Ha Csikós úr nem ír egy újabb kalandjáról, isten bizony más témát vettem volna elő. Csakhogy önjelölt nyelvújítóként eszembe jutott egy érdekes kifejezés: Autóhacker. Ez pedig sok dologhoz elvezetett, így kénytelen vagyok egy kicsit a magyar munkaerő kérdésével foglalkozni. Ugyanis ez a kis történet remekül megalapozza a tervezett avultatásról, a fogyasztói társadalomról, a szabadalmakról szóló tervezett írásaimat. Nem is annyira az írás, mintsem az egyik hozzászólás miatt. Az alkalmatlan szerszámok és a szakszerű munka kapcsolata ugyanis felvet egy érdekes kérdést.

Egy kérdést, ami már közel 24 éve nem teljesen aktuális, de mégis fontos akár a jövőt tekintve is. Ez pedig részben a magyar munkaerő korábbi értékéről szól, nomeg egy kicsit a hazai és a külföldi munkáról, a piacteremtésről, az összefogásról. No és nem kis részben a gazdasági és politikai elszigeteltségről, aminek már van politikai vonzata. A világban ugyanis vannak olyan országok akik nem tűrik, hogy a külföld, a világpolitika beleszóljon az ország irányításába, és inkább a gazdasági, politikai elszigeteltséget választják. 

Az egyik ilyen országban például megoldották, hogy évek óta ne legyen példa közlekedési dugókra. Ugyanis Észak Korea területén gyakorlatilag magánkézben lévő autók sincsenek. Cserében ugye kevés ember hal meg közlekedési balesetben. Előfordul az ilyen. Ugye senkit sem lep meg? De a gazdasági, politikai elszigeteltségnek számos más mellékhatása is lehet. Ilyen a hiánygazdasághoz alkalmazkodó ipar, az ehhez alkalmazkodó mérnökök helyzete. Vagy éppen ilyenek a hiánygazdaságban előforduló járművek. Ez utóbbi kapcsán elég Kubára gondolni. Aki pedig gamerként szereti a Tropico sorozatot is, az bizonyára kellemes asszociációkat is tud társítani a trópusi szigetekhez, elszigetelt köztársaságocskákhoz.

Félretéve a viccet, aki ekkor szocializálódott, az könnyen megszokta azt, hogy a szerszám, az alapanyag hiánya nem döntő probléma. A saját munkaidejét pedig olcsónak tartja, míg az eszközöket drágának. Ugyanakkor a kevésbé jól felszerelt, kevésbé bizalomgerjesztő műhely / gyár, sok lemaradás ellensúlyozásra ott van a kényszer: Ha meg akar élni teljesíteni kell. Nem kicsit. Nagyon. Meg kell oldani a megoldhatatlannak látszó problémát is. És ahol a rögtönzés természetes, ott van esély az olyan problémák megoldására is amire nincs ismert gyári megoldás. Mert a patika tisztaságú szakszerviz legnagyobb baja a minőségbiztosítás, a szép tanúsítvány: Minden eljárást leírnak, szabályoznak, azon kívüli megoldás nincs. Akkor sem, ha arra lenne szükség.

Ezt a jól ismert helyzetet orvosolják a patikatisztaságú műhely-laborokból kiszoruló szakik. És nehogy azt gondolja valaki is, hogy ez csak az olajos overálról szól. Akad olyan is, aki a kizárólag típusspecifikus eszközök használata, hibakód kiolvasás és az előírt alap alkatrészcserék helyett oszcilloszkópot és számos más műszert ragad, és felújított alkatrészeket (fújj, köszörű is előkerül az eredeti gyártástechnika helyett) is képes a motorba pakolni. De tévednénk, ha azt gondolnánk hasonló szakik mindegyike autószereléssel foglalkozik. A hiánygazdaság elektronikai zsenijeit is tudtuk exportálni. Számos más mérnököt, technikust vagy egyszerű szerelőt aki képes volt így gondolkodni, újítani, előre lépni. Nem egy területen, hanem szinte minden iparágban sikereket könyvelhettek el.

Ezek a szakemberek hosszú időn át a hiánygazdaság "termékei" voltak, és nem ok nélkül keresettek. A mai mérnökök, szakemberek viszont csak a "nyugati" megoldásokat tanulják meg, nehéz lenne megmondani mivel lennének jobbak egy német vagy angol szakembernél. Illetve talán de: A magyar szakember jelenleg olcsóbb. Ha Magyarországon dolgozik akkor sokkal, de akár Németországban, Angliában is olcsóbb a helyi munkaerőnél. Mert mindazt a kényelmet amit itthon a többség elvár, ott a jövő érdekében kész legalább részben feladni. Joggal mondhatnánk: Ők itthon is költözhetnének, példát mutathatnának... Csak itthon a közösség visszahúz. De az igazi értéket nem a tömegesen kivándorló munkaerő jelentette, hanem a hiánygazdaság által kitermelt szakik. Akik persze itthon is jól megélnek. Legyen szó elektronikai szakiról, vagy Csikós úr történeteiből egy autószerelőről megtalálják a piacukat. Elsősorban az elégedett ügyfeleknek köszönhetően. 

A hasonló szakemberek piacát a referenciák, a teljesítménykényszer, a kreativitás határozta meg. Így amit csinálnak az többnyire működik, és a kockázatosnak látszó beavatkozásokban van annyi rutinjuk, hogy érezzék meddig mehetnek el. Ez a fajta megértés inkább a hacker sajátja, mint a szakszervizé. Könnyű azt mondani, hogy 10-20 év múlva nem lesznek ilyen "szakik". Könnyű ezt mondani, mert ki emlékszik majd akkor a mostani vitákra. Csakhogy 20 év múlva azoknak lesz 20-25 év tapasztalata akik most kezdtek el műszaki cikkeket hackelni, mondjuk 3D nyomtatott pótalkatrészekkel, kreatív megoldásokkal, módosításokkal.

Oké. Lehet, hogy náluk a hackelés eszköze nem a gázláng lesz, hanem a lézer. Nem hegesztik majd a célszerszámot, hanem sokszor nyomtatják. Mondjuk DMLS eljárással. De a lényeg alapvetően ugyanúgy a kényszerből, érdeklődésből, lehetőségből való hackelés, problémamegoldás, az eszközök és a lehetőségek megismerése a mozgatórugó. Csakhogy ezeket a hackereket nem a hiánygazdaság, hanem az információs társadalom táplálja. Ahhoz, hogy ezen a szinten versenyképes munkaerőt termeljünk ki, nem lenne jó az elszigeteltség. 

És elhihetik. A hasonló "autóhackerekre" mindig lesz kereslet, mert amikor valamit a márkaszerviz egyen megoldása már kétszer nem vált be, akkor a harmadik biztos rossz próbálkozás helyett egy "lehet, hogy jó" a cél. Ez pedig fontos. És persze többnyire a hasonló szakik nem kérik el a munkájuk "piaci értékét" az ügyféltől így az esetleges siker duplán jó üzlet. Ilyen