... mert választani kell

Útdíj ügy: A kormány ismét kihagyja az egyeztetést

2015/01/14. - írta: Válasszunk

És ezzel ismét kihagy lehetőségeket

Az egyeztetés fontos dolog. Még akkor is, ha Fónagy János szerint erre nincs szükség. Az érveit könnyű megcáfolni, ugyanis alapvető dolgokkal sem számolt. Például azzal, hogy van olyan település aminek lakossága sok szempontból jó, sok szempontból rosszul jár. Hogy ők ismerik a helyi sajátságokat, és nem lett volna ekkora gond az egész ügyből, ha erre is odafigyel a kormány. De az igazság az, hogy most sem figyeltek oda a megoldási lehetőségekre. Például sok más haszonélvező bevonására a díjfizetésbe.

Jól látható, hogy az elkerülők, bevezetők, stb. kapcsán a haszonélvezők között nem az autós, hanem az ingatlanok tulajdonosa, illetve a díjköteles útszakasz melletti kereskedelmi egységek, valamint a helyi önkormányzatok a hangsúlyosak. Egy olyan rendszer, ahol adott éves díjat fizetve akár a repülőtér, akár egy áruház, akár egy település átvállalhatja az adott szakasz útdíját, így matrica nélkül használhatóvá téve az adott szakaszt ésszerű megoldás. Egyfelől fair mert nem alkun, kedvezményen, kivételezett helyzeten alapul. Másfelől maradna bőven ingyenes szakasz. 

Ha az út fejlesztéséhez, üzemeltetéséhez való hozzájárulás is "az útdíj megfizetésének" számítana ebből a szempontból, így a fejlesztésben résztvevők "matrica nélkül" is használható szakaszokat kapnának, hasonlóan az EU helyzetéhez az kétségkívül igazságos. És valószínű, hogy a tiltakozó városok, kerületek, stb. jelentős része ki is tudná gazdálkodni ezt a költséget. Mint ahogy sok áruház is hozzá tudna ehhez járulni. Az eredmény? A megyei matrica maradna. A plusz beszedett pénz maradna. De sok szakasz matrica mentes lenne.

Ja, és a helyzet önszabályozó. Mert bármely olyan településen ahol az elkerülő használata a település lakóinak érdeke, és ezért nekik megéri átvállalni az útdíjat megjelenne a tábla: "Ezen az elkerülő szakaszon az útdíjat ön helyett a település fizeti, az útszakasz matrica nélkül is járható". Ha ezt kiegészíti a dugódíj és sok város szedhetne behajtási díjat, akkor bizony az adminisztratív módszerek a város helyett az elkerülőre terelhetnék a forgalmat, ami számos szempontból kívánatos. 

Ez pedig az eddiginél több díjköteles szakasszal is működne. Igen ám, de ez még csak az eleje a problémának, hiszen az útdíj rendszer más szempontból is lehetne jobb. Mint mondtam, be lehetne vezetni azt, hogy az útdíj rendszerbe való regisztráció után a rendszer automatikusan számolja ki a díjakat, terheli meg az ott lévő számlát, bankkártyát, küld számlát, stb. Ha pedig így működne és a rendszer automatikusan optimalizálná a költéseinket, így nem tudnánk az éves matrica ára fölé menni, az jobb lenne.

Az emberek élethelyzete megváltozhat, bármikor kelhet rendkívüli út, stb. márpedig így könnyű "többet költeni", mint az éves matrica ára. Ezt el lehet kerülni, ha a rendszer számol helyettünk. A rendszer pedig felhasználóbarát is lenne.

A jelenlegi útdíj rendszerrel a legfőbb gond az, hogy több kárt tud csinálni, mint amennyi a bevétele. Ha az útdíjat az önkormányzat, helyben működő cégek, üzleti klaszterek, stb. meg is válthatnák, akkor érzésem szerint nem lenne ekkora gond. Más kérdés, hogy ez a megközelítés annyiban is érdekes, hogy könnyen lehet, hogy számos eddig matrica köteles útszakasz esetén fizetnének inkább az önkormányzatok, helyi vállalkozások, stb. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr267073717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása