... mert választani kell

Tegnap

2018/05/18. - írta: Válasszunk

Tegnap volt a homofóbia elleni világnap. A WHO 1990-ben ismerte el azt a tényt, amit már jóval korábban lehetett tudni, hogy a homoszexualitás nem betegség. A WHO akkor is több évitzeddel volt lemaradva, és most is ez a helyzet. Ugyanis a témában pont a lényeg az, amiről szinte senki sem beszél. Sokmindent tudunk. Azt is, hogy a szexuális orientáció terén a nők flexibilisebbek, a férfiak szexualitása maghatározottabb. Hogy ennek genetikai háttere van. De azt is, hogy az egyébként heteroszexuális férfiak között a börtönökben kialakulnak szexuális kapcsolatok. A heteroszexuális nők között ez még gyakoribb, még könnyebben megy.

Éppen így akad olyan, aki a születési adottságai alapján homoszexuális lenne, de az életében csak ellentétes nemű partnerrel van kapcsolata. Nem frusztrált, nincs panasza, nincs vele semmi baj. Csak éppen egy látens homoszexuális, aki számára természetes a választási lehetőség, hogy ez a lemondás semmivel sem rosszabb, mint a monogámia kapcsán lemondani megannyi kalandról. Könnyű megérteni, ha a biológiát nézzük, akkor a látens homoszexuális is homoszexuális. Ha a viselkedést nézzük, akkor lehet akár homofób is. 

Sokszor hangzik el, hogy a homofóbok jelentős része látens homoszexuális, és akár a saját döntéseik igazolásáról (miért élnek heteroszexuális kapcsolatban) szól a látványos homofóbiájuk. Van ebben némi igazság. De abban is, hogy nekik igazuk van abban, hogy létezik választás, és ők is képesek voltak választani. Hogy a homoszexuálitás megfelelő ábrázolása ezeket a döntéseket befolyásolja. Hogy az ilyen propaganda őt lesajnálja, sérti, és ez alapján neki sincs oka kevésbé lesajnálónak, sértőnek lenni a melegekkel szemben. Az egyenlőségből ez következik. 

A PC, az elvárt megjelenés, a másokat szándékosan sokkoló viselkedés a prideon viszont az egyenlőséget is felrúgja. És mindez nem szüksészerű következménye a veleszületett homoszexualitásnak. 

Ha kimondod azt, hogy a homoszexualitásnak nem feltétlenül velejárója semmi olyan probléma, amik miatt azt korábban betegségnek tekintetted, akkor szükségszerű elfogadni a tényt: A homoszexualitás nem betegség, nem perverzió. De azok a szempontok amik frusztrációhoz, panaszokhoz, konfliktusokhoz vezetnek és jelen ismereteink szerint nem részei, nem velejárói a homoszexualitásnak és tapasztalataink szerint akár heteroszexuális emberket is érintenek mindettől függetlenül lehetnek betegségek.

Amikor arról van szó, hogy pedofíliát, megtévesztéssel elkövetett nemi erőszakot mutat be hőstettként az LMBTQIA közösség, ennek egy számukra kedvező kimenetelét ünneplik, az sem a homoszexualitásból ered, hanem az adott emberek értékválasztásából, politikai ideológiákból. 

Érdekesség, hogy egy pedofil sem lesz automatikusan bűnöző, csak akkor, ha a vágyait ki is éli valahogy. Betegnek is akkor számít, ha a nem kiélt vágyak rontják az életminőségét, panaszokat okoznak. Remélem senki nem gondolja azt, hogy a homoszexualitás esetében a mércének szigorúbbnak kellene lennie, mint pedofília esetén. Ha pedig egy heteroszexuális nem képes uralkodni a szexuális vágyain, vagy súlyos frustrációt és más tüneteket okoz neki, ha nem tudja a kinézett partnerekkel azokat kiélni, akkor az ő problémája kapcsán is indokolt lehet szakember segítségét igénybe venni. 

A homoszexualitásnak nem velejárója többek között a másokat zavaró túlzott magamutogatás. A másokat zavaró, kirívó viselkedésre törekvés. Pláne nem a nyilvános, szeméremsértő viselkedés. 

És akad olyan, aki nem csak biológiai értelemben homoszexuális, hanem egy időben sok homoszexuális kapcsolatban is volt. Fontos is volt számára is sok olyan öröm és élvezet amit így tapasztalt meg. Ha ezeket nem kapta volna, meg ő is frusztrált lett volna, neki is lettek volna problémái. De sok más dolognak megtanult örülni, és ezen élvezetek nélkül is teljesen érezni az életet. Innen pedig számára nem volt szükségszerű pszichológiai kényszer az azonos neművel való kapcsolat, csak biológiai szempontból számára vonzóbb lehetőség.

De az ellentétes neművel folytatott kapcsolat is lehetőség tudott lenni, a saját gyermek lehetőségével és egy más szempontból teljesebb élet ígéretével. És ez más szempontból volt számára vonzóbb. Mindenki felteheti magában a kérdést, hogy van-e joga ma neki Magyarországon házasodni? Éri-e őt diszkrimináció azért, mert homoszexuálisnak született? 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr713952608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása