Mondjuk első körben azt mondani, hogy háború nincs csak de jure létező államok között lehet, hanem de facto katonai erővel rendelkező csoportok között is. A szent háború kihirdetését egy ország vagy annak valamely polgárai ellen pedig hadüzenetként és a katonai agresszió kezdeteként kell értelmezni. Erre pedig a NATO katonai segítségnyújtása válaszol. A támadás irányítói, vezetői főparancsnokok, a támadás finanszírozói katonai célpontot jelentő hátország. Ha a civilek között bujkál a harcos, és a civilek bujtatják, védik, etetik őt, akkor az a csoport egyben is katonai célpont. 

Jól látható, hogy a fenti álláspont önmagában is komoly fellépést sürget bizonyos szélsőséges csoportok ellen. De felmerül a kérdés, hogy aki nem öl, csak ilyen elvekben hisz és csak közvetve támogatja a gyilkosokat, annak mi a sorsa? Ha egy közösség akár csak közvetve is egy adott elkövető mellé áll vallási vagy nemzetiségi alapon, akkor őket, mint pszichikai bűnsegédet, a hasonló bűnök elkövetőinek kockázatát segítő bűnsegédet hogyan lehet üldözni. 

Ez nagyon komoly dilemma, amire adható válasz megkérdőjelezi a liberális ideológia alapjait. Jól ismert gondoldat az, hogy addig terjedjen a szabadságom, míg az más jogait, szabadságát nem akadályozza. Azaz ne legyen olyan, amit az állam csak erkölcsi okokból tilt. Sőt,egy potenciális veszélyforrás ellen se hozzunk intézkedést, hiszen a veszély realizálódásáig az adott ember ártatlan. A korlátozás pedig csak a veszély miatt ami önmagában nem sérti mások jogait, még nem feltétlenül szabad fellépni. 

Csakhogy a liberalizmus ezen alapelvével van egy gond. Van aki a szabadon költözne, és erre joga is van, és a törvény előtti egyenlőség is ilyen. A másik viszont azt mondja, ezt ő megakadályozná. Alapvetően azért, mert a friss beköltöző miatt az ő lakása is kevesebbet érne, és ezzel az ő jogai, jogos érdekei sérülnek. És lehet sokféle érve. Nem keres eleget a másik. Vagy éppen csak felmerülnek bizonyos nemzetiségi kérdések. És nem, az előítéletei kapcsán nem megélhetési kérdésekről van szó. 

Hanem kulturális különbségekről, ellentétekről. Mert a beköltöző muszlim és a bent lakó ateista között vita lenne a női divatról. Mert egyes kisebbségek tagjai etnikai alapon kiállnak bizonyos bűnelkövetők mellett, és az azok ellen fellépő rendőrök ellen. Így vallási, etnikai vagy egyéb különbségekről lesz szó. Ezeket az ütközéseket hajlamosak vagyunk a "nem tehet róla, hogy hova született" és a vallásszabadság alapján eldönteni. De éppen ugyanígy nem lehet kifogás annak ellenére egy drogos, vagy egy meleg pár ellen, hogy ők járványügyi kockázatot jelentenek. 

A liberális államnak egyetlen hibáját látjuk oly sokszor egyetlen lépésnyire van a katasztrófától, vagy éppen annyira sincs. Sok esetben, ha mindenki csak élne a meghatározott jogaival, abból súlyos katasztrófa lenne, amiben több oldal egyszerre lenne áldozat és elkövető. És ettől azért szeretünk távol lenni, mert sokszor úgy érezzük akkor is bűn a sort megelőzve áthajtani a piroson, ha nem jött keresztbe senki, senkinek az elsőbbségét, jogait nem sérti az illető, és aki a sorban áll az sem áll többet az szabálytalankodó miatt. 

A liberalizmussal szembe menve ki lehet mondani, hogy aki vallási, nemzetiségi, stb. alapon bűnöző mellett szólal fel, annak kockázatát csökkenteni próbálja, ami más kockázatát növelheti, akkor nem kell bebizonyítani azt, hogy ez konkrétan hozzájárult-e egy másik bűncselekményhez. Az adott elkövető tudta, hogy hozzájárulhat, ez nem is nagyon zavarta, így erre eshetőleges szándéka volt. Ha ilyen alapon (eshetőleges szándék alapján) valamennyi ilyen embert elő lehetne venni, a szomszédtól, a civilig, nem védené ezt sem a kisebbségi jogok, sem a vallásszabadság...

Akkor nyilván nem éreznék jól magukat az adott országban a dszihadisták és más hasonló szélsőségesek. De sajnos az is nyilvánvaló, hogy a kisebbségek egy-egy tagja által elkövetett bűncselekmény után sokszor állnak nagyobb csoportok (nemzetiségi alapon) az adott elkövető mellé, mert vele könnyebben tudnak azonosulni, arra könnyebben megy az empátia. Ha az ilyen empátiát kriminalizálnánk, az sokak számára lenne igen kellemetlen következmény. Ezt az empátiát két módon lehet lebontani.

Vagy az adott kisebbség megfelelő tagjait bevonva az igazságszolgáltatásba... Vagy egyértelművé téve, hogy ez nem egy tűrt magatartás. 

Csakhogy ez esetben könnyű lenne kimondani egyes területekről a "polgári lakosság" is szinte egységesen a támadás mellett volt, ők is agresszorok, ha pedig őket nem kell kímélni, akkor nincs szükség a polgári lakosságot kímélő szelektívebb hadviselésre sem. Ez pedig olyan következményekkel járna, amiket nem szívesen látnánk a híradókban.