... mert választani kell

Mit várok 2016-tól - Belpolitika

2015/12/29. - írta: Válasszunk

Sok jót nem. 2014-re azt gondoltam, az ellenzék már nem kerülhet morálisan lejjebb, a Fidesz pedig képes veszteni a népszerűségéből. Ezt nem írtam le, de tévedtem. 2015-re úgy tekintettem, hogy most már aztán tényleg nincs lejjebb baloldalon. A Fidesz pedig a pillanatnyi lejtőtől függetlenül is sokat veszíthet a népszerűségéből. Ehhez képest úgy közeledünk a kormányzati ciklus félidejéhez, hogy a Fidesz hitele sok dologban megingott, de jelenleg talán még nagyobb arányban nyernének a kormánypártok. Nem akarok ismét tévedni. Vágó István, Gyurcsány Ferenc és sok más ellenzéki politikus megmutatta, hogy van még lejjebb. De nevezhetnék meg akár MSZPs, akár LMPs politikusokat is. És ez a folyamat nem fog megfordulni.

Vállalhatatlan, durva hibák, amik sok helyen egy pártot, egy politikust végleg a padlóra küldenének. Nálunk verseny van abból melyik oldal tud ilyenből többet, nagyobbat elkövetni. És ha már lehetetlennek is látszik, hogy a baloldal akár csak egy picit is lépjen ebben az irányban, megmutatják, ezt a versenyt ők még képesek fényesen megnyerni. Márpedig ezzel az erővel a kormány felállíthatna "tolvaj kommandókat" is, akik minden házba bekopogtatnának és elvihetnének pár értéktárgyat a kormánypárt és a haverok javára, akkor is nyernék a választást. És amikor az ellenzék szorgalmasan próbál meggyőzni arról, hogy ez a kormány milyen rossz, majdnem fele annyira sötét képet festenek róla, mint a kormánypárt szavazói. Akiknél kicsit sötétebb képet fest magukról az a Fideszes politikus, aki szerint ők borzalmasak, de sajnos még mindig ők a legjobbak.

Tagadhatatlan a baloldal érdeme abban, hogy a kormánypártok ma kevésbé tűnnek rossznak a szememben, mint fél évvel, vagy 1 évvel ezelőtt. Egy éve úgy gondoltam, hogy a paranoia és a korrupció együtt felel számos ügyben kialakult helyzetért. Ma úgy látom, hogy a paranoia egy része indokolt félelem, a kormányzati korrupció viszont kevésbé probléma. Mert ugyan mindent a haverok nyernek, de nem azért, mert ki és mit ad vissza, hanem pusztán bizalmi alapon. A bizalmi alap, a sógorság-komaság, a hasonló értékeket valló, ezért megbízhatónak tartott ember preferálása viszont kisebb gond, az aggasztó összefonódások ellenére is. 

A Fidesz talicskával viszi ki a pénzt a közös kasszából. Igen, ez borzasztó dolog, és az ilyen lopás minden országban felháborítaná az embert. A gond csak az, hogy Magyarország nem normális ország. Ugyanis alapvetően Viktor-t sokan pont azért választották meg, hogy "lopjon." Baromira nem örülünk neki, amikor mondjuk egy jó játékot cenzúráznak a "politikai korrektség" jegyében, érdekes újságírót, humoristát rúgnak ki ugyanazért. És Orbán Viktor sokszor ugyanennek nem örül. És sokszor hangzott el a Fidesz szájából, hogy ennek megakadályozásához szükség van egy az adott elvekhez értékekhez hű gazdasági tömb felépítésére.

Ez pedig nem mehetne úgy, ha nem a megfelelő embereket preferálnák. Egy fontos cél érdekében való fontos lépéshez elmondták, hogy bizony tehervonatszám kell vinni a pénzt a megbízható embereknek. És az élet hoz olyan helyzeteket, amik emlékeztetnek erre a célra. Közben az ellenzék jajong, hogy "talicskaszám viszik a húszezres-t a haveroknak". Amikor számon kéri a Fideszes, hogy miért talicska, ha tehervonatról volt szó, akkor jön a válasz "Feri megint hülye. A talicskával nem szállítanak, azzal csak rakodják a tehervonatot". 

2015-ben zavar ébredt az erőben. Orbán bele talált rúgni egyet Simicskába, így az egyik megbízható ember felé nem indul több pénzzel rakott tehervonat, sőt az ellenkező irányt is kezdik kiépíteni. Na ez sokak esetében veti fel a kérdést: megéri-e megbízható embernek lenni? Mennyire kerül jó helyre a pénz, amit így szállítanak? A Simicska ügy ezért az Orbán rendszer alapjait érintette. És bizony Simicska is megtanulta a Fideszben a politikai karaktergyilkosság eszközeinek helyes használatát, és a választásra be is tárazhatja a fegyvereket. 

Már akkor, ha valódi az ellentét és nem más ügyekről akarja elterelni a figyelmet. 

Az ideológiai vitákat pedig rendre a Fidesz nyeri. És sokszor derül ki az, hogy nem csak a problémák helyét látják jól, de még a megoldáshoz vezető irányt is részben eltalálják, a másik oldal hisztije pedig vállalhatatlan. 

A Fidesz brutális hibákat követ el. Brutális hiba volt a Telekom ügy kommunikációja, kezelése a kormányzat részéről. Ráadásul a klasszikus "két szék között a földre" helyzet, némi gyávasággal megfűszerezve. A Fidesz kormányzás egész ideológiai alapja arról szól, hogy a liberális oldalon lévő tőke bizony a PC jegyében bárkit is kicsinálhat, akkor is, ha a "felháborító állítás" nem egészen úgy hangzott el a szájából. Ez a tisztességes eljárást mellőző mechanizmus az oka annak, hogy sokan jelentőset csalódtak a liberálisnak mondott politikában. Ezért van szükség jelentős gazdasági ellenpontra, ezért vihet oly sok mindent a Fidesz.

A másik fontos pont, hogy a magukat sértett félnek, áldozatnak beállító csoportoknak a törvény előtti egyenlőséget, mások jogait semmibe véve sikerül úgy többlet jogokat adni, hogy azt sokan alapvetőnek gondolják, így számos társadalmi kérdés nem kerülhet megvitatásra. A vita kizárása, megmondóemberek tekintélye mögé beállás ismét egy olyan dolog, amire sokan mondták, hogy "nem ilyen lovat akartunk" és ez az előző problémával is összetartozik. A Fidesz ezekkel szemben állapít meg ellenpontot. Az egész illiberális demokrácia ideológiai alapja, a fenti két káros folyamattal szembeni ellenállás. 

Ez az, amiért sokan kockázatot, áldozatot hoznak, elnézik, megértik a közpénzekből a megbízható emberek megbízható cégeinek megerősítését. Akkor és addig, ameddig a Fidesz korrekt módon képviseli ezt az álláspontot, ezt az értékrendet.

Eddig Gyurcsány Ferenc ásta mélyebbre magát. Hiszen, ha valaki, ő tudja, hogy sok kiemelés mit változtat egy beszéd tartalmán, neki kellene az ilyen módon működő kommunikáció ellen fellépni. De ő volt az is, aki a kedvezményes honosítás kapcsán a jöhetnek, nem jöhetnek kérdésre a "nem így jöhetnek" választ adta, és egy népszavazáson ezért távolmaradás mellett kampányolt. A mostani menekültügyi hozzáállásával azokat is szembe köpte akik akkor vele értettek egyet. Vágó a szkeptikus az adott ügyben alapvető információknak sem néz utána tájékozódás nélkül ítélkezik. Mondhatnánk azt, nincs ennél lejjebb. De azt is el tudjuk mondani, hogy eddig még mindig sikerült a baloldalnak megtalálni a lehetőséget, hogy ásson még mélyebbre, hogy kerüljön olyan mélyre, hogy az már-már hihetetlen.

De Orbán is sokszor hibázott. A megbízható emberre építő gazdasági ellenpólus érveit bizony a Simicskával folytatott vita ásta alá. Az pedig, hogy a mostani kommunikációban Ákos a hangsúlyos, sokak szemében kérdőjelezi meg a hitelüket. Mert itt bizony az a politikai tartalom, politikai termék a fontos, amit a Fidesz képvisel. Az, hogyha egy embert lehet így támadni, ő egyetlen szerződést elveszít, akkor ez bárkivel szemben folytatható, bárhányszor. Bárkit gazdaságtalanná válhat alkalmazni. És ez ellen a trend ellen fel kell lépni.

Ha Ákos felé lépve, erőt alkalmazva megy az üzenet, aki ilyen, vagy olyan értékben hisz, erről vagy arról beszél, azt könnyű ám a tisztességes eljárást mellőzve vállalhatatlannak nevezni... Akkor sokan egy irányba nézünk: Orbán Viktorra. Mert őt és a pártját azért választottuk, hogy ezt ne lehessen megtenni. Vagy legalább ne büntetlenül. A válasznak súlyának kell lennie. És ha mi látunk esélyt büntetőjog eszközeivel adott válasznak, akkor lássa ezt az esélyt az illetékes miniszter is. 

Ha mi el tudjuk mondani, hogy az a 2000 éves értékrend amihez Ákos ragaszkodik, ami szerinti feladatokat mond el nem más, mint a hite, és ezt megvallani joga van. Ha hasonló következményekkel járhat ez, az sokakat fenyeget, sokakat tart távol arról, hogy hitüket megvallják, annak értékrendjéről beszéljenek, ami a vallás gyakorlásának pedig része lenne. Az ilyen nyomás pedig a vallásszabadság megsértése. Amit a törvény büntetni rendel.

A Fidesz kormány felbontott egy szerződést. Aki eddig nem tekintette ezt az ideológiai alapot kötelezőnek és az egész Fidesz kormányzat alapjának, az ezért joggal mond súlyosan negatív véleményt  Fideszről. Aki viszont érti ezt, az viszont joggal hiányolja, hogy az ügyben megfelelő emberekkel szemben büntető eljárások sokasága induljon, hogy a többi szerződést is felmondják. Piszok sok dolog van amiben nem értek egyet a Fidesz politikájával, piszok sok olyan van amiben irritál, hogy milyen pénz hova kerül, hogy melyik nagyképű fasz mit tehet meg. De az egész ügy arról szól, hogy egyetlen ideológiai alap van, ami miatt mindezt elnézve összetart a közösség. 

Itt kevés az amit a Fidesz lépett. És az ellenzék híveinek is könnyebb elmondani miért kell a szavazók sokasága miatt egy kemény álláspontot képviselni, mint azt, hogy egy kedvenc kormányközeli előadó miatt miért kell egy "se hideg, se meleg, csak húgymeleg" középúttal a két szék között a földre ülni. És bocs, az előbbi a választók akarta miatt helyes, és akár "kötelező" az utóbbi viszont határozottan ellenszenves.

Vállalhatatlan. És minden okunk meglenne hátat fordítani a Fidesznek. De közben sikerült eldönteni azt is, hogy a piacbarát egyenlő és tisztességes elbánást követelő egyenjogúság helyett egyenlő bért követel az ellenzék. Függetlenül a gazdasági károktól. És közben azt halljuk, hogy nem a szólásszabadság korlátozása alkotmánysértő egyes baloldali pártok szerint, hanem az, hogy valaki beszélni merészelt a hite szerinti értékekről, feladatmegosztásról. Azaz a vallásszabadság helyett annak ellentéte lett az alapérték. Szerintük.

A Fidesz elkövet egy hibát, az ellenzék viszont mindent megtesz azért, hogy ebből is ők jöjjenek ki vesztesen, ők legyenek a rosszabbak. És a végén kénytelenek leszünk konstatálni, hogy igen, a Fidesz megoldása sok szempontból vállalhatatlanul szar, mert Ákosra hegyezték ki, mert a vallásszabadság kimaradt, mert a két szék között a földre... De ők legalább képviseltek és nem megbélyegeztek. És a választáskor majd 2018ban az akkori "elmúlt 8 év" sok ilyen tapasztalatát értékelhetjük. 

2016-tól sok további hasonló tapasztalatot várok. Sajnos. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr828210664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása