Pár gondolat jogról és jogállamról

Az Ars Boni jogi folyóirat egy új jogág megszületésének szükségességéről ír. Szívük joga, mindenkit megillet a véleményalkotás szabadsága. Csakhogy van egy apró gond, mindezzel kapcsolatban: abból az alapvetően téves feltételezésből indul ki, hogy mint ahogy a vízvezeték vagy a fűtés szerelését, úgy a jogot is jobb szakemberekre bízni. Azaz ahol a jog alkalmazása egyre nehezebb, ott a megoldás a jobb specialisták képzése, megjelenése. Csakhogy ezzel egyetlen baj van. Amikor a boltban megveszünk egy kiló kenyeret, akkor bizony egy fogyasztói szerződést kötünk. Most bízzuk ezt is ügyvédre? Sőt ennek a hasonló jogügyletekre specializált ügyvédnek a megbízása is egy szerződés... Ahhoz is specialista kell. Mint ennek az újabb specialistának a megbízásához is, és így tovább. 

A fenti helyzetben felmerülhet a viccesnek hangzó kérdés: Hány ügyvédre lenne szükségünk, hogy megvegyünk egy kiló kenyeret? És, ha sok helyen egyre bonyolultabb és specializált szabályok lépnek életbe vajon megengedhetjük-e majd magunknak, hogy ugyanarra az ügyvédre bízzuk a tej és a kenyér megvásárlását. Kétségkívül el tudunk képzelni egy olyan társadalmat, amelyben szinte minden munkafolyamatot sikerül automatizálni, de a jogalkotás, jogalkalmazás, stb. marad emberi kiváltság, amiben a társadalom csak specializált ügyvédekből áll, és minden más munkát gépek végeznek. Így az automatizált bolttal kötött szerződéseink kapcsán nem lehetetlen 3-4 ügyvédet alkalmazni, megoldódna a munkanélküliség kérdése.

Legalább olyan hatékony ez, mint a népességfogyás, amikor egyre több érték megtermelését, egyre kevesebb emberre kell bízni, így az automatizálás nem hoz tömeges munkanélküliséget. Csakhogy könnyű belátni, hogy sem az egyik, sem a másik megoldás nem feltétlenül látszik vonzónak. Az előbbi leginkább azért, mert nem mindenki akar ügyvéd lenni, az utóbbi pedig azért, mert mondjuk a családmodell szempontjából sem ideális.Marad, hát az ellentétes irányból való gondolkodás.

A jog csak akkor véd meg minket az anarchiától, csak akkor jelent számunkra jogbiztonságot, ha általában megfelelő körültekintés útján képesek vagyunk boldogulni. De számos kérdést specialistára bízva, akinek nem kell időt fordítania erre időt, és pénzt tudnánk megtakarítani. Így ezért az ügyvédi szakma, mint szolgáltatás fennmaradna. És persze számos más helyen kell az ügyvéd által ellenjegyzés.

De amennyiben elvárjuk azt, hogy legyenek érvényesíthető jogai annak is, aki nem tud ügyvédet fizetni, hogy a jog valóban útmutatást nyújtson, mert képesek legyünk közemberként megérteni, stb. még mindig szakember kíván a jogalkotás, a bíráskodás, és sok más dolog. De a bíráskodást, akár az alkotmánybíróságon is, a jogalkotást, stb. úgy kell elvégezni, hogy a jogok alkalmazása, és érvényesítése ne igényeljen specialistát. Azaz nem új jogágra van szükség, hanem elérhetőbb alkotmánybíráskodásra. 

Például olyan lehetőségre, ahol akár polgári perben, akár alkotmánybíróság előtt lehetőségünk van kérni azt, hogy maga a bíróság a mi érvelésünktől függetlenül vizsgálja ki az adott vitás kérdést. Ne tudjunk azért elbukni egy ügyet, amiben igazunk van, mert rossz jogi érvet találtunk. A jog mindenképpen védjen minket. Egy ebben a szellemben működő bíróság, alkotmánybíróság esetén felesleges lenne új jogágakról beszélni eljárásjogi kérdések kapcsán. 

Az a jogszabály ami akkor és csakis akkor véd meg, ha képesek vagyunk specialisták sorával kommunikálni, nem jelent garanciát a jogaink érvényesülésére. És ha a jogainkat nem tudjuk érvényesíteni, akkor az ellenérdekelt fél ezt a sebezhetőségünket fel tudja használni, és sorozatos jogsértéseket engedhet meg magának. Ez pedig nem egy jogág születése, hanem a jogállamiság és a jog halála, az önkény és az anarchia kezdete. 

Egy olyan rendszeré, ahol egy ideig szükség van jogászokra, jól meg lehet élni az új és új specializációkból, de egy idő után senki sem lesz mindenre specialista, és a jogász is kénytelen visszatérni az ősi törvényhez, miszerint: Az erősebb kutya baszik.