... mert választani kell

Miért nyer sokszor a FIDESZ és mit veszélyeztet ebből Tarlós?

2017/08/05. - írta: Válasszunk

Sokszor szoktam azt mondani, hogy a FIDESZ a kisebbik rossz. És sokszor szoktam mondani, ha ezzel együtt rosszabbnak látom a FIDESZt, mint amilyennek az ellenzék mondja, akkor a sulykolni próbált negatívumok nem rontják, hanem javítják a párt megítélését. A FIDESZ pedig ezzel piszok sokat nyer. A létező legnagyobb botrányokat is hulla primitív módon ússza meg a FIDESZ. Nem csak azt mutatja be, hogy a másik oldal is csinál hasonlót, hanem azt is, hogy a másik oldal ma is, ideológiai alapokat nézve is rosszabb lenne nála. És többnyire előkerül pár szitokszó. Míg a FIDESZ vak hívei sorosoznak, addig az értelmesebb kritikák során az SJW, a PC és sok más kifejezés szokott előkerülni., 

Ügy Kormánypártok Baloldal
CEU botrány A kutatás, tanítás, tanulás szabadságát mérlegelés után korlátozza. A korlátozás mellett vitatható jogi érvek szólnak. Az intézkedés során a tisztességes eljáráshoz való jog sérül. A kutatás, tanítás és tanulás szabadságát a politikai korrektség általános elvárásával mérlegelés nélkül és nyíltan korlátozza. Ennek kapcsán a tisztességes eljáráshoz való jogot semmibe veszi. Az érv rendszer ideológiát (PC) és mások érzékenységét az alapjogok fölé helyezi. A PC elvárása, ha a piac domináns szereplőinél is megjelenik akkor további közvetett hatást jelent.
Oktatás A tankönyvválasztás korlátozása a tanszabadságot korlátozza. E mögött gazdasági érvek is vannak. A politikai korrektség elvárása, részben a tankönyv választékot szűkíti, részben a tanárok saját szabadságát korlátozza, a tanárokat öncenzúrára kényszeríti. E mögött csak az ideológiai alapjogok fölé helyezése jelenik meg érvként.
Korrupció Az összeférhetetlenség gyakori és ez jelentős károkat okoz, de számos sikeres projekt megvalósul.  Az Alstom ügy rekord kenőpénzes történet. A korrupció sokrétű volt. Az olajszőkítés baloldali kezelése 1994 és 1998 között szintén problémás hozzáállást mutat. Az MSZPben elítélt bűnözők (pl. Kunhalmi) is vezetők. Ugyanakkor, ha pl. Kunhalmi kapcsán ezt felvetjük hamar jön a "szexizmus vádja" és a jelzés: nem vagyunk politikailag korrektek, hogy egy a nő kártyát kijátszó bűnöző bűneivel is foglalkozni merünk. És különben is nincs elég női politikus vezető pozícióban...
Migránsozás Számos migráns valóban jogosult lehet menedékre, velük szemben a jelenlegi eljárás túl kemény, nem fair. Az ő jogaikat a rendszer sérti.  Számos migráns azért lenne jogosult itt menedékre, mert "ha máshova megy, ott marad" akkor a többi migráns tovább üldözné. Az őket üldözőket beengedő wilkomenskultur erőltetése ezeket az embereket az utolsó menedéktől, utolsó reménysugártól is megfosztja. Több más csoport biztonságát, azok alapjogainak védelmét súlyosan sértené a baloldali terv, és ezzel a tisztességes eljárás, a törvény előtti egyenlőség sérül.
Személyeskedő politika Vannak bűnbakok. Pl. Soros, Gyurcsány. Ami nagyon nem szép, és gátolja a politikai vitákat.  Az Isztambuli egyezmény eleve bűnösnek állítja be az embert a társadalmi neme alapján. Egy újszülöttet is. Ez a fokú személyeskedés gyűlöletkeltő, káros.

Számos tartalmi vitára jönnek a "homofób", "xenofób" és más jelzők, ezzel a PCvel együtt a társadalmi vitákat, sok kérdésben a tisztességes eljárást ellehetetlenítik, a személyeskedés alapvető emberi jogokat sértő rendszert épít.

Egy ilyen politikáról, ami a törvény egyenlő védelméből erőszakos bűncselekmények áldozatait is kirekeszti bebizonyosodott, hogy ilyennel a legcsekélyebb mértékben kollaborálni is bűn.

Ugye a fenti szép összehasonlítás mellett érthető, hogy az ember melyik oldalra fog szavazni. Rendben: A Jobbik kimaradt a képből. A Momentum is. De a fenti összehasonlításhoz hasonlóak mozgatnak meg egy olyan politikai tömböt aki szemében a politikai korrektség szitokszó. Akik láttak már családon belüli erőszaknak férfi áldozatát is, és az áldoztatok egy részébe még jobban belerúgó modern nyugati feminista politikát az alapjogokra és az empátiára mutatva elítélik. 

Ma a világban a politikai különbségek közül pont a fenti különbségek a meghatározóak. Aki azt mondja ez két probléma mert a PC és a feminizmus két külön dolog, esetleg még a Gender elméletet is hozzá teszi harmadiknak az érzésem szerint téved. A feminizmus is ott lett veszélyes politika, hogy eltűnt felőle a normális társadalmi kontroll az jelenségek józan értékelése. És ez a Politikai Korrektség miatt van így.

Éppen így a Black Lives Matter kapcsán sem bőrszínről, rasszizmusról van szó. A feketék lakta negyedekben meglévő nagyobb arányú bűnözésnek elsősorban feketék az áldozatai. És az ő életük is számít, sőt az ott őket védő zsarué is. És nem csak azoké akik nem működnek együtt. Ha nincs együttműködés az sokszor csapda, ami gyengíti a rendvédelmet és az áldozatoknak is árt. Azoknak az áldozatoknak akiknek az élete sokak szemében nem ér semmit. És ha fel mered vetni, hogy kell a keményebb rendőrség, akkor a PC nevében megkapod a rasszista jelzőt. Neked ne legyen jogod vélemény nyilvánítani, lehetetlenítsenek el ezért, és persze ne szólj bele a közéletbe, mert a demokráciából az ő politikai szélsőségük kizárt. 

A Jobbik környékén hosszú ideig előforduló zsidózás is felrúgta volna a törvény előtti egyenlőséget, olyan ideológiát mutatna ahol sok ember nem ártatlannak születik, ők is mélyre ásták magukat. A cenzus sem jó a demokrácia szempontjából, mert kiterjeszthető a "ki nem ért meg bizonyos ideológiát" szöveg mentén a nem egyetértőkre is. És itt azért látunk olyan vonalakat amiket az ember nem nagyon lép át, amik mentén nincs átjárás a két oldal között. Annak ellenére, hogy a jobboldaliság és a baloldaliság számos meghatározó vonása kiüresedett, a két oldal meghatározásának általában nincs sok értelme, ez egy hatalmas szakadék. 

A fenti ideológiai különbségek fontossága pedig messze túlmutat minden botrányon. Három fő oknál fogva. Az egyik ok viszonylag egyszerű: Az ideológia folytatható és a történelem a nácizmus példáján keresztül bemutatta hova vezet. Ha a zsidó helyére férfit, fehéret, cisz neműt, stb. írunk akkor sem lesz kevésbé veszélyes és kevésbé jó. Mindannyiunk felelőssége, hogy ilyen irányt egyetlen szavazattal se támogassunk, akkor sem, ha "még nem tartunk ott". 

A másik ok sem bonyolultabb: Sok jogsértés már az első ciklusban durvább lenne, mint a jelenlegiek.

A harmadik ok: Az első olyan embertől aki jogai az ilyen irányzat miatt sérültek, aki ilyen miatt meghalt, stb. bárki aki az adott oldalt tovább támogatja az eddigi bűnt és a következőt is legitimálva sokak halálában lesz tudatosan bűnrészes. Ehhez elegendő egyetlen olyan családon belüli erőszak eset ahol férfi volt az áldozat és az Isztambuli Egyezménybe beleírt előítéletek is rossz irányba befolyásolták az ügyét. Onnan aki baloldalra szavaz az az ilyen gyűlöletből elkövetett gyilkosságokban minimum erkölcsileg bűnrészes kollaboráns. Mert az ideológia mellett helyesel erkölcsi támogatást ad a gyilkossághoz.

És mert tudja, hogy ez bárki és mindenki ellen elkövethető. 

De azt is leírtam, hogy mondjuk a Magyar Rablógyilkosok Pártja is kevésbé lenne ennél rossz, hiszen nem ideológiai alapon követendő példának állítja be a gyilkosságot, ezzel fertőzve, hanem "csak érdekből" és ez hosszú távon kevesebb embert öl. Így sok áldozat megvédése miatt inkább rájuk kellene szavazni, mint a fenti izmusok híveire. Az erkölcsi mérce az, hogy az egyik eszme szerint aki ma született újszülött, még csak 1 perce él, már bűnös, mert férfi, ezért az ő életét kevésbé kell védeni, őt a tisztességes eljárást, ártatlanság vélelmét mellőzve egy egyezménybe írt előítélet miatt lehet diszkriminálni (gender és nem sex alapon, szóval a transmen is érintett) és ez az életébe kerülhet, a másik eszme ennyire nem gonosz. A rablógyilkos csak praktikus okokból gyilkol.

Az alap az, hogy mindenki felelőssége vizsgálható, de mindenkinek jár a törvény egyenlő védelme és a tisztességes eljárás. Nemétől függetlenül (férfinek is), hivatásától függetlenül (rendőrnek is), bőrszíntől függetlenül (fekete negyedek békés polgárainak és a fehéreknek is) is, és mindenki felelősségét lehet vizsgálni, mindenki tetteiről lehet véleményt alkotni (nőkről, romákról, melegekről, stb. is), de senkit sem lehet a tisztességes eljárást mellőzve a tömeg erejével ellehetetleníteni.

Ebből következik, hogy annak a pártnak a politikusai is felelősségre vonhatóak, akire szavazok. Sőt az ő tetteik is kritizálhatóak, és a kemény véleményt is tűrniük kell. A PC oldalról érkező "van kalap a fején, nincs kalap a fején" támadásokat figyelmen kívül hagyjuk, de a fontos kérdésekben igenis alapvető a számonkérhetőség. Mert sem női kártya, sem bőrszín kártya, sem vallás kártya, sem politikai oldalhoz tartozás kártya, sem más ilyen nem mentesít a számonkérhetőség alól és nem tesz egyenlőbbé. És ezért fontos megtenni a feljelentést, pont azon elvek mentén amik a FIDESZ mellett szólnak. 

Ezért sérelmezem mélységesen azt, hogy Tarlós úgy gondolja, hogy aki bejelentéssel mer élni az örüljön nem indul ellene eljárás, hogy vakon gyűlölködik a kérdésben. Éppen úgy személyeskedő jelzőket aggatva, mint ahogy azt a PC hívei teszik. És remélem érthető, hogy ez miért jelenti azt, hogy míg országos politikában a fentiek mentén sajnos egyértelmű, hogy ki a kisebbik rossz a mai kínálatból (bár reménykedem, hogy a választásig lesz jobb kihívó) addig helyi szinten ezen az alapon nem kell olyan alakokat támogatni, mint a jelenlegi főpolgármester vagy BKK vezér. 

És azt tudom, hogy a városházai trükközés, a jogi problémák és sok más nem a T-Systems sarát jelentik. És még egy dolog: Lehet sorosozni, simicskázni, de ha ez alapján alapjogokban tesztek különbséget, akkor nem lesztek jobbak Gyurcsány bandájánál, és akkor tényleg jönnek a Simicska pénzén hizlalt jobbikosok. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2012720120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GABOR2 2017.08.08. 18:32:14

A story ennél jóval többről szól, de ez kínos a digitális állam építése közben: ujtechkor.blog.hu/2017/08/08/a_bkk-nal_is_nagyobb_volt_a_story_de_errol_hallgattak
süti beállítások módosítása