A Diákhang írása kapcsán több gondolat is felmerült bennem. Kezdve az 5 forintos ellenzéki becsülettel. Ha egy írás nyilvánvalóan kritizálja a FIDESZt, mert az nem formálja a társadalmat, jelzi, hogy a kormányzásból a politika, a valódi polikusok hiányoznak, az nyilván nem egy FIDESZ párti írás. Mégis jön sorban a vádaskodás, személyeskedés, az illető biztos eladta magát, a FIDESZ által írt 60000 Forintért ír.
Ezek az emberek nyilvánvalóan valótlan vádakat fogalmaznak meg. A személyeskedés érvelési hibáján kívül rögtön igaz rájuk, hogy a hasonló rágalmazás erkölcstelen, bűncselekmény, a másik ember méltóságát sérti. Sőt az is, hogy az adott ember az övétől eltérő véleményt nem tudja elviselni, neki köze nincs a demokráciához. És persze azoknak a politikusoknak, annak a politikának sem, ami a hasonló vak és becstelen gyűlölködést szolgálja ki.
Lehet a másikat szidni. Sőt, sokszor mondom el, hogy lehet a másik neveltetését, kvázi a családját is kritizálni. Csak éppen olyan érvekkel alátámasztva, amikre tud reagálni, amikben érintett tulajdonságain, viselkedésén van esélye változtatni, és ami az érvet megfogalmazó ismeretei, szándéka szerint igaz. Aki a másik szájába olyat ad, amihez az hasonlót sem mondott, de fröcsög, aki láthatóan megalapozatlan rágalmakat mond, az csak az emberi méltóságot, az emberi jogokat köpi szemen. És persze saját magáról, neveltetéséről, családjáról állít ki szegénységi bizonyítványt.
A rosszabb, hogy ehhez rögtön hozzá is kell tennünk, hogy és persze a politikai közösségről, közegről, ahol ez a norma. Arról a közegről, ahol utána számon kérik, hogy a DK politikáját értékelve miért is indokolatlan Gyurcsány említése. No komment.
Csakhogy a baj az, hogy az írásra lenne on topic, releváns válasz. Egy pártnak sem kell a programjával lefedni az élet minden területét, és lehet olyan kérdés, amit a szavazóikra akarnak bízni. A miért pont itt konzultálnak kérdésre nem nehéz többféle jó választ elképzelni. A legnyilvánvalóbb válasz egyszerű: Mert eddig a DK senkit nem volt hajlandó megszavazni, akit a FIDESZ ajánlott. Erre a mindent elutasító politikára kapta meg a felhatalmazást, jelenleg viszont felmerült az, hogy egy velük nem egy politikai oldalon álló, a FIDESZ által ajánlott politikus mögé kellene beállni.
Ha egy párt egy ilyen rendkívüli kivétel lehetőségét megszavaztatja, jelzi a szavazóinak, hogy arra nyitott, az véleményem szerint olyan politikai állásfoglalás, amit a helyzetet józanul értékelő szavazó felismerhet, és ami az online kutatás alatt a szavazóik által megtárgyalható szempont.
Hogy Orbán formálja-e a társadalmat, és azt milyen irányba teszi az egy hosszabb téma lehet. Hosszabb, mert van aki szerint gyűlöletet kelt, van aki szerint felül a vonatra. Én az utóbbiban hiszek. De, ha nem akarna formálni semmit, akkor miért lenne hangsúlyos az emlékezetpolitika? És sokan azt mondják, hogy ez propaganda csak, de azt gondolom, korábban is kimazsolázott tényeket, propagandát kaptunk, most valaki megkeresi és hangsúyosan kommunikálja a másik felét a képnek.
Hosszabb idő után, amikor a politika kevésbé fontos, a kettőt együtt elemző emberek találják meg majd az igazságot, így orbán emlékezetpolitikája, sok forrás megkeresése, megmentése az utókornak hasznos. Akkor is, ha az egyik oldal sem értékeli ma ezeket semlegesen. De tény az, hogy a NER mögött nincs egy egységes politikai irány, nincsenek meg a képvisel policy-k, és kevés az igazi politikus, sok a harcos.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.