... mert választani kell

A rabszolgatörvény körüli vita egy megható részlete

2019/01/29. - írta: Válasszunk

Az előző cikkre érkező egyik komment inspirálta ezt az írást. BéLóg két mondatos kommentje sok mindenre világított rá. El kell gondolkodni azon, hogy kiknek írom a blogot. A válasz az, hogy többek között neki, és a hozzá hasonló olvasóknak.  Akiknek akkor is tetszhet egy írás, ha arra sem számítok, hogy azt akkor, és ott lesz aki elolvassa. Hiszen címlap nincs, én sem promotálom. És ha promotálnám sem hozzájuk jutna el.

És ez fontosabb, mint amikor azok dícsérik, akiknek én küldök el egy-egy linket. Mert, ha azok akikkel amúgy is beszélgetek közéletről megértik, értékelik az tök jó. Csak éppen ők megszokták, hogy egy téma kapcsán mindig van n+1. szempont, amit csak az kapcsol a korábbi szempontokhoz, hogy az is hat valamilyen mértékben a vizsgált helyzetre. A sok gyenge összefüggés hatása összeadódik, és ezért fontos. 

Csakhogy a tetszőleges sorrendbe rendezhető lista, amit csak az köt össze, hogy minden eleme hat valahogy a vizsgált témára, nehezen érthető annak, aki az egyes megemlített szempontok súlyával nincs tisztában, és ezért nem is fogja látni a mérlegelés eredményét. Aki viszont érti, mert máskor is végigelemzi a listát, nem újat tud meg a postból, csak megerősítést nyer. 

Ezúttal egy olyan postom, és egy olyan trend kapott dícséretet egy olvasótól, ami jóval kevesebb szempontot értékelt, de azzal kapcsolatban több érzelmet, értékválasztást közvetített. Ami kapcsán igaz az, hogy 5 szempontot egy postban is be lehet mutatni, de ötben is. 

És itt felvenném azt a fonalat, amit ott, az első csomag szempontnál abbahagytam.

Nagy Blanka egyszerre biztos abban, hogy ez a rendszer az ellene felszólalókkal szemben keményen, diktatórikusan viselkedik, és abban, hogy őt aztán nem fogja ilyen retorzió érni, nem fog megbukni. A két véleménye közül legalább az egyik butaság és hamis. De ő ezt nem ismeri fel. És amikor a sok hiányzás vádját, közszereplőként, úgy cáfolta meg, hogy csak a 100 órához mérte az sem volt kevésbé problémás.

Mert a 100 órás mérce, ha bármely más tüntetéssorozat után hangzik el egy önkényes mérce lenne csak, amit lehetne értékelni. De a rabszolgatörvényt említő tiltakozások a törvény két változása ellen szólnak. Az egyik, hogy 100 órával több túlórát vállalhat valaki. Ha a 100 óra az egyik helyen rettetenetesen nagy különbség, a másik helyen is annak kell lennie. 

Így Blanka mércéjét kétféleképpen is lehet értelmezni: 

  • Ha a kormány szerint nem sok a 100 óra, akkor Blankánál sem sok.
  • Ha Blanka szerint nem sok a 100 óra, akkor a törvényben sem sok. 

Az utóbbi értelmezés adja magát. Ez viszont Blanka hitelét kérdőjelezné meg. Az előbbi értelmezés viszont a kormánypárti sajtónál felfételezne kettős mércét. Csakhogy a legsötétebb propagandista is azonnal fel tudna mutatni egy különbséget. A törvény 100 órás különbsége egy naptári évre vonatkozik. Blanka 100 órás mércéje legjobb esetben is egy tanévre, rosszabb esetben egy szemeszterre, még rosszabb esetben a jelenlegi tanév eddig eltelt részére vonatkozik. 

Csakhogy Blanka kettős mércéje mögött nem, vagy legalábbis nem feltétlenül kirívó becstelenség, hazugság áll. Csak éppen az, hogy amikor valamivel foglalkozik, nem jut el oda, hogy itt is ott is arról van szó, hogy 100 órában dolgozol, vagy az szabadidő. Nem jut el addig sem, ha mindenben a nyugat és az EU a minta, akkor az ottani 416 óra is minta lehet. 

Valószínűleg azt sem sikerül megérteni, hogy a 400 (vagy EUs 416) óra kapcsán említett 6 napos munkahét kapcsán mi a helyzet. Mert egyfelől nem ennyi plusz teher jelent meg, mert eddig is volt túlóra. És, ha azt nem hétköznapra osztod be, akkor eddig is pont ilyen 6 napos munkahétről lehetne beszélni. Vagy inkább most sem. De egy hiányszakmát említve, fontos kérdés, hogy egy kamionsofőr magyar cégnél fog vezetni, vagy osztráknál. Azons piacról élnek, azonos munka, mert nemzetköziben egyik sem feltétlenül jár sokat az országban. 

Két hetente 90 órát vezethetnek. Ez mondjuk heti 45 óra. Eddig ezt kollektív szerződés nélkül nem lehetett volna kihasználni, így a magyar cégeknél dolgozó járművezető, aki ugyanúgy több hétre van távol a családjától, úgy vesztett el potenciális munkaidőt, és arra jutó bért, hogy egy perccel sem tudott többet a családjával tölteni.És még Kollektív szerződés esetén is a vezetési időt éppen, hogy lefedjük munkaidővel. Arra ami a munkaidőre vonatkozó szabályok szerint munkaidő, de a veztési idő és a pihenőidők szabályozása nem érinti, nem jutna sok.

Azaz, aki hazai cégnél dolgozik az pénzt vesztene, rosszul járna, mert az EU-s szabályoktól olyan módon tértünk el, ami az ő szabadságát korlátozza, nem engedi őt, hogy az európai normákon belül szabadon rendelkezzen az idejével. Az ellenzék által említett zsarolást viszont nem védte ki. Egyfelől, mert ahol a zsarolásra kmegvan a lehetőség eddig is megvolt a törvényesnél jóval több túlóra, csak éppen nem jegyezték le.

Azaz az eddig szabályozás ártani tudott, a zsarolást, az amiatti túl sok munkát nem védte ki. És, mielőtt azt hiszed, hogy a nem lejegyzett túlóra az egyetlen és kockázatos opció volt az eddigi törvény megkerülésére, megjegyzem, hogy egy vállalkozó mondhatta azt, hogy ő is alkalmaz 6 órára, meg a veje munkaerőkölcsönzője is 4re. A héten 50 órát dolgoznál úgy is, míg a mostani szabályozásnál egy helyen 48-at. És a zsarolás ott is ment. 

Nagy Blankának és a többi hisztiző embernek csak annyit kellett volna felfognia, hogy az eddig szabályozás sosam védte ki a megengedettnél jóval több túlórát, így a helyzeten az új szabályozás e téren nem nagyon tud rontani. De a jelenlegi szabályozás a munkavállaló szabadságát korlátozta (mibe egyezhet bele) és a törvényesen működő cégeket hozta még nagyobb versenyhátrányba a törvénytelenül működővel szemben. És messze volt az EUs szabálytól. 

Nem nehéz. De Nagy Blanka ezt sem értette meg, mert képtelen a hírekből és állításokból a releváns információt kiolvasni. Nem az ő hibája persze. Most érettségire készülhet, az iskoláit jó eséllyel legalább 10 éve kezdte el. Akkor, amikor kitalálták, aki nem tud olvasni, az se ismételjen évet, hogy megtanulhasson. Hanem próbáljon meg az olvasás és értő olvasás képessége nélkül boldogulni olyan tananyaggal, ami megértéséhez kéne az értő olvasás képessége. És közben tanár, tanító nélkül szerezzen meg egy olyan tudást, amit a maga idején nem sikerült. 

És persze minden évben mérlegelhette a tanár, hogy akkor megbuktatni már nem sokat ér, hiszen ezt nem tudja behozni. A gyerek sem motivált. Jobb az, ha valahogy megoldják közösen, hogy átcsússzon. És ebben a mezőnyben még nem is ő lesz a legrosszabb, csak éppen a jobbak közé tartozónak nem érzi magát. Viszont értő olvasás képessége nélkül a forráskritika sem megy neki, befolyásolható. Nem is érezné jól magát olyan közegben, ahol ezzel ő nagyon lefelé lóg ki a közegből, így megfelelő környezetet keresve benne lesz egy véleménybuborékban, visszhangkamrában. 

Ha valahol vidéken, vagy egy konteós Facebook csoportban találnak egy hasonlóan értetlen kormánypárti szavazót, akkor szinte a teljes baloldal kórusban hülyézi a kormánypárti szavazókat általában. Nos ők egy ilyen értetlenkét tettek meg a tüntetésen szónoknak, vezetőnek. Ha a FIDESZben a legrosszabb van ilyen szinte, már abból is leszólás jön. Náluk a kiemelt legjobb ilyen.

És az ilyen befolyásolható emberek azok, akik beállnak a szélsőséges követelések mögé. Mert nem látják, nem értik miért rossz, ők csaz azért állnak ki, mert így befolyásolva úgy érzik, őket igazságtalanság érte. És ebben a helyzetben mindegy, hogy az elmélet zsidó - nemzsidó, fehér - nemfehér, férfi - nemférfi vagy más ellentétről szól, a nyomoráért megvan a bűnbak. És valamikor a haragot ki kell fejezni. 

De az igazság az, hogy ez előtt 30 évvel a labdarúgásban sokak számára természetes volt, hogy bármit lehet ordibálni a bíró, az ellenfél vagy annak szurkolói fejéhez vágni. Akinek mindig, mindenkor civilizáltnak kellett lenni, az a lelátókon tudta kiereszteni a gőzt. Lehetett hülyeségeket kiabálni. 

Aztán jött a FIFA, az UEFA, az MLSZ és jött az, hogy a kormány is civilizált szórakozást akart csinálni egy olyan sportból, ami eddig a gőz kieresztésére szolgált. Egy olyan sportból, ahol abszurd helyzetet jelent, ha be akarják tartatni a szabályokat, ha sportszerűség is elvárás lenne. Egy olyan sportból ami a fogadási és egyéb csalások melegágya volt és ma is az, és kevés példaképet ad nekünk. Ott egyre kevésbé lehet ordítani. 

Az emberek így rászoktak, hogy más esetben lehet büntetlenül ordibálni, mocskolódni. És mindegy az, hogy a legcsendesebb, törvényes tüzijátékot mossák épp össze hazudozva gyalázkodva a petárdával, vagy a buszvezető volt a hülye, talán egy utastárs, vagy a kormányt lehet szidni a tüntetésen. A lényeg az, hogy ezúttal nem kell sem féket, sem hangtompítót tenni a kitörő feszülséget jelentő megannyi trágárság útjába. És mennyivel jobb ez, mint a felgyülemlő feszültségből és a civilizáltság kényszeréből eredő passzív agresszió. 

Mert itt is viszi magával az egyszerű bunkót a tömeg, itt is ott van a hangulat, és ez a hangulat ilyen "beszédeket" szül. A káromkodás, a trágárság, sok minden természetes. És az is, hogy azok is szóhoz jutnak, akiknek a szavai mögött nem a dolgok megértése, nem emberi értékek, hanem tudatlanság van.

És az a jó ebben a szép új szelepben, hogy ehhez nem kell milliárdokért stadiont építeni. A felszólaló anélkül is lehet egy kicsit focihuligán, hogy bármi köze lenne a sportághoz vagy valaha bármilyen sportpályát látott volna. És még jegyet, bérletet sem kell hozzá venni. 

És igen, 1990. körül is volt meglepő élményem. Amikor kicsit felültem a PC vonatra, és panaszkodtam arra, hogy sok szurkoló úgy zsidózik, buzizik, hogy régen a Fradi (és a szurkolói köre) egy nagy család volt. Az is, aki nem szerette a focit, de a saszív és sok ilyen miatt a Fradit így távolról szerette. Mert ugye a Fradi ellenszélben is helytállt, sok dolog tette szimbólummá. A 12. játékosként működő közönség is.

Akkor egy kopasz mondta azt, hogy zsidó az aki zsidónak vallja magát, buzi az aki buzi az aki buzinak vallja magát, és aki előbb vallja magát fradistának, mint zsidónak vagy buzinak, az fradista. És nem zsidó, nem buzi. Még akkor sem, ha zsidó származású, zsidó vallású, és buzul otthon a 4 fal között. És persze jött hozzá egy ígéret, hogy ha pedig a "dózsásféreg lilageci beszól egy fradistának az orra miatt, akkor a feje is lila lesz a veréstől". Ennyit az antiszemita kopasz és a kampósorrú zsidószármazék viszonyáról. 

Az identitásunk jelentős részét magunk választjuk. És ezzel az identitással sok minden jön. És Blanka trágár és értéktagadó viselkedésének tökéletes helye lett volna akkor is az újpesti szektorban. Csak az akkor, hasonlóan agresszív ultrák, akkor tudták és vállalták azt, hogy nem csak ők osztják a verbális és nem verbális ütéseket, nem csak az van, hogy amit ők, vagy az őkek követők tesznek az fáj, hanem az is, hogy a másik oldal visszaüthet. Ez akkor és ott a liláknak is ment, vagy a Honvéd szurkolóinak is. A tüntikézéshez, már ennyi gerinc sem kell. 

Blanka csak addig bátor, amíg a visszaütésbe sem az ultrákkal való találkozás, sem a Bayer publi, sem a buktatás, sem a neki nem tetsző blogpost nem fér bele. Egy olyan politikai oldal mellé állt be, akinek mér 1990ben is minden belefért a hatalomért, az első liberális újságírótól jövő hazug támadásoknál is megjegyezték, hogy háborúban mindent szabad. De amikor a másik oldal visszaüt, akkor jön a hiszti, hogy semmit sem szabad. 

És aki ütni bátor, de amikor visszaütnek panaszkodik, mert ellene szerinte nem fér bele, az szánalmas.

Mindenesetre akik akkor a meccsen vagy utána kiabáltak trágárságokat, vagy akik tüntetésen trágárak, miközben butaságokat beszélnek, egyformán a gőzt eresztik ki. A feszültséget nem biztos, hogy a politika építi, lehetett az az iskola, személyes problémák vagy más. De jobb az, ha a feszültséget le lehet vezetni hülyeségeket ordítva, mitha otthon robban mondjuk családon belüli erőszak formájában. 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7914593622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.