... mert választani kell

A Budaörs story

2015/01/09. - írta: Válasszunk

A kormány ezt nagyon benézte. Eddig két dolog hozta a támogatást igazán: A rezsicsökkentés, és az egy kulcsos jövedelemadó. Amiben lehetett hinni, még akkor is, ha sok vitában elmondtam, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, mert a lakosság vásárlóereje, a vállalkozások túlélése, az emiatt megfizethető infrastruktúra a cégek számára is fontos. Ha ugyanis, ha az adópolitika miatt máshol gondok vannak, a jól kereső állás kerül veszélybe. Lehet rajta vitatkozni, hogy jó-e... De biztos, hogy szavazókat nyertek vele. 

Kik járják meg elsősorban a matrica üggyel? Mondjuk azok az agglomerációs települések, ahol ez plusz problémákat okoz. Ja, hogy a jól kereső réteg jelentős része pont ilyen helyen lakik? Vagy akár Győr vagy más jól menő nagyvárosban és annak környékén ahol ugyan az a baj, mint Budaörsön. Azaz ez a döntés jelentős részben a kormánypártok saját szavazóinak fáj. 

A D2 és U kategória bevezetése pedig a szintén sok szavazót adó KKV szektorba rúgott bele. Azt hiszed ez a vége? A fenét. Két nagyobb politikai hiba is van a történetben, és ebből is lesz balhé. Az egyik, hogy a KKV szektorból több olyan van aki a vevőkör mellett kapcsolati hálóval is rendelkezik, és a D2 + U kategóriáról beszél, azaz a probléma sok emberhez személyes beszámoló útján jut el.

Ugyanakkor Budaörs, az ottani politika sokak számára megjeleníti a pozitív példát. Megjelenít egy olyan politikust, akit sokan szívesen látnának bármely olyan pozícióban amihez ért, és eddig első számú vezetőként bizonyított. Az eddigi eredményei, a mostani kiállása, a hiteles alternatíva rámutat arra, hogy milyen politikával lehet megverni a kormánypártokat, mivel szemben nem tud eredményesen kampányolni Orbán. Hoppá. 

És lesz aki budaörsiként nyilatkozik. Lesz aki máshonnan, ellenzéki polgármesterként a teherautó forgalomról beszél, cselekszik, kormányoz, megteremti a pártja hitelét. És közben szerveződik egy útdíj miatti blokád. Kérem szépen, ha a blokád szervezői más témákat is megneveznek, és felmerül mi mindenről kellene még, hogy szó legyen, sok vitát így sikerül a közbeszédben tartani, miközben jelenleg nincs meg a 2/3 és két választást kellene megnyerni, hogy meglegyen... Hát őszintén mondom, nincs jó helyzetben Orbán Viktor.

Oké, a 2/3 elvesztése részben retorikai eszköz elvesztését jelenti, részben pedig azt, hogy egy teljesen összezáró ellenzék ellen nem lehetne átvinni 2/3-os törvényt. De mi történik akkor, ha nem 1, hanem 2 szavazat fog hiányozni? Mert erre is van az esély? Már sokkal kevésbé kell majd extrém összezárás. Ráadásul a párton belül is feszültség van, saját politikusok, polgármesterek is tiltakoznak. Vajon mennyire lesz könnyű frakciófegyelmet fenntartani, és lesz-e emiatt lemorzsolódás? 

Közben sok ilyen ember látja, hogy sok elit iskola romlik az egységesítés miatt, hogy az ő gyermekeik kerülnek rossz helyzetbe. Sok más rétegnél viszont egy életre elvágta magát a kormány. Ugyanakkor az eddig támogatott rétegtől nem csak pénzt szed, nem csak adóztat. Elárulok valamit: Budaörs kapcsán a többség számára az útdíj fizetés csak elvileg plusz teher. Ők azok akiknek volt pénze és igénye eddig is éves matricára. De ők azok is, akik a plusz forgalom, a nehézségek miatt a lakásokon sokat buknak és egy ilyen kérdésben nem fognak gazdasági racionalitást látni, csak rosszindulatot.

