A kezdeményezést sokkal inkább gondolatébresztőnek tartom, mintsem realitásnak. A kérdés abortuszhoz való kapcsolása viszont egy provokatív vitaindító és nem több. Egy nem kívánt / váratlan terhesség esetén ugyanis a két szülő jogai között brutális különbség van. A nő első lehetősége "kiszállni" egy felelőtlen döntés után az esemény utáni tabletta. A második esély az abortusz. De a szülői jogokról általában nem csupán az abortusszal lehet lemondani, vannak más lehetőségek is, ezekkel is számolni kell. 

A jogi abortusz felvetése kapcsán az Indexes szavazás 3 féle reakcióra adott lehetőséget:

• Végülis, lehet benne valami
• Ez egy veszélyes hülyeség
• Felesleges. Ha nem akar apa lenni, nem kell, de fizessen eltartási díjat.

Jól vesszük észre: Ha valaki nem akar anya lenni, nem kell hosszú időn át milliókat fizetnie. Ott az esemény utáni tabletta, az abortusz. Az utóbbi álláspont szexista, diszkriminatív. A veszélyes hülyeség is a diszkrimináció fennmaradását támogatónak tűnik. Azaz az egyetlen nem diszkriminatív opció a "Végülis, lehet benne valami" iránya. Csakhogy ezzel van egy kis baj.

Nagy kár, hogy kimaradt a következő két opció:

• Igen, egyértelműen jó az irány. Az egyenjogúsághoz ez is hozzá tartozik.
• A felvetés jogos, de nem megvalósítható. Inkább vitaindító.

Talán nem meglepő, hogy aki "túl sok tényezőt szokott beleírni egy nehezen követhető postba" az az utóbbi irányra szavazott volna. Egyszerűen azért, mert tegyük fel fennáll a házasság, a vagyonközösség, akkor ez esetben a gyereket a közös pénzből tartanák el, miközben a gyerekhez papíron az apának nincs köze. Vajon a gyerek körüli teendőkhöz, a háztartás plusz költségeihez hogyan viszonyulna?

A felvetés egy létező problémára világít rá. 

És nem csak egyenjogúsági, hanem alapvető önrendelkezési probléma is fennáll.

Vesszőparipám az, hogy más ember beleegyezésre képtelen állapotával visszaélni az áldozat nemétől függetlenül bűncselekmény, és került ilyen állapotban lévő ember olyan nő ágyába akiébe nem akart. Effektíve megerőszakolták. Igen, tudok ilyen emberről, ilyen helyzetről. Tegyük fel a kérdést, ebben a helyzetben az erőszak áldozata könnyen válhat akarata ellenére apává. 

Ha egy nő erőszak nélkül normális kapcsolatban is úgy dönthet a fogantatás után, hogy nem akar anyává válni, akkor egy ilyen bűncselekmény áldozatának miért kell, hogy a nem kívánt apaság hosszú évekig terhet jelentsen, az áldozatot még évekig, évtizedekig gyötörjük.

És tökéletesen mindegy, hogy a beleegyezésre képtelen állapotot az áldozat kora (diák vs. szextanárnéni), valamely betegsége, ittassága vagy kábítószer hatása okozza. Az is mindegy, hogy a kábítószert ő maga akarta bevenni, más tréfálta meg, vagy a beleegyezésre képtelen állapotot kihasználó fél adagolta. Akár trükkel, akár befolyással a buliban történt, stb. Az erőszak bármelyik nemű, szexuális orientációjú és identitású áldozatot "megajándékozhatja" nem kívánt gyerekkel. 

Ez tipikusan az az eset, amiért azt mondom, nem a nők elleni erőszakot, hanem az erőszakot (általában) kell üldözni. Nem női egyenjogúságról kell beszélni, hanem egyenjogúságról, törvény előtti egyenlőségről, egyenlő elbánásról. És ha valaki azt állítja, hogy ő egyenjogúságért küzd, előítéletek ellen, miközben egyenlőtlenséget növelne, és maga is előítéletes, akkor az illető hazudik és elítélendő. Az erre épülő ideológiákkal, az ezt támogató politikai csoportokkal egyetemben. 

