... mert választani kell

A nyugat amit ismerünk eltűnik?

2016/12/05. - írta: Válasszunk

Magam részéről csak felvetném ezt a kérdést, de sokan megválaszolták már. Van aki legyint: Már Kádár korában is a hanyatló nyugatról beszéltek. Van aki rámutat: Akkor volt egy ellenségkép ami összetartotta. Ma elit ellenesség van helyette. És olvashatjuk, Németországban is megerősödött a migráns-ellenesség. Ha egy cseppet sem PC áldozathibáztatással kezdeném, rögtön meg kellene jegyezném: Egy mártír halálakor nem elsősorban arra kell dühösnek lennünk, aki megölte. Fontosabb azt tisztelnünk (ha nem is értünk egyet) miért volt kész ő az életét áldozni.

Mert ne feledjük: Egyetlen német medika fejéhez sem szorítottak pisztolyt, hogy márpedig ő csak menjen oda migránsokat, menekülteket segíteni. De mindnyájan úgy mentek oda, hogy elmondták: Sok bevándorló hogy látja a nyugati nőket és ez milyen veszélyekkel jár. Számukra fontosabb volt tettekkel kiállni az értékrendjük mellett, vállalva ezt a kockázatot, mint akár a szabadidő, akár a saját emberi méltóságuk (mert ebben nem egyszer sértették meg), akár a biztonságuk, életük. Ez a harc, a bátorság és nem az amit egyik-másik politikus csinál. 

Maria Ladenburger mártír, aki mártírhalált halt. Sok merénylő pedig nem az. Ő bátran védte a neki fontos európai értékeket, sok politikus pedig nem ezt teszi. A halál, a szexuális erőszak elszenvedésének lehetősége volt a kisebb rossz, feladni az elveit a nagyobb rossz. Mégis a halála az, ami után az ő elveivel szemben megerősödött a migráns-ellenesség. Rendben: Ez nem jelent azonnal szélsőjobboldali fordulatot, Ausztriában sem nyert a szélsőjobb. Az elitellenesség csak Olaszországban okoz újabb politikai és gazdasági sokkot. A Brexiten, Trump eddigi sikerein már túl vagyunk és ki tudja mi jön még.

Az Euro gyengül, az EU szkeptikus oldal erősödik. És itthon 10 évet kap a kődobáló terrorista. A mai Európára, a fejlett nyugatra nem az a legveszélyesebb, hogy Ahmed, Muhammed és Abdul nem kér belőle. Mert erre akár az is válasz lehetne, hogy "de a gyermekeik már európaiak lesznek". Már akkor, ha az integráció az elmúlt pár generáció esetben sikertörténet lenne, és nem az akkor integrálni próbált bevándorlók fiai, unokái alkotnák az ISIS-t. Ha a tapasztalat nem kérdőjelezné meg az integráció, a multikulti sikerét, akkor ebben kritika nélkül hinnénk tovább.

Az EUn belüli szabad mozgás során sok kultúra találkozik. Mint ahogy az internetes szakmai fórumokon is. Baromira nehéz azt mondani, hogy félnem kell attól a Muhammedtől akitől már a 4. játékban vagyunk klántársak, akivel programozás kapcsán is sokszor beszélünk, akire számíthatok akkor, ha olyan problémám van ami messziről megoldható.

Ha arról beszélek: Aki hite kapcsán azt vallja, hogy ha legyőz uralni kell, ha nem akkor eljátszani a barátot arról baromira nehéz rámondani nem veszélyes a nemzetbiztonságra, akkor a magyar iszlám hitű iszlamofóbiáról beszél. Az arab klántárs? Arról, hogy a vallási fanatizmus mindenhol veszélyes. Ő bizony felmérné, hogy általában ki és mennyire kritikus a vallással szemben. Csak probléma az, hogy ő és a családja egy iszlám országban modern, világi, vallással szemben kritikus.

Európában? Hiába mondjuk azt, hogy a multikulturalizmus, az európai alapértékek jegyében beilleszkedik, egy rosszul beilleszkedett muszlim kisebbség lesz. Európa az a hely, ahol annak ellenére született meg az arab nacionalizmus, hogy nincs arab nemzet. Az identitást ez határozza meg, ez alapvetően megváltoztatja az identitás és a hit viszonyát. Egy elkeseredett, radikalizálódásra hajlamos ifjú szemében ugyanez a tanítás már veszélyes.

Ennek a fontos ellenszere a sikeres integráció lenne. Az európai identitás kialakulása. Csakhogy az európai identitás az elit identitása. A leszakadó csoportok, a saját országukba sem tökéletesen integrálódó kisebbségek esetében sem jellemző az Európai identitás. Lakatos Gáspár egy alföldi zsákfaluban sem az európai identitás mintapéldája. Hanem a cigányság integrálására való EUs törekvés kudarcának megtestesítője.

Az EUn belül három irány jelenik meg:

  • Az elit jelentős része továbbra is töretlenül hisz a kudarcot valló módszerben.
  • A hibák kijavítását elváró kritikus réteg. Megjegyezzük, hogy az integráció sikere mindkét oldalon múlik.
  • A nem működő, károkat okozó elveket elutasító, nyíltan elitellenes csoportok.

A három csoport teljesen máshogy látja a mostani helyzetet. Hiszen az első csoport könnyen mutat rá, nők elleni erőszak, szexuális erőszak, gyilkosság más körben is történik. Még a német törvények hiányosságaira is rámutathatnak. Az ottani törvények kevésbé védik a nőket ilyen helyzetben, mint a hazai törvények. Az ottani problémák egy részére, ha nem is jó, de valamennyire működőképes megoldást nyújt a feminizmus is. Az elitre jellemző ideológiai háttérre ezért is van társadalmi igény. Számos ideológia kapcsán a várható haszon meghaladhatja a várható károkat. De éppen így természetes hasonló ideológiák jegyében a migránsok befogadása és a PC kommunikáció is.

Könnyen kiderül viszont, hogy a statisztika egyik legnagyobb baja, hogy sok bűncselekmény esetén magasabb a látencia. Ha a bejelentett, kivizsgált bűncselekményeket nézzük, akkor a családon belüli erőszak áldozatai többnyire nők lennének. Ha orvosi és más kutatások direktben kérdeznek, sérüléseket vizsgálnak, elkerülik azt, hogy a férfi elleni erőszakot nem szokás bejelenteni, gyökeresen más képet kapnak. És ez esetben egy jogos védelmet akadályozó, nemi alapon diszkriminatív intézkedés rossz. Ugyanakkor a nők elleni erőszak kérdésében megoldandó problémát ez a csoport is megnevez: A PC miatt eltusolt erőszakok ügyét (Angliában korábban történt eset) is említve, a mindkét nem számára rossz német szabályozásra mutatva.

Vagy éppen arra, hogy a Svéd statisztika kapcsán az erőszakok magasabb számát a politika ugyan azzal indokolja, hogy egy elkövető által, azonos áldozat ellen elkövetett több esetet ők külön esetnek veszik. Ez viszont sem az áldozatok, sem az elkövetők számának növekedését nem indokolja. Sőt amikor egy-egy elkövetőre kevés eset mutat, sok az "ismeretlen tettes", kutatók migrációs hátteret látnak, stb. akkor ismét a PC jegyében eltüntetett és nem megoldott problémát látunk. Ha ehhez hozzá tesszük azt, hogy az előítéletesség, a torzító információk által táplált diszkrimináció vissza is üthet és közben a valódi problémákkal nem foglalkoznak, akkor számos mainstream politika megoldást károsnak kell tekinteni.

Ugyanakkor eme középutas vélemény kapcsán is igaz, hogy a tartalmi kritikára sokszor agresszíven reagáló politika elveszi a képességét, hogy alkalmazkodjon. Ami nem hajlik, az megtörik. Az ilyen politika hitelét veszti, könnyen lehet, hogy az ellenkező oldali szélsőség lehet a kisebbik rossz, hiszen bármennyire is rossz a másik oldal, elérhető az, hogy az adott elit politikája sok szempontból még rosszabb legyen. Elsősorban a visszajelzések hiánya miatt. Aki a PCre, a saját elveinek alapértékké nyilvánításra, más kinyilatkoztatásokra építve képtelenné válik a párbeszédre, kompromisszumra az a kritikus szavazótábort el fogja veszteni, a kritikus szavazótábor mérete pedig lassan, de biztosan nő. 

A harmadik irány a részletekre fókuszáló tartalmi kritika helyett a merev elutasítás, aminek személyes sérelmek is lehetnek az okai. Ebben az esetben nem alternatívát fog felmutatni az érintett csoport. Sokkal inkább a sok sérelem és probléma a meglévő elittel, annak politikájával szemben alakít ki negatív előítéletet és így az adott politikai csoporttal szemben bárminek, bármi áron teret ad. A merev elutasítás szintjén elitellenes tábor mérete számos sérelem és számos konfliktus mellett nő. Igen, itt a német menekültellenességre, és az olasz reformok elutasítására is kell figyelni.

Az Egyesült Királyság, az USA, Olaszország, Görögország sok elitellenes lépése pedig egy elég erős globális trendet jelez. Ha pedig az elit nem hajlik, nem ismeri el a hibáit, hanem alapértéknek nyilvánítja őket, akkor a növekvő mértékű elutasítás könnyen aláássa a mai fejlett nyugatot meghatározó értékrendet, politikát.

A kérdés az, hogy az elitet leváltva várható új politikai iránytól való félelem mennyire indokolt. Ebben viszont benne van mind az ismeretlentől való félelem, mind pedig az ellenpont szélsőséges politikájától való félelem. Ugyanakkor fontos, hogy sok rendszer haszonélvezői, az előnyöket élvező csoportok ezekről is nehezen mondanak le. Így az előnyök, vívmányok megtartása, támogatása, megvédése érdekében akkor is készek cselekedni, ha a tartós és rendszeres cselekvés során maguk is szembesülnek a veszélyekkel. És az általuk fontosnak tartott vívmányok meglévő megvalósítását alapértéknek tekintik.

Hősies helytállásuk megbecsülést érdemel. Mennyiben más ez, mint amikor ugyanezen elvek mentén a vitához is gyáva alakok (mondjuk a Kettős Mérce "újságírói") mások nyilvánosságból való kitiltását követelik. Mert ugye vannak "egyenlők és egyenlőbbek". Ez utóbbi csoport korlátlanul sértegethet másokat, de az érzéseik szentek. Ugyanakkor ez a viselkedés kockázatos. Hiszen ez a valós és megoldható problémákra mutató tartalmi kritikával szemben is merev elutasítást szül, és ez a merev, diktatórikus politika szerepébe küldi a mostani mainstream nyugati politikát. Ez esetben két szélsőség közül a kisebb rosszat választani is lehetőség, de a protest szavazatok is.

De van egy sokkal fontosabb szempont is. Valaki azt mondja, hogy a befogadás mennyire alapérték, és legyünk hálásak, mert 56 kapcsán... És az ember ismer olyat, aki akkor másfél évet várt zárt táborba. Nem mehetett tovább 2.-3. vagy 5. országba, mert ott jobban él, hanem eldöntötték kinek érdeke őt befogadni. Elolvasva a jogszabályt is látjuk, ez lenne a normális. Valaki ezzel ellentétes mond alapértéknek, látjuk a nem együttműködő, az egész társadalmat veszélyeztető alakok felé is nyitott szabad utat, látjuk a veszélyeket.

Miért hinnénk el, ha ugyanez a politikus máskor más alapértékekről beszél?

De nem csak a bevándorlás, migráció, multikulti kapcsán vannak hasonló kérdések. Hanem a mainstream nyugati feminizmus kapcsán is sokszor derültek ki olyan dolgok amik az egészet hiteltelenítik. Ilyen az élethez való jogot is zárójelbe tenni kész diszkrimináció. Elég sok olyan kérdés van ami kapcsán az elit egyes tagjai, képviselői olyan mértékben hiteltelenítik magukat, hogy ez velük szemben lévő radikalizmusnak is teret enged.

És ez az a folyamat ami a ma ismert nyugat végét jelentheti. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4312023685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.12.13. 01:39:05

Pista bácsi levelesládája - HALP! Beleszerettem egy MGTOW srácba. Mit tegyek? #feminizmus #férfiholokauszt #huffnagelarmy www.huffnagelpista.com/halp-beleszerettem-egy-mgtow-sracba.html
süti beállítások módosítása