Rosszindulatot, hiszen a 24 éve mindig megválasztott polgármester győzelme után jött ez. Ha pedig a rosszindulat, a bosszú megbocsájthatatlan politikai hiba sokaknál, akkor innen már nem nagyon lehet visszajönni. Mert aki felfigyel erre, hogy az ilyesmi rajta is csattanhat, és jön mellette a populista duma, azt könnyebb meggyőzni arról, hogy korábban amikor ő védte a kormánypártot mégsem volt igaza, csak bekajált valamit. Innentől pedig egyre több és több döntés miatt lesz számára ellenszenves Orbán Viktor kormánya. A régi, eddig támogatott döntéseket pedig ilyesmi miatt visszavonni szintén politikai öngyilkosság lenne.

Sokszor mondtam, egy kormány bukása nem egy elvesztett választás. Mert politizálni, sok célt megvalósítani ellenzékből is lehet. És aki ellenzékben is komoly vezető, elismert ember marad, képes sok politikai célt megvalósítani, akár helyi, akár országos szinten, annak az elvesztett választás is csak csökkenti a mozgásterét és nem elveszi tőle az esélyt a célokra, az álmokra. Az igazi bukás az, mikor egyre több fal és akna közé manőverezi be magát, és ez az mozgástér, az esély az álmok megvalósítására megszűnik.

Amikor a párttársakban felmerül a kérdés: Vele buknak így, vagy nélküle próbálnak új utat keresni. És mindegy, hogy meg tudja-e győzni őket, csontot dobva nekik. Ez a helyzet olyan, mint egy pókháló. Hiába kapálózik valaki, csak még mélyebbre ássa magát. 

Fónagy úr azt mondja bizonyos dolgok mellett ő is érvelt? Remek. Vagy elhiszem, vagy nem. De ha elhiszem, akkor azt is el kell fogadnom, hogy a legtöbb kérdésben a kormány tudott a hibákról, a problémákról és ennek ismeretében szándékosan hozták meg ilyenre a döntést. Ha nem hiszem el? Akkor még inkább hiteltelenné válik az adott politikus és vele együtt a kormány. 

De van egy nagyobb gond. Ha hiszek Fónagy úrnak, akkor megkérdezem miért volt értelme ekkora politikai árat fizetni? Mi a nagyobb dolog? Mi az amivel még mindig rosszul járunk? Ha ez eleve bevétel növelő intézkedés akkor miért beszél a lakosság terheinek csökkentéséről egy politikus? Miért van az, hogy az Index megírta a 13 legrosszabb dolgot útdíj ügyben, és azonnal tudtam egy top 5 még rosszabb dolgot hozni. És ha ma kellene írnom akkor gond nélkül írnék egy olyan top 5-öt ami szintén nem szerepelt az eddigi listákon. 

Igaz, ebben a közigazgatás és a kormányzat hitelének erodálása, a várható erős tiltakozások kormányzásra és GDPre gyakorolt hatása, a már ismerté váló környezetvédelmi problémák, egyszóval az útdíjon önmagán túlmutató hatásokról beszélnék. Olyan hatásokról, amik rámutatnak, az útdíj ügy egy gumicsont, amivel sok más rossz dologról akarja elterelni a kormány a figyelmet, de akár a Tesco ügy, akár a nyugattal való konfliktusunk, akár a mutyi ügyek, stb. szükségszerűen előkerülnek a kormánynál. Mert az útblokád kérdésénél ott lehetnek a dohány nagykeresek, mert... A kormánynak nem sikerül olyat lépni, ami feledteti a problémákat. 

Bár lehet arra számolni, hogy az útdíj ügy valamilyen mértékű felpuhítása akár pozitív üzenet lenne, a kormány egy pókhálóban vergődik. És nem látni esélyét sem annak, hogy onnan kikerüljön. 

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr207056733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2015.01.10. 09:56:14

Megint egy "esélylatolgatás" bejegyzés. Meddig kell még ismételni, hogy gyakorlatilag bűnözők ülnek az ország "élén"? Akik a börtönbe valók és nem a parlamentbe.

Túl erős ez a nézőpont? Akkor had emlékeztessek az V. kerület ingatlanmutyijaira, a szíjjártó luxusvillájára, képviselők kétes vagyonbevallására, az orbán kétes családi üzleteire (nemzet gázszerelője, vej, stb.), a kósával kapcsolatos pletykákra.
Ami ugyan nem bizonyíték, de mivel az érintettek idáig még nem adtak hihető magyarázatot a feddhetetlenségükre és napról-napra derülnek ki újabb disznóságok, addig hadd tartsam őket bűnözőknek. Ezekkel a felmerült gyanúkkal pedig előbb-utóbb el kell majd számolni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.01.10. 10:31:10

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Egyfelől azok a bűnök ebben a kérdésben off topicok. Nem ide valók.

