Ne legyél Francia...

Ne legyél Francia,mert bármilyen könnyű is az "elvárható együttérzés" szövegét elmondani, képzelj el egy szobát, ahol ül 5 nő, 5 édesanya. Az egyikük gyermek turistaként, vagy időnként leszólt bevándorlóként ott volt Párizsban, és meghalt. Gyászol. Gyászol de keresné azt, hogy ki felel a fia haláláért. És keresné azt is akinek hitt, akiben bízott, hogy itt biztonság és béke lesz, de aki hibázott, kockáztatta a gyermeke életét. Együttérzést szeretne, és igazságot, ahol valamennyi bűnöst felelősségre vonják, és nem csak egy-egy közülük kiválasztott bűnbakot.

A második gyermeke nem Párizsban, de aznap az ISIS egy másik akciójában meghalt. Békét akart. És biztonságot. Biztonságot a hazájában nem csak önmagának, a szeretteinek, de neked az ismeretlennek is. Nőnek, férfinak, gyereknek, mindenkinek. Ezért megölte az ISIS. Ő gyászol iszlám szokás szerint. Hitében és "Allah igazságában" bízik, és várja egyszer majd béke lesz, és egyszer majd Allah megbünteti a bűnösöket. 

A harmadik gyermeke nem akkor halt meg, de az ISIS akciójában. Gyászol. De nem érti, az ő gyermeke miért nem volt fontos. Aki eddig nem akart közbelépni, ha a gyermekét és a családban megannyi másikat megölték, mert akkor nem volt fontos az együttérzés, miért tett akkor úgy. Talán az ő gyermeke, a rokonságuk, a szeretteik nem fontos? 

A negyedik gyermekei közül van aki él, van akiről nem tud, talán halott. Egykor eljött oda, ahol befogadást ígértek. De emlékszik arra, hogy oly sokszor éghetett rá emberekre a ház, emlékszik a 10 évvel ezelőtti zavargásokra, hogy magukra maradtak. És maradt az erőszak. Látta, ahogy a gyerekeinek nincs sok esélye, és látta egyikük-másikuk rossz útra tért. Van aki halott, nem most halt meg. Van aki csak dühös, frusztrált és akit az ISIS toborzói keresnek. Lehet, hogy holnap áldozat lesz, lehet, hogy gyilkos és terrorista. Fél, aggódik, és neki is van halott gyermeke akit sirat. Már nem Franciaországban él. Ott a Francia útlevele, de a sok csalódás után rég nem Francia már. A gyászában ott az értetlenség, de ő is szeretne igazságot is kapni. 

Az ötödik sír hangosan, követeli az együttérzést, minden franciának. Ha megkérdezed mi történt, a fiát "megtámadták az aljas támadók". De kiderül a fia él, és sértetlen. Csak ha a másik 4 nő közül bárkivel is együtt érzünk, felelőst keresünk, akkor a fia politikailag halott. Ha viszont az áldozat vagy felelős kérdésről az dönt, hogy ki francia, a zászló dönt, és nem más... Akkor ő lesz az akit az áldozatok iránti érzékenységre hivatkozva kritizálni sem szabad, nem kell sem szólásszabadságtól, sem a döntései miatti felelősségtől tartania. 

Az 5 nő, 5 anya nincs egy szobában, ha a világ egészét nem tekinted annak. De mind az 5 nőből sok létezik szerte a világban. Ha az öt nő közül az ötödikkel és csak vele érzel együtt, tedd ki a Francia zászlót. Ha nem, akkor gondold végig, hogy a többi áldozat családjának azt akarod-e üzenni, hogy a franciák számítanak, akár csak a hitük vagy hatalmuk is rendül meg, de a te fiad miatt nem mutatunk együttérzést, mert a te családod nem ér annyit. 

Persze tudom. Az első anyánál kihangsúlyoztam, hogy nem francia. De van megannyi anya, aki francia és ugyanúgy érez. De talán ő sem azért vár együttérzést mert francia. Hanem azért, mert az első 4 felsorolt anyához hasonló helyzetben van, és velük vállal közösséget. Lehetett együtt érző, vagy leszarhatta a korábbi áldozatokat. Lehetett jó ember, vagy lehetett az aki a szomszédban lakó Arabot, az Európa másik felén lévő magyart egyaránt lenézte és ártott.

De, ha elvesztett valakit, talán ma ő sem azért gyászol, mert Franciaországot, a franciákat érte támadás. Hanem azért, amiért ennek a konfliktusnak a vétlen áldozatait. És ha te is ezekkel vállalsz szolidaritást és nem a zászló mögé állsz, akkor vele együtt gyászolsz, a túlélők családjával izgulsz a szerettükért éljenek azok bármely országban, bármely városban.