Divat a pápára hivatkozni. Divat elfelejteni, hogy annak idején a katolikus egyház a háborús bűnösöket is mentette. Mindennek az alapja egy rendkívül egyszerű történet, mondjuk úgy, egy keresztényi karácsonyi üzenet. Egy Jézus nevű emberről, aki az Újszövetség főhőse. Azt mondják sokszor vágta ki magát, jó példabeszédekkel. Ha egy választ kértek tőle, egy választ adott. Egyetlen kivétel volt ez alól, ez a kivétel pedig a főparancsolat. Milyen okos válasz ez! Hiszen nem a 10 parancsolat közül választott. De felejtsük el az egyház által elővett magyarázatot, és vegyünk észre valamit. Egy választ kértek tőle, ő pedig két parancsolatot adott. És tudjuk, hogy nincs más parancsolat, ami fontosabb ezeknél. 

Ha a megszokott képet elfelejtkük, akkor fel kell tenni a kérdést. Miért 2 parancsolat a főparancsolat? Az ócska közhelyes válasz arról szól, hogy egyetlen parancsolatot választva miért lenne sokak szerint rossz a válasz. Ezt viszont könnyű megcáfolni. Hiszen nem volt senki aki pisztolyt szorított volna a fejéhez, és megakadályozta volna abban, hogy egy példabeszéddel úgy válaszoljon, hogy egyetlen és már korábban ismert parancsolatra mutasson rá. Aki azt mondja, hogy ez rossz válasz lett volna, az a tízparancsolatból indul ki, és arra mutat rá, azok közül nem szerencsés egyet kiemelni.

Csakhogy a Biblia felszínes ismerői is tudják azt, hogy Isten első parancsolata a tiltott gyümölcsről szól, aminek a megszegése az eredendő bűn. Márpedig itt adott egy parancsolat, amit a tízparancsolat fölé lehet emelni. Sőt akár el is lehet mondani, hogy ez arról is szól, hogy Istent és tanításait, kéréseit azért kell tisztelni, mert a kérései a mi érdekünkben vannak. Ha már mi kértünk törvényt annak bármely pontja innen ered. Ez a tudás a tórából is következhet. 

Csakhogy a főparancsolat 2 parancsolata inkább 3, hiszen a lezárása éppen az, hogy ugye ezeknél fontosabb törvény nincs. Jézus egyszerre mondja ki a felebarát iránti szeretet, az Isten iránti szeretetet, és azt, hogy nincs olyan erkölcsi norma, ami alapján külünbséget tehetnél akár ember és ember, akár ember és Isten között. És a főparancsolat során a válaszban lévő két konkrét utasítás innen nem önálló parancs, hanem a diszkrimináció tilalmának része.

A jó és a rossz tudásának fája, és az eredendő bűn, pont a különbségtétel, az ítélkezés, diszkrimináció képességéről szól. Ami az ítélkező életét is pokollá teszi. Az adókról szóló példabeszéd a sokak szemében ellenségnek számító császár és az Isten között sem hajlandó diszkriminálni. Az állam (emberek, közösség) és az egyház szétválasztása ugyaninnen ered. 

Innen pedig érthető, hogy menekültként miért védte az egyház Mengele doktort is. Mert őt sem szerethették kevésbé.

Saját maguk, és sok keresztény vállalta a mártírsorsot, oda tartotta a másik orcáját is. Aki segítséget kér, ebben a helyzetben nem volna helyes elutasítani.

A másik vélemény arról szól, hogy aki még nem kért segítséget, azt sem szerethetem kevésbé. Nem sodorhatok senkit veszélybe azzal, hogy Mengeléhez hasonló pszichopatákat, háborús bűnösöket rejtegetek. Hogy az elrettentés, mint prevenciós cél sok embert véd, és ők sem érhetnek kevesebbet, sem a bűnözőnél, sem a háborús bűnök elkövetőinél, sem a háborús uszítóknál. 

Hogy ezért az emberi törvényt is tiszteljük. Azt a törvényt, ami feltételeket támaszt azzal kapcsolatban ki lehet menekült. Mert, ha nem ezt tennénk, nem lenne feltétel, az a másik embernek árt. És ezzel a másik emberrel szemben is empatikusnak kell lennünk, és akár a közeli, akár a távoli veszélyeket felelősséggel kell mérlegelnünk. 

2017 amikor a befogadás kultúrája helyett az EU is megállít sokakat, megindultak a tömeges visszatoloncolások az év amikor ezzel a kérdéssel szembe kellett néznünk. 

Más helyzetben vagyunk, mint Ferenc pápa aki az egyházat képviseli. Azt az egyházat, aki nem mondhatja azt, hogy Mengele és bűntársai menedéket érdemeltek, az egyjáz bújtattta, mentette őket, de Juszuf már nem. Többségünk nem élt akkor, nem menthetett, nem bújtathatott náci háborús bűnösöket. Így mi szabadon dönthetünk arról kellene-e Mengelét és Abdult is menteni, vagy az áldozatok, potenciális áldozatok miatt egyik sem érdemel több védelmet a törvényi minimumnál, de mi sem várnánák magunknak többet a törvényi minimumnál, nem akarnánk a hatóságot hülyére véve tovább menni, egy gazdagabb országba, nem taposnánk le, nem tennénk tönkre más vagyonát. 

Sokan érzik úgy, a saját szerettiek sem lennének kevésbé fontosak, mint az idegenek, nem állnának meg, nem lenne elég a csupán biztonságot kínáló menedék, esélyt, emberhez méltó életet, lehetőséget is akarnának a szeretteiknek. És ez esetben Abdult, és bizony Mengelét is megilleti ez, Ferenc pápa jó utat képvisel. 

És van a harmadik út. Ami azt mondja, az együttműködő, tisztességes menekültet is segíteni kell. A rejtőző, tovább jövő, másnak ártó társánál nem kaphat kevesebbet, ne büntessük a tisztességet. Érte is kell tenni, és a menekültek segítése emberi kötelességünk. De ezt ott kell megtenni, és aki másnak ártva, erővel akarna többet szerezni, mint a tisztességes társa, az ne szerezhessen tisztességtelenül előnyöket.

Elismerem azt, hogy a véleményem szélsőséges: De a rászorulók, a rosszabb helyzetben lévő emberek többsége tisztességes. Nincs arra alapunk, hogy a rászorultság természetes következményeként elfogadjuk, legitimáljuk és jutalmazzuk a súlyos tisztességtelenséget. Sem a tovább jövő menedékkérőkét, sem Mrs. Clintonét, sem a hamisító Kunhalmi Ágnesét, sem az emberi jogokat fenyegető Szél Bernadettét, sem a biztosítóberendezés kábelét ellopó, másokat veszélyeztető fémtolvajét. A tisztességes sorstársaikkal, a potenciális áldozatokkal való empátia miatt oda kell jutni, hogy bár őket is szeretjük, a kért, várt, kiharcolni akart előnyöket nem kaphatják meg.  Hogy nem hihetjük a bűnt, a rossz helyzet velejárójának.

És persze nem hisszük el minden elnyomónak, ha azt kiáltja, őt éppen elnyomják. Még szegény elnyomott szemkilövető Gyurcsány Ferike kapcsán sem hisszük el, hogy minden bűne, a nyorúságos helyzetéből, az általa elszenvedett elnyomásból ered. 

De sem nekik, sem az erre jövő migránsnak, sem a #metoo kampányban megvádolt embereknek nem jár kevesebb a tisztességes eljárásnál, annál amit hasonló helyzetben magunknak elvárnánk, vagy másnak megadnánk. Ők mindannyiunk érdekében kell megállítani, és nem kevésbé szeretni.