőjét vagy a minkit elutasító érdektelenségben akkor nem megy el Szél Bernadett Tusványosra. Ha viszont a fenti helyzet felveti annak a lehetőségét, hogy valaki a posztorbáni idők mérsékelt jobboldalát vezető politikus szerepébe kerüljön? Akkor pont Tusványoson kell megüzenni, hogy a jobboldali választókkal egyet ért, a FIDESZes hatalomgyakorlási módszerekkel, korrupciós botrányokkal nem.

Márpedig ez a forgatókönyv hamar eljut oda, hogy aki a FIDESZ leváltása érdekében bárkire szavazna azok számára is vonzó, a jobboldal kritikusabb szavazói számára is, és pl. női vezetővel balról is el tud venni szavazatokat. Ha a jelenlegi baloldal elveszti az Orbán elleni protest miatt szavazó választópolgárok támogatását, akkor könnyen lehet, hogy Szél Bernadett 2018-ban erős kihívó lehet, miközben az ellenzéki szerep megerősödve is "győzelemmel ér fel" és tovább erősíti.

Az LMP ellen pedig nem lehet 2006-tal, Gyurcsánnyal riogatni. A Jobbikkal szemben nem is szélsőséges, és kellő gazdasági támogatással érdekes dologok jöhetnek ebből ki. A független média mellett a Simicska féle média is mögé állhat. A FIDESZ közeli média vagy hallgat a velük sok dologban egyetértő ellenzéki erőről és ezzel a FIDESZt magát gyengíti, vagy nem hallgat, de akkor a potenciális váltópártot is erősíti.

Hasonló irányú mozgástér pár éve még nem volt. És jelenleg Orbán Viktor hivatalban van. Mert az előző választásokon erős kihívói mindent megtettek azért, hogy elhiggyük: Ők még rosszabbak lennének.

97 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr608945284

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: I. István a magyar történelem első bolsevikja 2016.08.06. 14:57:14

I. István véreskezű király, azaz Vajk volt a magyar történelem első magánvagyonok államosítását végrehajtó bolsevikja, a múltat végképp eltörölni szellemében. E külföldi seregek segítségével hatalomra került király adta oda önként a Bécsi medencét, (...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.08.06. 15:39:35

Orbán hatalma az ország nyomora.

felfújta a szél 2016.08.06. 15:42:47

"könnyen lehet, hogy Szél Bernadett 2018-ban erős kihívó lehet"

Szerettyük ám a humort mink is!

BiG74 Bodri 2016.08.06. 15:43:35

Egy kicsit megint hülyének nézzük megint az átlag magyar választópolgárt.
Az őszi népszavazásosdi csak full pártdroid birkáknak protest szavazás. A többi viszont teljesen más szinten mozog, már régóta.
Azok akik a hírek következtében és nem csak a kretén kormánypropaganda révén ki vannak kelve a migráció ellen, függetlenül attól, hogy politikailag hova húznak, ha tartoznak egyáltalán valahová, azok mennek és szavaznak. Akik árnyaltabban látják a világot, meg az egész népszavazást azok meg direkt szarni fognak az egészbe, pont mint azok akik meg soha nem mennek sehová szavazni. De ezek sem protest a fityisz ellen, hanem protest a népszevazás hülyeségével szemben.
A fityisz megint profibb politizálást mutatott fel, a droidjai mellé beszólított sok kissé meghülyített embert, hogy egy plusz pontot rakhasson a rohadó narancs képe mellé.
Az ellenzék, pöcsök gyülekezete, mely ott és úgy vesz levegőt ahol és ahogy a fityisz akarja. Az LMP sem kivétel, pláne, hogy bratyizással kíván a fityisztől támogatokat szerezni, úgy farvízen evezgetve. Hol jön ebből, hogy a következő tolvaj bandát nem lmp -nek fogják hívni?

midnight coder 2016.08.06. 15:44:53

"Csakhogy korántsem mindegy az, hogy egy politikus egy vízióval, jövőképpel motiválja a szavazót,"

Na, ez a jövőkép az, ami totálisan hiányzik a baloldalon, beleértve az LMP-t is. A baloldal max. annyit tud felmutatni, hogy "az orbán lop". Ez viszont az átlagpolgár számára nagyon kevés, mivel amikor hatalmon voltak, a baloldal is pont ezt csinálta, emiatt nagyon kevesen akarják Orbánékat lecserélni egy másik csapatra.

Egyelőre a baloldal kb. annyit tud, hogy ha Orbán A-t mond, akkor ők B-t mondanak, függetlenül attól. hogy Orbánnak igaza van-e egy adott kérdésben vagy sem. A másik hülyeség, hogy Orbánt minden áron le kell váltani, mert nála mindenki csak jobb lehet. Nos, nem tudom a tisztelt baloldali ellenzék mihez kezdene egy Szálasival a kormányon...

firg_firg 2016.08.06. 15:50:00

Amig tud lopni o meg a pereputtya addig nem bukott meg.

midnight coder 2016.08.06. 15:51:09

@BiG74 Bodri: A népszavazáson nyilván nagyon sokan fognak az egyik vagy a másik agitprop alapján szavazni. És lesznek egy csomóan olyanok, akik már jártak Közel-Keleti országban, akár csak Egyiptomban is, és egyszerűen elgondolkodnak azon, hogy akarnak-e itt is ilyet. Nyilván lesznek akik igen, és lesznek akik hozzám hasonlóan úgy gondolják hogy inkább nem. Illetve nálunk van egy másik nagyon jó érv a migráció ellen: van egy népcsoportunk akik több száz év alatt sem tudtak integrálódni, pedig hát sokkal kevésbé ellenséges kultúrából érkeztek mint a szírek nagy része, nincsenek nyelvi problémáik, nincs erőszakos térítő vallásuk ami beleszól az élet minden területébe, van viszont kapcsolati hálójuk, ismeretük az országban elfogadott normákkal kapcsolatban.

BiG74 Bodri 2016.08.06. 16:13:22

@midnight coder:
Lehet de pontosan mi a tökömnek a népszavazás, ez a fasza orkbán kormány pont most kéri a népszavazáson keresztűl a támogatást? Mihez? Semmi máshoz nem kérte, sőt fúrta, akadályozta.
Arról az 1200 tervezett migráncsról van szó? Esetleg amúgy jelenleg is nagy ívben szarnak rá mit akarnak az emberek, csak egy számukra jelentéktelen érdekegyezést lovagolnak meg, hogy az iqfighterek között a fityisz kapjon valami pozitív csengést is?
A nagy lópisztolyt számít ez a népszavazás a migráncs kérdés szempontjàból, semmit, de láthatóan kajolja minden egybites.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2016.08.06. 16:21:55

0rbán folyton megbukik, ahogy az államadósság elleni harc is. Már 6 éve folyamatosan csak bukik.

Szerencsére a Jobbik, az MSZP és a többi viszont csak győzedelmeskedik folyton, ez egyértelmű.

monddazigazatmar 2016.08.06. 17:06:44

@BiG74 Bodri: 1200 migráncs akkor volt amikor 160ezret kellett szétosztani.
Na, most van másfélmillió, és naponta egyre nő a száma.

A "nemkellkerítés" meg a "kerítésnemállítjameg" dumának vége lett, mert az élet szájbaszarta a baloldalt már megint, most ezzel az 1200-zal dobálóznak.

dunántúli gyerek 2016.08.06. 17:18:56

'Orbán Viktor már nem hoz annyi szavazatot, már nem tűnik nélkülözhetetlennek, kicsit elhasználódott, és ez nem feltétlenül jelent jó helyzetet a FIDESZ számára.'

Ha így volna, akkor nem nyerne 2/3dal, hanem simán csak nyerne.

Csak az a gond, hogy Orbán most jobban áll mint 2012ben a ciklusfelezőnél....

torró 2016.08.06. 17:24:38

Hát én ezt nem értem! Hát persze hogy megbukott:) ) Isze mindennap megbukik:)) Ez a "megbukott" dolog, már elég snassz már, nem gondoljátok?
@BiG74 Bodri:
Figyelj! Nem kell ahhoz kormány propagandát nézni, elég ha a külföldi szösszeneteket követed, és ha nem jön le belőle neked, meg a többi hasonlónak, hogy a újkori bevándorlás hatalmas kockázatot hordoz, akkor nagy a baj!

Hajdú Peter 2016.08.06. 17:31:30

A baloldali politika kimerul abban hogy, az Orban Viktor barmit mond, akkor azonnal, esznelkul teljes erobol az ellenkezojet kezdik mondani, kepviselni.
Ha Orban bejelentene, hogy megtiltja a kutyaszar evest, masnap az egesz baloldal, a Gyurcsany vezetesevel a Kossuth teren tomne magaba a kutyaszart, hogy tiltakozzon a diktatorikus orbanrezsim ellen.
Vagy ha a disznokkal valo szexet tiltana be, akkor masnap a Gyurcsany a parlament elott; hat inkabb nem irom le, mit csinalna a malacokkal :)))).
(es kozben ketpora zabalna a kutyaszart)

Hat ennyi, ennyi a baloldali politika, ennyire kell komolyan venni barmit, amit evek ota csinalnak.

Hajdú Peter 2016.08.06. 17:35:05

Ja es baloldal vege az lenne, ha Orban megtiltana az ongyilkosagot.

1ghost 2016.08.06. 17:40:42

Az ország iparszerű kirablása, a sok fideszes gazember tolvajlása miatt orbán erkölcsi hulla. Bár még hatalmon van, de már rég megbukott. A fidesz ma már utálat és megvetés tárgya az emberek között. Csak köpnek egyet, ha orbán neve valahogy szóba jön.

Ezért 2014 óta gyakorlatilag semmit nem nyert, mindent vesztett, ahol elindult! Veszprém, Újpest, Salgótarján, Tapolca.

Ez a tetves, korrupt, gerinctelen, pénzsóvár FIDESZBANDÁT ma már annyira rühelli az ország, hogy bárkire leszavaznak az emberek, aki nem fidesz.

A narancsosoknak tehát nem maradt sok választásuk. Gyakorlatilag a börtön elkerüléséért küzdenek 2018-ban ezek a bűnözők, de hiába, mert ott végzik.

S amilyen a közhangulat, még majd örülhetnek, hogy ennyivel megússzák.

bloglegelő 2016.08.06. 17:53:03

a kedves blogger szereti a legyet a levesben

ha már az lmp nevű ... hagyjuk

szóval ezeket emlegeti

Voznyák Pista2 2016.08.06. 17:56:35

@1ghost:

"A fidesz ma már utálat és megvetés tárgya az emberek között. Csak köpnek egyet, ha orbán neve valahogy szóba jön."

Te hol élsz ? A hetedik kerületben ? Mert ott már 2010 ben is köpködtek, ha csak elhangzott a jobboldal mint politikai fogalom.
Esetleg nézz körül kicsit vidéken is, na meg vess egy pillantást a közvélemény kutatások eredményeire is.

1ghost 2016.08.06. 18:06:07

@Voznyák Pista2:

Hohó! Vidéken utálják csak igazán!! . Tudniillik a tolvajlást a vidéki ember még kevésbé tolerálja, mint a pesti.

Az igazság az, hogy a sok mocsok és gerinctelenség miatt fideszesnek lenne ma már a legnagyobb szégyen. Leköpdösik, megvetik őket.

Persze neked, mint e tolvaj banda ócska pribékjének, mindez nem tetszik, de hát ki a faszt érdekel.

