... mert választani kell

5 gyanúsított...

2014/06/11. - írta: Válasszunk

Képzeljük magunk elé egy rendőrkapitányság előállítóját. No nem csak a padot, amelyiken a reggelt kivárhatják a gyanúsítottak, ágy ugyanis nem jut nekik... Nem csak azt, hogy itt még annyi joguk sincs, mint később a fogdán, vagy a börtönben. Hanem azt is, hogy itt nincs külön cella. Mindenki ide érkezik. Így pedig vegyes társaság gyűlik össze. Persze a történetünk szereplői, persze sosem jártak egyszerre egy előállítóban. Sőt mielőtt valaki magára ismerne, mondjuk ki mindaz amit elképzelsz a képzelet szüleménye lesz. Mégis látjuk, a legrosszabb dolog ami itt van az többnyire maga a társaság. Egyikük, egy Jocó nevű, oktatja a társait, mi is lesz az eljárás következő része. Ő már tudja. Harmadszor van itt. 

A három csapásról is tud. Alkalmazni is fogják nála, mert ez már a harmadik testi sértéses ügye. A három csapás miatt persze ezúttal csak duplázódik a büntetési tétel. A minősítő körülmények miatt amúgy 1-5 év lenne, így 2-10. Mondjuk a sok minősítő körülmény miatt megkapja a 10-et. Eddig már ült ilyenért 5-öt. Mondjuk úgy a 18. szülinapja óta nem sokat volt szabadlábon. És ha egészséges 30-asként kijön akkor sem fog sokat kint maradni. Ismételni fog. És tudják mi kell ahhoz, hogy ilyen szép sokat kapjon? Hát mondjuk a minősítő körülmények gyűjtése. Aljas indok. Maradandó fogyatékosság okozása. Különös kegyetlenség.

Lehet, hogy a 10 év után meglátogatja az áldozatot is. Az biztos nem fog felejteni, már csak azért sem, mert a savas kezelésnek tényleg maradandó a hatása. De ha apuci nem fizet, akkor a kislányának baja lehet. Ilyen az élet. Meg a sósav. Pech. A kinti világban nem nagyon kapna munkát, hamar fedél nélkül találná magát. Így pedig ugye pár családtagnak jut némi anyagi támogatás. 

A kötelező oktatás után megkérdezi a társait, ki és miért van itt. 

Dezsőke sem az első csapásnál tart. Így a kiokosításon csak jól mulat. Ellenben ő kint akart volna maradni. Csak ugye van egy borzasztó szokása. Nem igazán tartja tiszteletben a jogos védelem határait. Ha a barátnőjét, családtagjait megtámadják, és a környéken erre többször volt példa, akkor a kelleténél jobban eljár a keze. Akkor is üt, amikor a másik már felhagyott a támadással. És a mostani támadó, aki kiverte az unokahúga két fogát sem viselte túl jól, hogy egy korláthoz csapkodják a fejét. Igaz, lehet, hogy pár vélt önvédelmi szituációba bejátszott a paranoiát is okozó fürdősó... De ki mondta, hogy azt nem szájon át kell fogyasztani?

Jani érdekesen adta elő a történetet:

- A puhatestűek miatt. Meg a szemét zsaruk miatt. Jövök befelé a bevezetőn, tökre nem mentem gyorsan, 80nál több nem lehetett. Aztán a sok puhatestű meglát, spriccelnek szanaszét, úgy ugranak vissza a járdára, ahogy az kell. De valami kamerás fakabát megfogott. A köcsögje valami veszélyeztetésről hadovált. Meg, hogy hogyan kéne vezetni. Hát már így sem lehet rendesen közlekedni, mert hol azért kell 70re lelassítani, hogy a puhatestű félre tudjon ugorni... Hol pedig így tudod csak kerülgetni a sok mazsolát.

Jani persze tisztes vállalkozó. Ha kijön ugyanott folytatja. Ő nem egyedi jelenség persze. Belőle sok van. És szet meggyőződése, hogy ahol a 40 is többnyire relatív gyorshajtás, 50 a megengedett, a BMWvel a 80 is belefér. Legfeljebb ugrálnak a többiek. A trafipax meg csak pénzbehajtás, az autósok szívatása, mert a legtöbb baleset nem az abszolút gyorshajtás (50 helyett 80), hanem a relatív gyorshajtás okozza. És ott pedig nem vizsgálják külön, hogy amikor 30 a biztonságos, 50 a megengedett valaki 80-nal ment-e... A relatív gyorshajtás ugyanis elég a felelősséghez. 

Pályanaphoz lassú, meg nem tud elég jól vezetni, de ugye ezzel ő a Jani az utakon. Csak a szerencsén múlt, hogy nem vasalt ki pár embert, és ha kijön akkor azzal is a szerencsét kísértjük. A priuszához maximum még hozzá lehet csapni egy UTE-Fradi-t. Meg pár becsületsértő rasszista kommentet a Facebookon, 

Marad még Győzi... Ha munkát nem kap megoldja máshogy. A lopások mellett játékpisztolyos trafikrablás is száradhat a lelkén. Bántani nem bántana senkit, de a fegyvernek látszó tárgy is elég a súlyos bűncselekményhez. Hosszú börtönévek várhatóak. 

És Béla. Béla aki a beszámíthatóság, büntethetőség határán táncol. Ha van lóvéja gyógyszerre nincs vele semmi baj. Ha nincs, akkor viszont közveszélyes. Főleg, ha iszik. Miután a közmunka nem neki való volt, egy ideje nem volt pénz a gyógyszerre. Kannás borra viszont meghívták a cimborák. Mire a rendőrség megtalálta, hogy róla van szó, már lett 2-3 ügye. Ha lenne kezelés ő jámbor lenne. És igazából kérdés mennyire tehet róla, mert sem a fejsérülést nem ő választotta, sem azt, hogy ezzel ne kapjon munkát, sem a segélyezés átalakítását. De mégis az "ő felelőssége" az egész. Hiszen tudta: Ha nem szedi a gyógyszert nem képes kontrollálnia az agresszióját. A pia pedig agresszivitást válthat ki. Fel tudta mérni a tette következményeit. Éppen csak, de beszámítható. Határeset. Elviszi a balhét, mert van benne ennyi tartás, nem mosdatja ki magát. Kinéz a tényleges életfogytiglan. 

Okkal. Hiszen más módon nem szavatolható a társadalom biztonsága, őt a közösségbe visszaengedni valóban veszélyes lenne. Mint a másik 4et is. Csak pechére, nála a jogalkotó lehetőséget adott a tényleges életfogytiglanra. Ha az orvostudomány 5 év múlva képes maradandóan meggyógyítani Bélát... Onnan jámbor lenne. És mint mondtam, nem ő tehetett a fejsérüléséről. Mégis ott lenne a tényleges életfogytiglan. Mert, hát a bíró is tudta: Ha kiengedik közveszélyes lenne, a társadalom érdeke őt bent tartani. Az pedig, hogy a helyzet alapvetően megváltozott, már senkit sem érdekel. Ő a "potenciális sorozatgyilkos" aki még csak reményt sem érdemel. 

És akik ezt mondják azok között sok az olyan Jani akit még nem kaptak el. Sok potenciális Dezső van, akinél csak a szerencsén múlik, mikor kerül oda. De ők akkor sem kapnának sokat. De azért könnyű emlegetni a kőtörést és az uránbányát. 

Csak az a baj, hogy ezek közül a legjobban Jani-tól kell félni. Mert ott bármikor válhatsz áldozattá. Ő kapja a legkisebb büntetést. Majd a szer miatti paranoia, a "megvédendő" kötekedő barátok, stb. egy szórakozóhelyen sok embert veszélyeztetnek. És egy ilyen balhé körüli "pánik" mást is veszélyeztet. Jocó-val összefutni nagy pech... De ritkán véletlen. A veszélyes Győző nála talán többet kap. Pedig könnyen meg lehetne oldani, hogy ne bűnözzön. De akinek csak remény sem jut, akit bányászni küldenének, mert milyen ember az ilyen az Béla. 

Igen. Én is tudok olyan gyerekgyilkost és más embert aki ugyanezt kapja. És nem is érdemel mást. De azt is tudom, hogy aki semmilyen józan mérlegelés szerint nem kaphat kevesebbet, annak a felülvizsgálat valamely lehetősége semmit sem ér. Mert csak egy formaság. Ami kapcsán ráütik a pecsétet, mindaz az ok amiért ő az életfogytiglant kapta fennáll. 

A felülvizsgálat lehetősége annál jelent csak érdemi változást, akinek egy ilyen esetben okkal enyhítenék a büntetését. A büntetőjog céljai között ott van az igazság (de nem a bosszú), ott van a társadalom védelme az adott elkövetővel szemben, és a büntetés visszatartó erején keresztül a többi hasonló elkövetővel szemben. Az igazság nem sokat változik. De az, hogy kivel szemben kell megvédenünk magunkat változhat. Sőt igaz az is, hogy a visszatartó erőt szolgálhatja a jobb felderítési arány, a szabadságvesztés differenciáltabb végrehajtási módja, és számos más dolog is. 

A törvény által szigorúan megtorolt bűncselekménynél csupán egy jobb bűncselekmény van: Az amit el sem követtek. A visszatartó erő, a társadalomra veszélyes személyek elkülönítése is ezt a célt szolgálja. Egy olyan bűnöző akinek már nincs veszteni valója viszont semmit sem kockáztat. Vele szemben semminek nincs visszatartó ereje. A büntetések kapcsán ezért fontos a differenciáltság, és ezért nem elég a fogház / börtön / fegyház hármas. De ezért nem jó az sem, ha minden feltételes szabadláb egyforma. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr616291590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása