... mert választani kell

Orbán egy geci, de ...?

2019/02/14. - írta: Válasszunk

Lehet. De van olyan helyzet, amikor a miniszterelnöknek az a feladata, hogy geci legyen. És a geci kisebb rossz, mint az ördög, és van olyan politika amivel szemben akár az ördögöt is választani kell. Ha ebben a kontextusban nézzük az ellenzék nem túl szofisztikált jelmondatát, akkor még tudomásul is vehetjük: az ő szempontból éppen geci, amikor annak kell lennie. Amikor arról beszélünk, hogy sokszor a kisebbik rosszat, a szükséges rosszat választjuk, akkor persze jön a szempont, hogy de hát orbán, de hát  "törpekirály" mennyire geci. Oké, csak ebben benne van a szükséges geciség, és az is, hogy van amivel szemben neki is akár az ördögöt kell választania és egy erre a realitásra épített egységet terelgetve kell kormányoznia. A személyes jelleme csak a harmadik réteg. 

Piszok sok emberről terjedt el, nem úr ő, csak Orbán strómanja. Aztán kiderült, hogy a pénz ennél árnyaltabb. Nincs Orbán kezében semmi olyan papír, amivel offshore cégeken és opciókon keresztül uralna valamit, de még nagyon olyan úriemberi alku sem, ami egy strómannál lenne. Annál több vita azon, hogy X vagy Y megszerzett vagyonelem milyen közös célt szolgálna, azon túl, hogy a gazdájának termel hasznot, aki ebből lszedheti a sápot. A gazdasági háttér felépítéséről szóló programba ez is részben belefér.

De vannak olyanok, akiktől Orbán kérni sem akart. A rossz nyelvek szerint azért, mert elmodta, hogy aki túl mohó az megy a börtönbe, de tudomásul vette azt, hogy ahogy Hitler ellen az ördög mellé állás természetes volt, úgy ma is van olyan, akivel szemben a tolvajt is be kell venni a kormányba és meg kell védeni. Nem csak mi választjuk a kisebb rosszat Orbánnal, hanem ő is a kisebbik rosszat választja sok emberrel, a politikája sok vonásával. De ezt a kisebb rosszat jónak kell mondania akkor is, ha e mellett kevés az érve, így sok vitából kénytelen kivonulni ami a hitelét csökkenti. 

Amikor arról van szó, hogy mondjuk a családon belüli erőszak vagy a szexuális bűncselekmények visszaszorítására lehet olyan megoldást is keresni, ami nem sérti a törvény egyenlő védelméhez, a tisztességes eljáráshoz, a diszkriminációmentességhez való jogot, vagy az ártatlanság vélmét, ez lehet hatékonyabb is, mint egy ilyen jogokat sértő kezdeményezés, akkor mindkét oldal választási lehetőség elé kerül.

Az egyik oldal dönthet úgy, hogy elengedi a mások alapjogait sértő megoldást, és hamar van konszenzus. Vagy azt mondja, hogy amíg nincs diszkrimináció, nem árthat másoknak, nem taposhat emberi jogokat, addig ő semmibe sem megy bele, nem érdeklik az áldozatok akkor sem, ha férfiak, és akkor sem, ha nők és itt a megegyezés megmenténé őket. Neki fontosabb a saját (femi)náci ideológiája, mint az áldozatok, emberek akiket elvben képviselne. 

Az utóbbi színtiszta gonoszság és az emberi jogokat súlyosan, dogma szintjén sértő rendszer. A másik oldal választási lehetősége, hogy ezt lenyeli és feladja az emberi jogokat vagy azt mondja, hogy ezzel szemben akár az ördöggel is össze kell fogni. És ahhoz, hogy a katasztrófát megelőzzék gecinek kell lenni, akkor is, ha azt közvetlen érvekkel nem szabad vagy nem is lehet megvédeni. 

Amíg ezt a helyzetet látjuk, addig nem lesz hatalomváltás, és a hatalom érdekében összezáró oldalakat is látunk. De ez esetben a bevándorlás kérdését vizsgálva sem a nyilvánvaló érvek döntenek, hanem a "kire, mire szavaznának" kérdés. És csak a szerencsének köszönhető az, ha a bevándorlásellenes érvek egy jelentős hányadában van annyi igazság, hogy ez a döntés nagyobb eséllyel lesz jó, mint katasztrofális. 

Az ebből eredő geciségeket 3 forgatókönyv állíthatja meg.

  • A még rosszabb irány győzelme
  • Ha ez a kör sem lesz geci, nem fog össze sokakkal, nem véd sok bűnt, amikor már nincs szükség rá.
  • Ha amikor már nincs szükség az ilyen geciséggel, a bűnnel való összefogással, akkor e kör helyére olyat választunk aki eleve nem geci. 

Az első elfogadhatatlan. Az utolsó pedig azért jobb a középsőnél, mert a szükségszerű geciség ártatlan áldozatainak is elégtételt nyújt. De amíg ide nem jutunk, hiába skandálod, hogy Orbán egy geci, mert legfeljebb azt mondjuk, mi más legyen, ha éppen az a dolga? Csak jól végzi azt a gyomorforgató feladatot, ami más dogmatikus gonoszsága miatt a dolga. A jól elvégzett feladat nem bűn, akkor már inkább beszéljünk azokról a dolgokról, ahol nem csak geci, de rosszul is dolgozik. 

És tudod mit. Ha már itt tartunk, hogy Orbán egy geci... Akkor nekem azzal sincs gondom, ha a 2. említett forgatókönyv szerint szűnik meg a geciség. Hogy olyan helyzetben erre Orbán képes-e csak találgatható, és sokféle előítélet mentén ebben úgysem tudnánk egyetérteni ma, de ha eljutnánk olyan helyzetbe mindketten meglátnánk. 

És be kell látni, hogy Trump, a kemény brexitpárti faszkalapok, az AfD sok neonáci majma is pont ezen az alapon lehet sikeres geci. Egy részük magától is geci lenne, de sikertelen, más részük sikeres lenne de nem geci, de a geciség uralmát az ilyen választási lehetőségek hozzák el. 

És a CEU beszántása, az akadémia körüli balhék geciségek, és szinte példátlanul durva, gyomorforgató geciségek. De egyúttal az átlagnál sokkal indokoltabb, sokkal jobban alátámasztható geciségek. Baj, hogy ezek megtörténnek. Baj, hogy ezekre szükség van és ezeknek meg kell történniük. De a szükség a baj és nem az, hogyha szükség van, választói akarat van, akkor a szükséges feladatot a kormány teljesíti. 

Jó lenne egy olyan Magyarország, ahol ez a helyzet fel sem merül!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr214625638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.