... mert választani kell

Orbán repülései: Töketlen az ellenzék, még töketlenebb a sajtó?

2018/10/08. - írta: Válasszunk

Orbán Viktor elmondta: 30 éve így repül, 30 éve így utazik. És mindenki elővette a tökéletes érvet: 30 éve még szocialista rendszer volt, ergo Orbán biztosan hazudik. Azt leszámítva, hogy Orbán Viktor a szocialista rendszer idején is volt külföldön ösztöndíjas, voltak befolyásos barátai. Az így kitétel viszont nem feltétlenül azt jelenti, hogy magánrepülőgéppel, ilyen luxusrepülőgéppel, hanem egy sokkal egyszerűbb magyarázat is van. A barátai biztosítják a fuvart. Aki pedig a járművet biztosítja a valamennyire megnyeri Orbán Viktor idejét az út alatt. Vagy arra, hogy vele beszéljen, vagy azzal, hogy mással ne.

A számára elfogadható színvonalú utazások közül a legjobb alternatíva igénybevétele egy logikus döntés. Akkor is, ha a barát egy Ladával tudja fuvarozni, akkor is, ha Audival, és akkor is ha magánrepülőgéppel. Teljesen igaza van Orbán Viktornak és a kormánynak abban, hogy mást is elvisznek a barátok, hogy ezzel nem nő senki vagyona, sőt még abban is, hogy ezt nyújtani és elfogadni egyforma sok szempontból akkor is, ha Ladával mennek, akkor is, ha magángéppel. És bizony amíg Soros György támogatásával külföldön tanult, nem tudjuk azt, hogy melyik diáktársnak vagy jótékony mecénásnak milyen utakat köszönhetett.

Sőt, hogy Sorosozzunk egy kicsit: Akkor és ott feltörekvő politikusjelöltként elfogadta azt, hogy egy bennfentes kereskedelem bűnébe esett spekuláns támogassa őt, és a milliárdos lekötelezettjeként egy darabig bizony liberális politikát folytatott, s megannyi kétes dologban együttműködött az SZDSZ-szel. Ma nem hiszem, hogy többet fogad el a hazai oligarcháktól, mint annak idején a mára kétes megítélésű spekulánstól, aki a külföldi útja során szállást, oktatást és még ki tudja mit biztosított neki.

Egyszerre elfogadva azt, hogy Soros György esetében gond az, ha valaki barátként szívességet nyújt, befolyást vásárol úgy a mostani úttal is gond van. Másik oldalról nézve: Ha a mostani út is befolyásvásárlás és ezért gond, korrupció és ez már akkor is az lenne, ha előre, a megválasztás előtt kenyereznének le politikusokat, akkor bizony Soros György tevékenysége is problémás. 

A kérdés inkább az, hogy hogyan gazdagodtak meg ezek a jóindulatú mecénások? A tőlük jövő ötletek, és az ő befolyásuk mennyire befolyásolja Orbán Viktort akkor, ha arról kell dönteni, merre is menjen tovább az ország sorsa. Mennyire hallgat a befolyásos barátokra, akik időnként fuvart biztosítanak, máskor csak egy kerti partin finom steaket, és sok olyan apróságot amitől nem nő Orbán Viktor vagyona?

Csak a foci szeretete van a mögött, hogy sokat költünk labdarúgásra, de a cégek nem kapnak adókedvezményt, ha a dolgozóik egészségét őrző kórházat, rendelőintézetet támogatnák, esetleg a munkaerő utánpótlását biztosító iskolát mert a látványsportra költött TAO fontosabb? Félreértés ne essék: Amilyen arányban ebből lehet lopni, olyan arányban abból is lehetne. És a foci szeretetéhez nem kellenek üres stadionok, viszont nem árt, ha megvan az egészség. Ha a fiatal tehetségek nem mennek külföldre, mert külföldre igazolva az ottani akadémia mellett az iskola is jobb.

A jobb focihoz nem elsősorban jobb stadion kellene, hanem az edzéseket segítő sportkomplexumok fejlesztése. Jelenleg sokkal többet költünk a foci körüli üzletre, mint a focira magára. És egy a focit szerető embernek, és Orbán Viktor ilyen, ezt kétségkívül látnia kell.

A kérdés tehát az, hogy Orbán Viktor aki egykor tartósan Soros György befolyása alatt volt, majd vakon bízott Simicskában, akiben nem bízhatott volna vakon, és úgy néz ki, hogy a Vajna úrba vetett bizalma sem volt teljesen megalapozott, de ezekre az emberekre is hallgatott, mennyire van azon emberek befolyása alatt, akikkel együtt utazik, együtt ebédel, együtt vacsorázik. 

Mert a közös utazás, bármilyen járművel, természetes. Mint a közös buli, közös piknik, közös ebéd, vacsora, sportolás és megannyi más közös program is. Az is, hogy amikor a gazdagabb biztosítja ezt, az luxusnak tűnik. A kérdés az, hogy megjelenik-e az összeférhetetlenség, Orbán Viktort mennyire befolyásolják ezek a barátok? És tudom a választ: Most tűzbe tenné értük a kezét. De vajon mi lesz akkor, ha csalódik bennük? Hogyan fogja látni a mostani helyzetet visszatekintve? 

A sógorság, komaság, a kapcsolati tőke, az összeférhetetlenség a korrupció egy olyan formája, ami mindenhol jelen van. Sokszor mondom el, hogy nem üvegplafon van egy-egy csoport feje felett, csak a tagjai kisebb valószínűséggel szerzik meg ezt a kapcsolati tőkét, és elmarad a pártatlanság. Sokan az ismerőst, a barátot választják tisztességes és fair eljárás helyett. A világon ez egy általános trend. Nem lehet felróni Orbán Viktornak, hogy ő sem kivétel.

Hány törleszkedő hamis barátban kell ahhoz Orbán Viktornak csalódnia, hogy felismerje azt a tényt, hogy azok az igazi barátai akik akkor is mellette vannak, ha nem hoz milliárdos üzletet, akik nem arról győzködik, hogy őket támogatni érdek, hanem akkor is önzetlenül mellette lennének, amikor éppen bajban van? Mert aki a sok csalódás ellenére a törleszkedőkkel tölti el a felszabadítható idejét, egyre nagyobb luxus között, és megfeledkezik a valódi barátokról, az könnyen jut el oda, hogy a ma oligarchái Soros és Simicska sorsára jutnak, de mikor a sok hamis barát bajokat hoz, addigra nem sok igazi barátjuk marad, aki segítő jobbot nyújtana. 

És Orbán Viktor hamis barátai, sokba kerültek az országnak. És azok kapcsán, akik hamis barát voltát Orbán Viktor már felismerte, ezt nem is vitatja. Mibe kerülnek nekünk azok a barátok, útitársak akikkel természetesek a közös programok, és esetleg csak holnap, egy hónap, egy év, vagy egy évtized múlva derül ki róluk, hogy mindvégig törleszkedő hamis barátok voltak? 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8814287971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincs közöttünk csicska 2018.10.08. 20:37:22

Barmennyibe kerulhetnek Orban baratai, mindenki tudja tapasztalatbol hogy szinte ingyen vannak egy ballibbant ElQrashoz viszonyitva.

Ennyi a sztori.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.08. 22:54:20

@Válasszunk te szerencsétlen: nem. Te azért írsz, mert be akarod mutatni, hogy otthon nem tanultál meg viselkedni. A sokadik csak provokálásra, személyeskedére való kamunick, kamu e-mailes regisztráció és minden ilyen csak arra való nálad, hogy érved nincs, hozzá való agyad nincs, de beszólogass.

A gond az, hogy ez engem nem húz fel. Ugyanis van annyi eszem, hogy tudjam, hogy az ilyen viselkedés a neveltetésed tükre, a neveltetésedet és azt a két embert akitől azt kaptad nem te választottad.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.08. 23:00:48

@Nincs közöttünk csicska: Érdekes.

Ezek szerint Soros + Simicska kapcsán mondod azt, hogy ők kevésbé ártalmasak együtt is, sokkal hosszabb idő alatt, mint a kicsit béna kacsa, kicsit az egyfajta elit akaratát képviselő de kétség kívül problémás Gyurcsány?

Ritka az, hogy valaki ennyire magától értetődőnek tartja, hogy a fent említett két úriember és még számos további kevésbé lenne káros. Csak akkor azt nem értem, hogy miért a Soros tervről beszél a fél média, és nem arról, hogy Gyurcsány vissza akar jönni.

Nekem, és elég sok olyan választónak aki kisebbik rossz alapon a kormánypártokat inkább támogatja, mint az ellenzéket, inkább az a benyomásom, hogy Soros és az általa képviselt "Nyílt társadalom" és a kapcsolódó PC ideológia terjedése és ebből eredő problémák jelentik a nagyobb gondot. Gyurcsány eltüntetésére valamelyik baloldali riválisának a megerősítése lenne a jobb recept...

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.09. 00:06:20

@Válasszunk: Az hogy a media mit beszel, nem erdekes.

Az hogy milyen iranyba megy a gazdasag, az fontos. Hogy a sima egyszeru polgarok penzugyei hogyan valtoznak, az fontos. Az hogy a politikusok, meg a haverjaik mit lopnak az huszadrangu kerdes.

Pelda: 2 emberbol valaszthatok managert a cegembe - az egyik szep hasznot hoz, bar tudom hogy meglop es a haverjait preferalja beszallitokent, Nyilvan ot valasztom, nem a becsuletes balfeket aki tonkreqrja a cegemet. Mondjuk ez bicegos pelda mert ferkonak fingja nincs a becsuletrol, de gondolom a lenyeg atment.

Szoval, a mai kormany nem kizarolag elqrt, szvsz. A videk leszakadasa megallt, a kiskeresetuek keresetei kozelednek a magasabb keresetuekhez, alig adoznak az egyeni vallalkozok es a tobb gyerekes csaladok, es egyszeruen novekszik az elkoltheto jovedelem, mikozben az allami koltsegveteseket inkabb tulteljesitik, mint nem.

Ezek utan, ilyen szerencsetlen ellenzek ellen en is lopnek Orban helyeben mintha nem lenne holnap, tudja hogy ugyse merjuk visszaszavazni elqroekat, igy szuksegunk van a fonokre. Amig jobb nincs.

birka menet 2018.10.09. 00:10:49

@Válasszunk: "Nekem, és elég sok olyan választónak aki kisebbik rossz alapon a kormánypártokat inkább támogatja, mint az ellenzéket, inkább az a benyomásom, hogy Soros és az általa képviselt "Nyílt társadalom" és a kapcsolódó PC ideológia terjedése és ebből eredő problémák jelentik a nagyobb gondot."

Hát elég nagy marha vagy te illiberált troll, ugyanis orbán útja a politikába meg a hatalomba Sorosson z általa képviselt "Nyílt társadalom" és a kapcsolódó PC ideológia terjedésén keresztül ment végbe.

Kádár megtehette volna hogy törvényt hoz arra, hogy az orbán nevüeket egy életre sittre kell vágni, csak hát a nyílt társadalom meg a kapcsolódó politikai PC-ségre való tömegigényra ezt megakadályozta. Aztán erre ráfeküdve lett orbánból egy 21. századi Kádár. Hogy a kurva anyját ezeknek a libsi világoknak, ha a 80-as évek végén nem jöttek volna, akkor mert most a legnagyobb örömödre a felcsúti még mindig börtönben rohadna és nem az ország rohadna el a kezei között.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.09. 00:11:01

@Válasszunk: Marmint ugy ertem, hogy amig megy a szeker addig nem szamit a lopika. Igy vagyunk szocializalva, termeszetesen lop a portas, a titkarno, a kisfonok, a miniszterelnok. Ki mit er azt lopja.

Csak akkor gond ez ha szopik a kisember, es szerintem Orban azert sikeres mert tudja kinek mit kell visszaosztani hogy kuss legyen.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.09. 00:12:03

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Csakhogy ez még mindig nem jelenti azt, hogy az említett hamis barátok által okozott gondok ne lennének valósak. Pl. Soros kapcsán. És, ha Orbán jelenleg a kisebbik rossz, akit azzal együtt is érdemes választani, hogy sok bűnét látjuk, ne lenne sokkal jobb ugyanő akkor, ha a fenti hamis barátok jelentette problémából tanult volna.

És Orbán rengeteg érdeme és rengeteg bűne közötti egyensúlyt elsősorban akkor lehet javítani, ha azokban a kérdésekben, ahol nem bűnt követ el, hanem emberi hibát, képes fejlődni.

És nem csak a MI szempontjaink miatt, hanem a hamis barátok elkerülése elsősorban Orbán érdeke.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.09. 00:13:42

@birka menet: Soros, mint hamis barát, a postban is említett, így a hőbörgésed csak téged, a viselkedésedet, stb minősíti. Ehhez pedig jelenleg nincs mit hozzátennem.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.09. 00:21:52

@Válasszunk: En nem latok semmi gondot abban, hogy valaki valakivel az erdekei menten egyuttmukodik, akar ideiglenesen, vagy csak bizonyos ugyekben.

Az nyilvan marhasag hogy Soros all minden armanykodas mogott ahogy az is hogy o filantrop vilagmegvalto, ez csak a buta kampany 2 oldala.

Soros tenyleg segitette a demokratikus atmenetet, uzleti erdekbol, mint ahogy most is teszi Ukrajnaban. Akkor mi is masnak kepzeltuk a nyugatot, en legalabbis. Meg ugye eltelt 30 ev sok minden valtozott.

Orban annyit tanult a Simicska ugybol hogy diverzifikalta a "hatterhatalmat" es most nem egy simicska van hanem tobb.

Sir Bates dö Hól 2018.10.09. 05:12:08

@Válasszunk: Morálisan elfogadhatatlan a hozzáállásod. A poszt érdektelen üres fecsegés is lehetne, mint több tucat másik, lényegtelen, hogy pro- vagy kontra-orbán. Ellenben ezt írtad: "Sokan az ismerőst, a barátot választják tisztességes és fair eljárás helyett. A világon ez egy általános trend. Nem lehet felróni Orbán Viktornak, hogy ő sem kivétel." Válasszunk. E nick alatt te választottál, s az téged minősít. Neked elfogadható a korrupció. Tehát, ha valaki azt kéri tőlem, hogy helyezzem belé a bizalmam, voksoljak rá, válasszam meg képviselőmnek, mert azt ígéri, hogy híven fog képviselni, majd ezt megszegi, az végülis rendben van. Te ezt minek neveznéd? Mert nekem ez visszaélésnek tűnik a bizalommal, azzal a bizalommal, melyet ő kért tőlem. Ezt én árulásként fogom fel. Te nem, te szemet hunysz felette, neked ez okés. Szerintem az árulásnál nincs nagyobb bűn. Morálisan egy nulla vagy, egy szarember. Bár abból, amit @Válasszunk te szerencsétlen: -nel írtál, idézzük szó szerint: "Ugyanis van annyi eszem, hogy tudjam, hogy az ilyen viselkedés a neveltetésed tükre, a neveltetésedet és azt a két embert akitől azt kaptad nem te választottad.", abból az következik, hogy nem te, hanem az anyád és az apád -kiktől neveltetésed kaptad-, ők a szaremberek. Lehet, bár te tudod. De hogy te szarember vagy, ahhoz kétség sem férhet. Szerintem elég pc voltam, bár te nem igényled a pc-t, sőt egyenesen károsnak, veszélyesnek tartod. De a korrupció, az árulás, az belefér. Szerinted ez a világ rendje. Ez téged minősít, ezt te választottad.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.09. 06:09:52

A politikához pénz kell, ennyi az egész. Nem az az eltérés a jó és a rossz politikus közt, hogy korrupt-e vagy sem, mert mindegyik az, hanem az, céljai a közjót segítik vagy gátolják.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.09. 07:25:28

@Sir Bates dö Hól: Az emberek nem elvont ideak . szerint szavaznak. Persze a libbancs muhisztizok eloadjak a taktikai muhisztit, de ez 2022ben sem fog rajtuk segiteni.

