... mert választani kell

A Telekom, a tökéletes alak és az egyenlő bér

2015/12/17. - írta: Válasszunk

Vannak olyan helyzetek, hogyha több szempontból nézünk meg egy történetet, akkor a véleményt az érvek és ellenérvek finomítják, középre húzzák. És vannak olyanok is, ahol ha jobban bele ásod magad a témába, az derül ki, hogy valakiről addig nem voltál elég rossz véleménnyel. Most ez utóbbi a helyzet. Ugyanis nagyon könnyű megnézni, hogy Ákos szavai és a Telekom álláspontja közül melyik vállalhatatlan. És nem csak a szólásszabadság, vallásszabadság és sok más hasonló érték szerint, hanem elsősorban a nők jogai szerint. Még akkor is, ha Ákos sok dologban nem volt elég bölcs.

A nőnek nem feladata, hogy egyenlő bért keressen. Ez volt az első állítás Ákos részéről. A második az, hogy a nő feladata a női princípium beteljesítése. És innen példákat mondott. Amiket nem és ez is a feladatod kapcsolt össze, hanem az értetlenségre elkezdett mondani lehetőségeket. És elmondta, hogy akár az isten, akár a természet, de a női szervezetet mégis csak elsősorban anyának, szociális lénynek és nem korlátlan munkára alkotta meg. 

Nem azt mondta, hogy kötelező szülni. Hanem azt mondta, ha csak az egyenlő bért hajszolod és lemondasz arról, hogy nőként kiteljesedj, azzal neked lesz rosszabb, te érzed rosszul magad. És a saját környezetéből elmondta mi mindent venne el a pénz hajszolása. Tegyük fel te másokról szeretsz gondoskodni, feminista civil vagy. Véded az anyákat, eléred, hogy többen menjenek szülni, nőként kiteljesedsz. Bizony azt teszed amit Ákos mondott, beteljesíted a női princípiumot. Ha nő vagy, ez a választott nemi identitásod is, akkor fontos, hogy nőként is boldog, kiteljesedett életet tudjál elérni. 

Ez azért nem hangzik rosszul. Nagyon nem. És lehetsz ügyvéd, mérnök, masiniszta, webmester. 

Ha valaki azt mondaná, légy tökéletes alakú, add fel a boldogságot, dolgozz valami külső szempontnak való tökéletes megfelelésért, joggal küldenéd el a jó édes anyjába az embert. Ugyanis mindannyian különbözőek vagyunk. Éppen ez a baj az egyenlő bérrel. Nem mindenki akar egyenlő bért. Van aki másban, máshogy töltené be a női princípiumot, lenne boldog nőként. 

Az egyenlő bérrel az a baj, hogy van csomó olyan munkakör, ahol a nő ér sokkal többet, még akkor is, ha mindkét nem ugyanazt csinálja. Ha egyenlő bért akarunk, azonos munkáért, függetlenül a reális értékünktől, az egyéb költségektől, akkor ilyenkor sem diszkriminálhatunk. Ez sok valóban sikeres nővel lenne kitolás, némi javarészt alaptalan picsogás miatt. És van ahol a férfi piaci értéke a magasabb. Van ahol egy női munkaerő árában a bér mellett egy többlet üzleti kockázat is benne van. Nagyon ritka az, hogy két ember pont annyit ér. 

Ha egyenlő bért kell keresni, se többet, se kevesebbet, az bizony azt is jelenti, hogy amikor nőként többet keresnél, arról is mondj le szépen, mert neked az egyenlő bér a feladatod. De mást is jelent. És erre pont a Telekom a példa. Miért van a Telekomnál sokkal kevesebb női vezető? Mert egy melós kiesését könnyen kompenzálja a cég. Ha egy vezető egy fontos dologról csúszna le akár menstruációs görcsök miatt az pénzbe kerül. Ők pedig elsősorban a részvényeseknek felelnek, akik között sok a nő is.És ezt a HR sokszor tisztázza is. 

Vannak olyan helyzetek, ahol a nő mégis kaphat esélyt... Csak ezt az üzleti kockázatot be kell árazni, ahhoz hogy egyformán jó választás legyen. A papíron egyforma bért kínáló számos bértáblás megoldás ezt az előmenetelnél, a teljesítménytől függő emeléseknél kezdi árazni. Azaz a kockázat miatt a nő sok esetben kevesebbet fog keresni. És az ezt tapasztaló kutatások során jártak a Telekomnál is. És igen, ez a rendszer alakít ott ki "üvegplafon"-t is.

Tegyük fel a kérdést: Hogyan tud a Telekomnál és hasonló helyeken egyenlő bért kapni? Mondjuk, ha belépő szintű állásokban marad és lemond az olyan állásokról ahol akár többet keresne, akár mivel az üzleti kockázatát beárazzák kevesebbet. Azaz, ha marad alsó szintű "rabszolga". Ha sosem jut el olyan szintre, ahol már be kell árazni ki várhatóan hányszor marad ki rosszkor, ez üzletileg mennyibe kerül. Marad legalul. 

Elnézést, de szeretnék egy olyan világban élni, ahol a nőknek van más választása, ahol nem feladatuk, kötelességük az egyenlő bér. Ahol kereshetnek többet is, de ha olyan munkát szeretnének ahol az a racionális, akár kevesebbet is, választásuk szerint. Ahol elő tudnak lépni, ahol boldogok lehetnek. Ahol boldogságukkal a család támaszai, és ahol ezzel betöltik a női princípiumot. És igen, itt egy leszbofeminista pár is család, és igen itt is ez a szerepkör fontos. 

Lehetsz frusztrált, mert az egyenlő bért, a tökéletes alakot, a 180as IQ-t sosem éred el, pedig neked egyesek szerint feladatod. Vagy lehet elégedett, boldog nő, mert az adottságaid és lehetőségeid között megtanulsz boldog lenni, ezt másra is átsugározni és ezzel támogatni a családot. A Telekom szerint az első a feladatod, a frusztrált, reményvesztett nő a jó nő. Szerintem, és merem állítani Ákos szerint is az utóbbi a jó irány. 

És igen mindkét nemnek tisztességes piaci bér jár, egyiket sem szabad kihasználni, de minden szempontot szabad korrektül árazni. Ez vezet el oda, hogy mindkét nem előtt nyitva álljon az önmegvalósítás sok útja. Még akkor is, ha a tisztességes piaci bér, valós gazdasági szempontok szerint, nem is feltétlenül egyforma a két nem esetében. 

A Telekom nem a nők mellett állt ki. Azt több női vezetővel, nőbarát munkakörülményekkel is meg lehet tenni. Sőt többet mondok: A nők számára jobb karrier lehetőséget nyújtó modern szemlélettel. Többször kell otthon maradnia egy nőnek? Megoldás a Telecommuting (távmunka), a személyes bejárást igénylő feladatokra szánt napok viszonylag rugalmasabb kezelésével. Így csak a nagyon fontos tárgyalás, stb. lenne szempont. De akadnak "job sharing" megoldások, ahol több ember közösen tölt be egy állást. 

Kérem szépen: Egy távközlési cég sok szülőnek azt mondani: "Nem kell GYEDre menj, áthelyezünk olyan távmunkában végezhető munkakörbe, amivel rugalmasan beosztva az idődet meg tudod keresni a pénzt. Ez nekünk is jobb, és esetleg a partnered mehet GYEDre ha ő ezt nem kapja meg". 

A Telekom sok lehetőséggel, ami olcsó lenne, nem él. Nem a nőkért cselekszik. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr198178904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jarnyn 2015.12.18. 13:46:36

nincs olyan munkakör ahol a nő vagy a férfi ér többet ha ugyanazt csinálják. Olyan van hogy a teljesítményük eltér, ezért különböző bérezés lenne igazságos, de így hirtelen kifejezetten nemhez kötve egy hivatást se tudnék mondani.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2015.12.18. 13:51:31

A kormány ingyenpénzt osztogatva a nőknek felpörgeti a hazai golddigger kultúrát klou.tt/4wzqkrjb2743

midnight coder 2015.12.18. 14:19:37

@Jarnyn: Jó. Akkor Pl. kőműves, bányász vs ovónéni, műkörömépítő...

Netuddki. 2015.12.18. 14:25:24

Újabb próbálkozás, hogy a mákos gyerek, meg persze a bajszos, csak azt mondta, hogy a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk. Nemtom, de én már régen kinőttem az ilyen dedós szövegelésekből, a fideszéknél meg oltári nagy baj van az emeleten...

blablabla12 2015.12.18. 14:43:05

Megemlítette pl a női sportolókat, hogy milyen dolog az már. Szerintem erről tudna mondani valamit Hosszú Katinka, vagy a kéziseink.

kvadrillio 2015.12.18. 15:24:08

"Mint most kiderült, a kormány valóban leállította a teljes projektet. Ez már csak azért is szokatlan, mert Orbán Viktor ritkán szokott engedni a hazai és nemzetközi nyomásnak. Idén májusban, a Modern Városok sorozat székesfehérvári állomásán, a polgármesterrel való megállapodás megkötése után ugyanis a miniszterelnök még ezt mondta:

Van itt egy-két dolog, amit szeretnék – ha megengedik – a megállapodás konkrét tartalmát megelőzően szóba hozni. Az első dolog, hogy emlékezzünk meg arról, hogy ennek a városnak Hóman Bálint volt az országgyűlési képviselője, akit nemrégiben jogi értelemben teljes mértékben rehabilitáltak. Ez a városunk rehabilitációját is jelenti, ezért üdvözöljük ezt a döntést, és örülök annak, hogy Hóman Bálint emléke Székesfehérvár városából nem tűnik el, és reméljük, hogy hamarosan a tudományos és közéleti rehabilitáció is meg fog történni.
"

hmmmmmm.....ÉS A ZSIDÓK BELEKÖPTEK ORBÁN LEVESÉBE !!!!!
HÁÁÁÁÁT....VIKTORKA!!! MOST MÁR HALÁLODIG ILYEN ZSIDÓTÚRHÁS LEWEST FOX KANALAZNI !!! :o p)))))))

élhetetlen 2015.12.18. 16:01:57

„Azt több női vezetővel, nőbarát munkakörülményekkel is meg lehet tenni. Sőt többet mondok: A nők számára jobb karrier lehetőséget nyújtó modern szemlélettel. Többször kell otthon maradnia egy nőnek? Megoldás a Telecommuting (távmunka), a személyes bejárást igénylő feladatokra szánt napok viszonylag rugalmasabb kezelésével. Így csak a nagyon fontos tárgyalás, stb. lenne szempont”.
Nem tudom, honnan veszed az ismereteidet a Telekom nőkhöz való hozzáállásáról, de, hogy nem tapasztalatból, az biztos. A Telekomnál már kb tíz éve létezik a „fél” távmunka, ami azt jelenti, hogy a lakásodba is telepítettek egy irodai számítógépes környezetet, ha van egy megbeszélés, és ott kell legyél, akkor bemész, ha nem, akkor nem. Három gyerekes anya Fehérvárról így dolgozott. Én lesérültem, a csúszós út kockázatos, ha lefagyott, akár egy hónapig nem mentem be, itthonról dolgoztam. Nem rúgtak ki a sérülésem után, (sőt, le sem kellett százalékoltatni magam, mert nem mindig tudtam volna bemenni), mert csak a lábam ment tönkre, nem az agyam. A vezetők. Lehet, hogy a legfelső vezetésben kevés a nő, de az osztályvezetőm, a központvezetőm, anno egy projectvezetőm is nő volt. Tehát, amit a Telekomról elmondtál, hogy megtehetné, azt már régen megtette. Még hozzáfűzöm, hogy mikor a mérnöknő elmegy szülni, utána visszaveszik, és ha még egyszer elmegy szülni, akkor újra visszaveszik, és eldöntheti, hogy meddig gyed, vagy mikor fér bele a távmunka a gyerek mellett. A Telekom egy tisztességes munkaadó.

gabest1 2015.12.18. 16:18:18

Ez kicsit olyan, mint a katonaság, a nők nem feláldozhatóak, ha fent akarjuk tartani a populációt. Na meg műszaki pályán 10% sincs a felsőoktatásban tanuló, de ezt valamiért senki se tudja.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.18. 17:12:07

@élhetetlen: A fél távmunka nem távmunka. Egyfelől. Pont azért, mert sok szempontot kevésbé kezelnek rugalmasan és sok esetben a bemenetel félig felesleges... Azaz itt az odafigyelés, a szemlélet hiányzik. Mert számos megbeszélés megoldható lenne távközlési eszköz útján. Szemlélet. Ráadásul nem minden munkakörben van ez.

Másfelől a felsorolt rendszer kapcsán a Job sharing-et, mint szintén fontos irányt kihagytad.

Az "üvegplafon" probléma pont a felsővezetést érinti máshol is. De már az igazgatóságok élén is kevés a nő.

élhetetlen 2015.12.18. 17:31:47

@Válasszunk: „: A fél távmunka nem távmunka. Egyfelől. Pont azért, mert sok szempontot kevésbé kezelnek rugalmasan és sok esetben a bemenetel félig felesleges... Azaz itt az odafigyelés, a szemlélet hiányzik.” Tökéletes válasz, gondolod te, nekem (és sok munkatársamnak) tökéletesem megfelelt, ha csak akkor kellett bemenni, amikor kellett. Az odafigyelés soha nem hiányzott. „Mert számos megbeszélés megoldható lenne távközlési eszköz útján”. Igen, számos, max. öt fős, ezt szokták két vidéki három máshol levőnél, de egy harminc fős megbeszélést, azért zavaros így lenyomni. De te biztosan tudod, hogy a Telekom szar, és tele van az ország jobb cégekkel, akik jobban bánnak a dolgozókkal. Erről ennyit.

szamok embere 2015.12.18. 17:35:20

" van csomó olyan munkakör, ahol a nő ér sokkal többet,... És van ahol a férfi piaci értéke a magasabb. "
A két megjegyzés között pedig egy szép gondolati konstrukció van. Mellette pedig a valóság, ahol a realitás az, hogy ugyanolyan munkakörben, ugyanolyan munkáért a nők kevesebb pénzt kapnak. Ha erről szólna kedves pár szót.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.18. 17:36:53

@élhetetlen: Nem azt mondtam, hogy szar. Hanem azt, hogy minden területen lenne még hova fejődnie.

Neked tökéletesen megfelelt. Biztos másnak is. De nyugodtan fogadd el, hogy sok esetben ezen még lehetne bőven javítani.

Simor Miklós (törölt) 2015.12.18. 17:51:52

Végre egy cikk, amelyik értelmesen tudott hozzászólni a témához.
Két dologgal kiegészíteném.
1. Még senki sem volt képes megmutatni, hogy egy profitorientált cégnek miért éri meg hátrányosan megkülönböztetni egy olyan dolgozót, aki neki többet ér, csak azért mert nő. A válasz nyilván, hogy nem éri meg, és nem is teszi. Egyszerűen a témában készülő elemzések egy csomó olyan tényezőt nem vesznek figyelembe, ami a vállalat szempontjából fontos.
2. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elv nagyon szép. Csakhogy az egyenlő munka nem létező fogalom. Egy munkahelyen ezernyi tényező van, amit a vezetők figyelembe vesznek. Még egy szalag mellett dolgozó munkás esetében sem csak az elkészült termékek száma érdekes, hanem pl. hogy a kollégák kijönnek-e vele, mennyire megbízható stb.
Egyébként várom már, hogy valaki felemelje a szavát amiatt is, hogy a huszonéves fiatal dolgozók nagyon sokszor jobb teljesítményt nyújtanak, mint sokszor demotivált 50 feletti munkatársaik, és mégis lényegesen kevesebbet keresnek.

chrisred 2015.12.18. 17:58:01

Ennyi izzadtságszagú kínlódással talán ki lehetett volna hozni még a Koránból is azt, hogy a muszlimok a demokráciát hozzák el Magyarországra.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.18. 17:59:20

@szamok embere: Természetes. És kicsit Ákos interjújára is fogok utalni. Azt nem tudom, hogy észre vetted-e, de az interjúban bőven elmondta azt, hogy nem minden értéknek az a fokmérője, hogy mennyit keresel.

Ha megnézed, akkor az azonos munkakörben, pontosan azonos teljesítmény esetére is hoztam példát, miért ér többet az egyik, miért ér többet a másik. De ennek van egy viszonylag általános megfogalmazása.

Adott, a vállalatnak megtermelt értékből, azonos arányban kell részesedned:

De a számodra járó részesedésben nem csak a bérnek kell benne lennie, hanem ezen a részesedésen belül van az a kockázat amit a cégnek az is jelent, hogy pont téged alkalmaz.

Hogy neked a munkakörülményekre, alkalmazás feltételeire vannak olyan plusz igényeid amire költened kell.

Hogy minden esetben egy vezető váltás plusz anyagi teher a cégnek. De sok esetben a képzés, továbbképzés, stb. de a munkaerő cseréjével kapcsolatos költségek is ilyenek. Ha téged választanak, várhatóan (statisztikai átlagban) kevesebb ideig maradsz, így többet kell az általad megtermelt javakból erre fordítani, sok beléd befektetett befektetésnek rövidebb időn belül kell megtérülnie.

Az egész kérdésnek a kulcsa az, hogy ebben a helyzetben két nagyon vonzó ígéret van. Egyenlő munkáért egyenlő bér. Pont ahogy a komcsik is ígérték.

A másik pedig egyenlő jogok, tisztességes elbánás, és az általad megtermelt értékből, tisztességes, arányos és egyenlő részesedés.

Nem csak nemi szerepeknél nem lesz egyenlő a bér. Egyre több munkavállalónak fontos a munka milyensége. Ha ez az egyik embernek az érdekesebb munka sokkal többet számít, mint a pénz, akkor ő azt fogja mondani: "Ő elvállalja kicsit kevesebb pénzbeli juttatásért, mint a kollégák. Mert az, hogy érdekes a munka neki többet ér. " És így biztosabban megkapja az állást.

De mondjak munkakörülményekre jó elvárást? Mondjuk egy "baba barát munkahely" program. Ha otthonról dolgozol a gyerekkel, de van egy-egy értekezlet, behozhatod, és van aki vigyáz rá, játszik vele, költenek a megfelelő körülményekre, a gyerekre vigyázó munkaerőre. Ennek a költségét is az általad megtermelt javakból kell fedezni.

De mondok többet. Ez kicsit majdnem "kommunista szagú". De felmerül az, hogy sok munkahelyen van "corporate housing" ahol az elhelyezést is kapod a munkához. Amikor azt mondtam, hogy modern szemlélettel a Telekom is sokat fejlődhetne, olyanokat mondtam ahol kisebb dolgokban fejlődhetne, de az irányban jók. De corporate housing nincs. Pedig a világban sok helyen van, és meg lehet csinálni jóra is.

Elmondtam azt, hogy meg lehet oldani, hogy a gyerek vállalás alatt is működjön a munka. Igen. Például úgy, hogy azt mondod, hogy a kisgyerekes családoknak felajánlod azt, hogy a "céges lakóparkba" jöjjenek át a sima albi helyett.

A saját lakásoddal szemben is lehet céges tárgyaló, és ha a kolléganő is otthon van... Igen, és ott van a "bababarát sarok is" aki vigyáz az ott játszó gyerkőcökre amíg anyuci tárgyal.

Ha te azt várod el, hogy a BÉR legyen egyenlő, akkor a megtermelt munka eredményéből nem nagyon tudnak félre tenni erre.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.18. 18:11:49

@Simor Miklós: Persze. Elmeséljek egy példát? Női munkaerő panaszkodik arról, hogy ő X összeggel kevesebbet keres.

Főnök leül vele szemben. Kirak elé egy szép táblázatot. Benne van, hogy mennyit költ rá a cég, mennyit másra.

Csapatépítésnél kinek kell a szállás kapcsán külön szoba, kik ússzák meg 2 ágyasban. Ki kért a munkahelyre plusz dekorációt, és mennyi ment el a hónapban eddig a kért dekorációra, a kért növények ápolására.

És ment a válasz:

- Zsuzsikám, már eddig is többet költ rád a cég, mint bárkire hasonló munkakörben. Ha a béredet is felhúznánk az már kirívó különbség lenne. Most hogyan mondanám meg a többieknek azt, hogy te "sokkal többet érsz a cégnek", hisz többet kapsz, ha nem a munkátokban van különbség, hanem abban, hogy nekik pöcsük van, neked extra igényeid?

- Az, hogy ezzel kicsit feszültséget keltettél, dolgozni kellett a válaszon X órába került, ez Y forint költség a cégnek. Mert aki megválaszolja annak is van bére. Ezt is ebből kell kitermelni. Számoljuk ki milyen extrákat kell ahhoz lehúzni, hogy a hasonló költségekre, a kötelezőkre jusson, rád is ugyanannyit költsünk, mint mindenki másra és egyenlő pénzt vigyél haza?

És azért, mert feszültséget keltet, ki lehetett volna rúgni. A szankció csak annyi volt, hogy a következő időben igyekszik a cég rá is csak ugyanannyit költeni, mint a többiekre és ez a következő béremelési hullámban látszik.

Az egyenlő jog, egyenlő elbánás NEM azonos az egyenlő bérrel.

És ahol ellentét van, ott az egyenjogúság, az egyenlő elbánás TÖRVÉNYI KÖTELESSÉG, az egyenlő bér pedig egy alapvető dolgokról tudomást nem vevői idióta lózung.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.18. 18:25:57

@Jarnyn: Az a baj hogy nem a teljesítményről van szó. Egy másik postban már jeleztem a nyilvánvaló példát. Áruházi biztonsági szolgálat. Két ember pontosan ugyanazt csinálja, ugyanaz a munkaköri leírás, ugyanannak kell megfelelnie.

Csak ha férfi a biztonsági őr: Férfit motoz, nincs gond. Nőt motoz, x eséllyel botrány van a vetkőztetős motozás miatt. Ez az áruháznak anyagilag rossz. Csak azért mert pöcse van, mert amúgy szakszerű.

Ha nő a biztonsági őr: Ha férfit motoz? Ritkán csinálnak belőle ügyet, még kaland, röhögnek a haverokkal. Ha nőt motoz? Nincs gond.

----

Sok esetben fontos az, hogy egy bűncselekmény sértettjét nő kérdezze ki. Ha női rendőrből kevesebb van, hiány van, akkor piaci alapon (ahol nincs kötelező bértábla, több a rendőri szerv) többet fog érni. Még akkor is, ha az adott kisvárosban a pályafutása alatt 0 olyan eset fog történni amikor ezt használja.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.18. 18:40:55

@Simor Miklós: Amúgy a történetben eredetileg nem magyarok a nevek. Egy olyan csajtól hallottam, aki egy ideig pszichológiai hadviseléssel foglalkozott. Most van neki egy kis cége, ha már a férje vállalkozik.

Kb azokkal a helyzetekkel foglalkoznak amit a főnök vagy a helyi HR nem tud / nem akar / stb. megfelelően megoldani. Például mert nem akarnak belemenni egy konfliktusba, nem bírnák az idegeik, nem elég képzettek a helyzet megoldásához, stb. Sokszor cél az is,hogy jobb körülményeket teremtsenek (morál javítás), de sokszor cél az is, hogy elérjék, hogy akit nehéz lenne kirúgni az maga mondjon fel.

Szóval gyanítom, hogy az a "boss" a "client" volt, akinek azt javasolták, hogy önmaga játssza el a hasonló szembesítést.

A cégüknél a lányok keresnek többet. Azt mondják, a lányok maguk is költenek az "adott feladathoz ideális megjelenésre" a férfi munkavállalók jelentős része kevésbé érzi ezt, így náluk többet kell költeni a külsőségek megteremtésére.

De azért kedvesen, mosolyogva mondja, hogy azért nem hisz a feminizmusban, mert ha egy férfival találkozik és valaki kitol a másikkal... Akkor 10ből 9* ő az elkövető és a férfi az áldozat.

De sok más storyja van a "femcsikről" :)

élhetetlen 2015.12.18. 18:53:40

@Válasszunk: Huh. „Neked tökéletesen megfelelt. Biztos másnak is. De nyugodtan fogadd el, hogy sok esetben ezen még lehetne bőven javítani.”. Biztosan, csak ennél sokkal nagyobb problémák vannak a közmunkásokkal való bánással, tehát ebben az országban a legkisebb gond, hogy a Telekom hogyan „nem törődik eléggé a dolgozóival”.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.18. 18:55:31

Mocskos ballibek !
Tényleg ezért ekézitek Ákost ?

Ákos: A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak - én így érzem.
Riporter: Nem az a dolguk? Mi a dolguk a nőknek?
Á: Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni.
R: A kettő kizárja egymást?
Á: Nagyon úgy tűnik, igen. Hogy leszel anya, hogy töltesz a gyerekeiddel elég időt, hogyha vezető állású nem tudom ki vagy, nem tom hány forintért.
-----

Csináljátok hisztit, és magyarázzátok a védhetetlent.

Mindeközben örvendtek, hogy a véleménye miatt egy multi meghurcolt egy embert, miközben semmi sértőt nem mondott senkire.

Boccs.. Nem csak a multi hurcolta meg, hanem ti mind. Ballib írástudó szarháziak.

A helyzet az, hogy szószerint ugyanazt gondolom mint Ákos. Mitöbb a feleségem is.
Holnap itt fognak a ballibek röhögni, ha emiatt kirúg a főnököm , meg a családom?

Hányinger egy banda ez a ballib !

Azt javaslomminden jobboldalinak, hogy most álljon ki magáért, mert később már ő kerül piedesztára !

Ne hagyd a ballib véleményterrort érvényesülni !
Ne hagyd hogy egy szarrágó kisebbség erőszakolja rád a gyomorforgató feminizmusát, liberalizmusát !

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.18. 20:30:24

@élhetetlen: A nem törődik eléggé az rossz szó.

Tudod a történetben van egy bibi.

A Telekom most akarva-akaratlan elég sok ember jogait megsértette és súlyosan. Ez nekik piszok sok pénzbe kerülne. Ennek az üzleti kockázatát, árát kigazdálkodják, ez milliárdos összeg.

Pontosan tudom, hogy minden évben a létszámleépítéseknél, béremeléseknél, üdülők megtartásánál, ezer és egy területen iszonyat kemény munka van, mert egyfelől az érdekképviselet jó munkát végez... Másfelől viszont iszonyatos a nyomás, mert a cég rengeteg helyen akar úgy spórolni, hogy bizony az a dolgozók jelentős részére irreális terhelést jelent.

Arra, hogy a dolgozók által részben a nők helyzetének javítására kért intézkedések kapcsán nem hogy milliárdokat, de még sokszor milliókat se nagyon lehet bele alkudni a folyamatokba.

A mostani ügy sok tízmilliárdba kerül, sokak jogait sérti, és sok szempontból nincs igaza a Telekomnak.

Az, hogy az érdekképviseletek által a nők érdekében kért alapvető dolgokra sajnáljuk a pénzt mert kevesebből is dolgoznak, és ki lehet többet sajtolni c. álláspont megy a bértárgyaláson, majd az ott sajnált pénz sok százszorosát dobják ki most azzal, hogy hülyék, és bocsánatot sem akarnak kérni...

Na az gáz.

És, ha a Telekom egy kicsit korrekt, akkor ezt az ügyet pozitívan is le lehetett volna zárni.

Annyit kellett volna mondani szerződésbontás helyett:

"Elhatárolódunk az Ákos interjúból kiolvasható szexista gondolatoktól, ugyanakkor mi távközlési szolgáltatóként azért vagyunk mindenki elmondhassa a véleményét, minden alkotó műveit megismerhessék előfizetőink.

Nem hisszük, hogy helyes lenne, ha bárkit véleménye, hite, értékrendje alapján hátrány érhetne. Ezért a semlegességünket megtartva egy jogszerű interjút nem szankcionálhatunk.

Ugyanakkor nem hiszünk abban, hogy az utóbbi időszakban való szexista nyomás megengedhető lenne, és nem örülünk annak, hogy egy támogatottunkkal készült interjú akarva-akaratlan, de ennek a nyomásnak a részévé vállt. Példátlan és elfogadhatatlan esemény ami példátlan, de példamutató válaszért kiállt.

A Telekom az egyéb célokra elkülönített tartalékokból válaszlépésként X millió forintot azonnal átcsoportosít a cégcsoportnál lévő női munkavállalók helyzetének javítására, és további Y millió forintot a női munkavállalók helyzetét javító termékek és szolgáltatások fejlesztésére."

Majd villámgyorsan kidolgozni egy egyszerű díjcsomagot a Magenta 1 mintájára. "Magenta Távmunka" csomagként.

Ebben minden benne lehetne, ami a Magenta 1 nagyobb csomagjában. Csak éppen a telefonnál az üzleti előfizetések plusz funkciói.

Csak egy fontos extra: Kiegészítő díjcsomagokat (Telefonra Music opciót, TV-re mini csomagokat) a munkavállaló vehet a cég által fizethető távmunkás munkavállalói csomagról.

Hogy a lehető legtöbb nő tudjon akkor is tovább dolgozni, ha a gyereke miatt otthon van. Mert nem csak anyának lenni, de karriert építeni is joga van.

Egy ilyen lépésbe nem lehetett volna belekötni és azt hiszem a TE helyzeted is javult volna és a Telekomnak sokkal kevesebbe került volna.

Krisz11 2015.12.18. 20:35:54

A ballibek mi hülyék már.
Teljesen korrekt, hogy a kormány kiállt Ákos mellett. Tükrözi a választók, a többség akaratát.
Ennyi.

vajlégy 2015.12.18. 21:45:07

@Válasszunk: Bocs, de a motozás a testüreg átvizsgálást is jelenti, azt SEM csinálja biztonsági őr (még jóhogy!)! Amiről te beszélsz az a ruházat átvizsgálása, de azt sem csinálhatja biztonsági őr, maximum megkérhet, hogy pakold ki a táskádat, de ő nem nyúlhat hozzád! Mindkét eljárást, rendőr csinálhatja szóval nem tudom honnét veszitek ezeket a baromságokat, de jó lenne, hogy ha valaki, aki blogot ír az talán ne írjon permanens hülyeségeket!

élhetetlen 2015.12.18. 23:00:43

@Válasszunk: Hosszan írtál, de nem igazán értem „A Telekom most akarva-akaratlan elég sok ember jogait megsértette és súlyosan”. Mivel is? Kinek a milyen jogait? Úgy tudom, hogy felbontott egy szponzorálást. „Az, hogy az érdekképviseletek által a nők érdekében kért alapvető dolgokra sajnáljuk a pénzt mert kevesebből is dolgoznak, és ki lehet többet sajtolni c. álláspont megy a bértárgyaláson, majd az ott sajnált pénz sok százszorosát dobják ki most azzal, hogy hülyék, és bocsánatot sem akarnak kérni...” Mi a fenéről beszélsz? Az a hosszú idézeted, hogy hogyan kellett volna elhatárolódni a hülye szövegtől, hát nem tudom. A kapcsolat bontás tisztább, és tiszteségesebb. Nem értek vele egyet, de továbbra is pénzelem, csak kiadtam egy közleményt? Más. A Telekomnál már tíz éve létező távmunka úgy kísérleti project, hogy magán próbálta ki először, és azt hiszem, bármelyik cégnek elérhető. Ha nem kérik, az nem a MT sara. „azt hiszem a TE helyzeted is javult volna és a Telekomnak sokkal kevesebbe került volna.” Ezt meg nem értem, mert biztosították, hogy bejárás nélkül is teljes jogú dolgozó lehessek, ennél milyen jobb helyzetem lehetett volna, mi javulhatott volna? Azt hiszem, kissé zavaros vagy, de legalább bőbeszédű.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.19. 00:03:45

@vajlégy: Mégis megtörténik a "vetkőzzön a biztonsági helységben" és ami marad arra is oda kell figyelni ne legyen benne semmi. Mintha Decathlon-nál lett volna nemrég ügy

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.19. 00:18:10

@élhetetlen: Azért nem érted, mert nem akarod érteni. Nem kérdezted meg, hogyan kellett volna a távmunkát rendbe tenni. Amúgy az nem kísérleti dolog kérdése. Hanem például a díjcsomagok kapcsán pár szempont figyelembe vétele.

De kedves Élhetetlen. Nem az a kérdés, hogy felbontotta-e a szponzorálást.

Létezik egy olyan dolog, hogy a diszkrimináció tilalma. Senkit sem lehet azért hátrányos helyzetbe hozni, amilyen hívő, amilyen véleménye van, és amíg nem tiltja a szerződése hogy elmondja, azért sem, ha él a szólásszabadsággal és dumál.

És létezik egy tisztességes eljáráshoz való jog.

És létezik vallásszabadság, szólásszabadság.

Nézzünk két forgatókönyvet.

-------- A Forgatókönyv --------
Ákos elmondja amit. Hiszti van. Telekom nyilatkozik. Majd alaposan végig elemzik a felvételt. Megállapítják ez bizony nem sértette a nők jogait, mert bizony többször az egyenjogúság mellett beszélt, senkit nem utasított csak jelezte a saját értékrendjéhez való jogát. Ha kérdezik, elmondhatja milyen.

Ez szabad vallásgyakorlás. Baj lenne, ha ellentétes lenne a Telekom elveivel. De bekéretik Ákos-t. Elmondják, hogy "tiszteljük a hitedet, értjük, hogy konfrontatív vagy művészként, de nem bánthatod meg az előfizetőinket. A vélt vagy a valós sérelem ilyenkor ugyanúgy fáj. Hogy akarod helyre hozni?"

Ha nem tudja helyrehozni... Akkor 3 nap múlva kirúgják. Azzal, hogy bántotta az előfizetőket.

Én olvasom és azt érzem értem is tette a Telekom. És közben a Telekom hoz sok nőbarát intézkedést.

-------- B Forgatókönyv --------

Ákos mond valamit. Vannak akik eleve "kormánypárti szócső utáljuk" alapon bele akarnak hallani valamit, és kis erőfeszítéssel sikerül is. Mennek panaszkodni. Telekom leszarja a tisztességes eljáráshoz való jogot, nincs is elég ideje alaposan mérlegelni, szerződést bont.

Én megrémülök. Az én szavaimat is félre lehet értelmezni. És mögöttem nincs ott a Kormány, ha a Telekom kibaszna velem. Na ez így nagyon nem jó, nagyon nem felelős.

Merjek én még a hitemről beszélni?

Na itt sérült az ÉN jogom a szabad vallásgyakorlásról.

Jelzem a hibát. A Telekom ebben a helyzetben dönthet:

1. Elnézést kér
2. Nem kér elnézést de azonnal tisztázza, hogy ilyen eljárás nem lesz
3. Nem kér eljárást és nem is tisztáz ilyet.

Sőt a tisztességes eljárás mellőzésével nem értik mi a baj, nem mondják azt, hogy talán a vallásszabadság mégsem volt vállalhatatlan, csak ugye megbántotta az előfizetőket és az nem fér bele.

vajlégy 2015.12.19. 00:22:17

@Válasszunk: És, ha megtörténik törvényellenesen akkor neked terjeszteni kell a baromságot? Atyaúristen hány éves vagy, öt?:DDD

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.19. 01:09:18

@élhetetlen: Amúgy egy kis észrevétel, mert látom meglepődtél, hogy a részleges kapcsán jeleztem, hog miért a részleges része a rossz, hogy díjcsomag kérdés van, hogy sok régi érdekképviseleti dolog, bértárgyalások, stb.

Egy pici kiegészítés, hogy még jobban értsd. Ettől durva az egész. Egy sima előfizető nyilván nevet: "felmondják ilyen miatt a szerződést? És rendes felmondás után mehetek a Vodafone-hoz".

Marad az, hogy vagy adatközpontban van sok server...
Vagy Telekomos üzlet
Vagy Telekomhoz kötődő egyéb alvállalkozó, stb

Akár ilyen, akár olyan van családban, vállalkozásban, stb. Amint látod egyenjogúság és egyenlőség mellett. Egyik vagy másik politikai oldalnak nem tetszik, valamit félre lehet magyarázni. Megy a hiszti a Telekomhoz. És családtagokat ellehetetlenítenek.
Egy hamis vád alapján. Mert a Telekom nem gondolkodik.

Nem vallhatom meg a Hitemet, nem beszélhetek sok témáról anélkül, hogy ennek a veszélynek ne tenném ki magam. És ezzel egy családot akinek nincs kormányzati háttere tönkre lehet tenni.

Na ezért lenne fontos az, hogy a Telekom tisztelje az alapvető emberi jogokat, a tisztességes eljáráshoz való jogot.

A vallásszabadságomat ez a fenyegetés korlátozza.
A valláshoz, politikai csoporthoz való tartozásom miatt sokan diszkriminálnak, félre értelmeznek. Az, hogy ebből bárkivel szemben elindulhat ez ugyancsak valós fenyegetés.

Na ezekre a fenyegetésekbe, bárki, bármilyen formában (amúgy bármi másban jogos eszközzel) részt vesz és ezzel nekem féltenem kell alapjogaimat az a hatályos jog szerint bűntettet követ el.

Ha nem lenne ez egy baromi szigorú és indokolt tilalom, nem jelentene a helyzet egy objektív fenyegetést akkor a Telekom szerződésbontása tökéletes lenne. Csak egyszerűen nem gondoltak arra, hogy ebben ez a fenyegetés is benne van.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.19. 01:14:11

@vajlégy: Hogy törvényes vagy törvényellenes azt nem a mi jogunk eldönteni. Valószínűleg a hasonló áruházak jogászai jogi érveket hoznak az igazuk mellett, és nem a "hány éves vagy, öt?" szintű személyeskedő baromságot, ami csak a te szellemi korodat érinti.

De meg merném jegyezni, hogy alapvetően sok eljárás során a hasonló átvizsgálás során az áruház tévedésre, és volt jogos védelmi helyzetre (úgy látszott, hogy lopott) hivatkozna pl. egy ilyen miatt ellenük induló ügyben. A hasonló vélt támadás miatti vélt jogos védelmi helyzet kapcsán mi, meddig mehet el, le lehet-e fehérneműre vetkőztetni valakit, mit lehet átvizsgálni az nem a mi döntésünk kérdése, hanem majd a bíróságoké.

Addig viszont ahol ez tervezett gyakorlat, és erre alkalmaznak valakit, addig ebben a feladatban is kérdés, mennyire jó, mennyire nem jó, milyen az értéke. Ennek a felfogása sem nehéz, ellenben a beszólásod előtt erre sem gondoltál.

chrisred 2015.12.19. 06:10:49

@Válasszunk: Micsoda szabad vallásgyakorlás? Ákos egy vallási műsoron belül istentiszteletet tartott a híveknek? Nem, egy interjúban elmondta, hogy ellenzi az emancipációt, vagyis hogy az emberiség felének szabad döntési joga lehessen a saját élete irányításában, és még azt is hozzátette, hogy ez a "normális" álláspont, és ami ezzel ellentétes, az abnormális. Ez csak azért lényeges, mert azóta folyik a szerecsenmosdatás, hogy ez tulajdonképpen csak egy vélemény volt a sok közül, amit tiszteletben kell tartani. Az egyetlen baj, hogy maga Ákos nem jött elő ezzel, hogy "bocsi, rosszul fogalmaztam, ez a saját véleményem, tudom, hogy sokaknak nem tetszik, de kérem, tartsák tiszteletben, ahogy én is tiszteletben tartom mások álláspontját ebben a kérdésben, holott nekem meg az nem tetszik". És máris ő lenne erkölcsi fölényben az elhamarkodottan, pár szó után ítéletet mondó ipari Góliáttal szemben.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.19. 06:53:05

@chrisred: Nem. Az a baj, hogy nyilvánvalóan nem láttad az interjút végig. Ugyanis magában az interjúban mondta azt, hogy ő ehhez ragaszkodik és annyit kér, hogy rá ne akarjanak más véleményt rákényszeríteni. Sőt azt is elmondta, hogy a világ ma mást tart normálisnak. Hahó, amit számon kérsz az az interjúban benne volt, ha akkor nem hallották meg mert nem akarták meghallani, mert sérül a tisztességes eljáráshoz való jog, akkor kezded érteni miről van szó?

Az a baj kedves Chrisred, hogy ami a teljes interjú 14. percében említett egyes médiavállalkozások működéséről az igaz. Azt akarják mondani, hogy a kormány döntése szexista, egyenjogúságot taposó. Ezért, ha nincs olyan nyilatkozat amiből ezt ki lehet hámozni, akkor mennek végig, hogy ki van még ott, ki mire hivatkozott, kit lehet még támadási felületül használni.

Majd ebben a viselkedési folyamatban jön el az a pont, hogy amit mondasz azt megvágják, össze nem tartozó szövegeket raknak egymás mögé, hogy azok egymás utánisága kapcsán mást sugalljon, mint amit mondott. Közben lényeges mondatok (2* jelezte az egyenlőséget) kimaradnak, mert ugye a korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi kötelessége mindenkire vonatkozik, kivéve a gyevi bírót, meg a kedves újságírót.

Sőt Ákos arról is beszélt, hogy a mai világ mást tart normálisnak.

Sőt kedves chrisred, az interjúban gyönyörű szépen benne van az egyenlő béres részben, hogy azzal van a probléma, hogy a pénz az egyetlen fokmérő, és nem azzal, hogy a két nem ne lenne egyenlő.

Csak az a baj, hogy úgy ítélkezel, hogy nem csak az interjút nem nézted meg de a vitatott 3 perces részt sem.

Sokadszor sok időt baszol el arra, hogy írj olyan valamiről ami kapcsán 3 percet nem szántál arra, hogy végig is hallgasd miről írsz, hogy nem-e alaptalanul ítélsz el egy embert. Mert hazugoknak hívő előítéletes emberként akarsz megmagyarázni valamit ami megmagyarázhatatlan.

Tudod kedves chrisred ha láttad volna az interjút az első idején elmesélte milyen világban nőtt fel, milyen családban, ki keresett ott többet, minek mi volt a tartalma, minek nem. Mert ez az Ő életéről szól. Utána elmondta, hogy ezzel szemben ő miben hisz. Egyetemes jóban. És elmondta, hogy szerinte a vallási alap miért az alapvető fokmérő. Innen a hitéről és hogy miért alakult ki beszél. A hit megvallása (nyilvánosan is, kérdésre is) viszont a vallásgyakorlás alapvető része, és szabad vallásgyakorlásként emberi jog.

A kettőt szembe állították. Az első példája nem az volt, hogy ez azért rossz mert a nő ezt vagy azt teheti, mit csinál vagy mit nem csinál. Hanem az alkattal ellentétes szerepekbe kerülő emberekre lát példát. Arra, hogy "versenyezni, egymást lenyomni" kell. Sehol sem azt mondta, hogy ne csinálhatna valaki valamit.

Uram bocsáss, ha végig hallgattad volna, és nem előítéletes faszként, ha keresztény, ha fidesz melletti akkor biztos szart mondott alapján gyűlölködsz akkor talán észrevetted volna azt, hogy az egyenlő bér, az anyaság ellentéténél ugyanazt a kevés otthon tölthető időt említi problémának amit az anyjáról elmondott. Igen életrajzi jellegű műben az életéről és a hitéről szóló interjúban.

És nem, az időhiányra nem azt mondja, hogy szűkítsék a jogot, vagy elvárás. Nem azt mondja, hogy ebben a világban csak azt nézik mennyit keresel, ez az egyetlen értékmérő... Hozzá is téve azt, hogy de ez nem az, hogy ne lenne egyenlőség, és bibliai alapon meg is próbálja levezetni, csak sajnos nem az erősebb érvet találta meg. De újra megerősíti, hogy KELL az, hogy a két nem egyenlően fontos legyen. Az egyetlen olyan eset, amikor valami állítás kapcsán valamit elmond, érvel mellette, megerősíti az az, hogy itt egyenlőség van.

De elmondja mellé téve az alkati különbségeket. Azt is, hogy ezek az alkati különbségek nem fognak eltűnni. És hogy ezért nem lehet arról meggyőzni (az alkati különbségek mögött) hogy a két szerepkörnek egyformának kellene lenni, mert máshoz vannak alkalmazkodva, másból jók.

És elmondja ez az ő hite, ezért áll ki, ne akarjanak mást lenyomni a torkán, de tudja, hogy a mai világ mást tart normálisnak.

Ez bizony hitvallás.

És tudod visszakérdez a riporter, hogy nem fél-e, nem figyel-e arra, hogy mit mond. És elmondja, hogy de figyel. Mert amikor olyat mondott amiben biztos volt, hogy senkit sem bánt vele akkor is az anyját szidták egy feminista oldalon. Egy pillanatra sem gondolkodsz el azon, hogy ezért is van baja az ideológiának, és így kicsit más az íve egy életrajzi interjúnak?

És tudod kedves Chrisred, az a baj, hogy ugyanezzel az emberrel szemben, ugyanazok akik most is megvágják, manipulálták a dolgokat, ha megnézed a 14. percet elmondja, hogy már csináltak hasonlót. És egyértelmű az, hogy az sem volt igaz. Egyértelműen a média hazugságról van szó.

Milyen érdekes alapja annak, hogy ideológiákat utasít el, miközben az egyenlőség mellett hitet tesz és az életrajzi vonalból kiderül, hogy baromi jó oka van erre. Csak te nem hallgattad meg.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.19. 07:51:45

@chrisred: És kedves Chrisred, az hogy te, elnézést a kifejezésért, előítéletes faszként viselkedsz és ezért rossz a véleményed, az csak annyit jelent, hogy rólad, mint magánemberről van egy véleményem. És ez a vélemény még nem is durva. Azt mondom, hogy téged hülyére vettek, mert hagytad hülyére venni magad.

A storyban a Telekom nem a főgonosz, ők csak faszok. Emlékszel a társasjátékos storyra? Akiknek mérlegelni kell nem gondolták végig akkor sem, hogy miből mi lesz. Most pedig nem is hagytak időt maguknak gondolkodni. És elkövették ugyanazt a hibát, amit te. Nem nézték meg a forrást.

Tudod mi a vicces? Az, hogy amikor arról beszélnek, hogy nemzetközi sajtó számol be, akkor nem egy lapnál meglátod a szerzők magyar nevét. "Külföldi visszhang". A másik esetben pedig hírügynökségre hivatkozva ugyanúgy kiderül, hogy ugyanaz a magyar újságírói kör írta meg oda.

A Telekomnak ebben az esetben összesen 3 bűne van.

1. Ők nem magánemberek, nekik mérlegelni kellett volna, mert ha nem, és sérül a tisztességes eljáráshoz való jog, akkor baj van. De aki ilyen esetben a cég imázsára felel ugyanaz a csapat, akik a társasjátékos dolgot is benézték, meg még sok minden mást is.
2. Túl hülyék ahhoz, hogy amikor jelzik, hogy az ilyen folyamat probléma, és más is lehet áldozat és ezzel téged mint előfizetőt is fenyegetnek, akkor felfogják. Azaz nem is kérnek elnézést.
3. A között, hogy az előítéletes faszok hőzöngenek... És max azt teheted mint Siófokon "Árpi" hogy mindenkit feljelentgetsz, hátha lesz nyomozás és több ezer ember híreszteléssel megsérti a jó hírneved... De ettől csak még rosszabb lesz a hírneved... És aközött, hogy mivel innentől bárkit súlyos hátrány ér és ugyanez a hazugság cunami már komoly veszélyt jelent rád és komoly bűncselekmény, pont a Telekom lépéséhez hasonló komoly hátrány a különbség.

A Telekom hülye volt. Ment a tömeg után, és hitt azoknak akiknek az átlag ember is hisz. Nem nézett utána, nem mérlegelt. De ettől részes lett az esetben, és sajnos bele is nyugodott a hatásába, ez eshetőleges szándék. Innen ők is bűnösök.

Akik hosszú évek óta hazudnak, a jó hírév elleni bűncselekményeket rutin szinten űzik, és eddig is arról ment a szövegük a másik mit nem mondhatna, a hőzöngve nyomást gyakorolva eddig is erre ment ki a játékuk és a sok távoli kísérlet után most el is követték a bűncselekményt...

Akik téged is megvezettek. Na azok megérdemelnék egytől egyik a 2-8 évet. És azt, hogy az újságírói hivatástól mint arra méltatlant a bíróság véglegesen tiltsa el. Amelyik ezt politikusként politikai haszonszerzésért csinálja az meg a közügyektől legyen eltiltva ameddig csak lehet.

chrisred 2015.12.19. 08:52:29

@Válasszunk: Oké, előítéletes faszként úgy gondolod, hogy úgy is csak azt a három percet hallgattam végig (vagy azt se), és ezért hőzöngsz. Pedig ha gondolkodtál volna egy kicsit, mielőtt előítéletes faszként védve az előítéletes faszt előítéletes fasznak nevezel, rájöhettél volna, hogy pont arra a mondatára céloztam, amit kiemeltél, hogy tudja, hogy a világ mást tart normálisnak. Hiszen az egészet úgy vezeti be, hogy "attól, hogy sokan mondják a hülyeséget, még nem lesz igazság". Ha te ebből azt vezeted le, hogy egyenértékűnek tartja az álláspontokat, csak magát nem hagyja meggyőzni, akkor még az előítéletes faszok között is az együgyűek közé tartozol.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.19. 16:12:25

@chrisred: Az a baj azzal amit csinálsz, hogy amit eddig mondtál abban azt amire most panaszkodsz nem hivatkoztál. Ami alapján bizony amit eddig kértél az benne volt. És bizony ott a gond, hogy amit most mondasz az egyértelműen vállalhatatlan a részedről. Ugyanis egyik oldal szerinted a másik véleményét mondhatja középkorinak, elmaradottnak, stb...

De a másik oldalnak nincs joga ilyen minősítéssel élni, mert nálad az az egyenlő ahol az egyik oldal egyenlőbb.

Innen pedig a további beszólásoddal együtt ez már gáz.
süti beállítások módosítása