Adott egy szervezet. Nem foglalkozik nemzetközi orvosi szaklapok, orvosi szervezetek statisztikáival. Ők a saját statisztikáikkal foglalkoznak. A nők elleni erőszak témakörében. És alapelvük, hogy feltétlenül hisznek a betelefonáló nőnek, így a kölcsönös erőszak esetén, a férfi jogos védelmi helyzetben való önvédelme esetén is férfi által nő ellen elkövetett erőszak kerül a statisztikájukba. Nézzük meg mit jelent ez a párkapcsolati erőszak kapcsán: Náluk nők elleni párkapcsolati erőszak fordul elő. A férfiak ellenivel nem akarnak foglalkozni, nem is nagyon van olyan férfi aki hozzájuk fordulni.

Rögtön látható, hogy az ő telefonos segélyvonalukon miért más az arány, mint ott ahol a párkapcsolati erőszak áldozatainak női menhelyet létesítettek, de elmondták, hogy fordított esetben a bántalmazott férfit is befogadják. Mondhatnánk azt, hogy ez esetben a hasonló szervezetek statisztikája semmit sem ér. Mondhatnánk azt, hogy az ilyen statisztika alapján való figyelemfelhívás valótlan vádakkal kelt gyűlöletet, így közösség elleni izgatásként akár bűncselekmény is lehet. Olyan szervezet amelyiknek ez a céljai között hangsúlyos akár bűnszervezetként is értékelhető.

Csupa csupa feltételes mód. Bele lehet tenni egy kis ha ... akkor szerkezetet. Amiből mindenki fel is ismeri őket, ők így azonnal tiltakoznak a jó hírnevük megsértése ellen. De ugye könnyű azt mondani, ha rájuk, mint meg nem nevezett szervezetre a ha nem igaz, akkor az akkor után rész sem rájuk tényállítás. Mert ugye vagy csalnak a statisztikával, gyűlöletet keltenek: Akkor nincs mit vitatni azon, hogy az bűncselekmény. Vagy nem. De ugye a "ha" oldalon való statisztikai torzítás kapcsán nehezen mondanak bármit is. Hiszen eddig is a saját eseteikből gondolkodtak, diszkrimináltak, nehéz lenne most tagadni. Kicsit bántó az, hogy az UNICEF vagy bármely más szervezet felül az ilyen propagandának, de ezen lépjünk tovább. 

Ha a két csoport egyformán erőszakos, akkor a nők elleni párkapcsolati erőszakban a részarányuk elkövetőként, és a nőkkel való párkapcsolatban való arányuk résztvevőként nagyjából megegyezne. Ez bármely két csoportra igaz. Mondjuk a Ferencváros ultráit és az UNICEF aktivistákat összevetve is. Ha valamelyik csoport erőszakosabb, akkor ott az erőszakok aránya megnő. Ha kevésbé erőszakos akkor csökken. 

A nagyjából viszont nem véletlenül van benne a megfogalmazásban, mert ugye el kell különítenünk a hosszabb távú párkapcsolatot, ahol van idő a konfliktusokra, azok elmérgesedésére, a rövidebb távú kalandoktól ahol a konfliktusok eldurvulása előtt. És persze van egy sokkal fontosabb kérdés: A látencia kérdése. Mert a statisztikába csak az kerül bele, amiről valaki is tud.

És nem csak azért nem kerül bele a statisztikába, mert a férfit kiröhögnék, ha megtudnák, hogy egy női bántalmazó áldozata, ahogy arra egyre több szervezet rámutat, hanem egy sokkal egyszerűbb probléma miatt. A verbális és pszichológiai agresszió kapcsán nem csak arra tudok rámutatni, mennyire mindennapos az egyes feminista közösségek részéről, hanem egy sokkal fontosabb jelenségről. 

Nem sok olyan nőről hallottam, aki egy-egy rossz napján ne mondott volna csomó olyan bántó dolgot amit megbánt. Egy feminista szervezet statisztikájába fordított irányban negyed ennyire bántó dologért is be lehet kerülni, ha minden ilyet számolnánk akkor kénytelen lennénk azt hinni, hogy minden nő gonosz bántalmazó. Pedig a fenét: csak rossz napjuk van. És egy kapcsolat arról is szól, hogy a másikat a rossz napján is elfogadjuk, amikor ez megtörténik, aznap persze fáj, de nincs belőle baj.

Tudjuk, hogy kevés olyan lány van aki ne akarná, hogy a férfi sokban változzon meg. Nem apróságokról van szó. És a legtöbb férfi valamennyi alkalmazkodást ilyenkor természetesnek vesz. De fordított esetben jön sok ideológiai követőitől a férfiuralom, az irányítani akarja szegényt, stb. vádja. Pedig a férfinak sem esik jól, ha a hobbik, a haverok háttérbe szorulnak, de ő mégsem kiált elnyomó matriarchátust. 

Sőt meg szeretném azt is jegyezni ha egy nőt egy női partner bánt meg, ott jóval kevésbé beszélnek a barátok, barátnők is bántalmazástól. Kevesebb eséllyel jut el az ilyen esetek híre az adott civil szervezetekhez. 

A semleges statisztikák (pl. CDC) a nem kölcsönös párkapcsolati erőszak elkövetőinek arányát a nemek szerint 50-50 környékére teszi. Egyes orvosi lapok a látenciát is csökkentő kutatási módszerekkel, a fenti különbséget még mindig meg nem szüntetve 70%-ot ír női bántalmazó számlájára. A gyermekek halálával végződő bűncselekmények esetében sokkal magasabb arányban válnak elkövetővé az anyák, mint az apák. 

Persze: Az elkövetési módszerek mások. Egy nő inkább éheztet, mérgez, egy férfitől pedig kitelik a baseball ütős részeg tombolás. És persze az is igaz, hogy vannak ellentmondó elvárások: Egy férfi ne adja fel elsőre, de másodjára már zaklatóként kerülhet a statisztikába. Nagyon ritka az, hogy egy nő többször nyíltan kezdeményezne, próbálkozna, és azt a férfi ne "hízelgőnek" tartaná. De erre igazából leszbikus és meleg kapcsolatokban sincs sok példa.

A statisztikából a legjobb is gyenge lábakon áll. De ha a feminista szervezetek statisztikái mögé ezeket a szempontokat is betesszük, akkor azok is arra utalnak több a női bántalmazó. Több. De tegyük fel a kérdést: Ne lehetne sokukat ezzel együtt is szeretni? Lenne ennek súlyos következménye? Nem az a cél, hogy ez alapján meggyűlölje valaki egyik vagy másik nemet. Még az sem, hogy sokakat börtönbe küldjünk, mert volt egy rossz napjuk.

Három dolog fontos: 

• Mindenkit megillet a törvény egyenlő védelme. Mindenkinek jár a biztonság. A súlyos bántalmazókat a nemüktől függetlenül meg kell állítani.
• Az a szervezet aki gyűlöletet kelt, diszkriminál, de leginkább kampányra, irodára, az irodában ülő emberekre költ és keveset segít valóban nem érdemel támogatást. 
• Azokat viszont akik tényleg tenni akarnak, menedéket nyújtanak a rászorulóra, védik a gyengébbet akkor is, ha ezért csak gáncsokat, pofonokat kapnak, minden megbecsülést megérdemelnek.