... mert választani kell

Brexit: A várva várt fordulat?

2016/07/17. - írta: Válasszunk

A Brexit kapcsán három fő forgatókönyv merült fel. A visszakozás egy lehetőség. Az egyedüli kilépés, ami a britek alkupozícióját rontja. És az, hogy a kilépési tárgyalások elkezdése előtt felmerül, hogy más is kieshet, vagy kiszorulhat az EUból. Például azért, mert csak az eurozónából nem lehet kilépni és az eurozónán belül a válságkezelés sok eszköze kiesik. Az EU is tilthat más eszközöket. Ha ilyen helyzetben az angolok többet nyernek azzal, hogy egy mentőövet megfinanszírozva valakit kilépésre csábítanak, mint amennyibe a mentőöv kerül, akkor könnyen elindul a dominó.

Sem a görög, sem az olasz válságra nem adott megnyugtató választ az EU. A kilépés egyeseknek a lazább szabályok miatt megfinanszírozható mentőövet, másoknak pedig lehetőséget kínál, hogy az eurozóna emiatt esetleges válságát csak tompítva szenvedjék el. Erre az új helyzetre könnyen reagálhatnak az angolok. Az EU szkeptikus pártok támogatottsága a kezdeti pénzügyi pánik miatt ugyan EU szerte csökkent. De a tőzsdepánik után az angol tőzsde szárnyal. A font is elkezdett visszaerősödni, és az eurozónát fenyegető hírek kapcsán az euróval szembeni helyzete még tovább javulhat a fontnak.

Vajon az osztrák választás napjára ez hogyan befolyásolja a közhangulatot, az euroszkepticizmus megítélését? Mert érzésem szerint az olasz válság és a tény, hogy az angol gazdaság esetében az átmeneti pánik nem azonnali katasztrófával végződött ismét hat minden más EUs ország politikájára is. És bizony ez utóbbi a válsággócok mellett a francia és az osztrák EU tagság jövőjére is hathat. Ez esetben pedig az EU tárgyalási pozíciója rohamosan gyengülhet a kilépőkkel szemben. 

Sokan azt mondják az EUnak nincs alternatívája, az EUn kívül nincs fejlődés. Igen nagy kár, hogy vannak rá remek ellenpéldák. És nem csak Dél-Kelet Ázsiában. Ráadásul azok az állítások, hogy az EU feladása hülyeség lenne, sokszor erős és durva véleményként megjelennek valós érvek nélkül. Mert az, hogy az EU és a jóllét, béke egyszerre van jelen nem feltétlenül jelent okszerű összefüggést, de az okszerű összefüggés iránya is könnyen lehet, hogy a béke és jóllét felől mutat az integráció felé. A problémák megjelenésénél, amikor drága a szolidaritás, könnyen megjelenik a széthúzás.

De éppen így nem bizonyítja semmi azt, hogy az integráció, együttműködés ideális formáját jelenti az EU. Továbbmegyek: Az EU bővítése, az Euro zóna léte egy csomó olyan problémát hozott felszínre, amik a kilépéspárti politika fő érveit jelentik. Ezekre a problémákra pedig az EU döntési mechanizmusait figyelembe véve nem nagyon lehet megoldást találni. 

A rendszert meghatározni hivatott szolidaritást pedig a gazdagabb országok jelentős része felrúgta. És nem is véletlenül. Egyszerűen ahogy egyre több embert kell bevonni, úgy ez egyre több pénzbe kerül, sosem lenne vége. Ez pedig akkor is demoralizáló, ha megtérül a befektetés. 

Az integráció nehézsége, a migráció és számos probléma összefügg. De az integráció "megjavítás" érdekében alkotott egyre szorosabb feltételek sem hoztak el megoldást, de sok helyen ellehetetlenítették a válságkezelést. 

Akár az olasz problémák, azokon keresztül a többi gyengébb eurozónás gazdaság jelentős válsága és az ebből való kimaradás teszi vonzóbb mintává a brexitet, akkor a több megoldási lehetőség miatt "idejében kilépők" indítanak el dominóhatást az alapvetően felülírja a brexit eddig várható forgatókönyveit. 

Integrációra szükség van, ez tény. Az, hogy ilyenre, az már kevésbé. Az EU pedig ezért van egyre nagyobb bajban, mert egyre többen gondolhatják úgy, hogy kísérletezni olcsóbb lehet, mint kitartani. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr728889290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2016.07.18. 05:29:21

Az EU a mai KGST. A britek a saját szempontjukból nagyon jól tették hogy kiléptek: így a szétesés miatti válság sokkal kevésbé fogja majd őket érinteni.

Ahhoz, hogy az EU valaha is labdába rúgjon az olyan országokhoz képest mint az USA vagy Kína olyan változások kellenének amik ma a láthatáron sincsenek.

Először is, picsán kellene rúgni a jelenlegi európai balliberált pártokat, bal és jobb oldalon egyaránt. Ehelyett olyan pártok kellenének minden ország élén, akik az egész európai unió érdekeit képviselik. Nem az adott országét, nemzetét, de nem is az egész világét, Afrikáét, Izraelét, az USA-ét. És ez után sokkal mélyebb integráció kellene: egységes államnyelv (praktikusan az angol - ezt a fiatalabb korosztályok közül mindenki beszéli valamilyen szinten).

Ez azonban a mai Európában gyakorlatilag lehetetlen. Ehhez Európát túlzottan megfertőzte a nacionalizmus és a kommunizmus. Azaz, ha a ballibbantakat el is lehetne takarítani, a helyükre nacionalista kormányok kerülnének, akikkel soha nem lehet olyan szoros integrációt összehozni mint Pl. az USA-ban. E nélkül viszont az EU kb. úgy reagál mint egy dinoszaurusz méretű kétéltű.
A ballibbantak pedig ugyan integrálódnának, csak ők mindenki érdekeit képviselik a világon, kivéve az európai emberekét.

Tahó Sandokan 2016.07.18. 07:39:59

@midnight coder: balliberált... ez a mumus már 6 éve, és a hősnemzeti turbómagyar jobboldali kormányunk alatt szinte kizárólag EU pénzekből fejlődött az ország, ugrott 3 millió ember nyugdíjmegtakarítása, és az MNB tartalékcsökkentése miatt kiszolgáltatottabb az ország, mint valaha. Sosem voltam elragadtatva a baloldaltól, mert kleptománnak tartottam őket, főleg az idióta SZDSZ-t, de amit a Fidesz 2010 óta művelt bebizonyította, hogy van rosszabb, mint ők.

Felhívnám továbbá a figyelmed arra, hogy a baloldal hagyományosan nem kokettál a liberálisokkal. Ez szinte kizárólag magyar perverzió. A liberalizmus hagyományosan a jobboldalhoz húz, ezért van a republikánusok között sok liberális is.

Európa legkomolyabb baja és fejlődésének kerékkötője az ész nélküli EU-s pénz szétosztása. Azt a valag pénzt, amit Mészáros tesz el, az angolok, németek, franciák, és a skandináv államok izzadnak ki magukból. Igen. Náluk realizálódik annyi plusz, amiből itt az oligarchák habzsidőzsiznek. Dolgoztam olyan helyen 4 hónapig, ahol EU pénzből "kutattunk". Gyakorlatilag arról szólt, hogy mi 1 emberhónap alatt előállítottunk olyan doksit, amiért 32 milliót markolt fel a vezetőség. A doksi semmire sem volt jó. Összeszedtünk egy rakás maszlagot a netről, átfogalmaztuk, és 2-3 oldalnyi konklúzió: nem lehet megcsinálni még.

A fidesz is híve az újraelosztásnak. Gazdaságilag baloldalibb, mint a mumus. Amíg korrupció lesz és pénzosztás, addig az EU sehova se fog haladni. A migrációval is egy újraelosztási feladatot vízionált reflexből. Én azt mondom, jöjjön ide bárki, de tartsa el magát. Lehetünk persze jófejek, ha háborúból jönnek, adjunk persze nekik 2 havi zsetont, de hamar tudatni kell, ha maradnak két lehetőség van: éhezés, vagy munka, a harmadik opció hazamenni. Erről persze senki sem beszél... túlságosan liberális, és ijesztő a nép java részének, hogy az állam nem vállal valamiben szerepet.

Felnőni félelmetes. Az, ha az állam eltart olyan, mint a bulis egyetemista könyvtár-kommunikáció szakon, aki csak feléli a családi vagyont, de nem is igazán van fogalma arról, mi lesz akkor, ha nem lesz védőháló. Felnőni és eltartani magad felelősségvállalással jár. Ez ország szinten megy ma Magyarországon, az EU tömi belénk a pénzt, mi meg kiskamasz módjára lázadunk, és bújunk bele Putyin teherautójába.

Ezek a bajok, amiket te leírsz jobbára hamis illúziók, vagy ha van bennük igazság, akkor csak tünetek.

Celtic 2016.07.18. 08:30:05

"Először is, picsán kellene rúgni a jelenlegi európai balliberált pártokat, bal és jobb oldalon egyaránt."

Aham. Szoval a balliberalt egyszeruen csak az "utalom" masik kifejezese ? Ha utalom a spenotot, akkor a spenot "balliberalt" ? Igy mar kb. kezdem erteni egyesek gondolkodasat.

2016.07.18. 08:55:08

@midnight coder: milyen a balliberalt jobboldali? Percek ota ezen rohogok! A fogalomzavar uj csucspontja.

Balt 2016.07.18. 09:38:14

Mellékszál, de reggel olvastam egy érdekes cikket, amely nem illeszkedik a rendszerint hurráoptimista uniós vonulatba: (Gyorsan el is tűnt a címlapról.)
index.hu/kulfold/eurologus/2016/07/17/david_cameron_a_hos
Ezzel együtt sajnálom, hogy/ha kilépnek a britek.

Balt 2016.07.18. 09:44:37

@midnight coder: Kivételesen nem értek egyet. A még több Európa hívei manapság egész biztosan kisebbségben vannak kontinensszerte, és ha ennek erőltetése - pont a brexit hatására - csak további szkepticizmust fog szülni.

Az Egyesült Államok szerintem nem jó minta - már azon túl, hogy nem is lehet "minta" -, pont ezek a hónapok mutatják meg.

Gab84or 2016.07.18. 09:58:51

Sokan leírták , h magyarországon nem lenne növekedés eu-s pénzek nélkül

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.18. 10:31:17

@Gab84or:
EU-s pénzek a ballibek alatt is voltak, mégis csak eladósodott az ország, és a növekedés helyett a Szlovákia elötti pozícióból, az EU utolsó helyére csúsztunk 2010-re.

A Nyugat-Európai pedig cirka 60 éve kétszer-háromszor annyit keres, mint a Kelet-Európai.
Akit ez vonz az menjen.
Akit meg nem, az marad.

Viszont én nem látom, hogy rohadtul megszedné magát az angliai feketén mosogató bölcsész, viszont gyanítom majd hazajön 30 év múlva, és nagypofával követeli magának a nyugdíjat majd, azoktól akik vele ellentétben itt adóznak.

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.18. 10:34:36

Az EU-nak pedig akkor lesz vége, ha a Németek kilépnek.

Anglia egyértelműen nyertese lesz a kilépésnek, ez már most is látszik.
Ha a Németek választópolgárok is megunják az EU finanszírozását, akkor bezár a bolt.

paráznabillegető 2016.07.18. 10:45:27

hej, még több decentralizációt!
szakadjon nagy-britannia! sőt, éljenek a városállamok!
a férgese meg pusztuljon.

2016.07.18. 12:15:56

@midnight coder: KGST... eddig olvastam. Pici fiam, neked fingod nincs, mi volt a KGST, azért beszélsz hülyeségeket. Az EU SEMMILYEN szempontból nem KGST.

ez meg nagyon vicces volt:
"picsán kellene rúgni a jelenlegi európai balliberált pártokat, bal és jobb oldalon egyaránt." - jobboldali balliberált :DDDD

Az ugye nem zavar, hogy olyan, hogy balliberális, nem létezik, sokkal inkább jobbliberális, merthogy a (nyugati) liberális pártok jellemzően jobboldaliak. Persze, nem úgy, ahogy a Fidesz meg a Jobbik, hanem européer módon, ahogy például az angol konzervatív párt tette lehetővé a melegházasságot NBr-ban.

2016.07.18. 12:22:04

A cikk meg tele van butasággal. Például rögtön ott van, hogy "csak az eurozónából nem lehet kilépni" - már miért ne lehetne? Konkrétan felmerült a görögök esetében.

Aztán, csak így lóugrásban, a cikkíró egyetlen európai sikertörténetet nem tudott említeni az EU nélkül, ellenben például Írország vagy Spanyolország rendkívül sikeresek lettek, vagy újabb példa Észtország. Ahol tisztességes vezetők vannak, nem lopják el a közpénzeket, ott sikerül.

Az EU-nak nincs alternatívája, a kilépés vagy felbomlás teljesen értelmetlen lenne. Az eurótagságnak egyetlen hátránya van (és nem számos, ahogy a cikk írja), hogy nem lehet a leértékeléssel játszani - és ugyanez az előnye is, Lásd Szlovákia, lásd Észtország, ahol jól jártak az euró bevezetésével. Görögország euró nélkül még nagyobb sz*rban lenne, nem az euró az oka a problémáiknak.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.07.18. 13:15:07

Pokolba a nemzetállamokkal! Ennyiből érteni fogod a véleményemet, posztoló.

Neo07 2016.07.18. 17:07:10

@iii: Te is írsz butaságokat. Eddig mindig azt hangoztatták mindenütt, hogy nem lehet kilépni az eurozónából, az egy jog szerint visszafordíthatatlan folyamat. Görögök esetében mégis elgondolkoztak ezen, egyszerűen azért, mert akkora problémák vannak. Azt mondják a nagyokosok, hogy az euro okozza a déli tagállamok nehéz helyzetét.
Spanyolországra sem írnám azt, hogy nagyon sikeresek lennének...

Janossz 2016.07.18. 17:24:47

"Sokan azt mondják az EUnak nincs alternatívája, az EUn kívül nincs fejlődés. Igen nagy kár, hogy vannak rá remek ellenpéldák. És nem csak Dél-Kelet Ázsiában."

Említenél pár példát, Európából? Remeket, lehetőleg.
Bosznia, Macedónia, Belarusz, Moldávia, Ukrajna...Ezekre gondoltál?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.18. 17:34:55

@Janossz: Svájc nem tagja az EUnak. Norvégia nem tagja az EUnak.

Tudod mióta EU tagok vagyunk, szépen elkezdett behozni minket a nem EU tag Szerbia is sok dologban, de amíg nem voltunk EU tagok volt szép és sikeres fejlődésünk.

Részben Európai ország Törökország a mostani puccsal együtt is még mindig igencsak fejlődik és jobb sikertörténetnek, mint a görögök vagy az olaszok.

De nem csak Európában vannak példák. És nem csak "olajból" élő államok. Ugye Izrael is felmerül, mint Európán kívüli példa.

