A Brexit szavazás tanulsága: May rossz választás volt?

A Brexit támogatói az elmúlt időszakban nem egyszer, nem kétszer tudták meg, hogy átverték őket. Persze van aki azon vitatkozik,hogy a kommunikáció szerint hosszabb távon 8% GDP vagy a GDP 8%-át jelentő GDP növekedés a kilépés ára, fel sem ismerve, hogy a kettő ugyanazt jelenti. Valójában az ár ennél magasabb és ennél alacsonyabb is lehet, de nem tudjuk azt, hogy milyen forgatókönyveket hasonlítanak össze. Benne van-e a Brexit 8%-os árában mindaz az ár, amit már megfizettek a Britt választók. 

A többséget viszont azért nem érdekli az átverés, nem érdekli a kilépés ára, mert ez döntően érzelmi döntés. És természetesen ott is van akinél a bevándorlás a hangsúlyos, a fucking polish, máshol a brüsszeli bürokrácia, és az általuk is antidemokratikusnak érzett EUs döntési folyamatok, az ottani kényszerű alkuk jelentik az egyik problémát. Megint másoknak azokkal az elvekkel van baja amiket az EU alapértéknek állít be.

A törés nem arról szól, hogy ki hisz abban, hogy a Brexit után kánaán jön. Senki. A kérdés arról szól, hogy a mai mainstream európai elit értékrendjét kritika nélkül elfogadó, és az azt döntő részben elutasító szavazók között egy jókora szakadék van. És az utóbbiak hosszú időn át érezték magukat ignorálva, és most ő sem empatikusak a másik oldallal és sok vesztességet maguk is elvállalnak egy erős protest szavazás részeként. 

A szavazó elengedi maga mellett az érveket, a vitát és jobb esetben közli, hogy ő érzelmi alapon szavaz. A szavazók egy másik része lefest egy az európai politika és értékrend folytatásából szerinte következő igen sötét disztópiát és a képedbe vágja, hogy annál a legrosszabb Brexit is csak jobb lehet.

Akik ennek a politikának eddig is a vesztesei voltak és azt látják, ez a politika ma sem áll meg, nem őket, választókat képviseli, hanem egy ideológiát velük szemben, az könnyen mondja azt, hogy neki mindegy, hogy azért döglik meg, mert marad az eddigi irány és továbbra sem szempont az ő élete, vagy azért, mert a Brexit miatt is veszteség éri az országot, de az utóbbi esetben legalább magával rántotta azokat is, akik neki és a családjának ártanak, és talán a túlélőknél nem az az irány nyer. 

Az elkeseredés oka az, hogy számos vidéki város munkásai számára a politikai nem is nagyon keresett, és nem is nagyon talált megoldást. Az ő lehetetlen helyzetükkel nem foglalkozott, mert számos más kérdés lekötötte a figyelmüket. Adott csoportok integrációjának segítése, adott kisebbségek alulreprezentáltsága a vezetők körében, női kvóták, stb. fontosak voltak, mások számára viszont nem kínálatak lehetőséget, alternatívát maradt volna a lecsúszás, éhezés, éhhalál. 

Nincs olyan brexit forgatókönyv, ami az éhhalál perspektívájánál rosszabb a számukra, de a legrosszabb no-deal Brexit is kínál a számukra egy kis elégtételt, hiszen az eddig velük szemben tisztességtelen politika képviselői, haszonélvezői is megkapják a pofont. Az elkeseredettség és az elégtétel vágya hajtja a Brexit iránti társadalmi igényt. 

Ha az eddig problémás irány az európai értékek mentén alakult ki, akkor ezeket az európai értékeket és az ide vezető ideológiát el akarják utasítani így az európai döntésektől, politikától, bíráskodástól, ott keresztülvitt értékrendtől való függetlenséget elengedhetetlenül szükséges feltételeknek tekintik. 

Az egyszeri munkás szemében az értelmiségnek vannak kétségkívül hasznos tagjai. Ilyen az orvos, a gyógyszerész, vagy éppen a mérnök, aki segítségével remek termékek készülnek az országában, és aki ilyen alkotásai miatt neki is jól fizető munkája van. De az olyan művész is fontos, aki képes őt megszólítani, közérthető, számára szórakoztató dolgot alkot. A sorból kimaradt a gender tudós, a szabad bölcsész és az a művész akinek se technikai tudása, se célközönsége nincs, de megsértődik, hogy hogyan mered rajta számonkérni a teljesítményt. 

Ha minden újság leírja, hogy gender studies témában a hülyeségeket is publikálják, hivatkozzák és erre fel veszi fel valaki kutatóként a jobb pénzt, míg az ő gondjával pont az ilyen kamu tanulmányok miatt sem foglalkoznak, az ellentétet szül.

És tudod amikor a tudományos világ kiakad és effektítve lehülyézi a sok áttörést elérő genetikust, mert meri azt az álláspontot tartani, hogy a természeti törvények nem intelligensek és ideológiai, erkölcsi szempontból semlegesek, abból baj van. Mert az angol gyerek is megtanulta az iskolában, hogy a szelekció úgy működik, hogy ami növeli a túlélés, szaporodás valószínűségét az a tulajdonság (és genetikai háttere) feldúsul, erősödik, ami nem hoz ilyen hasznot az meg nem, sőt időnként gyengül.

Ha elképzelünk olyan titokzatos természeti erőt, ami intelligens, adott ideológiai szempontokat érvényesítve képes ezeket a folyamatokaf felülírni, és az élet millió és egy területén éri el azt, hogy aki a semleges természeti törvényekben hisz az hülye, aki az ideológiailag átitatott értelmezésben hisz, az okos legyen, mert ez az erő képes bármely más természeti törvényt felülírni, akkor a britt melósnak joggal van meg az igénye arra, hogy ezzel a titokzatos erővel hajtsanak britt gépeket és legyen ebből neki jól fizető melója. 

Ha viszont ilyen gépek nincsenek, és pontosan látja, hogyan kerül a tudományos konszenzusba piszok sok bullshit, akkor a szemében ez a fajta tudományos konszenzus nem lesz érv. De nem csak az érintett területeken, hanem máshol sem. 

A tudományos konszenzus szerint a klímaváltozást döntően az ember okozza. És a fő publikált szempont az, hogy kb az iparosodás idején indult a folyamat és azzal párhuzamosan gyorsul. Remek. Csak éppen ez az ember megannyi vicces korrelációval találkozik és tudja, hogy az nem jelent semmit. És a tudományos konszenzussal szembemenő X másik tudós "az és ez nem lehet véletlen" kitételre is rég választ adott.

Többek között azt, hogy az emberiség gazdasági fejlődése mindig a felmelegedési időszakban gyorsult fel. Az ekkori könnyebb élelmszerzési lehetőség mellett több ideje maradt a közösségnek más tevékenységekre. Például gondolkodásra, amibő technikai, tudományos és művészeti fejlődés is indult. Akkor pedig még nem volt internet, sok találmány lassan terjedt el, így az iparosodás elején az emberi kibocsájtás minimális volt, az nem indíthatta volna el a felmelegedést.

Felmerül persze a nap hatása, hogy a légköri szén-dioxid tartalom sokszor követte (és nem megelőzte) a felmelegedést. És látja, hogy az ő munkahelyét egy olyan tudományos konszenzus miatt zárják be, emiatt marad normális megélhetés nélkül a családja, amihez a totális baromságokat publikáló folyóiratok, az azt tudománynak kikiáltó intézetek és tudósai a hangadók, és aminek az érvei nem győzték meg őket. 

Jelenleg a hagyományos folyóiratok monopol helyzete, ára jelenti a tudományban az egyik legnagyobb harcot. A második szempont a feminista, zöld, baloldali aktivizmus tudományva való beszivárgása után korlátlanul megjelenő bullshit és leleplezése körüli harc. És ebben a kérdésben elhangzik az is, hogy a tudományban nem lehet varázsszó. Attól, hogy egy történész vagy művészttörténész hirtelen gender tudósnak nevezi magát, mert gender témakörben kutatott (vagy jól, vagy rosszul) a közgazdaságtanhoz, matematikához, biológiához nem fog érteni. Nincs cimkét magadra aggatva kapott tudományos mindenttudás. 

Ezek az átpolitizált diszciplinák viszont összefolytak számos ország és az EU politikájával, olyan módon deklaráltak alapértékeket, hogy mások alapvető emberi jogairól, azok érvényesüléséről sikerült elfelejtkezni, így ez a magát mértéktartónak tartó mainstream politika egy jogtipró, sok ember halálához is vezető szélsőség lett. A Brexit hívei ezt a politikát európai politikának látják, és ezzel az iránnyal akarnak szakítani.

A no deal brexit nem azért politikai realitás, mert nem tudnak az alsóházban megegyezni. Ez azért politikai realitás, mert nagyjából bármilyen megállapodást fel lehet mondani vagy fel lehet rúgni. És amíg az EU sok együttműködés feltételéül azt akarja megtartani, hogy sok együttműködés csak ezzel az értékrenndel, ezzel a politikával lehet, az Ír határ miatt az Egyesült Királyság egy részének ebben is benne kell maradnia, ha pedig nem lehet az ország egyes részei között sem határ, akkor mindenkinek, akkor pont ez a függetlenedés nem valósulna meg.

A jelenlegi megállapodási javaslat az EU kezébe egy brutálisan erős ütőkártyát adna, ami a britt tárgyalódelegációkart gúzsba köthetné, míg a választói akarat a másik irányban jelentene kényszert. És így az, hogy London potenciálisan végleg benne ragad a biztonsági megoldásban reálisnak tűnik, így a megállapodás elutasítása borítékolható. Ugyanis a megállapodás jelenleg a Brexit esetleges előnyeit, és az EU tagság előnyeit egyaránt feladó két szék között a földre huppanó butaság lenne. 

May és kormánya ugyan sok tory csoport számára elfogadhatónak tűnt, minden irány kapott kellő képviselelet, megvolt egyféle kvóta, de a fenti ellentéttel nem tudott semmit sem kezdeni és nem mérte fel azt, hogy milyen más lehetőségei vannak. Ha ugyanis eléri, hogy néhény más országgal együtt lépjen ki, és egy alternatív együttműködést indítson jobb feltételekkel, akkor az EU is kényszerhelyzetbe kerülhetett volna. May és az országa viszont egyedül maradt.