Ha bármely veszélyes élelmiszerről van szó, bármely vizsgálatról oly sokszor szólal meg a termelő. Nincs ez másképp most sem, amikor felmerült, hogy pár biotermék botolizmust okozott. Nem hiszem, hogy Keksz Zsolt-ot vagy a Gourmand Company-t ki kellene emelni, és azt kellene mondani: Itt ők jelentik a problémát. Ha valami kiemeli őket megannyi más biotermék előállításával foglalkozó cég közül, az legfeljebb a balszerencse. Ellenben az érintett kistermelő nyilatkozatából érdemes lenne kiemelnem egy rövid részletet:

A baktérium szinte kivétel nélkül húsárun keresztül kerül a szervezetbe (a neve „kolbászmérgezés”), de sem az üzemben, sem a magánéletben (vegetáriánusok az alkalmazottak) nem használunk és fogyasztunk húst, így nem érintkezhet azzal.

Az állítás sok szempontból sem igaz. A kolbászmérgezés megjelölés persze nem véletlen. Hiszen már az ókorban is elsősorban húskészítmények kapcsán fordult elő. Amikor a németek felismerték, az is kolbászhoz kötődik. De a név sosem jelentett kiszolgáltatottságot. Csakhogy ennek az oka sosem a húsban, hanem az a tartósítási eljárásban volt keresendő. A tartósítás kapcsán ismert módszer például a cukor hozzáadása. Vagy mondjuk a savanyítás, az ecet hozzáadása. Így aztán sok savanyúság, sok befőtt esetén a cukor vagy az ecet kizárta volna ezt. 

De egy aszalt gyümölcs is túl cukros közeg. Számos olyan hagyományos tartósítási eljárás van, ami azonnal és biztosan megakadályozza a baktérium elszaporodását. Ha pedig a terméket egyszer sterilizálták, a méreg is lebomlott, a közeg pedig a sok cukor vagy a savas környezet miatt nem megfelelő, akkor a baktérium ismételt elszaporodása kizárt. Nincs ezzel semmi gond. Egy lekvár cukortartalma eleve magas, és eleve olyan növényekből készült. Vajon ez igaz egy szarvasgombás pesztóra is? De a céklalekvár cukortartalma is kérdéses.

Ez a baktérium eredendően nem a húshoz kötődik. A baktérium mérge az állatokat is megölné. A baktérium forrása a talaj. Pont mint a tetanusznál is. Ha pedig a gond a talaj, akkor az a lilahagyma, a cékla, és a szarvasgomba kapcsán is előfordul. A sebbotulizmus (katonáknál volt gyakori) forrása is a talaj. A hússal az volt a baj, hogy a tartósítás módja jelentős részben a hús levegőtől való elzárására épül. A baktérium viszont pont ilyen környezetet kedvelt. Ez a környezet viszont a szép díszcsomagolású pesztóra, lekvárra is igaz. 

Ugyanaz a fertőző forrás adott mint a húskészítményeknél. A megfelelő környezet is adott. Ha Keksz Zsolt úr legalább a baj bekövetkezte után, úgy gondolta volna, hogy a vásárlói érdekében utánanéz a kérdésnek, akkor ez neki is feltűnne. És ha tudja, hogy nem a húsból ered, hanem a talaj (vagy a víz) a gond, akkor nem beszélne arról, hogy az üzemben mindenki vegetáriánus. Vagy nem nézett utána, egyszerűen nem érdekli, hogy tévedhetett és ez esetben a potenciálisan veszélyes terméke megölhet valakit... Vagy tud is a veszélyről. Egyik sem szimpatikus.

A kérdés immár csak a hőkezelés kapcsán merül fel. Fontos az, hogy egy hőkezelés sem véd semmit sem, a hőkezelés után bekövetkező fertőzésektől. A 2 órás hőkezelés kapcsán is felmerül a kérdés az a termékek főzése... De ez a csomagolás előtt vagy után következett be? Mert azt, hogy az egyszer készre főtt terméket  (lekvárt nem lezárt üvegben főzünk) még a csomagolás után 2 óráig főznék újra, nos nehezen hiszem el. 

Ha pedig ez a nyersanyagok főzése, és a csomagolási folyamat során a kórokozó bejuthat a termékbe, akkor a már lezárt üveget kellene hőkezelni. Ahhoz, hogy egy baktérium elszaporodjon egyetlen spóra is elég. Ezek ugyanis ivartalanul, osztódással szaporodnak. Az a spóra lehet egy láthatatlan porszemen. Vagy bárki kezén, és ezzel az üvegre, fedőre kerülhet. Egy földes nyersanyagról egy ember kezére / kesztyűjére, majd egy kilincsre, onnan egy másik ember kezére... majd onnan fedőkre, üvegekre.

A hőkezelés a termék légmentes csomagolásban való lezárása után ér valamit az ilyenek megelőzése szempontjából. A termék üvegbe töltés előtti megfőzése ezt nem zárja ki. Így nekem a 2 órás főzés emlegetése sem tűnik a fertőzés lehetőségét kizárni képes információnak. A kérdés, az üvegbe töltés után, a lezárt csomagolásban elért maghőmérséklet, aminek a mérget, a baktériumot / spórát mindent el kellene pusztítania a biztonsághoz. Ehhez a főzés kapcsán előkerülő 2 órás hőkezelés nem elég.

Ezzel szemben a NÉBIH információi viszont arról szólnak, hogy 4 különböző helyen betegedtek meg. A 4 helyen megbetegedő emberek által elfogyasztott élelmiszerek között az adott termék a kapocs. Ha valóban nincs más kapocs, és az eddigiek alapján van jó magyarázat arra, hogyan kerülhet a baktérium az adott gyártó termékeibe, akkor ott a riasztás több, mint indokolt. Nem csak azért, mert az esetek döntő többségében be is igazolódik, hanem azért, mert akár egy ennél jóval gyengébb gyanú esetén is jobb félni, mint megijedni.

A látványos bizonygatás, sok mellébeszélés nem szimpatikus. Viszont komolyan meg kell kérdeznem: Aki ismeretlen kistermelők, biotermelők "kézműves, hazai" termékeit megveszi az vajon mennyire lehet biztos abban, hogy az adott őstermelő ennél jobban jár el? Mert kézműves őstermelőnek nem feltétlenül van végzettsége, és nem feltétlenül van az élelmiszerbiztonsági szempontoknak maradéktalanul megfelelő, ellenőrzött üzeme. Sőt, az esetek többségében nincs is. És mivel nem a tudományos háttérben hisz, csak a "bio", a "házi", a "kézműves" a csodatévő hívószó, nem fog utánanézni sok dolognak. Hibázhat. 

És ez a hiba bármikor emberéletet követelhet. És ehhez nem kell több, mint az, hogy valaki utánanézés nélkül kösse a "kolbászmérgezés" szót a húshoz, kolbászhoz, és ezzel együtt kicsit tévedjen, elnézzen egy fertőzési forrást. Ugyanakkor őket is megilleti az ártatlanság vélelme. Hiszen aki egy bioterméket vesz, sok más bioterméket vesz...

Őszintén szólva, én a hasonló tévedés lehetőségétől, a szakértelem és az ellenőrzés hiányától, az élelmiszerbiztonsági hiányosságoktól jobban félek, mint attól, ha a C vitamint, a karamellt, stb. az E betűs kódjukkal jelölik. Mindenkinek lehetősége van választani, mire teszi fel a saját és a családja életét.