A közvéleménykutatásokkal meg kitörölheted a seggedet! Vagy esetleg érdeklődjél Veszprémben, Tapolcán, Salgótarjánban!

Arkadiai 2016.08.06. 18:18:50

Meg fog. Csak győzzük kivárni!

BiG74 Bodri 2016.08.06. 18:46:38

@torró:
Nem kell erőltetett bevándorlás. Nem kell erőltetett betelepítés. Nem kell ellenőrizetlen, ellenőrízhetetlen befogadás.
Kell viszont szolidarítás, emberség.
A fityiszt az első 3 nagyon nem érdekli, az utsót pedig a hülye kampányával veri telibe. Ez a népszavazás az emberek magasfokú butítása szimpla kampánycélból. De mint mondtam mindenki tegye amit a demokrácia keretei közt gondol, szavazzon, ne szavazzon, speciel pont leszarom.

varisztor 2016.08.06. 18:58:10

@dunántúli gyerek: Simán csak nyertek. Az a 2/3 kb 1/5 volt. :) A speciális matek okozta a patkó 2/3-nak lenyelését.

PSX 2016.08.06. 19:01:09

@BiG74 Bodri: Ez a népszavazás az emberek magasfokú butítása szimpla kampánycélból.
+++!

jandera 2016.08.06. 19:08:29

Előbb - utóbb biztos megbukik. Ez nem kérdés. Az is lényegtelen, hogy ki jön utána.Az a legnagyobb kérdés, hogy majd ki fizeti ki azt a mérhetetlen kárt amit okozott!

dunántúli gyerek 2016.08.06. 19:14:49

@varisztor: És? Mennyit kaptak a többiek a speciális matekkal?

fülesboci 2016.08.06. 19:17:17

Vizío? Csak az öszödinek volt, annak is minek.sz@r az összes.

fülesboci 2016.08.06. 19:18:28

@Kampánymigráncs: ja. Torz történelem torz törpét terem .( horn, vitya, stb)

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.06. 19:20:10

@varisztor: Speciális matek.. Az angol választási rendszerben azután a választás után 2(!) ellenzéki képviselő ült volna a parlamentben.
Azt meg annyira bírom, amikor beleszámoljátok azokat az embereket is , akik soha nem mennek el szavazni. A magyarországi parlamenti választásokon 65-70 %-os szokott lenni a részvétel, vagyis 30-35 százalék soha nem szavaz. A részt vevő 65-70 %-nak pedig jóval nagyobb hányada Fidesz-Kdnp szavazó mint 1/5-öd.
2014-ben pedig a Fidesz-Kdnp lista majd egymillióval kapott több szavazatot, mint a "Kormányváltás" nevű baloldali formáció (Mszp, Dk, Együtt, Pm stb.) Mégis, egy ilyen eredmény után kinek kellene vezetnie az országot??

BiG74 Bodri 2016.08.06. 19:38:13

@varisztor:
Tény, hogy a lakosság szavazásra jogosult méretéhez viszonyítva nincs kétharmad. Ezáltal vetítés, hogy az ország kétharmada őket akarja ( mondjuk a nagytöbbségnek úgy sincs fingja sem, hogy mit akar). Viszont ezen választási rendszeren belül, egy ilyen tolvajbandát meg lehet verni, de nem a jelenlegi ellenzéknek. Ennyi, rákén tán gyúrni, mert a labda bezony ott pattog, az ellenzék meg egymás bokáját rugdossa, és nem érti mit kiabál a lelátó közönsége.

JohnDoeTheReal 2016.08.06. 19:43:29

@BiG74 Bodri: Ugye nem nagyon érted az ezzel a migrációval járó problémákat?

Úgy általában is megérne egy szociológiai tanulmányt, hogy azzal próbálnak egy politikust lejáratni, ami egyébként az embereknek jó. És néha még sikerül is.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.08.06. 19:52:27

@midnight coder: Mi a fidesz jövőképe? Milyen berendezkedésben látja a jövőt?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.08.06. 19:55:53

@midnight coder: Olyan opció miért nincs, hogy én nem akarok migráncsokat, de undorodom a fidesz göbbels-i gyűlöletkeltésétől? Miért kell a fidesznek mindig mindent a végletekig kiélezni? Miért kell folyamatosan a "hadiállapot"? Miért kell a felesleges stressz? Nem azért fizetjük őket, hogy megoldják az ország dolgait? Hát dolgozzanak szépen, az embereket meg hagyják élni. De meg is válaszolom, ok? A közpénz nyúlást olajozták csak meg, és folyamatosan kell az ellenség és a hangulatkeltés. Aki ezt nem látja, vagy még védi is, az egy rohadt nagy phasz.

JohnDoeTheReal 2016.08.06. 19:57:26

@1ghost: Igazad van! Tolvaj banda! Milyen szemetek, hogy minden közbeszerzést magyarokkal nyeretnek meg! Bezzeg a régi szép balos időkben! Akkor mindent a Strabag meg a Switelsky vitt. A volt német belügyminiszter mondta, hogy náluk olyan jól kimódolt a közbeszerzés, hogy külföldi nem nyerhet. Még jó, hogy olyanok az EU-s szabályok, hogy az Orbán csak külföldi cégeknek adhat vissza nem térítendő támogatást, hazainak nem, mert akkor hogy sípolna a sok hülye és kiabálnak korrupciót, ha egy magyar cég kapna annyit, mint az Audi, vagy éppen most a Mercedes.

JohnDoeTheReal 2016.08.06. 20:02:54

@1ghost: Jártál te már vidéken? Mindenhol épül valami és érdekes módon jut rá pénz. Aki élt már a rendszerváltáskor, most döbbent csak rá, hogy a rendszerváltás utáni első húsz évet hogy lopták el tőlünk a sfolyamatos megszorításokkal, leépítésekkel, kölcsön felvételekkel.

BiG74 Bodri 2016.08.06. 20:09:09

@JohnDoeTheReal:
Na mesélj, mi a migrációs probléma. De ha csak szimplán migrációról beszélsz, nem használhatod az iszlám, mohamedán, közel-kelet, bantu néger stb. szavakat.
A migrációval önmagában win-win pozicióban nincs baj. A jelenlegi népvándorlásos hókuszpókusszal van. Ami viszont a népszavazást illeti annak meg valójában semmi köze a tényleges migrációhoz, csak a romló pártrenoméhoz.
Ja, és a migrációs próbléma közben jó lenne, ha nem a fityisz agitációs anyag büfögne fel, mert már amúgy is szarsagú a levegő.

torcida 2016.08.06. 20:19:59

Nem kène ennyire Orbàn ellen erőlködni,jol fog jönni nektrk az a kraft majd szaràshoz is.....

Ha a libbantság fájna az egész baloldal üvöltene 2016.08.06. 20:23:32

@JohnDoeTheReal: Budapesten is 20 év alatt, amig a libsik uralkodtak Demszki vezetésével, csak rombolás pusztulás, lopás volt.
Tizszeresére elmelték a bkv jegy arát, de egyetlen egy új buszt, villamost nem vettek 20 év alatt. Az elmúlt 6 évben pedig több száz új buszt, villamost, metrot vasároltak, és mindezt úgy hogy nem emelkedtek a jegyárak.
Hol tartanánk már, ha a libsik nem akadályozták volna az ország fejlődését 20 éven át.

Jolka40 2016.08.06. 20:35:34

@dunántúli gyerek: "Csak az a gond, hogy Orbán most jobban áll mint 2012ben a ciklusfelezőnél...." Igen??? Akkor miért kell népszavaznunk?

monddazigazatmar 2016.08.06. 20:46:11

@Jolka40: Neked nem kell. Maradj otthon. Sőt, menj ki etess arabokat, hátha elvágják a torkodat.
A többiek azért mennek el népszavazni, mert a ballib média meg az okos baloldal éppen azt állítja be, hogy a magyar nép egyszerűen imádja az arabokat, csak a csűnya rohadt gyűlöletkeltő Orbán utálja őket. Ha meg ott lesz 5 millió nem az arabokra akkor a libsik mehetnek a picsába. Meg az unió is, ha leszarja azt, hogy egy nép mit akar.

rnz 2016.08.06. 21:00:12

Micsoda, hogy mi van a taxisokkal? Mi ellen tiltakoztak? Nekem úgy rémlik, hogy az Uber ellen és nem a fidesz ellen. A tesco dolgozókkal is mi a helyzet? Ki is volt az, aki a vasárnapjukat meg akarta óvni, csak a baloldal ennek is keresztbe tett? Nahát!
"hány helyen találunk még hangsúlyos tiltakozást?"
Hangsúlyosat sehol. Hangosat legfeljebb. A kettő között meg van egy hangyányi különbség.

BiG74 Bodri 2016.08.06. 21:09:55

@monddazigazatmar:
Nem is tudtam, hogy a ballib médiának ekkora hatalma van. Azt sem tudtam, hogy ez a népszavazás ennyire fontos lehet a brüsszeli vezetésnek.
Azt tudtam, hogy orkbánunk részt vesz a brüsszeli vezetésben, azt is, hogy Magyarország mellett több ország is nemmel válaszolt a kvótázásra, azt is tudtam, hogy orkbánt eddig kicsit sem érdekelte a véleményünk semmilyen kérdésben, sőt azt is, hogy jelenlegi népszavazás öntömjénezésnél többre nem jó. De egyvalamire igen, hogy technikai alapot képezzen az euval való szakításra.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.08.06. 21:27:21

@Ha a libbantság fájna az egész baloldal üvöltene: Szerinted az új metrót most csak úgy vették hirtelen? Az új buszokon - közpénzből finanszírozva - szerinted ki keresett? Nagyon utáltam Demszkit, de könyörgöm, ne maradj már ilyen hülye!!!

JohnDoeTheReal 2016.08.06. 21:28:22

@BiG74 Bodri: Ezt miért gondolod? Hadat üzentünk az ISISnek, ezért az lenne a logikus, hogy az eu rendkívüli módon megszigorítsa az onnan jövők ellenőrzését. Ehelyett gyakorlatilag a Mutti vezetésével megnyitották a határt és büntetik azt, aki be akarja tartani az egyébként a józan ész által is diktált jogszabályokat. Könyörgöm ne keverjük már össze a menekültet a migránssal, a segítségre szorulót az erőszakos házfoglalóval! Belegondoltál már, hogy az az erőszakos migráns, aki kővel dobálja a magyar rendőröket, esetleg azért menekül, mert pár hete még tagja volt a száznál is több szíriai fegyveres bandák egyikének és otthon meg akarják lincselni azért, amit pár nappal korábban brutálisan a honfitársai ellen valami idióta vallási, vagy törzsi ellentét miatt elkövetett? Most az az abszurd helyzet van, hogy ha egy barát amerikait elkapnak az eu-ban hamis útlevéllel, akkor lecsukják, az ellenséges szíriából tömegesen útlevél nélkül, vagy hamis papírokkal érkezőket pedig még addig sem lehet zárt táborban tartani, amíg le nem ellenőrzik, hogy esetleg nem egy körözött terrorista e. Te meg kampányolsz az Orbán ellen, aki egy a kevesek közül, aki változtatni akar ezen az abszurd helyzeten. Fogadjunk, szerinted akkor is az Orbán lesz a hibás, ha egy idetelepített migráns robbantani fog a metróban .

JohnDoeTheReal 2016.08.06. 21:34:16

@BiG74 Bodri: Tudod az egy alap a modern demokráciákban, hogy aki nem megy el szavazni, az a mindenkori győztesre szavaz.

dunántúli gyerek 2016.08.06. 21:34:17

@JohnDoeTheReal: Merkel régen becsukta már a kaput, ha nem is verik nagy dobra.

Sokkal fontosabb most, hogy mit csinálnak a törökökkel. A törökök ígéretet kaptak, hogy a vízummentességet megkapják Németországtól októberig.

Nos, ez a nagy veszély. Ha megadják azért (nem valószínü), ha nem adják meg akkor erdogan ki fog baszni velük és idehajtják az ott dekkoló 3 millió szír menekültből azokat akik semmire se használhatóak.

A miheztartás végett a piccs óta megint elkezdték átengedni őket a görögökhöz, egyelőre napi 100as nagyságrendben.

A törököket meg lehet érteni, de az EUnak erre az esetre természetesen nincs terve.

JohnDoeTheReal 2016.08.06. 21:41:45

@BiG74 Bodri: Erről a win-win helyzetről ne engem próbálj meggyőzni, hanem az eddigi áldozatok hozzátartozói. Idióta.

JohnDoeTheReal 2016.08.06. 21:43:51

@Jolka40: Talán el kellene olvasni a népszavazás kérdését!

monddazigazatmar 2016.08.06. 21:46:12

@BiG74 Bodri:
"Nem is tudtam, hogy a ballib médiának ekkora hatalma van."
Hát tényleg nincs ugye? Mert nem itthonról nyikorognak meg írkálnak kismillió országfikázó cikket. Nem a baloldal jelentgeti fel az országot hol Brüsszelben, hol Clintonnénál. Nem a baloldal fikáz folyamatosan mindent.

"Azt sem tudtam, hogy ez a népszavazás ennyire fontos lehet a brüsszeli vezetésnek. " Ezt hol írtam? Fel tudják mutatni, hogy ez van 5 millió ember ezt gondolja. Ja, ezen túl pedig Orbán legalább elmondhatja, hogy kikérte a nép véleményét, szemben mondjuk Merkellel.

Azt tudtam, hogy orkbánunk részt vesz a brüsszeli vezetésben, azt is, hogy Magyarország mellett több ország is nemmel válaszolt a kvótázásra, azt is tudtam, hogy orkbánt eddig kicsit sem érdekelte a véleményünk semmilyen kérdésben,
???? Épp most mondasz ellent magadnak nem? Hogy kérte volna ki a véleményed? Személyesen?

"sőt azt is, hogy jelenlegi népszavazás öntömjénezésnél többre nem jó. De egyvalamire igen, hogy technikai alapot képezzen az euval való szakításra."
Ezt a baromságot meg kitalálta valami elborult balfasz, azóta ezen nyikorognak. Bármilyen kormányzati kommunikáció, szándék, tervezet volt, hogy ki kellene lépni? Egyáltalán miért lenne érdekünk kilépni? A világ baromsága, hogy egy kérdésre adott válaszból majd jól kikövetkezteted, hogy egy másik kérdésre mégis mit válaszolnának.

JohnDoeTheReal 2016.08.06. 21:46:53

@Kampánymigráncs: De szar,hogy most van metró, busz, futár! Vissza a demszkis nyomort!

monddazigazatmar 2016.08.06. 21:49:21

@Kampánymigráncs: "Szerinted az új metrót most csak úgy vették hirtelen? Az új buszokon - közpénzből finanszírozva - szerinted ki keresett?"
Nem, Demszky hagyta itt, csak most találták meg.
Te szerencsétlen, a buszt mégis kinek kellett volna vennie? Demszky alatt nem közpénzből élt a BKV?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.08.06. 22:29:29

- Orbán
- Rogán
- Szíjjártó
- Habony
- Kuszaszem
- Vajna Andriska
- Isaura TV..........

Magyarország, 2016, 2017, 2018 ?
Egy ilyen csapat után folyik Európa nyála!

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.06. 23:03:26

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Alternatív megoldás? Nagy az nincs..Itt szokott megállni a tudomány..

monddazigazatmar 2016.08.06. 23:14:15

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Hallgatjuk a névsorodat. A fikázás már megy, megoldási javaslat?

Ha a libbantság fájna az egész baloldal üvöltene 2016.08.06. 23:31:05

@monddazigazatmar: "Nem, Demszky hagyta itt, csak most találták meg." :))

Biztos az egyik nokias dobozban talaltak.

Ha a libbantság fájna az egész baloldal üvöltene 2016.08.06. 23:42:35

@Kampánymigráncs: A francot sem erdekel ki min keres. A Demszki 20 eve alatt, itt SEMMI NEM volt, csak kigyulado buszok, metrok, 80 milliardos bkv adosag, elkepeszto jegyar emeles. 100 millios vegkielegitesek a csodben levo bkv-nal.
Most pedig szaz szamra erkeznek az uj jarmuvek. Nem veletlen, hogy a Demszki az Usa-ban bujkal a felelosegre vonas elol.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.08.07. 00:42:46

@BiG74 Bodri: A Migráció során az egyén (migráns) a saját érdekeit érvényesíti, figyelembe sem véve a közösség (aki képezte, stb) számára az "elmaradt haszonnal" okozott kárt. Ameddig egyszerűbb migrálni, mint felelősen jobbá tenni a helyzetet, azért dolgozni, addig a származási országban romlik a helyzet. Az onnan magával vitt attitűd, a "neki kevesebb is fejlődés" miatt eltérő bérigény, valamint a társadalmi - kulturális különbségek a célországban is társadalmi feszültségeket okoznak.

Bár speciális esetben az olcsó munkaerő a befogadó gazdaság számára előnyös lehet, rövid távon, a második és harmadik generációs migránsok integrációjának társadalmi és pénzügyi költségei ezt felülírhatják.

A származási országban okozott kár nemzetközi gazdasági válságokat, számos esetben politikai - katonai feszültséget okozhat,. Ez alapján a migráció nem vívmányként, alapértékként, hanem számos helyzet megoldását segíteni képes keserű pirulaként, szükséges rosszként, kellő mértéktartással kezelendő (pont, mint az antibiotikumok).

A migráció alapértékként való kezelése ugyanakkor akadályozza a migránsok szűrését a tőlük várható haszon és az általuk, illetve utódaik által valószínűsíthetően jelentett veszély figyelembevételével. Ez pedig veszélyes közösségek tagjainak tömeges bevándorlását, az általuk magukkal hordozott egyéb problémák importját is jelenti.

Remélem az általad tiltottnak tekintett szavak mindegyikét sikerült kikerülni és elég általánosan megfogalmazni a problémát.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.08.07. 00:52:17

@Ha a libbantság fájna az egész baloldal üvöltene: A metró projekt nála is volt. A buszok cseréje már nem halasztható. Az adott Ikarusok kigyulladása egyes szakik hülyeségére vezethető vissza. Számos korábban jól menő, bár nem ideális projekt (pl. Rigó jegyrendszer) viszont jelenleg is döcög. Ha azt mondjuk volt egy olyan BKK vezérünk akinek a kormány felé jó hátszele, tenni akarása és ötletei is voltak az nem nagy előrelépés a Demszky korszakhoz képest.

fideszes Bróker kormány 2016.08.07. 01:08:18

Csak meg ne bukjon Lopbán!

Szurkolok neki hogy 2018-at is megnyerje és tovább szopassa ezt a 9 millió hibbant magyart. Remélem a választási győzelme után ki is lépteti az országot az EU-ból, hogy a magyar parasztja ne tudjon többé Nyugatra szökni az ő NER-jéből, hanem rohadjon meg benne röghöz kötötten.

Hajrá Orbán Viki, fokytasd tovább ennek a hibbant népnek a rabszolgasítását, ezek még szavaznak is arra hogy ez kell nekik!

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.08.07. 01:18:26

@JohnDoeTheReal: "Milyen szemetek, hogy minden közbeszerzést magyarokkal nyeretnek meg! "

Elmész te a retkes any.dba, az egykori pártpénztárnokkal, a gázszerelővel, a stróman fociklub elnökkel, na meg a földeket, tarfikokat, közbeszerzéseket, manyupot és mindent szétlopó fideszmaffia bünszövetkezet "magyarjaiddal"!

vNHM 2016.08.07. 01:24:32

Mar regen, b+! Mar regen megbukott! LOLOLOLOLO.
Meg 2018+4 ev ujra.

dunántúli gyerek 2016.08.07. 01:46:05

@Válasszunk: Meg kell nézni hogy a 3 millió Törökországi szír menekültből hánynak vette Törökország bármi hasznát, mert nem 1 éve vannak ott. Jordániában is van 600ezer. Ezek csak a szírek, elvileg a legképzettebbek az összes migránsból.

Ha valóban arról lenne szó hogy a munkaerejük értékes, az összes multi ott taposná egymás sarkát a török menekülttáborokban, hogy szerződjön velük, így legalizálva az EUs tartózkodásukat.

Tavaly ilyenkor vmelyik Mercedes főnök mondását szét is trombitálta a liberális sajtó (pl. Index és az összes német sajtótermék), hogy pont ilyen motivált melós kell nekik, de jó. Egyet sem vettek fel: szentkoronaradio.com/blog/2016/07/05/integracio-egymilliobol-csak-54-migrans-dolgozik-nemetorszagban/
Még az a nyomorult 54 is az állami postánál dolgozik (nyilván ez olyan mint nálunk a közmunka). Hát, pofázni lehet ingyen, a cechet meg mad állják az adófizetők.

dunántúli gyerek 2016.08.07. 05:34:49

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem igaz hogy nem lehet ezt normálisan csinálni.

Migránsok építették fel amerikát, ausztráliát. Oké amit varga mond, de ne úgy csináljuk mint Merkel. Azelőtt döntsünk, kit engedünk idejönni mielőtt idejönne.

Aki pedig valóban földönfutó lett azt segítsük (szomszédok elsősorban), a távoliaknak adjunk pénzt.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.07. 07:25:35

Orbán még nem bukott meg, de már biztos, hogy legkésőbb 2012-ben megbukik!

2016.08.07. 07:46:24

@1ghost: "Az ország iparszerű kirablása, a sok fideszes gazember tolvajlása miatt orbán erkölcsi hulla. Bár még hatalmon van, de már rég megbukott. A fidesz ma már utálat és megvetés tárgya az emberek között. Csak köpnek egyet, ha orbán neve valahogy szóba jön."

Hát minden kedden megbukik.... aztán szembejön a valóság.
Én meg csak röhögök az ilyeneken, mint te, egyre jobban és hangosabban.

Nem bazmeg, Orbán most sem bukott meg, jövő héten sem fog és sanszos, hogy még '18-ban sem fog. Egészen addig nem fog, amíg a bal oldalon olyan idióta,hiteltelen, balfaszok próbálják megbuktatni, akiknek az az összes fegyverük, hogy homlokegyenest az ellenkezőjét mondják, mint ő, akkor is, ha kútba kell ezért ugorniuk.

$pi$ 2016.08.07. 08:06:54

@dunántúli gyerek: "Migránsok építették fel amerikát, ausztráliát."

Aha, tényleg! Esetleg megkérdezheted az őslakosokat mindkét helyen, hogy mennyire jött ez be nekik.

"a távoliaknak adjunk pénzt."

Nem az a bajuk, hogy nincs pénzük, legfőképpen az a bajuk, hogy gyilkolják egymást. Ha több pénzt adsz nekik, akkor valószínűleg csak hatékonyabban fogják gyilkolni egymást.

$pi$ 2016.08.07. 08:10:59

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "sanszos, hogy még '18-ban sem fog. "

A youtube-on az angol meg a német hozzászólók azon keseregnek milyen jó lenne nekik, ha orbán vezetné az országukat. :D Annyira megbukott, hogy 100 év óta ő a legnépszerűbb magyar politikus európában.

Lassan kilépnek az országok az euból és hozzánk csatlakoznak. :D

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.08.07. 09:04:24

@monddazigazatmar:
A névsor ugyan az mint amit az amerikai ólomnak írtam (azokon legalább lehet röhögni, ezeken csak sírni).
Komolyra fordítva: gondolj azokra a jobboldali politikusokra, gazdasági szakemberekre, volt kormánytagokra, polgármesterekre akik a háttérbe vonultak, mert ehhez az elmebajhoz már nem adják a nevüket! Sokan vannak.
Mondjuk, hülyén néznék ki, ha a fika csak úgy lógna ki az orromból és nem "fikáznám" ki.
A megoldás?
A gereblye már ki van téve, hogy mikor lép rá a Kisvasutas az attól függ merre kószál el. Innen már nincs gond, mert a szorosan mögötte állók úgy dőlnek el vele mint a zsák.
Most nehogy megkérdezd ki tette oda a gereblyét?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.08.07. 09:39:47

@monddazigazatmar:

A fidesz sokkal többet lop, mint elődei. Minden ami fejlődik, az a lopás mellékterméke. Csak tudod, ha az új buszokon 30% a politikusok zsebébe visszavándorló csurranó, akkor megjelehtősen drágán veszed (közpénzből) azt a buszt. Vagy ha úgy tetszik több buszt is vehetnél, ha fideszes politikusok nem akarnának mielőbb milliárdosok lenni. Nem hiszem el, hogy ezt kell magyaráznom... és még én vagyok a szerencsétlen mi, te fideszes véglény. Nincs ostobább, mint a vérfideszes.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.08.07. 09:45:00

@Hajdú Peter: Orbán politikája anno az 'emútnyócévben miben merült ki? A legperverzebb az volt, amikor még az is elhangzott, hogy a fidesznek lenne megoldása az adott problémára, de nem árulják el, mert akkor a kormányon lévő mszp ellopja. Ez ám a hazafiasság. Egy normális országban egy ilyen duma után nézhették volna, hogy ki szavaz rájuk.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.07. 09:55:18

@Visceroid: nem, sajnos. Most is itt röhög a képünkbe a hazaáruló szemkilövető. Egyszer találkozzak vele, agyonverem.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.07. 09:55:55

@Kampánymigráncs: a maszop alatt meg minden haldoklott, az jobb volt ugye? Tapsikoló idióta

gmihaly621 2016.08.07. 09:56:52

Az "Orbán-ellenesek" még mindig nem jelentenek "ütős" "alternatívát". Ez az elvtársmozgalmár frazeológiára hajazó sebtéten összetákolt érvhalmaz egy bakfitty. Ha körülnézünk az európai "környezetünkben", sírva fakadunk az üresfejű nyugati, az egykori elvtársvilágban szerzett tapasztalatokat nélkülöző szockók láttán. Mert: "Eloszlik, mint a búborék,/Marad, mi volt, a puszta lég" (Vörösmarty verse, amely Petúr bán dalaként ismert Erkel Bánk bánjából).

midnight coder 2016.08.07. 10:32:05

@Kampánymigráncs: "Olyan opció miért nincs, hogy én nem akarok migráncsokat, de undorodom a fidesz göbbels-i gyűlöletkeltésétől? Miért kell a fidesznek mindig mindent a végletekig kiélezni? Miért kell folyamatosan a "hadiállapot"? "

Nincs hadiállapot. Egy veszély van, amire a FIDESZ felhívja a figyelmet. Elég nehéz úgy felhívni valamire a figyelmet, hogy közben azt ismételgeted, hogy nincs semmi gond. A migráncsokat nem kell gyűlölni, de nem is szabad Európába beengedni őket. Legalábbis, ha a jelenlegi szabad szellemű, és viszonylag biztonságos Európában szeretnénk élni, és nem egy tetszőleges Közel-Keleti országban.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.08.07. 11:47:18

@dunántúli gyerek: Nem mindegy az, hogy azért áll valaki jobban, mert az ellenfél mindent megtesz azért, hogy még nála is rosszabbul álljon, vagy saját erejéből áll jól.

sírjatok 2016.08.07. 12:24:15

Orbánnak azt kéne mondania, hogy tilos és rossz öngyilkosnak lenni, és akkor a sok ballibbant csak azért is nekiállna bebizonyítani, hogy nem, hanem igenis tök jó dolog.

Vagy csak kiállna, és ennyit mondana, hogy kettő meg kettő négy, és a ballibbant erre nekiállna megreformálni a matematikát, hiszen az nem lehet, hogy ne mondjon ellent Orbánnak.

Á basszus de kár hogy nem én vagyok, még olyan sok jó ötletem van :D

vajdasagi 2016.08.07. 12:49:21

@jandera: Pontosabban az a kérdés: lesz-e még bárki, aki ki tudja fizetni a NER okozta károkat. Én sajnos kétlem. Lehet, hogy már túl késő.

dunántúli gyerek 2016.08.07. 13:13:21

@Válasszunk: De, látod ez pl. teljesen, tökéletesen mindegy.

Én még magyart politikus, politika miatt csak sírni hallottam, az utóbbi 25 évben. Ebben nagyon nagyok a honfitársak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.07. 13:59:38

@felfújta a szél: najo, de en eppen reggelizem es majdnem megfulladtam a rohogestol

micsoda? 2016.08.07. 14:09:19

Nem is fog, mert a körülötte állók annyi pénzt kapnak amennyit csak akarnak, hogy "minden módon" támogassák. A pénznek meg ki az ellensége? Szerintem tőlük hízik a svájci bank:)

micsoda? 2016.08.07. 14:26:23

@JohnDoeTheReal: Ó, hogyne épült a sok játszótér is, mint a 325 fős kis falúban 26 millióért EU-s pénzből. Nem győzők ezek után csodálkozni, hogy miből telik olyan sok villaszerű ház építésére amit több száz millióért hirdetnek:) Bizonyára ezeket látod. Azt már nem, hogy több mint 3 millió ember életszínvonala a béka feneke alatt van. Más országok is tele vannak adóssággal, megoldják, mint Görögország, nem nyomorba döntéssel.
Székesfehérvári példa, 50 család megy az erdőbe lakás híján.

Látens Inszinuáció 2016.08.07. 14:57:16

Én csak kárörvendően nézem - én legalább bevallom -, ahogy lepusztul ez az ország.
Nincs olyan területe a gazdaságnak, nincs olyan szegmense a társadalomnak, amely ne kapott volna egy tockost a felcsúti majom regnálása óta, de a felmérések szerint még mindig 35% támogatja a biztos párt választók között.

Gratulálok innen is birkanépség!
Csak így tovább! Lesz ez még így se!

Ennyi.

$pi$ 2016.08.07. 15:09:15

@micsoda?: "Más országok is tele vannak adóssággal, megoldják, mint Görögország"

Az aztán a követendő példa, a görögök! De jó is lenne a cirka 25%-os munkanélküliség, ugye? Minden négy emberből egynek nem is kell dolgoznia!

Amúgy igazából úgy konkrétan mit is oldottak meg a görögök? :D :D

altona 2016.08.07. 18:01:34

@Hajdú Peter: ez megérne egy próbát....

micsoda? 2016.08.07. 18:46:20

@$pi$: A görögök ilyen- olyan politikával, nagy adóssággal, de nem élnek rosszabbul mint mi. Ez a lényeg.
Mi meg minta ország vagyunk, miközben düledező házak tucatjait látja aki nem az autópályán megy.

felfújta a szél 2016.08.07. 19:22:25

@micsoda?: @$pi$:
"Más országok is tele vannak adóssággal, megoldják, mint Görögország"

Ha Fletó marad hatalmon, a görög utat járnánk mi is. A zemberek nem is tuggyák, mit veszítettünk ezzel

$pi$ 2016.08.07. 19:26:20

@micsoda?: "A görögök ilyen- olyan politikával, nagy adóssággal, de nem élnek rosszabbul mint mi. "

25% munkanélküliség. Mekkora hörgések lennének, ha mi is így élnénk "nem rosszul"?

@felfújta a szél: "Ha Fletó marad hatalmon, a görög utat járnánk mi is"

Pontosan!

micsoda? 2016.08.07. 20:36:44

@felfújta a szél: Ki tudja, nem vagyunk jósok. Csak az un. Fletó letudott mondani, nem volt görcsös ragaszkodása a hatalomhoz.

@$pi$: Aztán kit érdekelnek a számok, (51 Ft/hó közmunkás) a tényeket kell nézni, és a görögök nem élnek rosszabbul. Sőt tudtak tartalékot képezni. Mi meg a rendszerváltást követő átlag 30 %-os inflációjával, csak az erőnket tudjuk tartalékolni.
Tudom jön itt is a felemelkedés, mert Magyarország jobban teljesít, csak legyen időnk kivárni:)

felfújta a szél 2016.08.07. 20:48:33

@micsoda?:
"Fletó letudott mondani, nem volt görcsös ragaszkodása a hatalomhoz. "

Egyre jobban szórakozom

micsoda? 2016.08.07. 22:05:07

@felfújta a szél:
"Fleto" idején közel nem volt ekkora jövedelmük a kormány tagjainak, és nem is voltak ennyien. Itt szúrta el, de nagyon. Ha nem mond le, talán belháború lett volna, mert egy tank már volt. Bátrabb volt az ellenzék, mint a mai.
Jó szórakozást, ha érvelni nem tudsz.:)

felfújta a szél 2016.08.08. 00:17:29

@micsoda?:
"Bátrabb volt az ellenzék, mint a mai. "

Mitől lennének bátrak azok a 70-80 évesek, akiknek Fletóra gerjed a pészmékerük?

$pi$ 2016.08.08. 05:49:09

@micsoda?: "Aztán kit érdekelnek a számok"

Mondjuk engem. A viccet félretéve, ha hanyagolod a számokat, akkor tényleg nagyszerű a görög megoldás, sőt, a számok hanyagolása maga a görög módszer. :D

"(51 Ft/hó közmunkás) a tényeket kell nézni,"

Ha egyetlen közmunkás sem lenne a munkanélküliség akkor is sokkal jobb lenne nálunk mint görögországban. Ez például tény. :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.08.08. 08:45:58

@enpera: Fú de hülyék vagytok ti fideszesek. Erre szó sincs. Azzal indokolod, hogy a fidesz többet lophat, mert ennek melléktermékeként azért épül is valami, különben nem lehetne lopni? A seggedet azért törlöd, vagy ahhoz sincs elég eszed?

micsoda? 2016.08.08. 19:25:31

@$pi$: OK! Mondok egy pár görögországi számot. Az áfájuk a mi 27 %- kal szemben az élelmiszereknél 9 %, az italféleségnél is 16 %. áfát számolnak. Nem a köznépen hozzák be a veszteséget, mint nálunk. Most valamit emeltek, de akkor is látszik, hogy baloldali kormány van, gondolom a multik ott is lépnek:)