Tisztelt Demeter Márta képviselő asszony!
Azt hiszem egy normális ország alapvető tulajdonsága, hogy tudjuk tisztelni azokat, akik másként gondolnak közéleti kérdésekről, és adott esetben feltételezve a jó szándékot, tisztelhetjük a másik fél munkáját. Nem tagadom, hogy jelenleg nem tartozzom az LMP szavazói közé, és az MSZP szavazói közé sem. De amikor ön egy szervezett, nagyobb, és biztos megélhetést kínáló pártból elvi okokból ült át egy másik pártba, azért tiszteltem. És az LMPben egyáltalán nem volt biztos a megélhetése.
Ha valakivel nem is értünk egyet, a politikája egy-egy vonást bűnnek is tartjuk, oda kell tenni magunkban a mondat végére a de szócskát. És ez után ott jön mindaz, ami az MSZPből való távozását kísérte, számos jó döntése, és számos olyan érdeme amit meg kell jegyeznünk. Ha MSZPs vezetésű önkormányzatokon végignézve látjuk a súlyos problémákat, és azt, ahogy az MSZP semmitevése ront a helyzeten, eszünkbe juthatott, hogy ott is volt akinek ebből elege volt.
Össze lehetett hasonlítani Demeter Mártát, akinek ekkor volt mersze felállni, és aki múljtán és jelenén végignézve nem volt miért komolyan aggódni, és Kunhalmi Ágnest, akinek a bűneit is ismerjük. És vádoljanak bár szexizmussal, de mégis megjegyzem: A hamisítási ügy után sokszor hallottam, hogy azért kellene elnézőnek lenni, mert legalább szép nő van a parlamentben. Nos Kunhalmi Ágnest nem tartottam szépnek, a szépséget pedig nem tartottam politikusi erénynek. És lesz aki azt mondja, hogy Demeter Márta hasonló típus, azért eszembe jut egy különbség.
Ha valait meglátva okunk van idegeskedni, bosszankodni, akkor a látványt is megtanulja az agyunk taszítónak látni, és a Miss Worldből is lehet egy bányarém, és Kunhalmi kisasszony csekélyke stílusával a legjobb úton járt és jár e felé. Demeter Márta akkor váltott, amikor nem érte meg. Mert emberséges volt, és mert a visszhangamrán, véleménybuborékon amit a párt elnökségében tapasztalt képes volt túllépni és felfogni befogadni az azon kívüli világot. Őt látva így pozitív gondolatok juthattak eszünkbe, amitől valaki meg is szépülhet.
Szóval a szépségből nem következik politikusi erény, de a politikusi erényből következhet szépség, báj, s vonzerő. Olyan, akinek vezető politikai szerepe esetén nem csak az merült volna fel, hogy egy hölgyet választunk, hanem egy fiatal politikust. Aki magára igényes, és a megjelenésével is tud pozitív példát mutatni.
Aztán valami elromlott. Nem akkor amikor megjegyzete egy listán az Orbán nevet. Még akkor sem, amikor nem nézte meg a születési dátumot. Hanem akkor, amikor ez kiderült. Ekkor lehetett volna azt mondani, hogy nem szokás baloldalon felelősséget vállalni a tettekért, de a saját becsülete miatt, a katona családja miatt meg kell tenni, és mindenki tudná, hogy az esetből tanult és nem fog újra hibázni akkor sem, ha nagyobb a tét. Ha ennek az ellentétét mutatja fel, az valóban veszély.
Ha sok esetben nem azt rója fel, hogy a másik oldal miért úszhat meg dolgokat, hanem azt, hogy ők miért nem... ha ebben sok más olyan van, amiből nem a NER leváltása, hanem maga a NER vagy egy még rosszabb NER 2.0 következne, annak sokan nem tudunk bizalmat szavazni. Remélem oldaltól függetlenül. Ha valaki itt becsülettel helytáll, akkor viszont lenne, lehetne oka a bizalomnak.
És ez a különbség aközött, hogy valaki sokkal jobb esélyes lenne a Miniszterelnöki pozicióra, vagy a főpolgármesterségre, vagy bármi másra, mint a baloldal jelenlegi jelöltei, és aközött, hogy egy magát erkölcsileg leíró, politikai babérokra törő senkivé lesz. Kérnénk vissza azt a Demeter Mártát, aki képes volt a korábbi hibákat belátva váltani, tanulni, korrigálni, fejlődni és aki talán a másik oldal választóinak sok érvét meghallgatva egyszer komolyabb vezető is lehet. Hiányzik. És ez az új, felelősséget nem vállaló hasonmás egyáltalán nem tetszik, és nem is méltó a korábbihoz.
Tisztelettel:
- Egy csalódott választópolgár.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.