A gond csak az, hogy a jogi abortusz, a szülői jogokról és kötelességekről való lemondás a gyerek megölése, az abortusz egészségügyi kockázata nélkül nem lehet csak az egyik nem előjoga. Így pedig a kezdeményezés hibája, hogy ezt a jogot csak a férfiaknak akarta biztosítani. A másik hiba pedig az, hogy mivel ez esetben a gyerek eltartásával kapcsolatos jogokat és kötelességeket másra, sok esetben az államra hárítaná aki így él, ez inkább az "örökbe adásnak" és nem az abortusznak az analógiája. Azt pedig nincs miért időben korlátozni.

Ha pedig a döntés később is megszülethet, akkor ritkábban merül fel a kérdés, hogy "ha a férj nem kell, hogy eltartsa a gyereket, nem kell foglalkozzon vele" akkor hogyan működik a közös háztartás, a házassági vagyonközösség. Az egyéni döntés az eltartásról csak akkor számítana, ha a közös döntés megdőlt. Ellenben könnyen borítékolható, hogy sokan azt mondják: "váláskor úgyis az asszonyé a gyerek, formaságként aláírják a jogi abortuszt", de amíg együtt vannak nem történne semmi. Azaz a gyermektartás megszűnése lenne az egész. 

Ha a nő joga sokszor előrébb való a (születendő) gyerek életénél is, akkor az egyenjogúságban a férfi önrendelkezése is kerüljön a tartási kötelezettség fölé. Az egyenjogúság ide vezet. A gyerek érdekét pedig finanszírozzuk a közösből. Ha a gyerek a fontosabb, mint az önrendelkezés, egyenjogúság, szabadság, akkor pedig bye-bye abortusz, bye-bye esemény utáni tabletta. Azaz az üzenet úgy is megfogalmazható: Ha van tabletta, van abortusz akkor a kötelező gyerektartásnak mennie kell. De(!) ez nem feltétlenül szünteti meg a gyerektartást.

Ha a gyereknevelésben való részvétel kapcsán a jogok és a kötelességek egyensúlya lenne a kötelező, és bármelyik szülő bármikor kiszállhatna, akkor talán a válások is kevésbé durván zajlanának. Ugyanis a kapcsolattartás korlátozása kevésbé érné meg. Kevesebb lenne az anyagilag motivált játszmázás, és a családjogi kérdésekben tapasztalható egyenlőtlenségek is csökkennének. A gyerek eltartásába pedig az állam is beszállhatna ilyenkor.

Gyanítom jóval kevesebb esetben maradna el az anyagi hozzájárulás, mint ahány esetben mindkét fél részt tudna venni a gyerek nevelésében. És igen, ez esetben a tartásra való hozzájárulás nem a másik fél által önmagára is költhető átutalásban, hanem közösen megvett iskolai és egyéb eszközökben, élelemben, órákra való befizetésben, a költségek közös fedezésében merülne ki. Azaz nem merülne fel a kérdés, hogy valaki azért nem fizet tartásdíjat, mert azt a dolgozni nem akaró másik fél magára költi. 

Az adott svéd liberális csoport korábbi polgárpukkasztó, provokatív felvetése pedig a szexuális önrendelkezés korlátlanságával kapcsolatban vetett fel kérdéseket. Nem hiszem, hogy az ott leírt irány önmaga lett volna a cél, sokkal fontosabb volt, a jelenlegi, döntően liberálisnak mondott, társadalom önrendelkezési jogról gondolt álláspontjának megkérdőjelezése. Méghozzá azon az alapon, hogy a liberalizmus elvei szerint bizony az én szabadságom addig érjen míg más jogait, szabadságát nem sérti. Ha ezen túlléptek, akkor egy valóban elvhű liberális visszafelé lépne. Éppen így a valóban egyenjogúság párti ember akkor is egyenjogúság párti lenne, ha az a férfiak meglévő hátrányainak, vagy a nők meglévő diszkrimantív előnyeinek csökkentéséről szólna. 

A nagy liberális párokkal szemben erre lenne a hiteles liberalizmus.