Ranó Matyi 2018.10.09. 08:12:45

@maxval balcán bircaman: az egészet nem érted. Persze hogy pénz kell. az egy másik dolog. Itt arról van szó, hogy a cigány úgy él mint egy maharadzsa

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.09. 12:33:39

@Sir Bates dö Hól: Létezik kettőnk között egy kis különbség öreg. Aki csak beszólni jön ide, és nem más a véleménye, annak a viselkedését, neveltetését minősítem, mert nem hagy mást. Te az ellenkező véleményre közlöd más családjára, hogy szar alak. Nyilván ez a viselkedésbeli különbség rólunk beszél. Segítek: Ez a különbség az értékrendedről, értékválasztásról, tisztességről és sok otthon hozott értékről beszél.

Vizsgáljuk meg viszont az állításodat: Azt mondod, hogy akiben te megbíztál, az elárulta a bizalmadat. Ez szép és jó, ha így érzed, ha feltételezés. Bár feltételezés alapján senkit nem ítélnénk el, mert ugye emberi jogok is vannak, te ezen a ponton talán döntöttél, talán csak behányni, hazudni jöttél ide.

Vizsgáljuk meg az állításaidat morális szempontból.

Mi a különbség a sógor, barát, haver választása és a tisztességes eljárás biztosítása között?

Az, hogy a sógor, barát, haver kapcsán TE magad is bízol abban, akit kiválasztasz ÉS ezért tudod a választóid felé is vállalni, garantálni azt, hogy jó legyen. Így olyat keresel aki a TE bizalmadat és az Ő bizalmukat is megszolgálja. Ráadásul Orbán esetében a hasonló gazdasági pólus ilyen szempontok mentén való kiépítése ígéret volt, ezért választói felhatalmazás után a választók bizalmát BIZTOSAN nem elárulva.

Elárulok valamit: Ez a trend annyira alapvető szempont, hogy pl. a II. világháború előtt a zsidóság túlreprezentáltságát sok téren az váltotta ki, hogy az emberek akkor is az általuk ismert, megbízhatónak tartott embereket választották. Azt akit templomból, zsinagógából ismertek, és úgy gondolták tisztességes és senkit sem fog átverni.

Innen amit te leírtál már csak rágalmazó fröcsögés. Aminek az általad is ismert tényszerű szempontokhoz nincsen köze. De nálatok, otthon biztosan így szokás.

De lépjünk tovább: Mi a másik oldal? A tisztességes piaci verseny nevében zajló privatizáció, és számos más hasonló vezetett el a Conti Car-hoz, Fenyő gyilkossághoz, mert a visszaéléseket nagyon nehéz kizárni.

Azaz, bár mindenki ártatlan a bűnössége bizonyításáig, a fontos probléma a tisztességes verseny esetén a bizalmatlanság, a kockázatkerülés. Ugyanis a "hogy nem látta előre" helyzetben csalódást okozni, elárulni azok bizalmát akik felelős döntést várnak, és abba a helyzetbe kerülni, hogy a "kisebb számra én is rá tudok mutatni, de téged a felelős döntéssel bíztunk meg" nem lenne vidám opció.

A kérdés csak az, hogy tudva, hogy az utóbbi irány a választók elvárásaival és bizalmával ellentétes, de a tisztességes eljárást és versenysemlegességet sérti.

Így az árulásról alkotott véleményed nem több, mint egy nem túl megalapozott vélemény. Ellenben, ha már úgy döntöttél nem csak a viselkedés alapján lehet neveltetés konkrét kérdésben véleményt mondani, hanem eltérő vélemény alapján alátámasztás nélkül anyázás is belefér, szarembernek hívni a másik szeretteit...

Akkor szeretném felhívni a figyelmed arra, hogy a fenti viselkedést árulásnak hívod ugyan, de közben valójában a választóknak tett ígéret megszegését, az árulást propagálod, olyan tapasztalatok mellett, ahol az általad is ismert tények alapján abból maffia, gyilkosságok, stb lesznek.

Azon túl, hogy az eltérő vélemények kapcsán az én véleményem alá van támasztva, a tiéd csak bunkóságokkal, neveletlenségeddel van kísérve, van egy sokkal nagyobb baj is.

Mert a viselkedésed, intoleranciád magáért beszél.

A véleményedre már mondhatnám azt, hogy nem. Mert jogodban áll tévedni. Hangosan mondják a sógorság-komaság mennyire rossz. És te hittél nekik. Jogodban áll hiszékenynek lenni. Sőt azt is mondhatom, hogy ez egy olyan kérdés, ahol mindkét oldal mellett szólnak érvek, és akár még igazad is lehetne, ha nem lenne az ártatlanság vélelme, nem a korrekt indokot, a vezető esetleges tévedését kellene feltételezni.

De azt kell, és amennyire neked magadnak, és a te vezetőidnek követeled a korrektséget, annyira már nem adod meg, és ezzel gumigerincet, becstelenséget, az éppen hangoztatott elvek elárulását villantod fel.

De érvelés helyett azt mondod, a másikat és mindenkit gyűlölködve minősítesz, alaptalanul. És eljátszod, te vagy a korrekt, civilizált ember. Nem. Ez amit csinálsz a bunkó, kirekesztő patkány színvonala és a gumigerinc. De mint mondtam, ebben jogodban áll tévedni, hülyének lenni.

Csakhogy jelen esetben az "az vagy, amit a kicsit ferdítő, kicsit torzító, rosszindulatú értelmezésem szerint esetleg támogatsz" alapon minősítenénk téged, vagy ez alapján nem csak azt mondanánk ki, hogy a neveltetésed vezetett az itteni viselkedésedhez, hanem az összes felmenőd emberi tartását is minősíteném, szépen cizelláltan, akkor bizony magamat is ki kellene tiltanom.

Így viszont, ha nem sikerül a következő hozzászólásodban korrigálnod és bocsánatot kérni, csak te kapod meg a kitiltást. Más blogon előadott "Instakurvás" kommented után persze ezt az esélyt sem érdemelnéd meg.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.09. 12:49:14

@Ranó Matyi: Szerintem ő az elején külföldről is kapott segítséget, a családi bányaprivatizáció, építőiparhoz kötődő biznisz már korai történet. Orbánnál a környezetében nagyon sokan sokkal jobban élnek, így a maharadzsás hasonlattal nem értek egyet.

Sokkal fontosabb az amit leírtam: A megbízhatónak gondolt emberekre bízni a fontos feladatot jelentős részben a bizalomról szól. És ez EMBERI vonás, és sok esetben a választók, az ország érdekében történik.

És elvben lehet jobb a versenynél, vagy lehet sokkal rosszabb is.

Viszont NAGYON komoly gondot jelent az, ha a bizalmi alapon választó vezető a hamis barátok által manipulálható, rossz emberismerő. Ha kiváló emberismerő lenne, és minden feladatra a legjobb embert választaná, akkor JÓ lenne.

Orbán emberismeretét viszont nem csak a Soros, Simicska kérdés, nem csak a Vajna neve körül felmerülő kérdőjelek alapján ítélhetjük meg, de pl. olyan választásai kapcsán is, mint Hoffman Rózsa, akinek a tevékenysége politikailag sokba került neki, és sokba kerülhetett az országnak.

A kisebbik rosszként választott Orbán rossz döntései között, amiknek sokszor nagyon durva és rossz következményei vannak, elől van a rossz emberismeret, a nem megfelelő emberekbe helyezett bizalom kapcsán keletkező problémák.

A helyzetben a saját emberismerete is benne van, de az is, hogy sokan nem mernek neki szólni, így a szembe mosolyog, hátbadöf jellegű alakok kapcsán SENKI sem szól neki. Viszont az ilyen alakok szemében, pont a hatalma, befolyása, és eme hiányosságai miatt elsőrangú célpont. És a balhét könnyen ő viheti el.

Sir Bates dö Hól 2018.10.09. 13:37:12

@Válasszunk: nem hiszem, hogy gondod lenne egy mondat tartalmának értelmezésével. nem apádról vagy anyádról, rólad írtam, hogy morálisan vállalhatatlan, szarember vagy (válaszod logikai bakugrásokkal teli, arra sok szót nem fecsérelnék, nem érdekel a lógika, azt meghagyom neked).
bocsánatkérés nélkül kiűzetem a paradicsomból? te hülye vagy. még egy "menj a kurva anyádba"-t sem érdemelsz.
egyébként tényleg nem értem, ha kurvának állsz, mé' sírsz mikor baszni visznek?
(egy igazi okoskodó műmájer vagy, olvass többet, értőbben)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.09. 14:12:20

@Sir Bates dö Hól: Mint jeleztem, egyszerű a helyzet. Érved nincs, beszólsz => Következik belőle a neked járó minősítés. És ezek mellett természetesen a többi szempont.

Az, hogy akiben megbízol olyan embernek ad munkát, akiben ő is megbízik éppen arról szól, hogy a bele fektetett bizalmat igyekszik megszolgálni.

Ha szerinted ez vállalhatatlan, az elsősorban téged minősít.

Mint feltetted a kérdést, ha kurvának állsz, miért sírsz mikor baszni visznek, ezt a kérdést magadnak kellene feltenned.

Ugyanis tök jó, politikai kurvaként trollkodod szét az n+1. blogot, semmi gond ezzel, ilyen patkányokra is szükség van a politikában. Csakhogy az általad instakurvának nevezett metoo pozitív nőstényegyed nem baszni akar, nem a baszást árulja pénzért. Ő valamiben jó akar lenni, sikeres, büszke akar lenni arra, hogy a fotók kapcsán sokan megdicsérik. És meg fogják dicsérni, mert egyfelől nem akarják megbántani, másfelől mert a megnyilvánuló barátnői hasonló ízléssel (vagy annak hiányával) bírnak.

A gond csak az, hogy mindenki abból indul ki, amit önmaga a saját értékrendje, gondolkodása alapján természetesnek tart. Ezeket viszont az otthonról hozott kulturális minták formálják.

Te abból indulsz ki, hogy aki vonzó akar lenni, az biztos kurva. Hát kérlek szépen, ha a te környezetedben a nőknél ez volt az összefüggés, amikor felnőttél, ebből indulsz ki, akkor nyilván így következtetsz.

A gond csak az, hogy nem jöttél rá, hogy nem minden ember, és nem minden cselekvés az, amit te bele akarsz látni.

Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de amikor vásárolok, sem keresem meg a legolcsóbb webáruházat, nem is vásároltam még csalótól. De azt tudom, hogy aki a versenyben a legolcsóbb ígéretet fogadja el, az sokszor fut bele igencsak kétes ajánlatokba. Ugyanígy mérlegelve, a tapasztalatoknak, a bizalomnak szerepet adni a döntésben EZÉRT vállalható döntés.

És, ha új embert kell keresni munkahelyre, akkor mindenki először azokat az ismerősöket nézi meg, akikkel valószínűleg együtt fog tudni dolgozni. Éppen így emberi oldalról.

Te ezt az emberi viselkedést nem ismered, nálad csak korrupció, geciség van. S, a egy nő valamiért jól akar kinézni (pl. édesanyád is ment fontos helyekre kiöltözve) akkor abból a tapasztalataid alapján arra következtetsz, hogy kurva...

Ezt vagy elhiszem neked, mert elvi valószínűsége van annak, hogy édesanyád is a kurválkodás miatt öltözött csak ki, otthon a bizalom sosem volt választási szempont, hanem akár az olcsóbb csalót is keresve ügyeskedtetek... Ami tök jól indokolja a viselkedésedet, a komplexusaidat.

Vagy nem hiszem el, és azt mondom, hogy politikai kurvaként prostituálod magad és azért trollkodsz, kötekedsz, és ezért nincs értelme veled szóba állni. Ez esetben felteszem neked a saját kérdésedet: Ha kurvának állsz, mé' sírsz mikor baszni visznek?

Csak itt nem az instakurvákról van szó, hanem rólad.