... mert választani kell

Momentum és a 12 milliós honlap

2017/03/12. - írta: Válasszunk

Nem volt még olyan közpénzből készülő honlap aminek a kapcsán nem volt téma, hogy Pistike megcsinál egy honlapot World of Warcraft feltöltőkártyáért, vagy éppen, hogy valakinek a vállalkozása 100.000 forint alatti áron kapott weblapot. Magyarországon hagyománya van annak, hogy minden honlapra rámondják, hogy drága. A sok milliós, sok tízmilliós költségű oldalak mellett akár pár százezer vagy akár pár ezer forintból is balhé tud lenni. Itt pedig 12 millió forintról van szó. 

Amikor a VERITAS honlapjáról volt szó, akkor a nyolcezer forint körüli havidíjat sokallták sokan, mert ugye van olcsóbb díjcsomag is máshol. Csakhogy a következő apróság maradt ki az összevetésből: Nagyon sok olcsó szolgáltatásnál úgy kezdődik nem lehet nagy volumenű hírlevél küldés. A VERITASnak van havi hírlevele, meghívói és sok minden más is. Több embernek rendelkezésre kell állnia percdíjas munkákra és ezek után az emberek után adóterhek, adminisztrációs terhek vannak, szóval a díjcsomag 4 számjegyű ára összességében nem sok. 

Az említett 12 millió kockázati befektetés volt. Mint ilyen kapcsán természetes az, hogy nem minden fog sikerülni. És azt is be kell látni, hogy 12 millió forint aprópénz. Ugyanis a weboldal készítésének árát firtató műbalhék elfelejtik, hogy a weboldalra kerülő tartalom jelentős részét a megrendelőnél dolgoz újságírók állítják össze. Nekik is van bérük, vannak adóterhek, az irodájuknak van rezsije, az általuk használt eszközök amortizációja sem filléres tétel. A Momentum körüli balhé kapcsán viszont az összegből kellett fizetni piackutatásra, tartalomfejlesztésre, honlapfejlesztésre.

De az egészet felépítő cég működésére is. Könyvelőre, irodabérletre, takarítónőre, céges telefonokra. És igen a titkárnőnek is van bére. Azt mondani, hogy azt a 12 millió forintot valaki eltüntette nem igaz. Mert ezeket a költségeket sokan figyelték. Hogy nem lett sikeres a projekt, mára el is tűnt ez tény. De azt a pénzt nem eltüntették, hanem például munkavállalóknak kifizették. És igen van aki elmondja az ő cégének a weboldala 80.000 forintból készült el, ahhoz képest pedig a 12 millió... A gond csak az, hogy ehhez pontosan az kell, hogy az általa előállított tartalom költségét 0-nak számoljuk. Valószínűleg ennyit is ér. 

Hogy a 0 értékű tartalomhoz ne érje meg olyan embereket fizetni (igen, többes számban) akik egy része grafikához ért, más része frontend programozó, megint más része a backendhez ért, stb. Millió és egy feladat van, ami kapcsán nem a valamit összedob Pistike is irány esetén színvonalat kell megfizetni, hanem olyan szakembereket akik azért tanultak, hogy többet keressenek egy árufeltöltőnél. Több változatot, igen sok órányi munkát ami kapcsán az apró részletekre is odafigyel az adott képzett szakember.

A 12 milliós befektetés mögött az volt, hogy ez addig működteti a céget, míg ki nem derül, hogy el kell felejteni az egészet vagy további befektetéssel el kell indítani a honlapot és eljutni oda, hogy az profitot termeljen. Azzal számolva, ha 100 ilyen projektből eljut 5 odáig, hogy valóban sikeres legyen a többit vagy le kell írni vagy a szabadalmak érnek valamit akkor is sikeres az ilyen befektetés el kell fogadni azt is, hogy a másik 95-ből nem lesz semmi, mert ez az ára, hogy a sikeres 5 esélyt kapjon. 

Azt mondjuk 12 millió borzasztóan sok pénz. Tényleg? Adjuk össze az iroda bérleti díját, egy olcsó lakásirodából kiindulva, a rezsijét, beleértve az Internet előfizetést is természetesen. Fogadjuk el, hogy kell adót fizetni, hogy aki ott értéket teremt jár bér, be kell fizetni a járulékokat, és még ki tudja mi mindent. Egy céget üzemeltetni több emberrel és fenntartani a helyet ahol tartalmat állítasz elő könnyen vezet el oda, hogy havonta legalább 1 milliót kell költeni.

A kockázati tőkét érdeklő alapötletből el kell jutni oda, hogy például van egy működő céged. Amihez az is kell, hogy amikor te az ötleteden dolgozol, tárgyalsz, stb. akkor is legyen akivel lehet beszélni. Szóval jön a toborzás, ami alatt telik az idő és a toborzó cégnek fizetsz, a hirdetését fizetsz, stb. Amit házon belül el lehet készíteni annak java részét elkészíted, és amit nem tudsz megcsinálni arra árajánlatokat kérsz. Majd tárgyalsz arról, hogy mindazt amit el kell készíteni és nem tudod házon belül megoldani azt milyen feltételekkel készíti el valaki.

Utána várni kell rá. Majd a piackutatóra., Akik mind tartják a markukat a cég működtetésével járó költségen felül. Az a 12 millió kockázati tőke ezt fedezi. Amikor ezen túljut a projekt és számos fejlesztőt kell toborozni, nagyobb irodában kell hely, kell marketing osztály, stb. akkor a havi költségek is nőnek. Az egyedi fejlesztéseknél a hosszabb teszt időszak, a biztonsági auditok miatt a fejlesztés biztos, hogy nem lesz gyors. A piaci bevezetés sem, ami alatt vesztességgel számol bárki. Ahol erre van igény ott még több kockázati tőkét kell bevonni.

Az EU sok ilyen kockázati tőke befektetést azért támogat, mert enélkül nem feltétlenül érné meg, sok más befektetés jobb lenne. Azaz itt nem történt semmi. Csak a gond az, hogy az ő víziójára, ő álmára költöttünk némi pénzt. És ez azért nem kiugró ügy, mert hasonló projektből sokra és sokszor költünk, és második körben sokkal többet. És nem csak potenciálisan multivá váló nagyvállalkozásokra költünk, hanem a helyi idegenforgalomra is. Meg lehet nézni, hogy mondjuk 20 év távlatában mi lenne drágább: Az ilyenek (összesen) vagy az Olimpia.

Ezek esetében a megtérülés sokszor nulla, és az átlagos megtérülés sem jó. Az Olimpia megtérülése kapcsán nem számolunk azzal, hogy az ilyen rendezvények hozta plusz forgalom akár egy hazai street food vállalkozásból is csinálhat komoly franchise-t, ha sok vendégnek ízlik amit ott megkóstolnak. 

A saját nem működő vállalkozásába jó volt a befektetés, és sok hasonló támogatáshoz hatalmas infrastruktúra kell, ami kapcsán jelentős a korrupció. Ez akkor, ha ő a haszonélvező, akkor természetes. Ha egy jobb megtérülést hozó projekt fővárosban vendéglátóhelyeknek, szállásadónak és csomó más vállalkozásnak csinálná meg a szerencsét? Na akkor a vállalkozásoknak reményt jelentő pénz kidobott pénz lett és Nolimpia. Ugye értjük a kettős mércét és azt, hogy ezt miért nem tartja mindenki egyenesnek. 

Ha egy mozgalomban egyetlen embernek a múltjában valóban eltüntetett, lopott pénz lenne, akkor arról a többieknek nem kell tudnia, és különben is megilleti őt is az ártatlanság vélelme. Ha nem is titok, hogy őt nem zavarta, hogy a közösből az ő álmába 0 megtérüléssel fektettünk be, de más projektbe, ami sok kisvállalkozásnak is reményt jelentene ne fektessünk be, és jön a költsük inkább másra demagógia arról a többségnek tudnia kellett. A kettős mérce, a helyzet nem egyenes volta viszont a saját hitelüket teszi kockára. 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr112331251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bkkzol 2017.03.13. 11:07:42

Kit érdekel, hogy mit csináltak a 12M-el? Az biztos, hogy nem saját pénzükből bohóckodnak. Ha valaki szponzorálja őket akkor tegye (nyilvánosan). Ezt csinálja a jobb és baloldal... futóbolond liberális és szélső jobbos. Valahonnan tarhálnak pénzt a másik oldal meg ad (befektet) a jövőbeli hatalom reményében.

DFK 2017.03.13. 12:47:18

Az úgy van, hogy a belpestieknek minden támogatás jár (ha véletlenül más kap, az fasizmus). Csak arra ügyelnek, hogy akkor kiabáljanak, ha olyanra jutna, ami az ország egészének esélyt adna. na azt nem, mert sokba kerül, stb.

gigabursch 2017.03.13. 14:25:15

Ezekkel a percemberekkel miért is kell foglalkozni?

bloggys 2017.03.13. 15:21:50

@gigabursch: Akkor mesélj, miért foglalkozol velük?

mikroman 2017.03.13. 15:46:18

Aki a támogatást adta nem látott problémát és nincs az érintettek fele követelése vagy panasza. Mivel ez nem "közpénzből" ment és minden a törvényeknek és szabályozásoknak megfelelően ment, így nincs miről beszélni. Ha csak ennyire futja a kormánypropagandának, akkor nagy szarban vannak. :)

cardiobascuralis 3 2017.03.13. 17:26:20

A Momentum a Fidesz fiókcsapata.
A faterja szinte mindnek fideszes.

A cél, hogy még jobban megosszák az ellenzéket a jövő évi választás előtt.
Ehhez felhasználták az amúgy is bukott olimpiát, akkor, amikor már minden pénzt kiloptak, amit ezzel az ürüggyel lehetett. Korábban egy perccel sem.

Egyébként nem emlékszik valaki egy nagypofájú, az akkori kormánynak és mindenkinek beszólogató, dolgozni nem akaró jogászra, akinek a foci a hobbija, a faterja meg a kormánypárt embere?

Én mintha 1989-ben már láttam volna ugyanezt. Aztán mi is lett belőle mára?

Akkor volt ugye a ruszkik, haza! Ma meg a ruszkik, vissza! Az évi ezermilliárdos lopásokról nem is beszélve.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.13. 19:07:14

'De azt a pénzt nem eltüntették, hanem például munkavállalóknak kifizették.'

Aha igen pénzt vettek fel semmiért, nyilván a haverok. Ezt szokták lopásnak hívni.
süti beállítások módosítása