... mert választani kell

A halálbüntetés és az emberi méltóság kérdése

2018/10/15. - írta: Válasszunk

Minden évben van egy-két olyan bűncselekmény, ami után a fél társadalom halálos ítéletért kiált. A másik fele arról beszél, hogy ez embertelen lenne, és soha, semmiért ne lehessen halálos ítéletet adni. Természetesen mindkét oldal érvei között könnyen találunk támadhatót. Az első rögtön az, hogy az egyik oldal konkrét esetek kapcsán követeli a halálos ítélet bevezetését. Tegyük fel a kérdést: Ha holnaptól lenne halálos ítélet, vajon milyen bűncselekményért lenne ez kiszabható? Milyen ügyben kérnék ennek a kiszabását az ügyészek? Mikor születne ilyen ítélet? Egyáltalán hogyan is működne a halálos ítélet végrehajtása? És vajon nálunk is olyan drága lenne végrehajtani, mint az USA-ban?

Tételezzük fel, hogy úgy döntünk, hogy szeretnénk a legsúlyosabb bűncselekményeket halálbüntetésre ítélni. Ha azt mondjuk, hogy a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmény, és a nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása három olyan tényállás, ami kapcsán valószínűleg hiába vezetnénk meg a halálbüntetést, nem kellene akasztófákat ácsolni a börtöneinkbe. Büntessük így a több ember halálával végződő terrorcselekményt is? Esetleg a különösen kegyetlen és termelékeny sorozatgyilkosokat? Ha ezekre a helyzetekre be is vezetjük a halálbüntetés elvi lehetőségét, akkor is ez a maximum lenne, amit nem minden ilyen esetben szabnak ki.

Ugyanakkor a büntetések skáláját felfelé megnyújtva sok más téren lehetne az arányosság feladása nélkül szigorítani. A büntetések kellően széles skálája ebből a szempontból társadalmi érdek, még akkor is, ha a legsúlyosabb büntetések jelentős részét a gyakorlatban nem feltétlenül szabnánk ki. 

Vajon a halálbüntetést hogy szabályoznánk? Mert nagyon nem mindegy, hogy az adott büntetés tervezett módon végrehajtandó, vagy annak végrehajtását felfüggesztik és csak adott feltételek teljesülése esetén hajtanák végre. Mint ahogy a felfüggesztett szabadságvesztés sem foszt meg senkit a szabadságától, úgy egy felfüggesztett halálbüntetés sem fosztana meg senkit az életétől. A kérdés az, hogy a felfüggesztés hogy működne, mikor kellene mégis végrehajtani az ítéletet. 

Könnyű olyan feltételekkel felfüggeszteni, automatikusan újra és újra felfüggesztetni, hogy a börtönökben egyetlen kivégzés se legyen. 

A halálbüntetés kérdése egyetlen dologról szól: Elfogadjuk-e azt, hogy egy politikai izmus alapértékként deklarálja, hogy egyes normaszegők élete, emberi jogai bármely törvénytisztelő állampolgárénak többet érnek, és a képünkbe mondja: A kollektív önvédelem le van szarva, a törvény egyenlő védelméhez való alapvető emberi jog le van szarva, a te életedet kevésbé védjük meg, mert te egy szemét geci törvénytisztelő polgár vagy, nem egy aranyos szegény normaszegő.

Hogy ennek a politikának, ennek az elitnek a narratívája, a szándéka, hogy kis ferdítéssel, hazugsággal jobbnak látsszon, többet ér-e, mint oly sok más ember élete. Hogy mondhatja-e a társadalom azt, hogy az egyenjogúságból, a törvény egyenlő védelméből az következik, hogy az arányos és jogos önvédelem akkor is működik, ha egyéni önvédelemről beszélünk, és akkor is, ha kollektív önvédelemről és a társadalom feladata egyes tagjait megvédeni. 

A büntetőjog egyik legfőbb célja a prevenció, a generális és speciális prevenció egyaránt. Nem bosszúból kell büntetni, azért kell büntetni, hogy másokat védjünk meg. Sok esetben egy elítélt bűnöző bizonyítja, hogy ő maga nem csak a társadalomra, hanem más emberek életére veszélyes. Ezt kimondani és az élethez való jogát korlátozni nem más, mint az ítéletben az elkövető életéről vagy haláláról és a potenciális következő áldozatok életéről / haláláról egyszerre dönteni. 

És a fontos állításom az, hogy ez a két kérdés egyetlen döntés kérdése. A halálbüntetés elvi lehetősége nem jelenti azt, hogy ez a gyakorlatban előforduló bűncselekményeknél is megjelenne lehetőségként. De tegyük fel, hogy különös- és többszörös visszaesők esetében az emberölés minősített eseteiben felmerülhetne, mint elvi lehetőség. Ebben a különleges esetben is ez csak az elméleti maximum lenne, ami kiszabására is csak akkor lenne lehetőség, ha a súlyosbító körülmények közül sok lenne meg, enyhítő körülményből szinte semmi.

Ilyenre nem nagyon volt példa. De tegyük fel, ebben a helyzetben kiszabnának egy halálbüntetést. Komoly gond, hogy sem a martfűi rém, sem a cigánygyilkosságok elkövetői nem voltak különös- és többszörös visszaesők. Ahhoz, hogy hasonló ügyekben valakit többször is elítéljenek, nem csak az első ügyben, de a második ügyben is vagy szabadulni kell a börtönből, vagy a tetteihez mért mértékben szigorú felügyelet alatt kell újra összeszednie nem csak az emberölés vádját, de a minősítő körülményeket. 

Nem lehetetlen, hiszen aki a börtönből felbujtóként szervez újabb gyilkosságokat, instrukciót ad azok kegyetlenségéhez, az képes lehet ezt elérni. Ha a magyar történelemben még nem is nagyon volt rá példa, ahogy a BTK sok paragrafusára sem, mégis a világban meglévő példák és a látható lehetőség miatt nem árt erre is felkészülni a büntetőjog eszközeivel.

És ebben a helyzetben azt mondani, hogy nem védjük meg a további potenciális áldozatok sokaságát, mert a többszörös gyilkossal kíméletesnek lenni fontosabb, mint az ő életük, ő családjuk, minden olyan ember emberi méltóságát sérti, aki biztonságát az állam ezen a ponton ignorálja. Ugyanakkor a halálbüntetés elvi lehetőségének szükségessége mellett legalább ilyen fontos, hogy a gyakorlati alkalmazás azokra az esetekre szűküljön, amikor valóban nem sok más elfogadható megoldás létezik a fenti dilemma miatt. 

Az abszolút tiltás fenntartása mellett szóló érv többnyire az, hogy a más helyzetben, helytelenül, alkalmazott halálos ítélet kockázata magasabb, mint annak a kockázata, hogy a fenti helyzetben nem lehet kiszabni a halálos ítéletet. Ugyanakkor a tiltó egyezményekkel azonos erejű tiltás, abban definiált és pontosan körülhatárolt kivételekkel egy lehetséges középút lenne, ha a kivételek körének kérdésben sikerülne konszenzust teremteni.

Ugyanakkor az egyezmények esetében megvan a kiskapu: Nem szabad halálos ítéletnek hívni. Ha az ítélet nem az elítélt halálát rendeli el csak felállít egy olyan vélelmet, hogy az általa való első (felbujtóként) elkövetett élet ellenes próbálkozás után ő folyamatosan életet veszélyeztet és bármely arányos eszközzel megállítandó, és nem büntetésből végzik ki, csak az életét szükség szerint kioltva megállítják, akkor vitatható, hogy halálbüntetésről beszélünk-e...

Csakhogy az ilyen módon viselkedő többszörös- és különös visszaesők esetében alkalmazandó szabályokról ráérünk akkor is vitatkozni, ha már közel kerülünk ennek az alkalmazásának lehetőségéhez. Nyilván olyan ember aki harmadszor áll hasonló súlyú életellenes cselekmények miatt a bíróság előtt csak abból lehet, aki már kétszer ott állt. És amikor másodszor megy az eljárás, a szükséges rendelkezésekről akkor is ráérünk dönteni.

A kérdés pedig így csak merőben elméleti fejtegetés arról, hogy az ártatlan ember életének a védelmét, és ezzel ártatlan embereket helyénvaló-e azért feláldozni, mert a bűnöző ellen akkor sem vagyunk hajlandóak lépni, ha az ilyen kockázat világosan és biztosan megjelenik és a bűnöző több súlyos életellenes cselekményen is túl van. Viszont ez a merőben elméleti feltételezés is kritika azokkal szemben, akik szemében a törvénytisztelő állampolgár életének a védelme nem szempont a kérdésben. Akik szemében a tisztességes ember feláldozhatósága a bűnözők érdekében itt alapérték. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6513999422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.16. 05:56:41

Nem ellenkezik az emberi méltósággal a súlyos bűnöket elkövetők fizikai likvidálása.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.10.16. 12:09:47

Én alapvetően abban látom a problémát, hogy a halálbüntetés elvi lehetősége kinyit egy olyan elvi jogtechnikai kaput, aminek a tágassága nagyon nehezen szabható meg.
Másképpen fogalmazva, az USA néhány államán kívül nem nagyon tudok olyan országot, ahol a létező halálbüntetést kizárólag többszörösen visszaeső megrögzött gyilkosokra alkalmaznák. Még túl közel vagyunk ahhoz a korszakhoz, amikor néhány vérbíró politikai okból rendelhetett el halálbüntetést.

Mármost amennyiben az Alaptörvény, és néhány nemzetközi egyezmény nem tiltja a halálbüntetés kiszabását, akkor egy "egyszerű" BTK módosítás elég ahhoz, hogy mindenféle súlyos bűncselekmény esetén alkalmazható legyen.
És innentől válik kérdésessé mindaz, amiről vitatkozni szoktak: a büntetés visszatartó ereje, a végrehajtott büntetés korrigálhatatlansága bírói tévedés esetén, stb.
süti beállítások módosítása