Kaufmann Balázs a Hvg fotósa megörökítette az ellenzéki tiltakozás egy érdekes részletét. Tényleg sodálatos a fotó. Tök jó. És nem véletlenül lett vezető hír belőle.
Mert ugye egy kép többet mond el száz szónál. Kiváltképp akkor, ha a képen felirat is akad, ugye? Az Echo, a HírTV, a HU az EU felirat mellett az éppen megfogalmazott politikai üzenet 5 szava is belefért. Akad még írásjel is. A hír mégiscsak a FOLYTANI szóból ered.
Oké értem én. Az olvasó kattint, nevet. és végre(!) nem csak az újságírókról és bloggerekről derül ki, hogy nem tudnak, nem tudunk mindig helyesen írni. A többségnek talán nem jut eszébe, hogy ezzel a tudással az egyik képviseselő az MSZP oktatáspolitikusa, és az egyik vezető politikusa. Hogy vajon, a képen lévő két politikus milliós fizetést kap, vannak közpénzből fizetett segítőik, és nem sikerül eljutni oda, hogy azt az egy mondatát átnézzék, mert legyen igényük arra, hogy a választóikat megfelelő színvonalon képviseljék.
Tök jó. Én nem várom el az illendőséget a politikában, minimális korrektséget elvárnék. De az eszembe jut, hogy a képen szereplők a törvény által elvártnál több tisztetet követelnek meg maguknak, míg ők maguk sokszor a jog által elvárt tisztetet sem adják meg másoknak. A saját maguk által mindenki mással szemben megkövetelt mérce, a saját mércéjük, szerint rossz emberek. De még ez sem baj, mert sok politikus lesz ilyen szempontból rossz ember.
A baj az, hogy ez a két képviselő mikor ezt így kiírta nem látta előre, hogy nem csak a hibát, de a kettős mércét, a becstelenséget is számon fogja kérni rajtuk bárki, aki nem elfogult velük szemben. És a dologban az igazán felháborító az, hogy a baloldal számára az ilyen képviselők jelenléte eredményt, mert ugye ők női politikusok és ezért kell őket kiemelni, támogatni,pozícióba helyezni, hogy legyenek. És ugye egy női politikustól ezt el kell fogadni, mintha a nők általában ilyenek lennének.
Nos nem minden nő, nem minden lány ilyen. A többségük messze többet mutat fel minden területen, mint ez a két képviselő. Csak azok a hölgyek, akik többet mutatnak fel, valahogy nem tartják vállalhatónak azt, hogy ezeknek az ellenzéki pártoknak tagjai, képviselői és arcai legyenek. Azok a nők halmaza, akik nyíltan kiállnak az ilyen politika mellett többnyire Kunhalmi Ágnestől Nagy Blankáig terjed és ez az ellenzéki politikát minősíti. Ha ezen sikerülne változtatni, akkor a NER könnyebben legyőzhető lenne.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.