... mert választani kell

Kisebbik rossz — Egy fiktív párt programja 3.: Önmeghatározás és Orbánkritika

2018/01/22. - írta: Válasszunk

Ostorozzuk az ellenzéket. És ostorozzuk az ellenzék ellenzékét is, ami csak bizonyos elvek érvényesüléséről beszél, kritizál, de program szinten kevés megoldást kínál. Ha az ellenzék nem tud a kormánypártoknál jobb programot kínálni az azt jelentené, Orbán Viktor rajtunk marad? Vagy azt, hogy lehet ezt sok szempontból jobban csinálni. Azzal együtt, hogy Orbán Viktor remekül érzi meddig mehet el, mikor kell megállni, a határokon belül marad, így időről-időre megcsillogtatja a tehetségét, azt merem mondani lehetne ezt jobban is csinálni.

Egy fiktív pártból valóság válhat. 10 ember kell hozzá. Vagy egy kicsit több, ha sok helyen akarna elindulni egyéniben. Miniszterelnök jelöltről nem beszélek, arra ugyanis reálisan kevés szükség lenne. Aki nem kormányozni készül, hanem az elérhetőbbnek tartott korlátozott mérleg nyelve szerepre (rajta múlik pár fontos 2/3-os döntés), konstruktív ellenzékiségre, annak kevésbé van szüksége Miniszterelnök jelöltre. És mivel a jelenlegi ellenzék nehezen sorakozna fel egy jelölt mögött, még nehezebben lenne képes kormányozni, így a megcélzott szerep nem járna kormányváltással. De a kormány ellenőrzésének lehetősége reális cél.

Az általam javasolt program mentén induló párt ellenzékiként határozná meg magát, ehhez pedig a jelenleg kormányzat kritikája is összekapcsolódik. 

Miről szólna az első kampányvideóm?

Elmennék egy kórházba. És feltenném a kérdést, hogy hogyan lehet az, hogy valaki az omló falak láttán még mindig a FIDESZre szavaz? És utána megválaszolnám két módon is. Először elmesélném, hogy van olyan beteg aki nem a problémával foglalkozik, hanem migránsozik. Másodszor elmesélném, hogy 2009-ben is piszok sokszor láttam hasonló állapotokat. Sok intézmény esetében több mint 20 év a lemaradás. De látunk felújított, fejlődő intézményeket. Többet is, mint más kormányok alatt. Nem lehet mindent egy vagy két vagy három ciklus alatt behozni, de szeretnénk, hogy egyszer nekünk is jusson a fejlődő intézményekből.

Hogy mi is olyan pártra szavaznánk csak, ahol fejlődés van. És nem 94-98 közötti minta szerinti rablóprivatizáció, olajszőkítés. Nem 100 napos program alatti töketlenkedés. Nem a saját Miniszterlnök leváltása után semmittevés, választásig kihúzás Gyurcsány módra. Pláne nem rendőrattack, és utána Gyurcsány melletti kormányozhatatlanság, vagy építeni képtelen, megszorításra figyelő Bajnai féle válságkormány. Nem rossz, hogy szuperkórház épül, hogy vannak átalakítások, hogy vannak apróságok amiben mernek tenni.

Nem rossz ez. Csak nem elég. Nem elég, mert ahova nem jutott pénz, onnan menekül a beteg, menekül az orvos. Így pedig nehezen lesz jó eredmény. Többet kell tenni. Ha már vannak közmunkásaink, mert igazságtalan lenne, ha valaki a szabadidőt is megtartaná, de az ideje árát is átutaljuk nekik, akkor legyen aki takarít, fest, rendet tesz, még akkor is, ha a törvény által megszabott maximumot kell utaznia érte. 

Hogy a sport mellett, ami betegségek megelőzése szempontjából fontos, és az egészségügy helyzetén javít, a kórházak, iskolák felújításánál is menjen a TAO. És az ilyen fejlesztés, a leendő munkások ellátásának a megteremtésében való részvétel, kiszámítható feltételek mellett, legyen értékelési szempont. 

Népszavazási témaválasztás

Bármely politikai kezdeményezés számára a legjobb lehetőség a névjegy letételére egy népszavazási kezdeményezés. Ha nem is gyűjthet aláírást egy fontos témában, azért. Ha gyáűjthet, de nem állnak mellé akkor meg azért. Ha pedig sikeres közös gyűjtés lesz? Sejtjük a következményeket. 

Hogy mi lenne a cél? Korrupciós ügyek kapcsán, a felmerülő kenőpénz tízszeresének megfelelő bírság, amn a belentő, a próbálkozás károsultja, egy iskolákat kórházakat fejlesző alap, és az állami költségvetés egyenlő arányban részesül. Így azért sem érné meg kenőpénzt elfogadni, mert az ügy leleplezésével többet lehetne keresni, és ez a klasszikus vesztegetéses ügyek ellen hatékony lépés lenne. 

Az igazság szerint nem csak a vesztegetés ellen, hanem megszüntetne egy sajátos közéletei csikicsukit. Jelenleg a probléma az, ha egy szinten tisztességes verseny van, akkor 1-2 szinttel később könnyen lehet vesztegetéses ügy. Hiszen Magyarország az az ország, ahol a buszsofőrt is megvesztegetik. Ha ezt ki akarod zárni, és csak olyat engedsz a tűz közelébe, akiben megbízol, akkor ez a bartáti köröd lesz, család baráti köre is, és megjelenik az összeférhetetlenség problémája. Mindkét esetben zsarolható lehet a politikai elit érintett része is. Ha a vesztegetést sikerül nagy megnehezíteni, akkor az összeférhetetlenség mögé talált legitimáció is megszűnik. 

Önmeghatározás az oldalak mentén

Az emberi jogok bármely megsértését egyaránt elutasító középpártként érdemes egy ilyen pártot meghatározni. Ez viszont ismét azt jelenti, hogy ki kellene mondani, hogy a problémával kapcsolatban ugyan lép a jelenlegi kormány, jó irányba is lép, de nem eleget. A szólásszabadság korlátozása a PC mentén, a törvény egyenlő védelmének felrúgása egyes feminista kezdeményezések mentén szükségszerűen téma lenne. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr713594363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása