A valasz.hu publicisztikáját olvasva sok kérdés merült fel bennem. Sokan jelezték azt, hogy ez is áldozathibáztatás, és rögtön volt mihez hasonlítani az eseményeket. És kétségkívül van egy közös momentum: őrültek vannak a világban, és tőlük nem várhatjuk el a normális emberhez méltó józan mérlegelést. Egyszerűen azért, mert őrültek. Őrült az olyan ember, akinek tévképzetei, téveszméi, ide értve az előítéleteket is, teszik lehetővé, hogy a jó és a rossz között különbséget tegyen. Nem beszámítható. És ezért alapvetően azt, hogy ne okozzanak bajt, nem elsősorban tőlük, hanem másoktól kell elvárni. 

A kérdés csak az, hogy ezért ki, milyen mértékben, és milyen módon felel. A valasz.hu pedig abból indul ki, hogy bizonyos karikatúrák a hívő emberek egy részét zavarhatják is. Ez is egy lehetséges álláspont. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy létezik egy igazságosabb mérce, méghozzá a törvényesség mércéje. Ebben az esetben a szólásszabadság a legfőbb érték, amire az áldozatok hivatkozhatnak. Alapvetően minden történelmi egyház elterjedtsége annak köszönhető, hogy téríthettek, elmondhatták a véleményüket, még akkor is, ha ezzel másokat pogánynak, hitetlennek vagy másnak bélyegeztek, és "pokolra jutással fenyegettek". A szólás szabadsága nélkül nem lehetne vallásszabadság. 

Vallásról, egyházról beszélni, annak a visszásságait akár a humor, karikatúra eszközeivel, akár közvetlenül bemutatni olyan védett szabadságjogból ered, ami nélkül nem lehetne a vallás szabadságáról sem beszélni, így pedig az ilyen vélemény nyilvánítás szabadsága sokkal fontosabb érv, mint a hívők sértettségének az elkerülése, az adott karikatúrák pedig sosem buzdítottak gyűlölködésre, nem fenyegették a hívő emberek jogait. Ez az érvelés pedig nem holmi "slut walk", és világosan rámutat arra, hogy az adott lap újságírói bőven a törvény által védett és védeni hivatott magatartáson belül maradtak. Így pedig a valasz.hu megközelítését el kell utasítanunk.

Ugyanakkor ki kell mondani, hogy azon vallási irányzatok amik ilyen helyzetben gyilkosságra bujtanak fel megvetendőek és elítélendőek. Bár létezik több ilyen irányzat az iszlámon belül, ez a dzsihadista irányzat az iszlám alap értékével, a békével, teljesen és tökéletesen ellentétes, tűrni nem való dolog. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy aki törvényt hoz (adott időszakban, adott népnek) prófétaként, és a törvény békés megosztására hív fel, miért tiltja meg a saját ábrázolását? Kicsit összecseng a bálványimádat tiltásával. Aki viszont a karikatúráért szól, bálványként tekint a prófétára. Már nincs itt, sok mindent lehet rá hivatkozva tenni.

És pont ezért igaz az, hogy a legtöbb hiteles vallás alapító tett a bálvány imádat ellen. Ha pedig a békéről beszélt, és ezért tiltott az ábrázolását, hát valószínűleg örömmel vette volna kézbe a lapot, ami a problémákra nem erővel, hanem humorral reagált, és nem tekintett egyetlen prófétát sem különleges elbánást érdemlő bálványnak. Azaz jó eséllyel, ha Mohamed ma Franciaországban élne, előfizetője lett volna a lapnak. 

De az is igaz, hogy a legtöbb egyház bálványimádó. Halott prófétákból, szentekből, vallás alapítókból éppen úgy bálványt lehet csinálni, mint a pápai tévedhetetlenségre hivatkozva az egyházfőből. A hatalom érdekében állított bálványok, a gyűlölködés, stb. viszont elsősorban világi érdekekről szól, adott egyházi vezetők és az egyház mint világi szervezet érdekeiről. Egy gyilkos és torz eszmerendszer tűrése viszont nem fér bele egyszerűen a vallásszabadságba. Aki a másikat lépten-nyomon megbélyegzi, pokollal fenyegeti, demonizálja, feszültséget kelt, stb. az a másik vallási és lelkiismereti szabadságát nem tartja tiszteletben, így ilyen szabadságra neki sincs alapja hivatkozni. És az ilyen közösségek ellen a többségnek joga van védekezni. 

Azaz elsősorban azon szaudi újságíróknak van igaza akik a hit eredeti elveit kiforgató, terrorizmusra bujtogató kisebbségek ellen szólalnak fel, és nem azok meggyőződését védik. Ugyanakkor az ilyen szervezetek valamennyi aktív és passzív támogatóját, és különösen az ilyen támogatást toborzó vezetőket elítélik. És felvetik a kérdést, hogy a vallásszabadság az egyház világi érdekeinek szabad képviseletét, a gyűlölködés szabadságát is jelenti-e? 

Ugyanakkor az ez is áldozathibáztatás kérdést vissza kell utasítsam. Ugyanis ez utóbbi hozzáállás egy olyan prekoncepcióra épül, hogy egy bűncselekmény áldozata soha sem lehet felelős, még akkor sem, ha a törvényt szigorúan nézve önmaga is bűncselekményt követett el. Egy ilyen prekoncepció, ami az eset hátterét átgondolókkal szemben előítéleteket szül, és azok megbélyegzésére, kirekesztésére alkalmas álláspontom szerint káros, kirekesztő, és gyűlöletkeltő. És egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét nem mentesíti a felelősség alól, ha később ő maga is egy kapcsolódó bűncselekmény áldozatává válik, mint az sem, ha tiltakozik, mivel szerinte neki nem kell sok normához alkalmazkodni.