Le a stadionépítéssel? Közel sem biztos!

Olvastam egy érdekes írást. Ágoston László a maga szokott kirekesztő és bunkó stílusát hozta. „A topkommenttel - minden életszerűtlensége ellenére - több, mint másfél ezren értettek egyet, én viszont most szeretném megválaszolni és sokak számára érthetővé tenni, mi a baja az egészségesen gondolkodóknak ezzel az egésszel.” Aki úgy gondolkodik, mint Lacika az egészségesen gondolkodik, a többi meg nyilván nem. Ergo elmebeteg. Az ilyen emberekről volt igen érdekes értekezése korábban, ami a hasonlóan minősülő emberek választójogának elvételét szorgalmazza. De nem Lackó Király autokráciájában élünk, hanem parlamenti demokráciában, ahol joga van a másik embernek olyan szempontokat is mérlegelni, ami a Lacika féle egyetemes emberi alapot jelentő szupergondolkodás követőinek eszébe sem jutnak. 

Ezek a gondolatok 5 szempont köré csoportosulnak.

1. Számos népbetegség, vezető halálok kockázati tényezője a mozgásszegény életmód. 
2. Az adott életmód hátrányairól beszélni alkalmas a nocebo hatás kiváltására. 
3. Az ilyen betegségek esetében is mérlegelni kell a gyógyítás mellett a megelőzés lehetőségét is. Lehet, hogy pl. olcsóbb.
4. A megelőzés egyik formája a sport népszerűsítése, sporthoz köthető példaképek teremtése.
5. Ez egészségügyre, egészségvédelemre sehol nincs elég pénz, ezért a rendelkezésre álló pénzt a leghatékonyabban kell elkölteni.

Anélkül hivatkozni arra, hogy milyen kezelésre nem jutott pénz az egészségügyben, milyen körülmények elérésére nem jutott pénz,stb, hogy egyáltalán megvizsgálnánk azt, hogy a sport és a mozgásban gazdagabb életmód támogatása, mint az egészségügyet tehermentesítő fenntartható megoldás csökkenti vagy növeli a meg nem előzött betegségek kezelésre jutó forrást színtiszta demagógia. Nemhogy nem a kizárólagos útja az egészséges gondolkodásnak, hanem a nem gondolkodás, nem tájékozódás mintapéldája.

Ha azt mondjuk, hogy olyan sportágakat kíván az állam támogatni, ami: 

• Elég nézett ahhoz, hogy sokak számára jelentsen sok sportoló példát.
• Az ország bármely településén megvalósítható.
• Ahol az élsport ugyan lehet drága (nézettség, élsport jelleg, stb miatt) de a tömegsport már olcsó.
• Ami csapatsport, mert „így hívja el 10 ember azt a 11.-et akinek ez nem volt elég”.
• Nincs nagy dopping kockázat.
• Nem contact sport, ami mérsékeli a sebesülések valószínűségét.
• Az iskolák jelentős része rendelkezik hozzá megfelelő eszközökkel
• Kellően olcsó ahhoz, hogy a mélyszegénységből kitörést, társadalmi mobilitást is szolgálja. A plusz adóbevétel az egészségügyet, stb. is segíti.

... akkor el kell fogadnunk, hogy a labdarúgás egy lehetséges jelölt. Ami ellen nem lehet azzal a demagógiával érvelni, hogy a haldokló emberre nem jut elég pénz. Az, hogy nem jut elég pénz nem jelenti azt, hogy stadionra költött pénz nélkül, kevesebb olyan emberrel aki mozog több pénz jutna a kezelésre. Sőt, orvoshiány mellett, ha a megelőzés helyett a kezelésre költünk, akkor nem csak a pénz kérdéses, de az orvos ideje is. És könnyű belátni, hogy az akár örömet is hozó megelőzés és a szenvedés mellett lévő, munkaképességet visszaadni képtelen kezelés közül miért kell automatikusan a kezelést választani. 

A dugódíj + kerékpárút kombináció is segít pl. az ülő életmódból, (vezetés közbeni) stresszből eredő terheket mérsékelni. De például az egészségügy túlterheltségét és katasztrofális anyagi helyzetét akár a balesetmegelőzés, forgalomszervezés is képes lehet javítani.

A belföldi turizmus, a kirándulások lehetősége szintén. ebbe az irányba hat, de a munkanélküliség-alkoholizmus páros visszaszorítása, az ilyenkor megjelenő mozgást is jelentő fizikai munka is érdekes. A stadionépítés pedig pl. az építőipari segédmunka iránti igényt is támogatja.

Nincsenek kellően részletes adataink, nem vagyunk szakértők. De van a nemzetközi minta, és van a teljesség igénye nélkül is felsorolható szempontok halmaza. Aki nem jut tovább azon a kérdésen, hogy ugyanez a pénz röntgengépre is elkölthető, az nem jut tovább a legprimitívebb demagógiánál, a gondolkodás hiányánál.

A labdarúgás legnagyobb baja, hogy ahol nem kellőképpen sikeres, nem tud már most jó karriert és megbecsülést nyújtani, ott nehezen szólítja meg azt a generációt, ami már bejött a játszótérről, de még formálódnak a szokásai. Egyszerűen azért, mert hosszú időn át a sport nemzetközi vezetése nem csak a korrupció melegágya volt, de úgy tett, mintha több helyen lenne 4. számú FIFA játékvezető, mint olcsó okostelefon, akciókamera. 

Természetes a durva sportszerűtlenség, a becstelen színészkedés, és az a helyzet amikor valami ugyan elvben lapot is érne, de nem akarják, hogy a bíráskodás döntse el a mérkőzést, így inkább hagyják a szabálytalanságot, becstelenséget. Taktikailag érdekesebb, sok szempontból látványosabb, őszintébb sportágakat is elhozott a globalizáció. Túlzottan rágörcsölünk a sportágra, és így már sok esetben több rossz is származhat belőle, mint jó. A szurkolók között eltanulható negatív viselkedésminták, a keveset mutató sztárjátékosaink kirívó élete, stb. mellett valószínű, hogy más sportág támogatása jobb lenne.