Állítsuk vissza a normális közbeszédet?

Tarnay Kristóf elképzelése erről nagyon érdekes ötlet. Az első lépés, a másik oldal érvelési hibáinak az emlegetése. Van amiben igaza van, van amiben nincs, és van a postjának olyan része ami maga is érvelési hibától hemzseg. Csakhogy amikor valaki a normális közéleti párbeszédet vissza akarja állítani, akkor fel kell tenni a kérdést, mikor volt utoljára ilyen, és neki és a barátainak mi az amit ezért mindenképpen meg kell tenni. Valahogy ezek a lépések elmaradtak. És valahogy a történet arról szól, hogy a retorikai eszközként érvelési hibát is használó politikusok közül kiválasztjuk a nekik nem tetszőket, és nem arról beszélünk, amit mondanak, hanem amit mondanak. 

A tüntikéző elvbarátok részéről elhangzó bajszos szar pedig ugye sosem személyeskedés. Mint ahogy az ilyen viselkedés kialakulásáért soha sem kell felelősséget vállalnia az egyik oldalnak, pláne nem a Mérce szerzőinek. Mérce, ami korábban Kettős Mérce, még korábban nem kicsit sértő módon talán magyarinfo.blog.hu címen "Magyarinfó" volt. Azt hiszem az ilyen nekünk szabad, nektek nem típusú viselkedés kapcsán is lehetne arról beszélni, hogy ez miért rossz. 

Ha nem egy érvelési hibákat soroló oldal szépen, a másik személyét támadva bevethető kártyáiból tájékozódna Kristóf, akkor pontosan tudná azt, hogy mi ezzel a baj. A "Te is" érvelési hibát felróni a mentegetőzőnek indokolt, hiszen valóban nem tesz valamit elfgadhatóvá az, hogy a másik is megteszi. Ez igaz. Csakhogy az ilyen kártyákkal operálók szemében nem tűnik fel a nyilvánvaló probléma.

Amikor ezt a kártyát veszik elő, akkor látványosan nem értik, miről is szól a másik visszavágása. A probléma itt arról szól, hogy az állítás szerint az állítást tevő X, jobb Y-nál, akire az állítás vonatkozik, mert Y éppen elkövet Z tettet ami megbocsájthatatlan bűn, amit X rendszeresen elkövet. 

Ez a fajta érvelés arról szól, hogy 2 lehetőség van. Az egyik, hogy Z valóban megbocsájthatatlan bűn. De ez esetben X rendszeresen elköveti, Y alkalmanként kényszerből. Nem lehet X jobb ez alapján Y-nál. A másik eset, az, hogy a Z nem megbocsájthatatlan bűn X szerint sem, ez esetben hazudik, és szintén nem lehet a hazugsága alapján jobbnak tartani őt Y-nál. 

Erről az érvelési hibáról a Kristóf által hivatkozott oldal a következőt írja: "A neked szánt kritikára nem a megfogalmazott vádak cáfolatával, hanem egy - magát a kritikát nem érintő, azt kvázi megválaszolatlanul hagyó - másik kritikával válaszoltál."

Ha képes lenne Kristóf értelmezni az általa linkelt oldal magyarázatát, akkor feltűnne egy rövid kitétel benne, magát a kritikát nem érintő, azt kvázi megválaszolatlanul hagyó és persze a másik szó. Azez ennek az érvelési hibának az egyik legfontosabb eleme, hogy a másik ellen küldött kritika ne érintse, ne válaszolja meg az eredeti vádat. 

A Te is... akkor érvelési hiba, ha Te is elkövettél valamit, alapon nem a témához kapcsolódó, nem a kritikát megválaszoló vád következik utána. Ha a vádat megválaszolja, mert rámutat arra, hogy a mindenki által követett norma valójában nem is létezik itt mindenki által követett normaként, akkor már nem lehet a kritikát nem érintő visszavágásról beszélni, ami a Te is érvelési hiba definíciójának a része. Így itt nem érvelési hibáról van szó.

Ráadásul ez esetben minden olyan vád megdől, ami arra épült, hogy valamit egyetemes értéknek állítottuk be, annak megsértését eredendő bűnnek. Sőt az is, hogy ez az elfogadott európai szintnél, beleértve az érvelő és az EP szintjét is, rosszabb viselkedés lenne. 

