... mert választani kell

Demokrácia van Magyarországon? Legfeljebb arra törekvő rendszer

2018/12/10. - írta: Válasszunk

Amikor azt mondjuk egy rendszerre, hogy nem demokrácia, akkor azt mondjuk, hogy nem a nép akarata érvényesül. Hogyan is érvényesülhetne? Alapvetően nem tudjuk mérni a nép akaratát. Sem a választás, sem a népszavazás jelenlegi formája nem alkalmas erre. Az előbbi alkalmatlanságra remek példa a NER kialakulása, az utóbbira még jobb példa a brexit. És egyik példa kapcsán sem a diktatúra vagy az önkényuralom lenne a demokrácia ellentéte. A mai, nyugati liberális demokráciák rendszere viszont sok tekintetben önkényuralom és diktatúra. 

A társadalomtudományokban Magyarországon nemrég megjelenő hibrid rezsim vitára is az egyik leggyakoribb reakció, hogy nem érdemes szőrözni különféle definíciókkal, kategóriákkal, végre ki kell mondani, hogy ami itt van az nem demokrácia. Csakhogy tudományos szempontból erre legfeljebb azt lehet reagálni, hogy „És, akkor mi van?”

A Méltányosság blogon, Lakatos Júlia tollából megjelenő Még egyszer az Orbán-rendszerről című írásban felvetett kérdés kapcsán szeretnék egy érdekes megközelítést bemutatni. És ebben a kérdésben a NER működésével és a választási rendszerünkkel kapcsolatban is kritikát megfogalmazni. Még akkor is, ha ez a kritika döntően ellentétes következtetésekre is jut majd, mint az ellenzék kritikája. A választási rendszerünk ugyanis rosszul működik. Nem azért, mert a FIDESZ bármit elrontott volna. 

A rendszert ugyanis összességében kell nézni. A választáson résztvevő választók nagyjából fele szavazott vagy olyan pártra, amire leadott szavazatból várhatóan inkább csökkennek az ellenzék esélyei, mint a kormánypártoké. Ilyenek a kamupártok, és minden olyan párt ami várhatóan 5% alatt teljesít. Ez utóbbi szavazás azért érdekes, mert érvényes szavazattal emeljük, mind az 5%-os, mind az 1%-os küszöböt, ami a kormányváltók számára hátrányos. Egyéniben akár a kormánypártokra is szavazhattunk.

Ha más lenne a választási rendszer, mindenképpen a FIDESZ-re kellett volna szavazni, hogy ne az összefogás nyerjen, akkor ezek az inkább kormánypárti szavazók a rendszerhez alkalmazkodva a FIDESZre szavaztak volna. És lehet médiatúlsúlyról beszélni és ezt külföldről is megállapítják, de azt azért tudjuk, hogy a legnépszerűbb portál az Index, a legerősebb tévés csatornacsoport az RTL kezében van.

Ezzel a többséggel éppen megvan a parlamentben a felhatalmazás a minősített többséget igénylő szavazások megnyerésére. Ugyanakkor fontos cél az, hogy számos kérdést ennél kisebb felhatalmazással, gyengébb relatív többséggel is el lehessen dönteni. Ugyanis az országnak politikai viták idején is működnie kell. Így aztán a parlamenti többséghez (sima feles törvények módosításához, költségvetéshez, kormányzáshoz) kevesebb választói szavazat is elég. 

A hogyan lesz az érvényes, és bejutó pártra leadott szavazatok feléből 2/3, nem az a válasz, hogy igazságtalan, rossz a választási rendszer, hanem az, hogy ilyen arányú választói akarat esetén módosíthatóvá kell tenni mindent, amit népszavazással megtehetnénk, beleértve a minősített többséget igénylő (2/3-os) törvényeket is. Ez így még a választói akaratot ennyiben arányosan képviseli a parlamentben. Az, hogy ehhez ennyi szavazat elég természetes. 

A kisebb arányú többség (2/3 alatti) arról szól, hogy bárkit szeretnénk, nem szeretnénk, valószínűleg az is célunk, hogy az ország kormányozható maradjon, működjön. A választási rendszerek kapcsán nem árt, ha képesek reagálni a korábban felmerülő problémákra. Az MSZP-SZDSZ kormány esetében a farok csóválja a kutyát történet, a kisebb párt zsarolási pozíciója és erőszakos érdekérvényesítése viszonylag kevés szavazattal a hátuk mögött viszont egy olyan probléma volt, ami miatt a törpék zsarolási pozícióját gyengíteni kellett. 

Ha ehhez többségi irányba kellett tolni a választást, akkor nem ártott meg még több dolgot minősített többséghez (a szavazók várhatóan kb. 50%-ának megfelelő parlamenti támogatásához) kötni. Nem véletlen hát az sem, hogy a külföldi kritika a médiatúlsúlyt érintette és nem a választási törvényt. Azzal nincs nagyobb baj, míg a korábbi választási rendszer alkotmányellenes voltát az alkotmánybíróság már 2010. előtt kimondta, és az akkori kritikákat nem nagyon vitatják. Szóval a választási rendszer, a törvény oldalát vizsgálva, jó csak alkalmatlan arra, hogy a nép akaratát érvényre juttassa.

Ugyanis aki azt mondja, hogy a FIDESZ borzasztóan rossz, de az ellenzékhez képest a kisebbik rossz az általában nem ilyen kormányzást szeretne. Aki ilyet szeretne, az nem kisebbik rossznak mondaná. Nem azt mondaná, hogy azért legyen FIDESZ, mert a többi alternatíva annyival rosszabb, hogy csak erre tudunk szavazni. Szóval mást szeretnénk, ez a kisebbik rossz. Ha azt nézzük, hogy az akaratunk szerint megy-e az ország sorsa, ki kell mondani: Ennek a körnek az akarata nem érvényesül. Olyan kérdésekben sem, ahol az ellenzéki szavazók jelentős része is egyetértenének velünk, és egy népszavazáson az ilyen szavazói konszenzusnak elsöprő többsége lenne.

És nincs olyan választási rendszer, ami tudna valamit kezdeni azzal a helyzettel, amikor rossz választási lehetőségek közül a kisebbik rosszat választjuk, mert ebből nem lehet megmondani azt, hogy milyen országot, milyen rendszert szeretnénk. Ugyanis a szavazólap nem gondolatolvasó. És hiába akarnánk, demokratikusan, egy gondolatolvasó szavazólapot, a realitás, a természeti törvények szava nagyobb úr minden emberi törvénynél. 

A közvetlen demokrácia felé hajló rendszerek sem tudnak mit kezdeni, azzal a választói akarattal, hogy a választó vágyna valamire, de nem ilyen áron. A brexit viszont ennek az iskolapéldája. De annak, hogy sokan ma is támogatják a brexitet oka van. De az a precedens, ahol a népszavazás eredményét újabb népszavazás annak megvalósulása előtt írja felül legalább ilyen rossz lenne. Két oknál fogva.

Az egyik az, hogy bármely tetszőleges népszavazás eredményére válasz lehet a rossz megvalósítás, a riogatás, ha ennek következménye a visszatáncolás, akkor nem sok értelme van bármilyen népszavazásnak. A másik szempont az, ha a "nem így" gondoltam mentén a választói döntések visszavonhatók, megváltoztathatók, akkor abból politikai instabilitás, nehezen kormányozható ország lenne. Egy olyan hely, amit a tőke is jobban tesz, ha elkerül, de ahonnan sok vendégmunkás is okosabb, ha menekül.

A népszavazás pillanatfelvétel, a választói akarat változásaival nehezen tud mit kezdeni. Mint ahogy a brexit kapcsán megjelenő brexitet akartam, de nem ilyen áron vélemények kezelésére sem alkalmas a népszavazás.De a legjobb esetben is csak valamilyen arányú többség akaratát képviselheti a népszavazás, nem az egész népét. Ezt könnyű belátni. Mint azt is, hogy az egyes választók nehezen tudnak megalapozott véleményt nyilvánítani olyan kérdésekben, amit nem is értenek.

A brexit a választók szemében nem cél, hanem egy olyan eszköz ami a politika felől jövő ígéretez szintjén egyes céljaik elérésére lenne hivatott. A szavazás jóval kevésbé szólt a brexitről, és jóval nagyobb arányban a brexittel elérendő célokról szólt sok ember számára. Számos megoldandó problémát láttak, amit az EUban, a jelenlegi érdekérvényesítés mellett nem látnak megoldhatónak. És a brexit általuk vártnál rosszabb következményei ellenére sokan még mindig ezt tartják a kisebbik rossznak.

De a jó megoldás nem ez. És a nép pontos akaratát sem mérni, sem képviselni nem tudja a jelenlegi rendszer. Ugyanis aki számára a brexit a kisebbik rossz, vagy a dühe miatt szakítani akarna az európai elittel, de nem ilyen áron, az jó eséllyel nem azt akarja, ami történni fog. És ez sokaknak nagyon fájni fog. 

A demokrácia kapcsán hosszú ideig lehetett abban bízni, hogy a többség döntése kellően bölcs lesz. Csakhogy ez a bizalom nem volt megalapozott. A történelem rámutatott, hogy a többség sok helyen támogathatott fasiszta, vagy akár náci intézkedéseket. Nem róla szól, nem érti, neki nem annyira fontos  a kérdés és sok más alapon. A többség akarata se nagyon érvényesült, a nép akarata meg különösen nem. 

Meg kellett nézni, hogy hol rossz esetleg a rendszer, ha ide vezet. 

Az első szempont ami felmerült egyszerű: Van 51% támogatásod. Ha ezzel az emberek 5%-át megfosztod a szavazatai joguktól, mert valamiért ellenségek (mondjuk kommunisták), ha a többi szavazat változatlan, akkor neked nagyjából 53,68%-od lesz az új körben. Kizársz 5% szocialistát is... De közben elvesztesz 1%-nyi szavazót. 55.55%-od lenne az új rendszerben. Kizárod a 10% szakszervezeti tagot, ezzel még elvesztesz 2.5%-ot. Az eredmény? 59.375%-od van, de ez az eredeti jogosultaknak már csak 47,5%-a. Jogaitól megfosztasz 20% nemzeti kisebbségit, ezt már sokan nehezen viselik, még 5%-ot elvesztesz? A választási eredményed 70,8% felett lesz, valójában az eredeti kör 42,5%-a támogat. 

Lehet-e ennek a politikának a kapcsán azt mondani, hogy ez a nép akarata? 

A másik szempont az, hogy az emberi döntések nem binárisak. A talán inkább igen, de nem vagyok benne teljesen biztos és a biztos, hogy nem, ebben biztos vagyok vélemények közötti konszenzus valószínűleg akkor is a nem lenne, ha az első véleményt 3* annyian osztanák. 

Ezt nagyon nehéz lenne jól kezelni, de van több részmegoldás, amivel ezt kezelni próbálják:

  • Egyetemes emberi jogok fogalmának bevezetése.
  • Nemzetközi jog érvényesítése az emberi jogok érdekében.
  • Fékek és egyensúlyok rendszere
  • A Majority rule / Minority rights koncepció erősítése

Csakhogy az utóbbi kapcsán máris megjelenik alapvetően három eltérő értelmezés:

  • A kisebbségek, kisebbséghez tartozók meglévő jogainak védelme, például a diszkriminációval szemben. Ez elvben elegendő lenne, hogy elkerüljük az egyre több csoport kirekesztésével operáló diktatúrát, valamint a többség diktatúráját.
  • A kisebbségek nem csak bőrszínben térnek el, hanem például kultúrában és ebből eredő igényeikben is. Ahol ezen igények érvényesülése diszkrimináció vagy jelentős áldozat nélkül megoldható, ott az egyenlő méltóságuk miatt erre jogot illik alapozni.
  • Pozitív diszkrimináció, csak a kisebbségeket illető kisebbségi jogok rendszere, stb.

Az utóbbi ellentétes a diszkrimináció tilalmával, a törvény egyenlő védelmével, sértheti az egyenlő méltóságot, viszont van egy nagyon nagy előnye: Az ilyen jogokért való harc alternatíva a kommunizmussal szemben. Az ifjúkori világmegváltás és sok természetes baloldali motiváció így volt becsatornázható a nyugati, antikommunista politikába.

Természetesen ugyanez nem csak a kisebbségi jogok, hanem a nőjogi kérdések esetében is megjelent. Bár divat azt gondolni, hogy a gender politikai tényezővé válása a 2008-as válság következménye, és az antiglobalista mozgalom nem tudta kezelni a saját igazát, ez az értelmezés számos tényt ignorál. Az első, hogy az antiglobalista baloldal igazát kommunikálni is finoman szólva csúsztatás, túlzás.

A 2008-as válság, annak ellenére, hogy súlyosan félrekezelték, a jól látható problémákat tagadták hatásaiban messze elmaradt nem csak a nagy gazdasági világválságtól, de a globalizáció előtti kor számos válságánál is kisebb a hatása. Ráadásul jól lehetett látni, hogy bár a gazdaság ciklikus és vannak benne válságok, visszaesések, ezekkel együtt a növekvő trend megmaradt.

Viszont a 2008-as válság egy érdekes szempontot mutatott be: A jogi személyek nem csak a közterhek viselésében vesznek részt, haszonélvezői az infrastruktúrának, de éppen úgy szükség van őket kisegítő szociális hálóra, mint a természetes személyeknek. És ennek a szociális hálónak a fenntartása közérdek. A bankmentés ilyen szempontból nem más, mint tartósan segélyezni azt is, aki önhibáján kívül lett munkanélküli. Csak a bank hamarabb talpra áll. 

A befizetése, és a kifizetések iránti igénye egymással arányos. És a kevés nagyot segélyezni sem fájdalmasabb, mint a sok kicsit: A baj az, hogy van olyan helyzet, amikor mindkét csoportot egyszerre kell segíteni. És természetesen a rossz döntéseket is sokszor közösen kompenzáljuk. 

Ez pedig az antiglob katasztrófa elképzeléssel szemben egy olyan visszaesés következett, ami sok embernek bizonyára nagyon fájt, de közel sem az a teljes összeomlás, amit az antiglob vizionált. Viszont a 2008-as válság rámutatott egy problémára: Számos területen a döntéshozók véleménybuborékban és visszhangkamrában ültek, a tényeket nem több nézőpontból, többféle gondolkodásmódú ember elemezte. 

És pont ez vezetett ahhoz, hogy több diverzifikációt, és több ehhez kapcsolódó ideológiát akartak. De ezzel az elvárással ideológiai alapon szelektálva még rosszabb visszhangkamrát építenek. A felépített visszhangkamrák  és véleménybuborékok együtt viszont minden ideológia kapcsán kedveznek a szélsőséges értelmezés elterjedésének. Hiszen az adott irányba húzó gondolatok erősödnek, az ellenérvek gyengülnek. És sajnos így könnyű mások emberi jogait sértő rendszert kialakítani és ez a hiba a demokráciára törekvő rendszerek sajátsága. 

A fenti kérdések kapcsán könnyű belátni, hogy a demokrácia és a jogállamiság egyik gyenge pontja az, hogy a nép akaratát, arányokra, feltételekre figyelemmel mérni borzasztóan nehéz, ha még abban sem lehetünk biztosak, hogy milyen kérdéseket kellene feltennünk. A népakarat érvényesülését ez pedig súlyosan korlátozza. De a demokráciára való törekvésnek nem csak itt vannak korlátja, van egy sokkal nagyobb probléma is. Ez pedig az, hogy a jogállam eszméje is sokszor csak utópia marad, a közösen hozott szabályok nem érvényesülnek.

Az egyik ok az, hogy sokan félnek perelni, kiállni az igazukért. Vagy éppen nem értenek hozzá. Vagy csak nem bíznak az igazságszolgáltatásban. És ehhez olyan régi ügyek is, mint a ContiCar ügy, olyan politikailag átitatott ügyek, mint a Gyárfás vagy az Elios ügy, és olyan politikailag semlegesnek tűnő ügyek, mint egyes követeléskezelők sorozatos visszaélései is hozzá tartoznak. Így a népakarat, és az ügyekben születő döntés közé újabb akadályok gördülnek. 

Természetes az, hogy ami az egyik oldal szerint közelebb visz a demokráciához, sok problémát megold, az a másik szerint alapvetéseket sért, antidemokratikus. A kormány sok dologban védhető, és sokszor az EUs vizsgálat előítéletes, koncepciós volta is bizonyítható. De ki kell mondani, hogy a hetes cikkely kapcsán nem csak azért jár büntetés, ha egy kormány lebontja a demokráciát, hanem azért is, ha nem védi meg, nem érvényesít sok jogállami normát. 

És azt kell mondanom, hogy nem a megszokott sárdobálás lenne csak a közéleti párbeszéd, ha az emberek mernének beszélni. Ha látnák, hogy értelme van. Ha tudnák, hogy sok sorozatos visszaélést elkövető nagyobb cég ellen is megvéd az ország, azokat is ugyanúgy előveszi a törvény, mint a falu széli tolvajt. Valójában ez messze van. És sajnos sokszor az igazságszolgáltatás nem azt bünteti, aki törvényt sértett, hanem azt, akinek jogi képviselője rosszabbul érvel a bíróság előtt.

Így viszont a nép akarata alapján születő törvény akkor sem érvényesül, ha a bíróság tisztességes. 

Divat azzal vádolni az ügyészséget, hogy egyes vezetői pártkötődése miatt engedik a korrupciót. A bíróság szerint ez nem is tényállítás, csak politikai vélemény így beleférhet. Azt, hogy mennyi benne az igazság persze nem vizsgálják. Az, hogy a korrupciós ügyekben nincs sok eljárás nem véletlen, és ez nem elsősorban politikai befolyás kérdése, hanem egy sokkal egyszerűbb problémáé.

A korrupciós ügyekben a bűncselekményt akkor is nehéz, vagy közel lehetetlen bizonyítani, ha megvan rá a szándék. Az ügyészség viszont politikai szempontból semleges ügyekben is szeret biztosra menni, sok esetben nem emelnek vádat. Az eredmény: Magas váderedményesség. Persze a rendőrség is figyel arra, hogy milyen ügyben lehet esély a vádemelésre. Ahol ez nem túl valószínű, ott nem kell túl sok erőforrást pazarolni. 

Ráadásul az összefonódások kapcsán sokszor merül fel, hogy mit akar megelőzni a politikus, miért érzi ezt felelős és helyes döntésnek. Nagyon nehéz valóban bizonyítani. A probléma pedig nem csak Magyarországot érinti. Mi a közös Macedóniában és az USA-ban? A normális eljárást folytató ügyészek mellett megjelent egy különleges ügyész intézménye, akit politikusok, a politikai ellenfelük elleni eljárásra jelöltek ki.

Egy ilyen ügyész pedig nem lehet sikeres, ha nem viszi végig az ügyét, ha nem talál valamit, ilyenkor könnyen sérül a tisztességes és elfogulatlan eljáráshoz való jog. Ha pedig ezen az alapon előttünk más is megtagadta egy bukott politikus kiadását, akkor felmerül a kérdés, hogy ezt a döntést mennyire kell tiszteletben tartanunk? Mennyire befolyásolja ezt más életveszélyes fenyegetés? 

Ha az adott ország a fenyegetés kapcsán annak érdemi vizsgálata nélkül mondja ki, hogy nincs veszély, akkor az adott fenyegetés kapcsán sérül-e a törvény egyenlő védelméhez való jog? Ha ebben a döntésben is benne van a különleges, normál törvényes ügymenettől, normál tisztességes eljárástól eltérő ügymenetet előíró politika, az súlyosabb helyzetet jelent-e még a korábbi döntésnél is? 

A probléma az ilyen eljárásokkal az, hogy a különleges eljárások szabályait utólag, az ügyhöz igazítva, dolgozza ki a politika. És az előkerülő, törvénytelenül beszerzett, hamisítható bizonyítékok, amik kapcsán a szereplők felismerése sem feltétlenül biztos, alapvetően a tisztességes eljárás kapcsán megjelenő törvényi garanciáinak megkerülését jelentik. Márpedig itt sajnos ez is felmerült. 

A nép akarata már csak azért sem tud érvényesülni itt, mert egyszerre várjuk el azt, hogy az országban minden egyes ügyben érvényesüljön a tisztességes eljárás, a jogállamiság és azt, hogy az ügyekben tegyenek igazságot, a bűnösök megbűnhődjenek. És a történetnek itt nincs vége, hiszen sokszor szeretnénk, hogy az eljárás a sértettek és hozzátartozóik számára kíméletes legyen, ne legyen további teher az áldozatnak, és azt is, hogy tartsuk tiszteletben az ártatlanság vélelmét, mint abszolút emberi jogot, ne tekintsünk senkit bűnösnek bemondásra.

Ez mindig attól függ, hogy éppen kinek a panaszaira figyeltünk fel, kivel szemben vagyunk empatikusak. Ki éppen az áldozat, aki áldozatként jelenik meg és valakit elkövetőként említ, vagy az akit ártatlanul elítéltek és ennek bizonyítása után tudjuk, hogy tőle mennyi mindent vettek el, milyen megalázó helyzetben volt része a börtönben. Az ilyen esetleges módon megjelenő vélemények, ellentétes elvárások és a jogbiztonság elvárása is rámutat, hogy a népakarat érvényesülésének vannak objektív akadályai.

És természetesen a korrupció kapcsán is vannak ellentétes elvárások. Könnyű azt mondani, hogy mi megvesztegethetetlen vezetőt szeretnénk. Egy olyan országba, ahol már a buszvezetőt is megvesztegetik sokszor jegyvásárlás helyett, a magunk közül választott vezető egyszerre legyen tisztességes. Csakhogy a korrupció nem csak a megvesztegetésről szól, nem csak a lopásról, de az összeférhetetlenségről, és a hűtlen- vagy hanyag kezelésről és még megannyi másról.

És ismét ellentétes célokat határozunk meg. Elvárjuk azt, hogy szabad és egyenlő verseny legyen, ahol a vezető személyes véleménye nem számít. De azt is elvárjuk, hogy a közvagyon ne olyan helyre kerüljön, ahova tapasztalataink szerint hasonló nyílt versenyben kerülne. Ha a pénzosztásnál nem jelenik meg a bizalom kérdése, és sokszor ezért kerül rossz helyre a pénz, és abból akár alvilági háború is lehet, az rosszabb, mintha a megbízhatónak gondolt emberek viszik el csendben. De ettől még a haverok gazdagodása is bicskanyitogató.

Jó megoldást lehetetlen lenne találni. De amikor az egyik rosszból elegünk lesz könnyű azt elzavarni és másik rosszat hívni helyette. 

Kétségkívül demokratikus intézmény a népszavazás. Akár a Brexit népszavazás is ilyen volt. Csakhogy van vele egy baj: Konkrét kérdésre kell szavazni, és nem programra. A programnak része lehet nem csak az, hogy mit szeretnénk elérni, hanem az is, hogy milyen áron. Vagy az is, hogy kiben bízunk, kinek a véleményét fogadjuk el, és ez alapján kimondható, hogy a választások kapcsán az egyes jelöltek programjának támogatása jobb érv. Így az ellentétes igényeink kapcsán a súlyokról, feltételekről véleményt mondva eldönthetjük azt, hogy kinek a programja áll a legközelebb az elképzeléseinkhez.

Sok kérdésben ez a fajta parlamenti demokrácia erősebb és jobb eszköz, mint a népszavazás, a közvetlen demokrácia. És itt szeretném megjegyezni, hogy a politikus igyekszik megtartani és kiszolgálni a választóit, esetleg a szavazótáborát növelni. Lehet az ellenzéket bukottnak, népszerűtlennek, esélytelennek tekinteni. Lehet arról beszélni, hogy a díszes kompánia látszatmunkát végez. De nem véletlen az, hogy sem a Lex CEU, sem a migrációval kapcsolatos szabályok, sem a sajtót érintő kérdések, sem a hajléktalanok ügyében nem nyúltak olyan eszközökhöz, mint a "rabszolgatörvény" kapcsán.

A nép uralma sehol nem tud érvényesülni. Nálunk sem tökéletes a rendszer. És van amiben az ellenzék demokrácia-felfogása a jobb, van amiben a kormánypártoké. De amikor az a vád hangzik el, hogy itt diktatúra épül, nyugodtan tegyük fel magunknak a kérdést, miért nem volt akkor obstrukció, miért nem volt sok ezer módosító indítvány, miért nem élt az ellenzék minden lehetséges eszközével. És nem hihetünk abban, hogy a rabszolgatörvény kérdésében látott eszközök jelentik az eszköztár végét. 

A politikailag motivált sárdobálás közben ugyanis sokszor az ellenzék és a független sajtó is látja azt, hogy a kormány intézkedései mellett is komoly érvek szólnak. Csak ezt elfelejtik nekünk is elmondani. Így pedig mi sem tudunk sok kérdésben megalapozottabb véleményt alkotni, mint a Brexit kapcsán a britt választópolgárok. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1514320621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.11. 05:18:56

Én úgy tudom, a demokrácia azt jelenti, a kormány liberális, s nem hangoznak el nem-liberális vélemények a médiákban-

Szóval Mo. nem demokrácia.