... mert választani kell

Pártekéző: A nem létező összefogás

2014/02/25. - írta: Válasszunk

Tudják mi a baj az Összefogással? Az, hogy gyakorlatilag nem létezik. Tegyük fel győznek. Az első 20 percben lesz a környékükön nagy össznépi hurrá. 20 perc után viszont kiderül, ezek a pártok, szervezetek nehezen tudnak összefogni. Hiszen van köztük atomenergia ellenes. Van köztük aki a sok szempontból problémás francia gyártóval tárgyalt titokban. És persze akad olyan, aki orosz gyártású atomerőművet szeretne, csak máshogy és a tárgyalási módszerrel nem ért egyet. És a három csapatból egyiknek sem lesz meg a többsége. Megterhelve egy rakás olyan gondolattal, akár alkotmányozás kapcsán, ami 2/3-ot igényel, igen mókás helyzet az ahol minden gondolat kisebbségben van. És az adott politikai erők egymással csak végszükség esetén állnak szóba.

Vajon mibe kerülne az MSZPnek politikailag ilyenkor beállni Gyurcsány mögé? Ha viszont nem teszik meg, akkor Gyurcsány is ellenérdekelt lesz az MSZP segítésében. És közben számos FIDESZ közeli tisztségviselő lesz ellenérdekelt abban, hogy bármiben is segítsen egy megkérdőjelezhető legitimitású döntést. Valódi összefogás nélkül egy efféle mindent bele választási szövetség elsősorban a kormányozhatatlanság ígéretét tudja elhozni akkor, ha nincsen közös és konkrétumokat is ígérő program. Az ilyen kérdésekben való megegyezés lehetősége pedig igen távolinak látszik. 

Ez viszont azt jelenti, hogy érdemi programmal, annak megvalósítására vonatkozó tervekkel döntően a Jobbik rendelkezik, ha bármi áron váltani akarnánk, ők lennének a kormányképes alternatíva. Mert az összefogás, ha a választás másnapján szétesik nem az. Azt viszont tudjuk, hogy a bármi áron nem működik. Sokan sosem szavaznának a Jobbikra. De térjünk vissza az Összefogásra. Rendben? 

apolono_render1.jpgVirtuális többséghez, virtuális politikust! Gondolom a jól hangzó szlogen pontosan rámutat arra, mi a baj az egész összefogással. Mert egy 3D renderelt képen lévő virtuális politikusnak biztosan nem lenne hamis a diplomája, biztosan nem fogadna el kenőpénzt, biztosan nem verné meg az asszonyt. És még elég jól kinéző alap modelleket is lehet kapni. Sőt: Ők tennének valami illetlen dolgot, és egyetlen rossz törvényt sem szavaznának meg. Csak éppen nem látjuk, hogy egy virtuális politikai tömb, vagy egy virtuális politikus mit is tudna tenni. Mennyi idő kellene vajon egy kormányalakításhoz? Mennyi idő kellene vajon az SZJA reformhoz? A trafik kérdés felderítéséhez? Mennyi idő kellene ahhoz, hogy egy ilyen formáció működhessen. Ne feledjük: Nincs előre egyeztetett program, nincsenek közös célok, nincsenek letárgyalva az alkuk.

apolono_2.jpgAhhoz, hogy a nem létező Összefogás jellegű virtuális politikai formáció bármit is tehessen, vagy csodának kell történnie... Vagy kellene valaki aki ezt a bábot mozgatja. Egy virtuális politikus esetében csak pár csúszkát, a modell végtagjait kell megragadni a Carrara-ban, DAZ Studioban, majd jön a render gomb és a változás. Ha lenne valaki ilyen felhasználó az összefogás mögött, akkor persze az összefogás is szabadon formálható. Enélkül ugyanis semmit sem tudnának elfogadni, és a szükséges sürgős döntések előtt éppen úgy beindulna a huzavona, a kinek miben lehet engedni kérdés, mint az összefogás bejelentés előtt, vagy éppen a listaállítás kapcsán. Egyesek elképzelt kis képzeletbeli világában persze így is működik a kormányváltás, lesz tejjel-mézzel folyó Kánaán... De azért nekem vannak erős kétségeim, ugye nem baj? 

Ezeknek az alkuknak pedig nem a választó akarat lesz az alapja. Azaz ez is autokratikus irány. És innen közel annyit ér a FIDESZ antidemokratikus módszereivel való szakítás, hogy ezeket más módszerekre cseréljük le. Mintha egy divatlap nagyban beharangozná, hogy szakít a modellek alakjának retusálásával... és onnan renderelt képeket használna. Ha a mozik kapcsán a profik képeiről nem mindig mondod meg, hogy CGI akkor a lapban sem tűnne fel alapon. Előrelépés lenne? Nem. De lehet hangosan kiabálni, hogy ki is csinálta meg a változást. 

Csakhogy a virtuális politikusban, a virtuális politikai formációkban van még pár dolog ami közös. Nehezen vonhatóak felelősségre. Belső vagy külső szempontokra mutathatnak és visszatérhetnek egy új néven. Ez pedig komoly gond, ugyanis a számon kérhetőség fontos lenne. De ugye a DKn nem lehet az MSZPs kampányígéretet számon kérni, így pedig az Összefogáson is nehezen. Ha pedig nincs is érdemi program sok helyen, csak egymásnak részben ellentmondó elképzelések, és csak az hangzik el, mi az amit más programjából "lerombolnának" (ezek egy részét hasznos lerombolni, más részét nem) az probléma. 

De tegyük fel, hogy az Összefogás sem számít győzelemre. Az ismert kutatások eredményeinél is jobban ismerik a korlátaikat. Ekkor a céljuk lehet a 2/3 megakadályozása. Csakhogy a FIDESZ már amúgy sem akad újra alkotmányozni. Marad hát az, hogy látványosan megverjék a Jobbikot. A következő választáson se a Jobbik legyen az elsődleges kihívó. Ami még érthető is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr465832396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása