Sok más téma várja, hogy végre megírjam / befejezzem a postot, de az Oscar sajnos véges ideig aktuális. És azt kell mondjam, ezzel is foglalkozni kell. Az igazság az, hogy a helyzetet többféle nézőpontból lehet nézni. Van aki szerint az akadémia rasszista. Van aki szerint a nagy stúdiók üzletpolitikája a gond. Van aki simán a jó filmeket hiányolja. És van aki összetettebb társadalmi jelenségekről beszél. A valóság azonban a filmipar gyávaságáról szól, arról ami kapcsán mindenképpen meg kell említeni a Saul fia hazai fogadtatását, annak visszásságait is. 

A Saul fia nem tehet róla, hogy ezt a témát már borzasztóan sokan feldolgozták. Arról sem tehet, hogy Sztálin rendszerének haláltáboraiban játszó dráma éppen úgy nem sok van, ahogy a Nankingi mészárlást sem dolgozzák fel sokan. Vagy mondjuk Amerika őslakosai elleni népirtásokat. A kereszténységen belüli gyilkos vallásháborúk kimaradnak. A kicsit szélsőséges néző a "már megint" kapcsán zsidózik egyet, pedig a hasonló témákat elcsépelté tévő szakemberek, akik miatt a "már megint, túl sok" érzése merül fel és a kínzó hiány más témák feldolgozása után többnyire nem zsidók.

És a magyar zsidócsaládok drámáját bemutató alkotásokból is kimarad, hogy sokan a következő korszakban "osztályellenség" lettek, a következő rendszer is sokuk életére tört, újra kirabolták őket. Újra eljött a megkülönböztetés. Mint arról sem, hogy ma számos esetben nem azért kapnak meg ugyanúgy megkülönböztetést, mert zsidók, hanem mert "Cisz, vallásos, fehér, férfiak". A kollektív bűnösséget kiáltó, vélt elnyomásra valós elnyomással reagáló megkülönböztető politika, az ehhez tartozó családi drámák ma is folytatódnak.

Csak az akkori "nemzsidók" helyett most "nemfehérek", "nemheterók", "nemférfiak" vannak. Szükség van hát megérteni, hogy ez a politika miért gonosz, miért jelent az ilyen gondolkodást ma is veszély, akkor is, ha a zsidó szó helyére más szót írunk, és te is sorra kerülhetsz. A Saul fia ezért is lenne érték. De ezt bemutatni kockázatos lenne, mert akik miatt veszélyes, rögtön fel is lázadnának. Ráadásul más szempontból sem tartanák elég ütősnek a művet.

Egyetlen alkalommal sem látunk olyan emberi kérdéseket, minthogy egy zsidó családból származó, de családlapításhoz megkeresztelkedett ember családja, akár mindegyik rendszerben kerülhetett két tűz közé. Pedig érdekes, erős, és hatásos történet lenne. Mint az is, hogy aki túlélőként megkapta a saját hazáját Izraelben, azt egy fontos ünnepén támadják meg olyanok, akik mind az ország jogát a létezésre, mind az ő jogát az életre újra megkérdőjelezik. Nem teszi fel senki a kérdést, hogy ilyen helyzetben az önvédelem merre sodorja a politikát. Pedig a zsidóság sorsának ez is része. 

Nem azért van "csak" egyforma dráma, mert zsidók... Hanem azért mert a filmipar a működő recepten, kliséken nem változtat. Nem kockáztat. Márpedig a klisékhez adott szerepek kellenek. Adott, pontos igényeknek megfelelő férfi szereplők, akik karaktere kötött így csak pár ember tudja eljátszani, a női főszereplő pedig többnyire egy "generikus jó nő" ahol sok színésznő nem csak árversenyben van benne, de ősrégi téma a szereposztó dívány kérdése is. 

És nem csak ezek az alkotások épülnek elcsépelt klisékre, de egy életrajzi drámában is megkeresik a klisé szerű fordulatokat, és egy két ismert ténnyel felturbózzák. Miért? Mert feltételezik, hogy a klisék működnek. A rendezőnek, producernek, döntéshozónak a moziélményei is ezekre épülnek. Mi pedig bosszankodunk, hogy ez így nem igazán újdonság, nem igazán szórakoztató. A sokadik folytatások, remakek mellet az azonos receptre, azonos klisékből építkező, kicsit egyforma alkotások versengenek a kegyeinkért. 

Ezzel versenyeznek azok az alkotások, amik amúgy nem kapnának esélyt, de ugye afroamerikai témát, afroamerikai szereplőkkel dolgoznak fel, de őszintén szólva ezek sokszor kicsit erőltetettek, sokszor olyan klisékbe erőltetnek fekete szereplőt amibe nem való. És őszintén szólva az afroamerikai filmeknek van egy komoly problémája: Fehér ember sokfelé van a világban. De afroamerikai csak az USAban, és bizony Niger, Nigéria és sok más ország polgárai máshogy kezelik az N betűs szót, teljesen más életet élnek. De még egy onnan Európába érkező fekete bevándorlót sem feltétlenül érinti meg az afroamerikai témák többsége.

Ugyanígy nem tudja megszólítani azokat akik nem hordanak Afrika medált, inkább az egyetemi évfolyam gyűrűjét. Rendpárti amerikaiak, bőrszínüktől függetlenül. Esetleg mondjuk rendőrök. Elegük van abból, ha egy bűnöző nem működik együtt, és ezért ők veszélyben érzik magukat, akkor ha fehérről van szó, nincs gond a kemény fellépéssel... De a fekete az rögtön "ártatlan bárány" lesz pár fegyveres rablás mögött, és a "Black lives matter" mozgalom nem csak a fehérek,de a fekete zsaruk életével sem törődik. 

Az ezt a kultúrát támogató propaganda szagú filmet, ha nem is különösen jó, akkor bizony az ilyen zsaruk, ügyészek, bírók, stb. sem fogják éltetni. De azok a fekete kisemberek sem, akik az így megvédett csoportok által fenyegetett területen élnek, de tanulni, dolgozni szeretnének. A jelentős részük viszont a hasonló afroamerikai témákat kapásból hiteltelennek is tartja.

A borítékolható sikertelenségből lehetne tanulni, lehetne fejlődni, jobb alkotásokkal egyre sikeresebb lenni. De aki nem tud a saját hibájából tanulni, mert nem akarja felismerni, hanem helyette a vélt rasszizmusra mutogat, általánosító vádakkal operál és semmit sem tesz azért, hogy jobb legyen, az ritkán ér el jó eredményt. Egy fehér rendező, ha rossz a filmje és nem jelölik semmire, képes megérteni a kritikát, javítani rajta. Aki erre nem képes, mert rasszizmust kiált, az a következő filmek versenyében még jobban le lesz maradva. 

Ahhoz, hogy ne legyen, elsősorban bátor, a klisékkel szakítani képes, érdekes, jó filmeket készíteni akaró fekete filmesek kellenének. És meg merném jegyezni, hogy a legtöbb ember nem feltétlenül tudja a film zeneszerzőjének, operatőrének, díszlettervezőjének, stb. bőrszínét amikor a filmre gondol, azt értékeli akkor pláne nem ez jut eszébe. Nevetséges ennek kapcsán rasszizmust kiáltani. Sokkal inkább az egyén felelőssége az, hogy nem tanul a hibából, hanem rasszizmust kiált, és így meg is ismétli azt. 

A fekete színészek sikeréhez még ennél is több kell: Ha egy szerepbe fehér férfi kerül, akkor hamar rájössz, aki jó akcióhősnek, nem jó hackernek, aki jól néz ki ügyvédnek egy komoly drámában, azt nem állítod be matektanárnak egy vígjátékba. A film sikere ilyenkor a megfelelő "tökéletes" szereplő megtalálásán, annak alakításán múlik. Ellenben sajnos, ha fekete szereplőről, női szereplőről van szó, az általában nem ennyire speciális helyzet. A "színésznő legyen jó nő" szintű helyzet, a "fekete hozza a szokott humoros fekete formát", és sokan azt látják, ebből 12 egy tucat, tökéletesen helyettesíthetőek a szereplők, nem nyújtanak ennél többet.

Ha afroamerikai problémákra építed a propagandát, akkor is generikus szerepek, amikre rá tudsz mutatni, hogy "semmi különös". Az afroamerikaiak létszámarányos eredményt várnának el, egy új Numerus Clausus-t. A feministák női kvóták címszó alatt teremtenék újra ezt a gonoszságot. És igen: volt már abból per, hogy a kvóták miatt gyakorlatilag alkalmatlan nőt kellett felvenni alkalmas és jó férfi helyett. Te szeretnéd, ha emiatt alkalmatlan emberen múlna az életed, a biztonságod? Ha egy fekete filmes, lehetőleg nő, és leszbikus kiállna amellett, hogy új numerus cluasus követelés helyett egyéni teljesítménnyel, a hibákért, tettekért felelősséget vállalva kell érvényesülni, abból könnyen születne Oscar díjas film...

... Csak éppen lenne sok olyan csoport, aki szerint az azt készítő afroamerikai nem igazi afroamerika, az így értékek mellett kiálló nő nem igazi nő, az értékekről, felelősségről beszélő leszbikus nem igazi leszbikus. Na az lenne csak az igazi botrány.