Másfelől sok választópolgárt az ilyen gyanúk nem érdekelnek, és erre ilyen vagy olyan okuk is van. Többnyire az, hogy a lopás nem oldal és pártfüggetlen és bármely pártban lehet találni nem egy durva tolvajt. Jobbikban, MSZPben, LMPben is. Olyat is akinek 500 forintot nem ér a becsülete. Ha nem fizetjük meg normálisan a politikust, akkor egy adott mértékig a lopás a politika ára, velejárója. Ezt kötelezőnek lehet tartani. De azt, hogy egy kormány a hülyesége miatt 100*, ezerszer annyi kárt csinál, mint amennyit ellop, bizony jobban megérezzük, mert mi fizetjük.

Átlagos esetben az állampolgár ismeretei hiányában viszont az ilyen hibákat nagyon nehezen értékeli. Ha egy-egy kérdésben a kormány viszont akkora hülyeséget csinál, hogy az a választók szélesebb rétege számára is látható, hogy felvállalhatatlan hülyeség, akkor ez a helyzet megváltozik. A nem belelátás, a jogos kétkedés az álláspontokban onnan a kormány ellen dolgozik. És ezért csökken a mozgástér.

s 2015.01.10. 10:41:31

orbán elbukott, mert hülye.

Innentől két lehetőség van. A fideszt is magával rántja, vagy pedig a fidesz kilöki magából, mint egy gennyes rothadó szardarabot.

Ez nagyrészt azon múlik, hogy a fidesz meghatározó emberei hogyan ítélik meg a saját túlélési esélyeiket. Ha reménytelibbnek látják az orbánnal együtt menetelést, akkor könnyen lehet, hogy mennek a lecsóba mind. Ha azt gondolják, hogy könnyebb megtartaniuk a zsíros állásaikat (amibe orbán révén kerültek) orbán nélkül, akkor valószínűleg egy fideszen belüli puccs fogja eltüntetni a felcsúti suttyó gumicsizmás cigányt.

Egyébként az írás jól mutatja azt a lehetőséget, hogy Budaörs jelenlegi polgármestere talán képes lenne egy országos összefogás élére kerülve Magyarország hiteles és sikeres vezetőjévé válni. Mindenesetre sokat nem vesztenénk vele, de talán ennél többet is lehetne mondani . . . Egy próbát megérne szerintem.

s 2015.01.10. 10:43:26

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: "Túl erős ez a nézőpont?"

Nem. Túl gyenge. Ezek a figurák akasztófára valók, nem börtönbe.

s 2015.01.10. 10:51:17

@Válasszunk: "a lopás nem oldal és pártfüggetlen és bármely pártban lehet találni nem egy durva tolvajt"

Igaz. A mennyiség viszont számít. Nem mindegy, hogy egy kormányzatban 'előfordul' a korrupció, bár üldözik, vagy pedig a dolgok hivatalos menete a korrupció és már nem is üldözik. Mint tudjuk, a mennyiségi változások idővel minőségi változásokká alakulnak át. Nálunk ez megtörtént. Tehát ezek ellen a dolgok ellen MÁR NEM ÚGY FOG A NÉP INTÉZKEDNI, ahogyan az eddig esetleg várható volt. Itt más minőségű ellenintézkedések megtétele vált szükségessé, amik rövidesen be fognak következni. Ez nem fenyegetés, hanem előrejelzés.

mcc 2015.01.10. 11:03:02

És aztán mi lesz? Rendkívüli választások, Jobbikos győzelemmel? Csak azt nem látom a postból, hogy mi a jó nekünk. Anélkül meg az egész érdektelen.

Netuddki. 2015.01.10. 11:05:44

@Válasszunk: Hát engem meg nagyon is érdekel és felháborít.
A "politikust" meg nem megfizetni kell hanem a körmére nézni és rövid pórázon tartani! Normálisabb helyeken erre már van kialakult módszer. Egyszerűen felfoghatatlanul irritáló amit a közpénzből fizetett, köznek csúfolt médi csinál itt 100 milliárdért. Ami valójában az adófizetők pénzéből kerül kifizetésre és nem a "politikusok" vagyonából. Aminek döntő része szintén a közpénzből került eltulajdonításra???? Na, ezt kéne tisztázni!

Off topic? Ha a magyar politikusokról írsz akkor ezek a kérdések sajnos megkerülhetetlenek.

Azt meg már számtalanszor kifejtettem, hogy ha a maszoposok loptak abból nem következik, hogy itt bármelyik politikusbűnözőnek szabadna. Mellesleg az orbán rezsim miért nem számoltatta el a maszoposokat? Csak nem azért mert akkor fény derült volna arra mik azok a területek ahol le lehet nyúlni a közpénzt? Aztán utána meg még ki kellett volna szenvedni egy átlátható közpénzelköltést? Ugye nem erről van szó valójában? Ha nem akkor mégis miről? Várom a magyarázatot!

Netuddki. 2015.01.10. 11:07:44

@s: A gyors halál megváltás lenne, jobb a börtön és a műanyag lakat...

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.01.10. 11:09:58

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Nem véletlenül írtam, hogy off topic. Nem minden politikai téma ugyanarról szól. És bár hisztizel, hogy nem megfizetni kell... Tudod, ha nem fizeted meg, akkor két féle embert kapsz. Aki nem kapna jobb lehetőséget máshol, középvezetői bérért maximum középvezetői munkát végez alkalmatlan a feladatra. Ez minden lopásnál nagyságrendileg drágább

És aki egyéb egyéni érdekein keresztül tudja magát kompenzálni. Ez meg lop.

És nem véletlen, hogy ez post nem a lopásról, hanem a hülyeségükről, alkalmatlanságukról szól.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.01.10. 11:14:04

@mcc: Pedig alapvetően több forgatókönyv is benne van. Egyrészt felvetettem, hogy a FIDESZen belül is lehet szakadás. És megjegyzem az egész ügy kapcsán baromira gyanús az, hogy Orbán eddig viszonylag hitelesnek tartható politikusból (Fónagy) csinál bűnbakot. Ha ugyanis Fónagy most még teszi a dolgát, mert hű, és ezzel "ugyanakkora seggfej" lesz, mint Orbán, Lázár, Rogán, stb., akkor neki és a vele együtt gondolkodóknak nem éri meg kiugrani, puccsot csinálni, stb. Az útdíj balhé arra jó, hogy a párton belül változtasson a ki az igazi bűnbak kérdésen.

A másik opció: A hiteles és sikeres helyi arcok felkérése országos szerepkörre.

Passzív demonstráló (törölt) 2015.01.10. 11:19:52

@s: "orbán elbukott, mert hülye."
Nálatok OV bukása olyan, mint a sajtószabadság és a demokrácia egyszeri és örökre szóló megszűnése: 2010 tavasz óta minden hónapban legalább egyszer :)

s 2015.01.10. 11:39:40

@Válasszunk: "Tudod, ha nem fizeted meg, akkor két féle embert kapsz."

Nem értek egyet. Nem csak pénzzel lehet motiválni. Én nem is ezt tenném. Egy kurva nagy büntetést helyeznék kilátásba, ha a figura lop. Ebbe a börtön, adott esetben a kivégzés is beletartozik. Aki nem alkalmas, már jelentkezni sem fog.

s 2015.01.10. 11:42:44

@Passzív demonstráló: Gondolod, hogy nem fog bukni? Akkor azt gondolod, hogy mostantól már örökké ő lesz. Szerintem kettőnk közül te vagy a hülye, de nyilván meghallgatom erről a te véleményedet is.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.01.10. 11:48:56

@s: Egyfelől hogyne jelentkezne. Az alkalmatlan nem fog lopni, csak két hét alatt csődbe viszik az országot. Ha megfenyegeted az ilyet is, akkor a normális ember látja, hogy bármi külső eseményből is lehet baj, a kockázata magas, nem fog jönni.

A küldetéstudattal megáldott őrült, aki a Való Világ celebjeinél is rosszabb viszont igen. Ha azok maradnak, és azok közül választasz politikust, akkor az több nagyságrenddel nagyobb kárt jelent.

s 2015.01.10. 12:03:01

@Válasszunk: Nézd, én nem foglak tudni meggyőzni, de a történelmi példák talán igen. Mióta írásos feljegyzések dokumentálják a vezetők pályafutását, az általam is javasolt visszacsatolásos módszer bizonyult a legjobbnak. Ennek lényege tömören a következőkben foglalható össze: Amennyiben nem vagy alkalmas, megdöglesz. Elég jól szűri a pályázókat, és kevés időt hagy a hatalomban való kolbászolásra, ha teljesen alkalmatlan az illető. A mi problémánk szerintem az, hogy nem alkalmazzuk következetesen ezt a régi, kipróbált és hatékony módszert. Olyasmikkel jövünk, hogy megfizetni, tolerancia, meg biztos nem úgy gondolta. Az az igazság, hogy én ezeket leszarom, és szerintem nektek is le kellene.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.01.10. 12:10:17

@s: Egyfelől amit itt benyögtél abból hiányzott a példa.

Másfelől amit mondasz az alapvetően hazugság. Egyfelől mert a modern demokráciákban sincs így, ez pedig jobba működik mint a korábbi megoldások.

Harmadfelől pedig, mert ilyen feltételekkel, ha nem kap érte cserében semmit, senki sem vállalná el. Azaz alapvetően egy vitában amiben azt állítod nem kell őket megfizetni, azt tagadod le, hogy a potenciális következmények mellett akkor gyakorlatilag övék volt az ország.

És a hatalomért folyó harcot rendszer szintű, törvényes visszacsatolásnak állítod be.

s 2015.01.10. 12:26:33

@Válasszunk: "Egyfelől amit itt benyögtél abból hiányzott a példa."
Nem fogom az elmaradt olvasmányaidat pótolni egy bejegyzés keretein belül.

"a modern demokráciákban sincs így, ez pedig jobba működik mint a korábbi megoldások."
Helyesen: A modern demokráciákban MÁR sincs így. A modern demokráciákhoz ez az út vezetett. A ma mintának tekintett államok nem is olyan régen még királyok fejét csapkodták le, gondolom a miheztartás végett. Mi ezt meg akartuk spórolni, de a történtek azt igazolják, hogy nem lehet. A demokráciát csak ott veszik komolyan, ahol annak lerakták az alapjait. Mi nem hogy nem raktuk le, de még azt a keveset is felszedjük, ami valahogy odakerült. (orbán illiberális demokrácia beszéde, és a teljes közöny ezzel kapcsolatban)

"Harmadfelől pedig, mert ilyen feltételekkel, ha nem kap érte cserében semmit, senki sem vállalná el."
Nem az a gond ma Magyarországon, hogy kevés a jelentkező a hatalomba, hanem az, hogy sok. Mert ez egy tét nélküli játéknak tűnik, ahol sokat lehet nyerni és veszteni viszont alig lehet bármit is. Ez a helyzet vonzza az aljas és alkalmatlan embereket, de nekem ezt nem kell elhinned. Elég, ha az eredményt szemügyre veszed.

"a hatalomért folyó harcot rendszer szintű, törvényes visszacsatolásnak állítod be"
Nem én állítom be annak. Ez tényszerűen az. Ma sokan szeretnének erről megfeledkezni, látom, neked sikerült is.

Szabványok 2015.01.10. 12:32:07

"Vajon mennyire lesz könnyű frakciófegyelmet fenntartani, és lesz-e emiatt lemorzsolódás?"
Olyan szépen nyilatkozott egy kiszavazó, megbüntetett frakciótag:
Van olyan magát kereszténydemokratának nevező erő, amelyiknél a becsületet, véleményt, pénzben lehet mérni. 300000Ft az ára.
Szívesen adnék neki valami kitüntetést! Ne csak negatív ösztönző legyen.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.01.10. 12:32:14

@s: A budaörsi polgármester megosztó figura a múltja miatt.
A Fidesz feltörekvő tehetségeivel szerintem rosszabbul járnánk...

Szabványok 2015.01.10. 12:37:19

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: "Akkor had emlékeztessek az V. kerület ingatlanmutyijaira, a szíjjártó luxusvillájára, ........"
Ne mondj ilyeneket! Most ismerte el az ügyészség, hogy Goodfriend rágalmazta a szent nagyságos asszonyt. Ha, amit Goodfriend csinál, azért be lehet perelni valakit, akkor a Te mondataidért háromszor annyi jár!
A kommentbűnözés igen súlyos dolog, mert sérti az országot és annak vezetőit.

Netuddki. 2015.01.10. 12:43:40

@Válasszunk: A parlamenti képviselők emberanyagát ismerve elég fingreszelésszagú amit írsz. "Ezeket" hiába fizeted meg, okosabb nem lesz tőle!

s 2015.01.10. 12:47:20

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: "A budaörsi polgármester megosztó figura a múltja miatt."

Mi nem a múltat nézzük, hanem a jelent és a jövőt.

Szabványok 2015.01.10. 12:56:16

@Válasszunk: "öbbnyire az, hogy a lopás nem oldal és pártfüggetlen és bármely pártban lehet találni nem egy durva tolvajt. "
Igen. De:
* Nem mindegy, hogy mi történik, ha kiderül, hogy valaki lop. Mi lett Tocsikkal? Kiállt Horn és azt mondta, hogy perelje be azt, aki nyilvánosságra hozta? Nem! Itt az első nagy különbség. Mert minden társadalomban vannak tolvajok. Kérdés, ha kiderül a bűnösségük, akkor továbbra is büntetlenül a pozíciójukban maradhatnak-e? Engem '98 (A Kaya Ibrahimos ügy) óta az a pofátlanság ingerel, amivel a szemembe néznek a képernyőről.

* Nem mindegy a mérték. Igen, lopnak mindenütt, a politikusok sehol sem szegény emberek. De a mostani gárda minden képzeletet felülmúl. Intézményesíti a lopást. (Pl. trafik, földbérlet, stb.) Nem egy hiba a rendszerben, hanem egyre több alapmechanizmus erre épül.

* De még ennyi lopást is elnéznék nekik, ha közben az országot jó irányba vezetnék, fellendülést hoznának. Mert egy jól működő ország tán még ekkora politikusbűnözést is elbírna. De ezek ostobán kormányoznak! Nem az a baj, hogy ez a Szíjjártógyerek 160M-t összelopott, hanem az, hogy külügyminiszter. Nem az a baj, hogy a dunakeszi focicsapatnak szétosztott egy csomó zsíros állást. Hanem az, hogy az összes hozzáértő embert kirúgták a külügyből és a világban egy idióta csapat képviseli hazánkat.
Ennek része, hogy nem (csak) azzal van a baj, hogy magas az adótehelés. Hanem azzal, hogy december közepén hoznak egy kidolgozatlan, átgondolatlan, elletmondásos, rossz irányba ösztönző adórendeletet.

* Igen, a szoci/szdsz kormány is lopott. El is küldtük őket. Most, itt fidesz(kdnp) kormány van, most ezek lopásait tárgyaljuk. Óvodás védekezés, hogy: Óvó néni, miért velem tetszik veszekedni, hogy a medencébe pisilek, mikor 6 évvel ezelőtt Ferike is belepisilt. (Igaz, ő nem a trambulinról.)
Aki lop, azt el kell zavarni a picsába. Ilyen egyszerű. Amikor a Watergate-botrány vagy Clinton szopatása kiderült, akkor sem azt mondták, hogy de a másik párt is csinált ilyeneket. Hanem eljárást indítottak az elnök(!!!) ellen és belebukott az elnök. Intő példaként, hogy az utódja vigyázzon.

Netuddki. 2015.01.10. 13:06:37

@Szabványok: Arról nem is beszélve, hogy akaratlanul is párhuzamot lehet vonni a cuslág és a szíjjártó között. Igaz a cuslág "csak" 60 milkával (?) bukott meg és valaki be is fizette helyette...

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.01.10. 13:07:16

@s: Magyarországon azért nem árt tájékozódni a múltról, könnyen elfelejtődnek ugyanis bizonyos dolgok. Rendszerváltást szeretnék, nem az Szdsz maradványait, akármilyen civilnek is hívják magukat.

mcc 2015.01.10. 13:30:21

Ezt értem. Csak kicsit elegem van a mindent átpolitizálásból. Megvan a válaszom: nekem az a jó, h egy percig se törődök a kormány engem nem érintő intézkedéseivel, és alkalmazkodom az engem érintőekhez. Közben meg hagyom magam dolgozni.
A másik szempontom, hogy a szélsőségek diagnózisa szinte mindig nagyjából helyes, a megoldási javaslataikkal van baj (nem erre a posztra gondolok). Tehát jobb szeretem, ha van megoldási javaslat egy műben.

Szabványok 2015.01.10. 13:59:28

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Még nem érkezett ilyen megkeresés vezetőimtől, de amint megbíznak ezzel, azonnal rohanok és beperellek azért, amiért mondják, hogy be kell perelni és azt, akit mondanak, hogy be kell perelni. Mert a magyar emberek kötelessége engedelmeskedni urának és parancsolójának. Akkor nem kell gondolkodni és mégis minden jó lesz, mert ránkvetül fényes tekintetű vezetőnk pozitív, néplélekemelő kisugárzása. Ő átlátja a káoszt és isteni terve szerint igazgat minket.

midnight coder 2015.01.10. 14:40:04

Az a gond ezzel az egésszel, hogy a postoló csak Orbánék szemében látja a szálkát, Fletóékéban a gerendát nemigen. Pl. ok, szopacs hogy az elit iskolák talán kevésbé elitek, viszont mi ez ahhoz képest amikor a deszegregáció szent zászlaja alatt telekúrták a vidéki iskolákat cigánygyerekekkel ? Ott hány polgár szívta meg ? Amúgy egyébként maguk a cigányok is...

Ludovikás Levente 2015.01.10. 15:51:10

"Budaörs, az ottani politika sokak számára megjeleníti a pozitív példát. Megjelenít egy olyan politikust, akit sokan szívesen látnának bármely olyan pozícióban amihez ért, és eddig első számú vezetőként bizonyított."

Egy SZDSZ-es politikus maradt mostanára vezető pozícióban, ez Budaörs polgármestere, naná hogy hozzá zengi a dicshimnuszokat a libsi média. Milyen jó is lenne egy igazi nagy SZDSZ restauráció, nem igaz srácok?

Netuddki. 2015.01.10. 17:02:49

@Ludovikás Levente: Mi van? Új év, újraosztott nicknevek a fidesz pártházban?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.01.10. 19:19:23

Gyerünk fideszbarmok,libsizni meg védeni a pártot!

Orbán a mi fénylő csillagunk ballibsik 2015.01.10. 20:51:46

Rohadt ballibsik! Ti akik a kapitalisták szekerét toljátok, a nemzetmentő kormány fejét meritek mocskolni? Akik a kapitalista tőkepénzeseknek játszanátok ki az országot?
A békeharc vezénylő tábornokát meritek szátokra venni?

mojszipupi 2015.01.11. 08:55:38

A pár ezer Ft nál ezerszer dühítőbb h az M0 ás mellett fekvő kertvárosi kerületben lévő házam értéke milliókkal csökkent!!! És persze mindenkié, aki olyan kerületben lakik ahová most az M0 ról és egyéb bevezető autópálya szakaszokról beterelték a forgalmat! A NEMZETI MAFFIA SÚLYOS MILLIÓKKAL ÉRTÉKELTE LE A PEREM KERÜLETEKBEN ÉLőK INGATLANJAIT, MERT TRANZIT KERÜLETET CSINÁLT A KERTVÁROSBÓL!!!!! MIKOR ESIK MÁR LE AZ EMBEREKNEK H NEM AZ 5-10 EZER fT ON KÉNE RUGÓZNI HANEM A MILLIÓKON AMIKET ELBUKTUNK EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA? NEM BESZÉLVE AZ EGÉSZSÉGÜNKRőL ÉS GYEREKEINK ÉLETÉRőL!!! MOCSKOS HAZAÁRULÓK ELVETTÉK A PRIVÁT SZÁMLÁMRÓL A NYUGDÍJ MEGTAKARÍTÁSOMAT MOST A HÁZAM ÉRTÉKÉBőL MILLIÓKAT!!!!

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.01.11. 11:00:37

@mojszipupi: És mit vagy hajlandó tenni azért, hogy megvédd ezeket a milliókat? Egy olyan tiltakozásba belemennél amihez ki kell venned 1 hét szabit?
süti beállítások módosítása