Kristóf nem csak ezen a szinten nézett be valamit. Mert ugye mazsolázgatással vádolja a felszólaló képviselőasszonyt. A probléma az, hogy Magyarország ellen elhangzottak vádak, és ezen belül a bizonyítás terhe Sargentini asszonyon és csapatán van. Soha nem kell ártatlanságot bizonyítani, hanem elég a minden kétséget kizáró bizonyításra törekvő állítások egységét elegendő tetszőleges pontot kikezdeni. Itt kiválasztani a nekik tetsző és Sargentini által ignorált legkisebb részletet, legkisebb pontatlanságot is a Sargentini féle bizonyítást megkérdőjelezi.

Ez nem mazsolázgatás. Kristóf ezen az alapon való minősítése viszont az "ez a cáfolot nem is igazi cáfolat, mert Kristóf tud egy kicsit ferdíteni" alapon a nem is igazi skót érvelési hiba mintapéldánya. 

Nos akkor beszéljünk Kristóf első vádjáról. Szerinte senkinek nem volt gondja azzal, ha a Miniszterelnök résztvenne a vitában. A vitában való részvétel feltétele az, hogy MINDEN érdemi vád, vádpont megválaszolására jut ideje, mert ellenkező esetben a vitából meg lehet próbálni kizárni azzal, hogy ő mazsolázgatott. Az, hogy ennek megfelelő időt kapott-e, amivel érdemben lehetősége lett volna mindent megválaszolni, az erre érkező ellenérveket is megválaszolni, az egyértelmű ténykérdés.

Az EP nem adott neki időt a vitában való érdemi részvételre és ez után jön a számonkérés, hogy miért nem vett részt. A potenciálisan tetszőleges hosszúságú mellébeszélés lehetősége miatt. De egy tisztességes eljárásban ez is lehetősége a védekező félnek.

Az EPnek ráadásul lehetősége lett volna a jelentést pontról pontra megvitatni, a kormány képviselőjének, és az ügyben felszólalni kívánó többi oldalnak (pl. Sargentinit cáfolni akaró személyeknek, szervezeteknek) is ennek megfelelő megszólalási lehetőséget kellett volna biztosítani.

Az EP erről lemondott, és a megkövetelt különleges többség ellenére sem alkalmazta a különleges többséget igénylő eljárások garanciális szabályait. Ha egy szervezet nem adja meg a másik fél számára az arányos részvétel lehetőségeit, mert őt zavarja a másik fél szükséges mértékű jelenléte, azt nehéz nem tisztességtelen támadásnak tekinteni. És ezt a támadást nehéz nem úgy értelmezni, hogy az EP és annak egyes képviselői nem akarták Orbán Viktor érdemi részvételét a vitában.

Az, hogy nem így mondták ki, hanem csak administratív eszközökkel tiltották meg a megfelelő részvételt, nem jelenti azt, hogy az ellenkezést a másik fél szájába kellene adni. Ugyanakkor a vádaskodó Kristóf is pontosan tudja, hogy az EP-ben a hozzászólások hossza korlátozott, ezért kell sok esetben rövidebb, egyszerűbb megfogalmazást választani, annak pontatlanságával együtt. Megjelenik a kettősség, hogy míg egy jelentésnek, az abban lévő formális vádnak pontosnak kell lennie, a politikusi beszédnél a rövidség, érthetőség mentén ilyen szinten egyszerűsíteni természetes. 

Azaz nem oldalhoz kötve, kettős mércét alkalmazva különbüztetjük meg egy tett megítélését, hanem ellenőrizzük, hogy a kontextus az-e, amiről a korábbi kritika szól (ha az általános, ez könnyű), vagy attól eltérő helyzetet látunk. 

Ha Kristóf hasonló mértékben túlozva, tévedve, de ugyanilyen vehemenciával szedné szét az Orbán elleni EP-s vádakat, akár azokat is amik írásban, hivatalos álláspontként, korlátlan terjedelemben, korlátlan pontosítási lehetőséggel születtek, és ahol elvárható lenne a pontosság, akkor lenne hitele a normalitás melletti kiállsásnak. De ez valahogy kimaradt.