Az a tanár, aki az oktatás problémáiról beszél, hamar kiderül, hogy a legnagyobb probléma a gyerekek túlterhelése, ezzel egyet is ért, de szerinte az ő tantárgyára a gyerek a házi feladatokkal együtt ugyan már fordítson naptári naponként 25 vagy inkább 26 órát, egyetlen dolgot ér el: Azt jelzi számunkra, hogy számos szempontot fontosabbnak tart, mint az oktatás legnagyobb problémájának a megoldását. Ha pedig az adott tanárnak ennyire fontosak az oktatás problémái, akkor abból a politika ennek megfelelő következtetést tud levonni. Ha nem az a fontos, hogy legyen mindenre pénz, gyors legyen a folyamat, hanem az, hogy "kinél legyen a döntési jogkör" és "kinek az oktatási koncepciója bukjon meg" az nem jelent még tárgyalási pozíciót sem.

A kormányzat pedig helyesen vonja le azt a következtetést, hogyha minden ilyen követelésnek teret próbálna adni, az még rosszabb eredményre vezetne. Mert például a tárgy vélt vagy valós fontosságához mért magas óraszám a tanár óraszámát, iskolában töltött idejét, a diákok óraszámát, stb. egyaránt befolyásolja. Az egymással inkompatibilis, teljesíthetetlen követelések, a koncepciótlanság, az ebből várható káosz pedig azon kevés dolgok egyike amik még a jelenlegi KLIKnél is rosszabb lenne. A kormány pedig abban a helyzetben van, hogy könnyen győzi meg a választók többségét, hogy a saját veszélyes és káros koncepciójuk még így is jobb valamennyi elérhető alternatívájánál. 

A túlzott központosítással szemben egyik jelenlegi alternatívát az egyházi iskolák jelentik. Ezek hagyományosan sikeres elit iskolák, és a többség ezt a saját és a gyereke hitére tekintettel választja. A ki a papokkal az iskolából transzparenssel tüntető ember a meglévő sokszínűséget, egyéni igényekre figyelő oktatást is rombolná, így pedig hiteltelen a saját igényeiért való harca is. 

Nincs tárgyaló delegáció felállítva, mert azt ugye minek, de ugye ennek megfelelően bármely tárgyaló delegáció rossz, mert miért ez vagy az van benne. A kormány vegye figyelembe a határon túli sikeres példákat, de ha onnan hív szervezetet, akkor az baj. Vegye figyelembe a sikertörténeteket, de ha a legsikeresebb egyházi iskolák eszébe jutnak az baj. 

Lehet kérni teljesen új szabályt. De erre joggal mondja a kormány: Mi így gondolkodunk, szerintünk erre jó haladni, ha újat írunk az is ilyen lenne. Akkor lehet teljesen új, ha nem csak leültök tárgyalni, hanem vállalható, a megoldandó problémákra megoldást jelentő jó koncepciót letesztek az asztalra, ha már azt mondjátok, ti jobban értetek hozzá. 

Csak ehhez koncepció kellene. Az, hogy a gyereknek 4 órája legyen csak egy nap, mert nem jó a túlterhelés, de abból 9 az én tantárgyam legyen, miközben én csak 6 órát akarok bent lenni... Na az nem koncepció. Kiváltképp akkor, kiváltképp akkor, ha az össz óraszám és a tantárgyankénti óraszám nem fér össze, ha a tananyagból senki nem akarná kivágni a felesleget. Az pedig, hogy a tananyag korszerűsítése miatt a tanárok sokat tanuljanak fel sem merül. 

Célok, munka nincs, de a gyerekek sokszor túszok, és ők hallgatnak a bizalmi viszonnyal élő vagy visszaélő tanárra. Persze, hogy lesz tömeg, persze, hogy kiállnak a tisztelt és szeretett tanár mellett. Addig a pillanatig, amíg ki nem derül, hogy a gyerek eszköz, a megoldás pedig nem volt igazán keresett cél. Akkortól viszont a tanárba vetett bizalom tűnik el, ami sokat rontana az oktatás helyzetén. 

A központosítást is lehetne jól használni, lehetne előnye, ha lenne mögötte koncepció, és a rendszer különböző szintjén lévő emberek egymás partnereiként megpróbálnák a rendszert jól működtetni. Az önállóságnak is van előnye. De rengeteg más opció is működhetne. Például az is, hogy az állami megrendelő és finanszírozó szervezet mellett az oktatási feladatokat független vállalkozások biztosíthatnák. És a diákot talán az sem zavarná, ha más cég tartaná a fizika és más a magyar órát. Még a végén az derülne ki, hogy a torna órát remekül megtartja a sportegyesület.

Sőt, mondjuk az idegen nyelv oktatásába bevonható nyelviskola is több nyelv közül engedne választani, mint a "két státuszból egy betöltött" alapon a helyi tanári kar. Nyilván: Ez csak 2 óra, és nyilván sok olyan van ahol a tanításban érdekelt vállalkozás pont azokból állna, akikből a mai tanári kar is... Önállóak is lennének, de a finanszírozás is központosított lenne. Még talán kapnának plusz önállóságot is. Csak ugye ki vállalná be azt, hogy akkor most a testnevelés tanárok, az idegen nyelvet oktató tanárok kapcsán felmerülnek bizonyos kétségek. 

Hiszen a következő lépcsőfok az lenne, hogy pár tantárgyra egy modern képzésben kevesebb idő, figyelem és pénz jutna, és más tanárt is nyugdíjazni kellene. Ahhoz, hogy ezt követeljék a tanárok, már nem lenne meg a konszenzus, aki elvesztené az állását az ugyanis nem állna be a terv mögé. Sőt rögtön elmondaná miért katasztrófa az, ha a diákokat olyan oktatók tanítják idegen nyelvre, akik tanítványainak a többsége nyelvvizsgát szerzett, és nem azon szenved, hogy 8 év angol tanulás után nehéz megérteni a Facebook angol felületét, IOSre pedig nincs magyarul. 

Képzeld el, milyen katasztrófa lenne a gyereknek az, ha a kötelező olvasmányok kapcsán nem az lenne a szempont, hogy 100 éve mit szerettek a gyerekek olvasni, hanem az lenne a fontos, hogy most mitől szeretnek meg olvasni. Lehet, hogy kevesebb magyar tanár kéne, nekik pedig fel kéne ebből készülni. És ebből az a katasztrófa lenne, hogy mondjuk jóval kevesebb lenne az olyan gyerek aki még az iskola végén is funkcionális analfabéta. Ha minden érettségiző tudna olvasni, oda lenne a sokszínűség. 

Megoldással, konszenzussal az érintettek között valóban működne a tiltakozás... De társadalmilag ennél nagyobb katasztrófát egyes tiltakozók el se tudnak képzelni.