Szexizmus, vagy a diszkrimináció visszaüt?

Alapvetően nagyon sokszor merül fel, hogy miért keres kevesebb bért egy nő ugyanazért a munkáért. A válasz pedig többnyire az, hogy ugyanazt a munkát végzi, miért költene rá kockázatokkal, költségekkel együtt többet a munkaadó mint egy férfira? És ha összességében az élete során kevesebbet dolgozik, miért kapjon a nyugdíjjal együtt lényegesen több pénzt? Mindkét megoldás igazságtalan. A kérdés az, hogy melyik esetben miért és milyen mértékben sérül a tisztességes eljáráshoz való jog. Mikor van szó diszkriminációról, általánosításról, szexizmusról és mikor nem terjed túl a dolog az indokolt gazdasági racionalitáson.

Az egyenjogúság, egyenlő bánásmód kapcsán a helyzet sokszor nem fekete - fehér. Van sokféle helyzet, sokféle árnyalat is. Ilyen az, hogy a női egyenjogúság, mint alkotmányos jog, az állam számára kötelezettség, a politika számára is az. Nem teheti meg azt, hogy tömegesen fogad be olyanokat, akik ezt semmibe veszik, de cserében a menekültként való elismerés feltételeit sem teljesítik. Például mert nem kezdenek rögtön együttműködni, mert biztonságos "harmadik országból" mentek tovább, mert... És aki ide akar jönni, jogállamban akar élni, annak be kell tartani a törvényeket, tiszteletben kell tartania az itt élőket, azok kultúráját... És tudni kell, hogy bizony egy állás kapcsán az adott nő nem diszkriminálható a neme miatt... De előbb jön a sorban a munkát vállalni akaró bevándorlónál. Aki ezt ismeri és nem segélyért jön, nem akar nőket molesztálni, stb. az jöhet. Aki nem tartja be a szabályokat az meg nem. 

Hogy egy-egy nő a "túlsúlyosok jogait" semmibe vevő diszkriminációt kiállt, amikor nem szállhat fel olyan repülőre, amivel nem lenne biztonságos őt szállítani, viszont indokolt biztonsági intézkedés. De éppen így igaz az, hogy számos munkahelyen a biztonsági előírások, az eszközök kialakítása miatt nem mindenki alkalmas. Ahol valaki alkalmazása veszélyhelyzetet jelentene ott nem szempont az, hogy X vagy Y nőnek milyen esélye legyen. A legtöbb eset, így a bérkérdés, az állásinterjúk többsége a kettő között lesz. Ellenben nem mindegy, hogy valós, az adott emberre vonatkozó racionalitásról van szó (pl, testsúly miatti veszélyek), általánosításról, vagy adott csoport jogainak semmibe vételéről. 

Máris felmerül, hogy itt a következtetés iránya a kérdés, hiszen az egyénből a közösségre következtetni a megismerés egy módja, a közösségre vonatkozó állításokból az egyénre következtetni viszont könnyen előítélet lehet. A gond csak az, hogy egy-egy döntés hátterébe baromira nehezen látunk bele. Láttam már én is olyat, hogy egy tökéletes önéletrajzzal rendelkező, látszólag ideális női jelölttel közölték, hogy sajnos mégsem őt választják. Ő pedig panaszkodott, hogy biztosan azért, mert nő, hiszen a családalapítással kapcsolatos tervekről kérdeztek és szinte közvetlenül ez után a kérdés után köszöntek el tőle. És milyen ronda hímsoviniszta, szexista ez a világ. A történetében csak 3 dolog volt a problémás: Akit felvettek az állásra az is nő volt. A HRes aki döntött szintén. És az, hogy nő, inkább pozitív irányba befolyásolta az esélyeit. És sok oka nem volt a kérdésre panaszkodni. 

A kérdés ugyanis nem azt mérte, tervez-e az adott interjúalany gyereket. Sokkal fontosabb volt az, hogy a szabadidejével, magánéletével, esetleges későbbi karrierjével kapcsolatos olyan döntések kapcsán, amiknek az adott munkahelyre, ottani munkatársakra nézve következménye lehet, mennyire tekinti partnernek a potenciális alkalmazott a céget. Mennyire értesíti a munkaadót az ilyen tervekről, szempontokról mennyire alkalmazkodik a munkaadó és a munkatársak érdekeihez is. Aki csapatjátékos jöhet, akit nem érdekel a közérdek, mert az ő életére senki se legyen kíváncsi, abba senki se szóljon bele, azt felvenni üzleti szempontból nem a legjobb döntés. És ha deklaráltan és indokoltan csapatjátékost keresnek, akkor ezt minden okuk és joguk megvan mérni. 

A plusz kérdés ebből csak minimális többlet esélyt jelentett a hölgyeknek. Ez volt az utolsó utáni esély. Amivel vagy éltek, vagy nem, de semmiképpen sem lehetett számukra hátrányos. Aki korábban is a "mit érdekel, ne szólj bele" híveként nem volt jó, az ezzel ritkán javított, a ritka példa kapcsán pedig el lehetett mondani, hogy ott indokolt volt így felvenni a munkaerőt. Utolsó utáni esély... Minimális pozitív diszkrimináció. A hasonló dokumentáció átnézése viszont rávilágított, vannak más kérdések is. Például sok olyan kérdés, amire azt lehet mondani, egy nő számára ritkán fontos, könnyen bevonja a munkaadót a kérdésbe, és amivel szemben mindig a munka lesz a fontosabb, számára "ingyen jó pont" a pasik akár pontot is bukhatnak rajta... az nagyobb különbség volt. 

Persze rögtön van egy másik vonzata a kérdésnek: Az emberi méltósághoz való jogot mennyire sértik a megalázó kérdések, és mennyire érezzük diszkriminatív intézkedésnek azt, hogy egy-egy kérdést ki és mennyire érez sérelmesnek. Egyszerűen vannak olyan állások, ahol minden kockázat fontos a cégnek, és bizony a vezetőket kötelező orvosi felülvizsgálatokra is küldik, ahol az egészség, a test feletti rendelkezés sem feltétlenül csak magánügy. És ennek indoka van. Azaz biztos lesznek megalázó kérdések. És nem diszkriminálhatnak az alapján, hogy "de hát szegény nők sok ilyen kérdés kapcsán érzékenyebbek", minden kérdést fel kell tenniük.És aki kiveri a hisztit, mert ki és hogy mer az ő magánéletébe beleszólni, az azt felejti el,hogy az a döntés ami sok más ember sorsát, jövőjét, lehetőségeit érinti már nem a te magánügyed. 

Csakhogy ezzel el is jutottunk oda, hogy miért van szükség a "kicsi pozitív diszkriminációra". És egyetlen lépés után eljutunk oda, hogy az adott HRes más esetben mivel és miért szórja ki a női jelentkezők döntő többségét. Ugyanis nagyon hamar elmondja, hogy a nők onnantól kezdve nem indulnak egyenlő eséllyel, hogy van egy modern feminizmus. Ez pedig arra tanítja őket, hogy akkor is sértettnek, áldozatnak érezzék magukat, amikor valójában előnyösebb helyzetben vannak. Hogy náluk mennyi minden magánügy akkor is, amikor valójában a munkahelyre sokat hat, és egy bizalmi állás kapcsán bizony az "ebbe ne szólj bele, ez a magánügyem" megközelítés rossz választássá teszi az egyént.

De nem áll meg itt a történet. Ugyanis az egyenjogúságról a cégnek nagyon nem az a véleménye, mint oly sok feministának. Például a másikat "kéretlen szexuális tartalmú ingereknek kitenni, ezzel a munkájában zavarni" akkor sem fér bele, ha férfi teszi ezt, de akkor sem, ha nő. Sokan lesznek elkövetők és hivatásos áldozatok egyszerre. De éppen így, ha juttatásokkal (és majdani nyugdíjukkal, tenném hozzá) többet kereső nő kezdőként annyi fizetést követelne, amennyit a másik évek után ért el... Az a balhé sem kell nekik. És, ha a hasonló helyzetek megelőzése fontos, akkor ezt meg kell próbálni kiszűrni. Objektív megoldásokkal is... De ravasz trükkökkel is.

Például a munkaköri kötelességbe, természetesen nemi szempontból semleges módon, belekerül az is, ha az épületben tűz üt ki, vagy más katasztrófa, egymást is kell menteni akkor kinek, mi a feladata a beosztásától függően. És erre is alkalmasnak kell lennie, ehhez kellhet fizikai állapotfelmérés. Márpedig a fizikai állapotfelmérés során az egyenlő elvárás mellett ugye az eltérő adottságok, eltérő esélyeket jelentenek. Az pedig, hogy az "egyenlőbb" nő nem akarja vállalni itt a nemi szempontból semleges megítélést, sem a mentés, sem a kapcsolódó feladatok kapcsán... De ugyanúgy nem tetszik neki a társaság szexuális zaklatással szembeni kódexe kapcsán az egyenlőség, az rengeteg nőt eleve esélytelenné.

A saját bűnök kapcsán "az nem lehet szeximus" az "az csak pozitív diszkrimináció, hogy a másik kevesebbet kap" és hasonló hazug ideológiák követőnek kiszűrése a cég érdeke. Ha pedig ezt megteszik, akkor hirtelen sokkal kevesebb nőt fognak felvenni és őket is sokkal kevésbé bizalmi állásba, felelős beosztásba. Ez a megközelítés viszont sokszor vissza tud ütni. Ugyanis a "pozitív diszkrimináció" árát ki kell termelni.