Mivel az UEFA tagjaként az európai régióhoz tartozik, de mégis csak speciális viszonya van az EUval érdekes Izland is, ami hosszú ideig eléggé bezzeg ország volt, és a saját válságukból sokkal jobban talpra tudnak állni, mint az olaszok.

Sokak szerint Isle of Man sem maradt le úgy fejlődés ügyben, mint pár EU tag.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.18. 17:57:45

@iii: Nem nem tudott sikertörténetet említeni, hanem nem akart. Mert elég nyilvánvaló. Mint az is, hogy a te felnevelésed nem a családod sikertörténet a hülye beszólásaid alapján.

Amúgy az Euro feladása elég sok helyen felmerült. És nem, nem a leértékelést veszi el az egyes országoktól, hanem azt, hogy monetáris politika BÁRMELY eszközével válságot kezeljenek, vagy javítsanak a versenyképességükön. Márpedig ezt a régi többi országához képest kellene megtenni. Így amit a nagy beszólogatós összefosott marhaságában összeszedtél az ezen a ponton látványosan hamis.

Sőt meg merem jegyezni, hogy az alacsonyabb reálbérek melletti versenyképesség növekedésnek, mint gazdaságpolitikai eszköznek is azonnal a végét jelenti a munkaerő szabad mozgása, ez pedig érthető okból jelent problémát. Sőt azt is megjegyzem, hogy ebben az esetben a bevándorlók és a nem bevándorlók esetében járó egységes segélyezés (hazautalt segélyekkel) is nehezíti, hogy pillanatnyilag áldozatot vállalva a jövőt építsük.

A később csatlakozó országok az éppen aktuális kormánytól és az itt is, ott is megjelenő korrupciótól függetlenül a rövid távon felvállalt alacsonyabb életszínvonalból így is profitáltak.

Janossz 2016.07.18. 18:02:08

No jó. Csak az általad felsoroltak tagsággal, vagy anélkül szinte egytől egyig az európai gazdasági társulás részei. Kültagok, hogy úgy mondjam. Szerbia meg nagyon nyomja a csengőt, hogy ebbe a lesajnált Unióba beléphessen. Ők tudják miért.
De abba a hibába nem kéne esni, mint a britek, akik valahogy úgy gondolták, hogy a kilépéssel az összes nekik nem tetsző feltételtől megszabadulnak, az összes kedvező megmaradásával. Egy renegát nem biztos, hogy jogosult lesz automatikusan az összes kedvezményre.
Hogy értsd: az elvált feleségem ritkán hívom meg vacsorára, míg egy reményteli új kapcsolatban ezt könnyen megteszem.:-)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.18. 18:16:03

@Janossz: A brittek nem erre számítanak. Az egész brexit mögött az a feltételezés van, hogy az EU sorozatos válságaira egyre kevésbé tud választ adni, így a szétesése elkerülhetetlen. Aki az EU helyére lépni akaró gazdasági térség kiépítését először kezdi el kívülről, annak lesz piaci előnye.

Ezért mondtam: Ha az olaszok, görögök kapnak "visszautasíthatatlan" ajánlatot a váltásra, és elindul egy dominó akkor rögtön az a kérdés melyik integrációhoz akarunk tartozni és milyen feltételekkel.

Itt az olasz, a görög és a francia problémák egyidejű megoldása is fontos. Ebből az olasz probléma azonnali, de a francia helyzet sokkal nehezebben oldható meg. Ugyanis a francia probléma kapcsán fontos, hogyha cél az, hogy több ember kapjon rendes állást, a már ott lévő bevándorlók, azok utódai mellett az új bevándorlók is, az azonnal bevándorlási nyomás alá helyezi az országot, ahol ebből már most is feszültség van.

Janossz 2016.07.18. 19:06:52

Nem látom elkerülhetetlennek a szétesést.
Két forgatókönyv van, mint a búcsúban konfliktus esetén: összezárni, vagy szétszaladni. Lehet, hogy egy harmadik variáció lesz, a bátrabbja összezár, és küzd, a többi szétszalad.
Az idén el fog dőlni a dolog, nem hiszem, hogy az Unió a következő tíz évben a nyűglődő tagjai nyavalyáival kívánna foglalkozni, mindenkinek jobb, ha megszabadul a szabadságharcosoktól. Majd kapunk egy adókedvezményt, aztán adieu...
Ők meg majd szépen éldegélnek, ahogy tudnak, fel kell ébredniük a fenntarthatatlan jóléti álmokból, de majd megoldják. Munkaerő meg mindig lesz, migránsok, például tőlünk. Putyin pezsgőt bont.
Így megy ez.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.18. 19:10:52

@Janossz: Ha az olasz problémákra nincs megoldás belül, ők kiesnek, az könnyen viszi magával a görögöket, ciprust és akár portugálokat. Ha ezzel együtt a franciáknál érő jobboldali EU szkeptikus fordulat is beerősödik, és az osztrákok esetében is tovább erősödik az EU szkeptikus oldal...

Közben Németországban is erősödik az integráció ellenes jobboldali fordulatot követlelő csoportok befolyása, akkor kik lennének az EUt fenntartó bátrabbak?

Janossz 2016.07.18. 19:29:41

Akik úgy látják, hogy a szövetségben van a boldogulásuk/túlélésük lehetősége, azok maradnak.
Hogy ez öt-tíz-húsz országot jelent, ki tudja?
A többit várja az Eurázsiai Unió, hatalmas perspektívákkal.

Furusina 2016.07.18. 20:03:18

Álláspontom szerint az írás alapfelveztése érdekes, ls figyelemre méltó bár az amúgy okos írást, én sem tartom következetlenségektől mentesnek. Egyáltalán nem biztos hogy a Briteknek egy dominóhatástól súlytott,meggyengült Európa az érdeke. Lehet, nem tudom. Másrészt, a példátlanul sikeres 'Közös Piac' kibővített sáncai mögé visszahúzódó 'mageurópa' kialakulása sem katasztrófa, a Tuniszihoz hasonló státuszú Magyarféleségek peremcsatlakozásával, majd újrakezdődő felvitelijével, az eddigi tanulságok figyelembevételével. Az egészen más alapokról induló ázsiai tigrisek szerintem is rossz példa,, hiszen a gazdasági-társadalmi beérettségnek a megfelelő szintjén, ők is az egyesülteebb ázsia kvázi spontán igényével fognak egymás felé fordulni.

midnight coder 2016.07.18. 20:30:34

@Kishableany: Nincs semmiféle fogalomzavar. Ma európára általában a következó dolgok jellemzők - oldaltól függetlenül:

- Antirasszizmus
- Kulturális tolerancia
- Egalizációra való törekvés országon belül is, de a világra vonatkozóan is
- Náciellenes hisztéria
- A közérdeknek kikiáltott dolgok erőszakos kikényszerítése

Ezek bizony alapvetően egyrészt kommunista de legalábbis szocialista, másrészt liberális értékek. Persze abban igazad van, hogy a klasszikus liberalizmus kb. olyan távolságra van mindettől, mint honi liberálisainktól.

Ennek persze nyilvánvalóan történelmi oka van: a II világháború után mindenki azt hitte, hogy a világon a legnagyobb probléma ami valaha előfordulhat, az a fehér ember rasszizmusa, illetve a nácizmus. Megszülettek az olyan, erősen naiv szerződések és jogi nyilatkozatok, amikkel ezt a problémát próbálták meg orvosolni, illetve a világot jobbá tenni.

Nos - nem sikerült. A világ jóval szarabb hely lett azóta. És közben előkerültek olyan problémák, amikhez képest a nácizmus ártatlan gyermekjátéknak bizonyult. Ott van mindjárt a kommunizmus, ami áldozatok szempontjából messze übereli Hitlerék tevékenységét. A felszabadult gyarmatbirodalmak pedig szépen megcsinálták nekünk a népességrobbanást, az iszlám terjeszkedést, és a naiv európaiak a szent antirasszimusukkal és végtelen toleranciájukkal milliószám fogadják be azokat, akik kicsit sem antirasszisták, és semennyire nem toleránsak velük szemben.

Voyager10 2016.07.18. 20:31:28

Philipposz megfenyegette a spártaikat, hogy ha seregei Spárta földjére lépnek mindenkit lemészárolnak és elpusztítják az egész államot. A spártaiak lakonikus választ adtak, mely így hangzott: "Ha"
;-)

midnight coder 2016.07.18. 20:42:52

@iii: "Az EU SEMMILYEN szempontból nem KGST."
De, nagyon sok szempontból az. Nagyon eltérő gazdasági fejlettségű és erejű országok által összehozni próbált viszonylag egységes, viszonylag zárt piac. Az igaz, hogy messze nem annyira zárt mint a KGST volt, de ettől még az.

És bizony, a problémái is nagyon hasonlóak mint a KGST-nek voltak a rendszer vége felé. Egy rakás olyan dolog volt, amit a KGST-n belül nem tudtunk normális minőségben (vagy sehogy) előállítani, a másik oldalon pedig egyre kevesebb olyan dolog volt, amit versenyképes áron elő tudtunk állítani. A nyugat szarrá vert minket a saját piacunkon. Persze ez akkor nem volt egyszerű - főleg az eltérő és át nem váltható pénzrendszer, és a zárt határok miatt.

Ma egyre kevesebb olyan terméket találsz, ami nem Made In China. És nem csak a polcok alsó polcán. És a szolgáltatásokat is ezerrel szervezik ki Indiába.
A KGST-ben legalább volt némi szándék, hogy a saját lábán próbáljon megállni.
Ez nem KGST - ez bizony rosszabb. Más kérdés, hogy az elmúlt 50 évben - és persze az előző pár száz év gyarmatosítása során - azért sikerült annyi tartalékot felhalmozni, ami csak szép lassan fogy el.

Persze, anno a béketáborban is azt hittük, hogy a nagy Szovjetunió soha nem fog összeomlani, és legfeljebb egy atomháború képes térdre kényszeríteni. Ma sokan ugyanezt hiszik az EU-ról. Pedig pont olyan agyaglábon álló óriás mint anno a KGST volt.

midnight coder 2016.07.18. 20:44:36

@iii: Balliberális alatt értsd SZDSZ. Jó, tudom, a valódi liberalizmushoz tényleg nem sok közük volt, de ők hívták magukat liberálisnak.

midnight coder 2016.07.18. 20:47:16

@Balt: Egy pillanatnyilag sem mondtam, hogy ennek lenne realitása. De ez lenne Európa számára az egyetlen lehetséges jövő. A nemzetállamokra széttagolt Európának esélye sincs felvenni a kesztyűt nem csak az USA-val vagy Kínával szemben, de még csak a határait sem lesz képes megvédeni a beözönlő afrikaiakkal és közel-keletiekkel szemben.

Balt 2016.07.18. 21:03:57

@Ballib cenzúrázók réme 15: Meg is fogja kapni, azután, amit itt befizetett. :) A többit esetleg Londonból, már ha persze nem változik az eddigi konstelláció, az értékére azért nem vennék mérget. Az fix, hogy viszonylag kevesekből lesz kékvérű angol arisztokrata. :))

Balt 2016.07.18. 21:08:40

@iii: Valszeg ő pont a Fideszre célzott, mert lássuk be: messze baloldalibb, mint a MSZP és származékai voltak az elmúlt 25 évben.

Az angolok mindig ilyen... hogy is mondjam: furák voltak. :)

Balt 2016.07.18. 22:13:34

@Janossz: Norvégia, Svájc? (Ez persze nem érv az EU ellen, pláne nem nekünk.)

@Válasszunk: Most látom, elkéstem. :)

@midnight coder: Nem gondolom, hogy jó lenne nekünk egy "nemzetek olvasztótégelye". Szerintem maga az Államok előbb fogja elveszteni világhatalmi szerepét, minthogy az EU-ban dűlőre jusson a kérdés: nemzetállamok szövetsége vagy még több Európa.

2016.07.18. 23:09:27

@Válasszunk: a britek nem gondolkoztak ilyenben. Fogalmuk sem volt mire szavaznak. De egy érdekesség
Épp most ment a tv ben egy műsor. A brexit párti politikus és pénzügyi tanácsadóegyetlen érve az volt hogy az angol zsenialitás majd.... egy hölgy a gazdasági elemzø egyetlen adattal söpörte félre a hurráoptimizmust. Jelenleg minden britnek 40 fontjába kerül hetente a jelenlegi állapot. Még nem léptek ki.

2016.07.18. 23:26:25

@Válasszunk: az elemzésed meg azért hamis mert nem tisztázod mit értesz az EU szétesése alatt
Nézzük hát.
Totál megszűnik. A U K a legfontosabb piacát veszti el. Gazdasági hatása mind a kontinensen mind britanniában katasztrofális..
Kialakul egy prosperálóbelsőmag. A UK ennek lehetne meghatározóeleme de kiléptek.
Kell a UK nek az európai piac annak ellenére hogy nem esik szét de válsággal küszködik. A UK elintézte hogy azEU megroggyanjon ezzel a saját legfőbb piacát rombolta.
Az EU megerősödik. A UK csak pitizhet

Na melyik változat pozitív az amgoloknak?
Ja hamár angolok. Nem elemezted a belpolitikai veszélyeket
A kilépés rövid távon visszaesèst hoz
Ezt a brexit pártiak sem vitatják
Hogyan fog reagálni az amgol a skót az ír a walesi ha csökken a bérének a vásárlóereje? Ha csökken a segély? Ha munkába kényszerítik mert az európai bevándorlókat kizárják?
Sztrájk
Hate crime
Vallási feszültségek
Polgárháború
Avagy Skócia kilép
Az írek követik. Wales kétesélyes.
Tényleg szép jövő
Emlékszel még az IRA-ra? Megint bejelentkeztek
.
Bright future....

2016.07.18. 23:38:46

@Válasszunk: ami most látszik. A brexit akkora siker hogy ekkora belpolitikai felfordulás 70 éve nem volt.
A toryk új vezetőt kellett hogy válasszanak. May nem véletlen tette meg külügyérnem azt a Borist aki nem merte elvállalni a jelöltséget. Vele viteti el a balhét.
A nagy győztes a UMIP elsőemberte brexitarca lemondott. Új pártnök kell. A munkáspárf kettészakadt támadják a vezetőjét.
Az egèsz társadalom megosztott...mondják az elemzők nem én.
Szóval hol az a kurvanagy siker?

2016.07.18. 23:46:06

@Válasszunk: Norvégia kurvarossz példa. Társult tag. Mi den szabály vonatkozik rá is mint a tagokra csak nem lehet ott a döntéshozatalnál.
Igen a két legfontosabb brexit érv is. A munkaerőszabad áramlása és a halászati kvóta.
Svájc szinté szerződött tag.
Légy felkészültebb hamár hivatkozol valamire. Hogyan vállalhatsz munkát Svájcban?

2016.07.18. 23:47:43

@Voyager10: olvasd tovább a történelem könyved.

2016.07.18. 23:49:53

@Válasszunk: bocs az elütésekért. Küszködök ezzel a telefonnak álcázott izèvel...

2016.07.19. 00:00:43

Egyébként hoválett az elsőhozzászólásom? Tegnap még páran lájkolták aztán eltűnt. Inkább válaszolhatnál rá

Úgy tudod a UK már kilépett? Lemaradtam róla
...
Ami infom van az annyi, hogy egy neves londoni ügyvédi iroda bejelentette, hogy amennyiben a kormány elindítja a folyamatot perre megy. A megbízóját nem árulta el.
Azt tudjuk még hogy Nicola Sturgeon tegnap bejelentette hogy az EU-ból valókilépés esetén új referendumot ír ki a skótok kilépéséről a UK-ból.
Ezek konkrétumok. Kilépés még nincs....
Ha lesz a toryk belebukhatnak....

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.19. 01:56:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ettől még az nem tagság, és a BRexit után az angolok is hasonló státust említettek. Azaz nem az én felkészültségemmel van a baj, hanem a te hazugságaiddal. A választ megkapdtad, csak te ahhoz is hülye vagy, hogy amin lájkot láttál, az a facebookos kommenteknél van.

A bejelentett referendum meg ígéret, nem tény, A pár neveket is kevered, de ennél lényegesen nagyobb baj, hogy a belpolitikai káosz kapcsán elfelejted, hogy a nagy válság a toryknál pont a maradást pártolók sikertelenségéből adódik.

Azaz a jelenlegi gazdasági és politikai káosz egyik fontos eleme, hogy a befektetők azt sem tudják ki fog kormányozni, mert a maradáspárti miniszterelnök a népszavazás eredménye miatt megbukott.

Az UKIP vezetője a zaklatást, támadásokat nem akarja továbbvinni, de megvan az a hibája is, hogy pesszimistán nyilatkozott. A piac a mostani visszazárkózás után újabb megnyugvásként éli meg azt, amint lesz legalább a kormányzásra biztos forgatókönyv (új vezető kormányprogramja).

Ezzel szemben a post témája az EU ismert válsága amiről bizony nálad jobban hozzáértők mondták el, hogy széteséshez vezet.

Tudod a jó édes anyád minden szava hamis, de a fenti elemzés nem. Az EU szétesése valóban szétesést jelent. De szerinted, ha az EU szétesik, akkor hirtelen a tagországokban "megszűnik a fogyasztás", a piac? A lófaszt. Ugyanúgy lehet exportálni oda is, csak akkor ott már a WTO szabályok vagy kétoldalú egyezmények döntenek.

A szétesés kapcsán pedig pontosan tudjuk azt, hogy a korábbi olasz, görög, és ciprusi helyzet kapcsán fontos volt, hogy egy tagország akár bedől, akár kilép az dominóként hat. És bizony az EU sem a görög, sem az olasz, sem a portugál válságot nem tudta kezelni.

Az angoloknál pedig gazdasági térségként (integráció egy formájaként) kapásból ott a commonwealth. Erre építve könnyen lehet nagyobb és jobb térséget kialakítani.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.19. 02:12:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ráadásul míg te az angol társadalom megosztottságáról beszélsz, az az 50-50 része. De a másik oldal győzelme esetén is éppen így megosztott lenne, így az érvelésed kapcsán pontosan tudod, hogy fals. A mellébeszélésed oka, hogy az érdemi érvekre nem vagy képes reagálni. Mert az érdemi érv annyi, hogy a BRexit és az EU szkepticizmus megerősödése nem a semmiből jött.

Az első kilépéssel fenyegető helyzet annak idején a Grexit felvetése volt, aminek nem volt politikai támogatása, viszont gazdasági szükségszerűségként merült fel. Ennek az elkerülése érdekében folytatott az EU válságkezelést. Jelentős részben sikertelenül. A probléma az akkor megjósolt dominó hatásban ered.

Az ottani válságkezelés kapcsán fontos tanulság volt, hogy a válság kezelésben az EU azért piszok rossz, mert az EU egyes része nem egységesek. Van ahol kamat emelésre, máshol kamat vágásra van szükség, az Euro zóna viszont ezt megakadályozza. A migránsok kapcsán van ahol már van muszlim közösség, van halal étel, a képzett munkaerő bevándorlása áldás. És azt hiszik aki ellenzi az biztos xenofób.

Máshol a kisboltba jobb felvágott sincs, nemhogy halal étel, sőt a jelentős zsidó populációt ellátandó kóser étel sincs. Nincs pénz mecsetre, nincs pénz még több ember segélyezésére, mert nem bírja el a költségvetés. Mivel a munka nem világnyelvet használ ezért nekik munkát adni is nehéz.

Az EU tagság bizonyos ideig érvényes előnyei, a belépés belpolitikai előnyei nem növekednek, sőt az egyes transzferek mérséklésével az előnyök csökkennek, viszont válsághelyzetek kezelésében beszűkülő mozgástér ára növekszik. Ezért az EU tagság fenntartása idővel egyre romló üzlet sokaknak.

Vagy ki kell fizetni azt, hogy mindenkit egy szintre hozzunk, de akkor a közös költségvetés okán közös adópolitika is kell, az oktatásra, egészségügyre egységesen költve azt egységesen vezetni kell... Ez pedig nem EUként, hanem Európai Egyesült Államokként működő integrációt jelent.

Vagy vissza kell térni egy a jelenleginél kevesebb megkötést és több önállóságot tartalmazó Európai Gazdasági Térségre, ahol a problémakezelésben több az önállóság. És a munkaerő megtartására, és a bevándorlás mérséklésére is lehetnek mechanizmusok.

Vagy az EU helyére lépő új integrációnak a hasonló problémák kezelésére eleve differenciált problémakezelést lehetővé tévő mechanizmusokat kell bevezetni. Ez az amit sok "vétó" miatt nem lehetne keresztülvinni a mai EU-n.

2016.07.19. 11:54:42

@Válasszunk: Sajnálatos, hogy ennyire elgurult a gyógyszered. Az eseményekről egy héttel le vagy maradva. Talán, ha az angol eredeti híradásokból tájékozódnál, okosabb lennél a témában. Nigel Farage lemondott. Visszavonul. A briteknek van miniszterelnöke, Theresa May. Boris Johnson, a berxit egyik nagy arca lett a külügyminiszter. Tegnap már Brüsszelbe utazott. A kanadaiak felajánlották a briteknek a segítségüket, hogyan kössenek kétoldalú megállapodást az EU-val. Nekik 7 év alatt sikerült, még nem lépett életbe, 2017-ben fog.
A skót miniszterelnök bejelentette, hogy referendumot fog kiírni, ha anglia kilép....
Az EU szétszakadását tehát csak az USA , Kanada és még sokan mások nem látják reálisnak.....de te nyilván okosabb vagy.
A City szakértői attól félnek, hogy a passporting lehetetlenné válik.
De azért az mindenképp nyilvánvaló, talán te is elfogadod, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Márpedig, amíg nincsenek új megállapodások, addig a kereskedelem akadozni fog. A pénzügyi adatforgalmazás is....A HSBC, az egyik legnagyobb angol bank tevékenységének egy részét európai leánybankja révén képzeli el....tehát az európai pénzügyi tevékenységét NEM Londonban végzi majd. A tory szakértői tegnap azt nyilatkozták, hogy semmiképp nem gondolkoznak az európai közös piac (single market) elhagyásában....
De te nyilván jobban tudod.

2016.07.19. 11:57:13

@Válasszunk: A társadalom megosztottságáról pedig nem én beszélek, hanem brit kutatócégek....talán elkerülte a figyelmedet, hogy az új kormány "hate crime act" néven új törvényt akar alkotni....Talán elkerülte a figyelmedet, hogy a kormány tagjai a társadalom összefogásáról beszélnek. May asszony is....de nyilván te jobban tudod, mint ő.

2016.07.19. 12:16:59

@Válasszunk: A grexit meg elmond mindent: A nép választott, a kormány szembe ment vele. Miért? Gondolkozni kéne. A tényeknek azon oldalát figyelembe venni, ami a te igazadat támasztja alá, kevés. Hamis megállapításokra vezet.

Sinn Fein have announced they are planning 'A Day of Action' this coming Saturday - June 18 - to emphasise it's message that Brexit was not in the interests of Northern Ireland's agricultural industry.

Tények: Nicola Sturgeon kijelentette, hogy meg fogják megvétózni a Brexitet. De a skót függetlenségről új referendumot ír ki.
Az angolok fenyegetőznek....tehát a nemzeten belül igazolva látom a megoszlást.
icola Sturgeon has warned that the Scottish Parliament could try and block the UK leaving the EU using an obscure legal mechanism even if it infuriates the English.

The First Minister said she believes Westminster requires a legislative consent motion (LCM) from the Scottish Parliament to enact Brexit as it impacts directly on the latter’s devolved responsibilities.

She confirmed that SNP MSPs would seek to block any such motion, even if this prevented the UK from leaving the EU, in order to reflect the overwhelming Remain vote in Scotland. The SDLP later echoed her intervention, warning the Northern Irish “have the right to say no”.
Tehát úgy tűnik, én érvelek tények alapján.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.19. 14:30:23

@Könnyen elkaptuk, uram!: Akik viszont a megosztottságot a szavazás előtt is mondták, így azt az eredménnyel összekötése a részedről hazugság.

Miniszterelnökről akkortól beszélünk, ha megnevezte a kormányát, látjuk a programot. Egyelőre a pártnak van meg a döntése. Ha nem tudod a párt döntése és e között a lépés között a különbséget az csak téged minősít.

Mivel sorozatosan hazudsz, beszólsz, ennek megfelelő stílusban kapod a választ. De kettőnk közül neked lenne szükség gyógyszerre. De a hülyeségeidet add elő máshol. Mondjuk ott ahol a viselkedésedet tanultad.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.19. 14:32:16

Igen, onnan, hogy elérted a kitiltást, szerencsére a Facebookos hisztid is eltűnik.

Voyager10 2016.07.19. 18:04:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mindenkire ráférne. Akkor talán kevesebben beszélnének hülyeségeket... ;-)
süti beállítások módosítása